• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Monthly Archives: szeptember 2010

Néha furcsa hangulatban

Posted on 2010. szeptember 12. vasárnap by agria

Fotó: Lénárt MártonZsúfolásig megtelt a Dobó tér vasárnap délután, a nap pedig ragyogóan sütött a Magyar Dal Napja hivatalos megnyitójának idején.

Ponyi László, az Egri Kulturális és Művészeti Központ igazgatója kijelentette: nagy megtiszteltetés, hogy a Magyar Dal Fővárosa címért kiírt pályázatot – benne a vasárnapi esemény megrendezésének jogát – első alkalommal a hevesi megyeszékhely nyerte el. A koncepciójuk az volt, hogy a rendezvény mindenki számára ingyenes legyen, nulla órától 24-ig szóljon az ének mindenütt és kapjanak szerepet az egri, valamint az Eger kistérségi együttesek is.

Presser Gábor, akitől a Magyar Dal Napjának a gondolata származik, úgy fogalmazott, hogy nem kívánt és nem is tudna megtanulni közhelyeket, amelyeket egy ilyen megnyitón illik elmondani. – Életemben először olyan dalokat fogunk énekelni Okos Tiborral és Szabó Attilával közösen, amelyeket nem kell különösebben próbálni – fogalmazott.

Majd elmesélt egy régi történetet, amelyen keresztül megérthető mi is a jelentősége a dalnak és a dalírásnak: 16 éves lehetett, amikor először eljutott Illés koncertre, amelyen 3-4 angol szám után a zenekar saját szerzeményeit kezdte játszani.

– Köszönet nekik azért, hogy ezzel felébresztették bennem az érzést, hogy itt tényleg lehet dalokat írni – fogalmazott Presser, aki Okos TiborÉkkal bele is fogott egy Illés-nóta, a „Hova, de hova megyek?” című szám eldúdolásába.

Forrás: Heol

Posted in Kultúra, Szabadidő |

Programok égen és földön

Posted on 2010. szeptember 12. vasárnap by agria

Kis- és sárkányrepülők és színes családi programok színesítették Eger légterét illetve az Apollo Sportrepülőtér területét szombaton. Az egész napos programhoz csatlakoztak a veteránautósok is, hiszen túrájuk rajtja és végállomása is megyeszékhelyünk volt.

Az esős idő miatt nem sikerült az összes tervezett légi programot megrendezni, de a folyamatosan le- és felszálló motoros sárkányrepülők és kisrepülők, illetve a túráról megérkező járművek így is sok érdeklődőt vonzottak. Az eseményen elmaradt a 100 éves magyar repülőzés tiszteletére tervezett kísérlet, amely során egyszerre 100 gép körözött volna Eger felett.
Forrás: Egriszín

Posted in Szabadidő |

Felavatták a Jakab kovács emlékművet Felnémeten

Posted on 2010. szeptember 11. szombat by agria

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.
Három éves előkészítés után ma Felnémeti érdeklődők és vendégek előtt felavatták  Jakab kovács emlékművét.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Hende Csaba avató beszéde

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Habis László ünnepi beszéde

Posted in Belföld | 1 Comment |

A tizenötödik Eger Ünnepe civilekkel

Posted on 2010. szeptember 11. szombat by agria

A tizenötödik Eger Ünnepe civilekkelImmár XV. alkalommal rendezik meg Eger Ünnepét, a háromnapos sorozat 67 civilszervezet közreműködésével 13 helyszínen, sokszínű programokkal várja az érdeklődőket szeptember 17. és 19. között.

Az első napon az ifjúság kapja a főszerepet, a programokat a Városi Diáktanács tagjai állították össze. A Tiszta Élvezet Drogellenes napon hasznos információk hangzanak el a kábítószerek káros hatásairól. Szombaton rendezik az „Autó nélkül Eger ünnepén” elnevezésű programot, kerékpáros felvonulással, környezetvédelmi tanácsadással. Nagy szerepet kap a sport, meglesz a barokk futóparádé is.

