• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Posted on 2010. december 10. péntek by agria

Az MSZP Heves megyei Területi Szövetsége mai sajtótájékoztatóján a 2011. évi költségvetéssel járó legfontosabb első negyedévi feladatok feltérképezésről szólt. Dr. Sós Tamás szerint veszélyben van a megyei úthálózat fejlődése is.

Dr. Sós Tamás országgyűlési képviselő, az MSZP megyei elnöke szerint a Bajnai kormány rendben adta át a költségvetést, de ebben az évben már felmerültek a gondok. A bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság és a káosz jellemzi a jövő évi költségvetést.

A megyei elnök elmondta, hogy 9 módosítót is beadott, többek között a Heves megyei úthálózat továbbfejlesztése érdekében, de még az Eger Bevezető utat sem szavazták meg a Heves megyei országgyűlési képviselők. Dr. Nagy Imre, a Heves Megyei Közgyűlés MSZP Frakciójának elnöke szerint 2003-ban a 15 éves fejlesztési tervbe beillesztették ezt a bekötő utat, s bár voltak csúszások, 2009 novemberében a Bajnai-kormány több mint 2 milliárd forintot tett be az útalapba. Megtörtént az előkészítés is, már csak maga az építés lenne hátra. Dr. Sós Tamás ígéretet tett, hogy bead kapcsolt módosítókat, s reméli, hogy megváltoztatják a hozzáállásukat a FIDESZ-KDNP Heves megyei képviselői.

Dr. Katona Tamás, az MSZP pénzügyi szakpolitikusa, a Magyar Nemzeti Bank Felügyelőbizottságának tagja, egyetemi tanár, volt pénzügyi államtitkár elmondta, hogy országosan sem fordítanak pénzt az úthálózatra, pedig az utóbbi 8 évben már jól felzárkózott Magyarország Nyugat-Európához. Említette azt is, hogy a benzinár 8 forinttal emelkedett szerdán, a világpiac pedig csak részben indokol ekkora drágulást. Az előző ciklusban a kormány igyekezett kordában tartani a benzin árát. A szakpolitikus azt a kérdést is feltette, hogy csak a szocialista kormányon múlik a benzinár? Véleménye szerint a jövedéki adó csökkentése jelenthet megoldást.

A volt pénzügyi államtitkár szerint az egykulcsos adórendszer is igazságtalan, mert amit elvesz a szegényektől, azt a gazdagoknak és a tehetőseknek adják. Az MSZP azt javasolja, hogy maradjon meg a jelenlegi kétkulcsos adórendszer. Jövőre legalább 4,5%-os infláció várható, s még a foglalkoztatást sem támogatja a jelenlegi kormány; jó példa erre az „Út a munkához” program szétverése. A közgyógyellátás kerete is 30%-kal csökken, valamint az adójóváírás 20%-kal. Dr. Katona Tamás elmondta, hogy javasoltak alternatív költségvetést, melyben többek között az is szerepel, hogy a nyugdíj emelése érje el az inflációt.

Dr. Nagy Imre nagyon aggasztónak tartja, hogy június óta havi 100 millió forinttal kevesebb bevétele van a megyének az új kormány intézkedései miatt. Ebből nehéz finanszírozni az iskolákat, a kórházakat és a többi közintézményt.

Forrás: Egriszín

Posted in Politika |
« Elfogadták Valide Sultana terveit
Jubileumi Borszalonra készülnek a borászok »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« ápr