Két férfi, egy 51 éves egri és egy 39 éves ózdi lakos hunyt el ma hajnalban egy frontális ütközésben Andornaktálya és Nagytálya között.
Néhány perccel háromnegyed egy előtt ütközött frontálisan egy személygépkocsi és egy kisteherautó szombaton az Andornaktálya és Nagytálya közötti útszakaszon. A személyautóban utazó három ember közül a helyszínen életét vesztette egy 51 éves egri, illetve egy 39 éves ózdi férfi. A harmadik személy könnyű sebesülést szenvedett. A kisteherautó egyik utasa „karcolás nélkül” megúszta az ütközést, míg másikuk súlyos sérülésekkel került kórházba.
A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletén megtudtuk, hogy az egri tűzoltók vonultak a baleset helyszínére. A személykocsiban lévőket ki kellett vágni, hasonlóképpen a tehergépjárműben lévő sebesültet is. A helyszínelés teljes útzár mellett hajnali öt óráig tartott.
Forrás: Heol

Pál György felszólította Orosz Lászlónét, hogy lépjen vissza a képviselőjelöltségtől etikátlan viselkedése miatt. Véleménye szerint képviselőtársa, résztulajdonában lévő cégével milliókat kasszírozott az önkormányzattól és az Agria Humán Kft.-től. Orosz Lászlóne szerint mindez csak lejáratás a választások előtt.
Az Egri Rendőrkapitányság illetékességi területén a sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek száma augusztus hónapban az előző év azonos időszakához viszonyítva csökkent, 2 esettel történt kevesebb.