• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Daily Archives: 2012. április 16. hétfő

Hanák Kolos „a Mátra igaz barátja”

Posted on 2012. április 16. hétfő by agria

 

Éppen 25 éve rendezték meg először a Mátrabérc teljesítménytúrát, melyre ma már két kistestvérével, a Hanák Kolos és a Muzsla túrákkal együtt lehet nevezni minden év tavaszán. Idén azonban rendhagyó programok várták a túra szerelmeseit a hétvégén.

Tavaly, Hanák Kolos születésének 160. évfordulója alkalmából született meg a gondolat, hogy nagyszabású rendezvényen emlékezzünk meg munkásságáról- fogalmazott Kaszala Judit az Egererdő Zrt. munkatársa. Így 5 szervezet együttműködésével el is kezdődtek a munkák, melyek eredményeként 2012. április 14-én, Szurdokpüspökiben rendezték meg a Hanák Kolos Teljesítménytúra és Emléknap.
Három település, Szurdokpüspöki, Gyöngyös és Abasár mellett az EGERERDŐ Zrt,. illetve a túrákat már évek óta szervező Hanák Kolos Turistaegyesület összefogásával a túrázás és a természet kedvelői a hétvégén az igen komoly erőfeszítést igénylő túrák mellett megismerkedhettek a névadó életével, munkásságával is.
Abasári dr. Hanák Kolos Szurdokpüspökiben született, majd Gyöngyösön és Abasáron élt és dolgozott, míg ki nem nevezték Pestre, táblabíróvá. Nevéhez kötődik az első magyar turistaegylet megalapítása és az első jelzett turistautak felfestése a Mátrában. Jelentős szerepet vállalt a turizmus fejlesztésében, miközben Abasáron mintagazdaságot hozott létre. Megtanulta a szőlészet-borászat minden fortélyát, borpincészete messze földön híres volt. Nevéhez kötődik az oltványkészítés, melynek azóta is nagy hagyománya van Abasáron.
Ennek szellemében sok színes programmal készültek a szervezők. Az oltványkészítés mellett borkóstolóval, őstermelők termékeivel várták a megfáradt túrázókat, kísérőiket és minden érdeklődőt. Az EGERERDŐ Zrt. erdészeti interaktív játszóházában kicsik és nagyok ismerkedhettek meg az erdővel, a túrázással. A bátrabbak próbát tehettek hasogatásban és fűrészelésben. A saját készítésű kirakós mellett színező és erdei gyümölcsökből készült lekvárok, szörpök várták a gyerekeket. A vadászkutyáknak is nagy sikerük volt. Aki megéhezett, vadpörköltből, töltött káposztából és kenyérlángosból válogathatott.
Már hagyomány, hogy a túrát leggyorsabban teljesítők ajándékot és oklevelet kapnak. Mellettük díjazták a „Mátrai erdők” rajzpályázatra érkezett legjobb rajzokat is, melyeket az érintett települések diákjai készítettek. A Hanák Kolos emlékfal átadása mellett megkoszorúzták a Hanák család sírját, valamint elültették az idei év fáját, a zselnicemeggyet, mely sokáig emlékezteti a szervezőket és a túrázókat a jól sikerült rendezvényre.

Posted in Nincs kategorizálva |

Miló Viktória fogadta az egri sportolókat

Posted on 2012. április 16. hétfő by agria

 

Miló Viktória WIBF-GBU légsúlyú világbajnok meghívására utaztak Budapestre az Egri Honvéd Tai-Qi boxingosai.

Az idei évben 4. alkalommal biztosított a „Gilda Max” az edzőtermükbe látogató „hobbista” ökölvívók számára a versenyzési lehetőséget. A főleg kezdő sportolókat felsorakoztató mezőnyben helyt kaptak a több éve kesztyűt húzott lelkes amatőrök is. A bajnokságon, minden edzést látogató, egy mérkőzés keretében felmérhette tudását, vagy számot adhatott fejlődéséről. Erre az alkalomra kaptak meghívást az EHSE kung-fusai. A szakosztály három serdülő és három felnőtt versenyzője sikeresen helyt állt- tájékoztatott sifu Nagy Ferenc.
Nagy Rita Anna 43 kg (Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium)
Fábián Bálint 36 kg (Eszterházy Károly Gyakorló Általános Iskola)
Fábián Ákos 46 kg (Eszterházy Károly Gyakorló Általános Iskola)Szabó Gabriella 70 kg
Faragó István 86 kg
Varró Attila 93 kg

Posted in sport | Tags: MIló Viktória, Tai-Qi, világbajnok |

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2012. április
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  
« márc   máj »