• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Daily Archives: 2012. január 20. péntek

MSZP: Agrárterv konkrétumok nélkül

Posted on 2012. január 20. péntek by agria

A kormány szerint előrelépést jelenthet a hétfőn bejelentett Darányi Ignác Terv, amely az Orbán-kormány agrárterületére vonatkozó terveit tartalmazza.
Az MSZP szerint azonban üres ígéretekkel van tele ez a terv is, mint a kormány számos más területen bejelentett intézkedése is.
–    Kockáztatják az európai uniós támogatások lehívását, hazai forrás pedig szinte alig van előirányozva a Darányi Ignác Tervben – kezdte pénteki egri, Gőgös Zoltánnal, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának alelnökével és Godó Lajossal, a megyei Agrártagozat vezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatóját dr. Sós Tamás országgyűlési képviselő, az MSZP megyei elnöke.

Sokat elárul a kormány által bemutatott Darányi Ignác Tervről, hogy a bemutatást követően lemondott a tárca államtitkára – ecsetelte a hét eseményeit Gőgös Zoltán – sőt, nem egyezik meg tartalmában és céljaiban a kormány Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégiaként előadott anyaga a helyszínen elhangzott prezentációval. Az egyik a KKV-szektor fejlesztésére vonatkozik, a másik pedig a családi gazdaságok támogatását helyezi előtérbe – derült ki.
Az Országgyűlés mezőgazdasági szakpolitikusa elmondta továbbá: a Darányi Ignác Terv lényegében az előző, MSZP-kormány Új Magyarország Vidékfejlesztési Tervének folytatása, ám csökkentett, nem számottevő források biztosításával.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

–    Négy milliárd forintos keretet irányoz elő a terv például a fiatal gazdák támogatására, amelyre lényeges túljelentkezés várható majd, pályázati pénzt azonban csak körülbelül négyszázan nyerhetnek el ebből az összegből. Az MSZP- kormány ugyanerre, több mint húsz milliárd forintot szánt – tette hozzá Gőgös Zoltán.
További aggodalomra ad okot a politikus szerint, hogy a falugazdászok számát a felére csökkentették, ami szintén szembe megy a kormány terveivel.  A gyümölcstermelőket is magára hagyták a kárenyhítés terén.
–    Idegen tollakkal ékeskedik az Orbán-kormány a kistermelői rendelet újdonságként való bevezetésénél is, hiszen ez már 2010 elején megszületett, nem újdonság, ahogy a kisvágóhíd projekt sem. Alapvető kérdést vet fel, hogy KKV üzemekre, vagy családi birtokokra akarja szétszedni a kormány a termelést? Nem látszódnak a konkrét tervek, pedig nagy szükség lenne a helyzet tisztázására, hiszen 2014-től más szabályozás lesz érvényben az agráriumra – zárta tájékoztatóját Gőgös.
A Darányi Ignác Tervet Godó Lajos történelmi lépésként értékelte:
–    Orbán Viktor úgy avatta fel a Darányi Ignác emléktáblát hétfőn, hogy a mai napig nem terjesztették a Parlament elé az Vidékfejlesztési Stratégiát. Megbukott a kormány agrárcsapata is – hangzott el végül az MSZP Heves megyei Agrártagozatának elnökétől.

Posted in Belföld, Politika | Tags: agrártagozat, Darányi Ignác Terv, kormány, MSZP, parlament, vidék |

Frontális baleset Kerecsendnél

Posted on 2012. január 20. péntek by agria

Eger és Kerecsend között két személyautó ütközött frontálisan pénteken reggel a 25. számú főúton. Az elsődleges megállapítások szerint az Eger felől érkező kocsi megcsúszott, átsodródott a szemközti sávba, ahol összeütközött az érkező járművel. A balesetnek 3 sérültje van, egyikük állapota súlyos. Mindhármukat az egri kórházba szállították. Egy sérült kiszabadításában a tűzoltók segítkeztek. Félpályás lezárás mellett helyszíneltek a rendőrök.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Friss: A 3 sérült közül egy súlyos, életveszélyes, egy fő súlyos sérülést szenvedett. A harmadik személyt jelenleg is vizsgálják, ő valószínűleg kisebb sérülésekkel úszta meg a balesetet – mondta el Dr. Balogh József főorvos.

Posted in Kék hírek |

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2012. január
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  
« dec   febr »