Forrás: Heol

Posted in Szabadidő |

Városvédőkkel a városfejlesztésről

Posted on 2010. szeptember 11. szombat by agria

„A jövőnek megőrzendő város” címmel rendeztek konferenciát a városfejlesztésről Eger Megyei Jogú Város és az Egri Városvédő Polgárok szervezésében ma délelőtt a Szent Hedvig Kollégiumban. A tanácskozáson filmvetítés és előadások keretében a városfejlesztés összetett problémarendszerét járják körül a szakértők.

Habis László polgármester köszöntőjében kifejtette, hogy a fejlesztések kapcsán át kell gondolni, mik azok a hagyományok, meglévő adottságok, amiből a ki kell indulni. A több projektből álló városfejlesztésnél tudomásul kell venni a pályázati kritériumokat is.
A polgármester kitért arra is, hogy számolni kell a múlt adósságaival, s ilyen a déli ipartelep talajszennyezésének több mint egymilliárd forint költségű helyreállítása, vagy a hulladéklerakók rekultivációja. A belváros rehabilitációja is képes adóságokat törleszteni a múlt értékeinek tiszteletben tartása, ápolása tekintetében. A tanácskozás a lakosság, a város és a szakemberek közötti folyamatos konzultációt igénylő fejlesztéseket szolgálja, hangsúlyozta a polgármester.

A rendezvény egyik szervezője, a „Egri Városvédő Polgárok” néven júliusban alakult civil szervezet, korábban tiltakozását fejezte ki a belváros átalakítása ellen. Akkor kijelentették, hogy nem értenek egyet a tervezett beruházásokkal, a Dobó tér átalakításával, a Nemzetközi Kepes Központ létrehozásával az Ifjúsági Ház épületében, sőt az Agria Agóra felépítésével sem.
A kifogásuk az volt, hogy ezek a fejélesztések nem illeszkednek Eger szellemiségéhez, a barokk város arculatához, ezért követelték a folyamat azonnali leállítását és közmeghallgatás megrendezését.

Forrás: Egriszín

Posted in Politika |

Régi járgányok a Dobó téren

Posted on 2010. szeptember 11. szombat by agria

Közel száz, egykor az utakon futó autó és motorkerékpár részvételével elkezdődött a X. Egri Régi Jármű Találkozó és Túra. A ma már járműcsodának számító közlekedési eszközök a Városháza elől startoltak el reggel, hogy egy körút után, délután az Apolló repülőtérre érkezzenek meg.

Az eső ellenére elindultak a szokványos látványnak nem mondható régi járművek ma reggel a Dobó térről. A mezőnyben az elmúlt évszázad veterán járgányai mellet, a ma már különlegességnek számító, néhány évtizede még Európa szerte az utakat koptató személyautók, motorkerékpárok is szép számmal megjelentek.
Az elszánt pilótáknak az Eger, Ostoros, Bükkábrány, Mezőkeresztes, Mezőkövesd, Tard, Bogács, Noszvaj, Eger útvonalat kell megtenniük, s úgy tűnik, az időjárás egyáltalán nem kényezteti el a résztvevőket.Immár tizedik alkalommal rendezi meg a Régi Járművek  Egri Egyesülete az Egri Régi Jármű Találkozót és Túrát szeptember 10 és 12 között. A kiírás szerint, a találkozón minden olyan jármű részt vehet, amely 1978-ban, vagy az előtt készült, érvényes rendszámmal, illetve kötelező felelőség biztosítással rendelkezik, és a helyszíni műszaki gépátvételen megfelel a követelményeknek, valamint a jármű vezetője a kategóriának megfelelő jogosítvánnyal bír.
A programban a szombat a túra napja, vasárnap délelőtt pedig az Eszterházy téren csodálhatja meg mindenki az erre az alaklomra összesereglett régi verdákat.

Forrás: Egriszín

Posted in Szabadidő |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2010. szeptember
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
« aug   okt »