• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Daily Archives: 2010. szeptember 19. vasárnap

Olasz és francia diákok Egerben

Posted on 2010. szeptember 19. vasárnap by agria

EU-s ifjúsági csereprogram keretében Egerbe érkezett, közel 50 fős diák-delegációt köszöntött Habis László polgármester ma délután, a Városházán. Az Arezzo-ból és Macon-ból egy hétre városunkba látogató diákok a „szegénység és kirekesztettség” témában konzultálnak a helyi középiskolásokkal.

Habis László köszöntőjében Egert, mint nagy történelmi örökséggel rendelkező várost mutatta be, amely híres boráról, termálvizéről és iskoláiról. Örömmel beszélt a testvérvárosi kapcsolatokról, kiemelve a francia testvérvárost Macont, ahonnan úgy, mint az olasz Arezzóból 20 diák érkezett a Fiatalok Lendületben program keretében Egerbe.
Az európai uniós program nemcsak a problémákról, hanem a megoldásokról is szól. Az egy hetes itt tartózkodás során a diákok ismerkedéssel, csapatépítéssel, a város nevezetességeinek megismerésével töltik idejüket.
A közös tanulmányi munka során a „szegénység és kirekesztettség” témában előadásokon vesznek részt, majd egy közös konzultáció keretében, egy játékos parlamenti ülésen vitatják meg tapasztalataikat.

Forrás: Egriszín

Posted in Oktatás |

Felvonulással ünnepelték a szüretet

Posted on 2010. szeptember 19. vasárnap by agria

Idén is felvonulással köszöntötték az egri szüretet. Jelmezes csoportokkal, a szőlő megáldásával és polgármesteri köszöntővel kezdődött a hagyományos szüreti felvonulás.

Szombaton a Dobó téren Habis László köszöntötte és méltatta az egri szőlőtermesztőket és a borászokat. Petőfi Sándor Eger mellett c. versének említése után a polgármester rövid beszédében kiemelte, hogy Eger méltán lehet büszke boraira és borászaira. Ezt a számos díj és elismerés mellett mutatja, hogy az Év Borásza, Dr. Lőrincz György is az Egri Borvidéken termeli meg kiváló boraihoz az alapanyagokat. Habis László elmondta, hogy azzal, hogy az önkormányzat 2010-et a bor évévé nyilvánította, megmutatták, hogy Eger számára mennyire kiemelt helyen szerepel a bor turisztikai szempontból is.

A polgármester köszöntőjét követően jelképesen megáldották az idei szőlőtermést, majd a szüreti menet elindult a Szépasszonyvölgy felé, ahol köszöntőkkel, borkóstolással és koncertekkel ünnepelték az idei szüretet.

Forrás: Egriszín

Posted in Szabadidő |

Világbajnokságra készülnek a karatékák

Posted on 2010. szeptember 19. vasárnap by agria

A tavalyi egri világbajnokságot követően idén Franciaországban találkoznak a Shotokan Karate legjobbjai. A viadalra mintegy 20-25 versenyző utazik Egerből és környékéről.

A Lyontól mintegy 150 kilométerre fekvő Lons le Saunier nevű kisváros ad otthont a 18. SKDUN Gichin Funakoshi Shotokan Karate Világbajnokságnak október második hétvégéjén. Az elmúlt évben közel 1000 versenyző vett részt a Körcsarnokban rendezett emlékezetes tornán, ennyi résztvevője valószínűleg nem lesz a mostani megmérettetésnek, már csak azért sem mert hazánkba népes és erős közép-európai csapatok látogattak. A magyarok eredményesség tekintetében viszont megismételnék a tavalyi szereplést. Akkor 10 érmet tartottak itthon, s ez Juhász Ferenc (6. Dan-os karate mester az SKS-SKDUN karate szövetség elnöke) szerint most is elérhető. „Nagyon jól sikerült a tavaszi felkészülésünk, az eddigi legjobb diákolimpiai szereplést tudhatja maga mögött az SKS szövetség. Közel 400 fő a taglétszámunk, Eger és vonzáskörzetében 250 fő, vagyis jelentős az állomány” – mondta Juhász Ferenc. Ma Tokajban Toshiaki Namiki 8. danos mesterrel edzenek, jövő héten már felkészítő edzőtáborban vesznek részt a karatékák Makláron. A Franciaországba csapatvezetőként utazó mester az egriek közül Kis Gergőtől, Jakab Zsuzsától, Molnár Dánieltől és fiától Juhász Zoltántól is jó eredményt vár.
Forrás: Egriszín

Posted in sport |

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2010. szeptember
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
« aug   okt »