

Elbűvölte a látogatókat Ria, a 3 hónapos pumakölyök a Gyöngyösi Állatkertben. A kispumát most hétvégén engedték ki először anyjával a külső kifutóba, csirkehússal csalogatták ki a még félénk kölyköt. Érkezése óriási öröm a gondozóknak, ugyanis 21 éve nem született pumakölyök Magyarországon. Emiatt persze rengetegen voltak kíváncsiak Riára.

Visszatért a hőség az országba, újra 39 fokot mértek több településen is. Sokan a párakapuk alatt vagy a szökőkutaknál hűsöltek, de megteltek a strandok is, Budapesten pedig vizet osztottak a vonattal utazóknak. Jó hír, hogy szerdától megérkezik a lehűlés, több mint 15 fokkal lesz kevesebb. Hétfő éjfélig viszont még a vörös kód is érvényben van, ráadásul kedden is 38 fok lesz.

Hatalmas a forróság az országban, ma pénteken is 36 és 40 fok között volt a hőmérséklet. Aki teheti, víz mellett próbálja kibírni a nagy meleget. Egerben már vízszállító kocsival locsolják a főteret és mindenki a párakapuk alatt sétál át. Hajdúszoboszlón pedig még a medencékbe is úgy mennek be az emberek, hogy sapkát vagy kalapot vesznek fel. Meteorológusok szerint pénteken tetőzött a kánikula.

Hatalmas a hőség a panelházakban is, ezért lehúzott redőnyökkel, kereszthuzattal és ventilátorokkal próbálják hűteni a lakásokat országszerte ott, ahol nincs klíma. Egerben, Miskolcon és Pécsett is panaszkodtak a lakók, 30 foknál is melegebb volt ugyanis a lakásokban. Azt mondják, úgy felmelegednek napközben a falak, hogy éjjel alig bírnak aludni. Egy férfi viszont azt mondta: ő inkább az utcán ül a hűvösben, mint a lakásában a négy fal között.