• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Monthly Archives: január 2014

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Közleménye

Posted on 2014. január 31. péntek by agria

Pénztárgépek: az állam átvállalja a visszavont pénztárgépek veszélybe került előleg befizetéseit.

Az Alt Cash Kft és Japan Cash Company Kft által forgalmazott pénztárgépek engedélyének visszavonása következtében – önhibáján kívül – ismét több ezer vállalkozás került lehetetlen helyzetbe.

Az engedély visszavonással járó – a vállalkozókra gyakorolt negatív hatások kiküszöbölése érdekében – az MKIK azonnal megfogalmazta javaslatait, amelyekről tárgyalásokat folytatott a Nemzetgazdasági Minisztériummal. Olyan megoldás kidolgozását szorgalmaztuk, amely az önhibájukon kívül ebbe a helyzetbe kerülő érintett károsultaknak anyagi vesztességét kompenzálja, és kiszolgáltatott helyzetük megnyugtató megoldását jelenti. Fontosnak tartjuk azt is, hogy ezen időszak alatt az érintettek vizsgálatakor az adóhatóság – eddig megszokott módon – minden körülményt figyelembe véve, méltányosan járjon el.

A Nemzetgazdasági Minisztérium 2014. január 29-i tájékoztatása szerint, a Kormány úgy döntött, hogy a pénztárgép-cserére kötelezett vállalkozók érdekében átvállalja az Alt Cash károsultak előleg befizetését. A károsultaknak az új pénztárgép kiválasztásával és megrendelésével egyidejűleg, az ügyfélkapun keresztül jelezniük kell, hogy követelésüket az államra engedményezik.

Változott a határidő: A 2/2014. számú, január 22-i keltű NGM rendelet, mely a kihirdetést követő napon, január 24-én hatályba is lépett, azt írja elő, hogy a (bizonyos korlátok mellett 50 e Ft összegű) támogatás akkor vehető igénybe, ha január 31-ig üzembe helyezik a pénztárgépet. Kivétel, ha a kiskassza üzemeltetője már 2013. október 1. előtt megrendelte az új online pénztárgépet, mert ebben az esetben a támogatásra jogosító üzembe helyezési határidő 2014. február 28.

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara javasolja az állami intézmények és a tárgyalásban érintett szervezetek részére, hogy szülessen olyan azonnali intézkedés, amely alapján a kormányzat teljes körűen (az érintett pénztárgépekre nem csak előleget, hanem teljes vételárat kifizető, az érintett pénztárgépet már üzemeltető vállalkozásokra is kiterjedő módon) kártalanítsa azokat a kereskedőket, szervizeket, akik átgondolatlan, hatósági intézkedések hatására maradtak a határidő előtt néhány nappal engedélyezett pénztárgép vagy támogatásra is jogosító pénztárgép megrendelés nélkül!

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara javasolja továbbá, a hatóságilag rögzített internet forgalmazási díjak csökkentését, egységesen bruttó 1000 Ft/hó összegre.

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara azt vallja, hogy a tisztességes adózók érdekében és a gazdaság fehérítése miatt, a pénztárgépcsere mindenkinek az érdeke, az online pénztárgépre szükség van. Emiatt közös célunk a pénztárgépcsere lehető legkorábbi megvalósítása, azonban nyomatékosan ismételten kérjük a pénztárgépcsere támogathatósági feltételeinek vállalkozók elsődleges érdekét figyelembe vevő, valamint az átállás határidejének ésszerű (piaci viszonyokat figyelembe vevő) időpontra történő módosítását.

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara azt javasolja a vállalkozóknak, hogy az érintett pénztárgéptípusok visszavonásának jogerőre emelkedése, valamint a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal felelősségének tisztázása függvényében, a hatályos jogszabályok szerint eljárva rendeljenek esetleg másik – a saját igényeiknek megfelelő, engedéllyel rendelkező – pénztárgépet a NAV által üzemeltetett honlapon keresztül. Kérjük, hogy megfelelő üzemi körülmények között tesztelt, és az annak megfelelő pénztárgépek vásárlása valósulhasson meg.  Az engedélyezett online géptípusokról a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal honlapján tájékozódhatnak (www.mkeh.gov.hu).

Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ügyvezető elnöksége

Posted in Belföld, Gazdaság | Tags: HKIK, pénztárgép |

Robbanás és tűz Felsőtárkányban

Posted on 2014. január 30. csütörtök by agria

0131felsotarkany_tuz_vKigyulladt egy családi ház egyik szobája Felsőtárkányban, a József Attila utcában csütörtökön este.

 Az egri hivatásos tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is, aki átvette a tűzoltás vezetését. Az oltás három vízsugárral jelenleg is folyamatban van. Egy idős ember könnyebben megsérült, őt a mentők a helyszínen ápolják.

Az eset kapcsán leszakadt egy külszíni villanyvezeték is, így a tűzoltók a helyszínre várják az áram- és a gázszolgáltató szakembereit is.

20:10 – A tűz átterjedt másik két szobára is. Az utómunkálatok során egy felrobbant 12,5 kilogrammos propán-bután gázpalack maradványait találták meg az épületben a tűzoltók. A födém megbontásával végzik tovább az oltási munkálatokat.

Szándékosság gyanúja merült fel, így a szakemberek tűzeseti helyszíni szemlét folytattak le, a tűzeset körülményeinek a feltárására pedig vizsgálat indul.

A szomszédoktól úgy tudjuk, hogy a ház idős lakója már régóta azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja a házat.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

 

Posted in Kék hírek | Tags: Felsőtárkány, ház, nyomozás, robbanás, tűz, tűzoltó, vizsgálat |

Belvárosi ékszerboltból markolta fel az értékeket

Posted on 2014. január 30. csütörtök by agria

0130ekszer_eger_vNagyértékű ékszereket vitt el egy férfi az egri üzletből csütörtökön délelőtt. Egy járőr meghallotta az üzlet alkalmazottjának segélykiáltását.

Eger belvárosában, egy ékszerüzletben bűncselekmény történt – érkezett a bejelentés a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére csütörtökön nem sokkal délelőtt 11 óra előtt. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy 28 éves lakcím nélküli férfi bement egy egri ékszerüzletbe, ahonnan nagyértékű ékszereket magához véve elmenekült a helyszínről.

A bolt és egy szomszédos üzlet alkalmazottja a férfi után rohant és segítségért kiáltottak, amit egy közelben lévő rendőrjárőr meg is hallott. Az elkövető az eltulajdonított ékszereket menekülés közben egy parkoló gépjármű tetejére tette. A 28 éves férfit az egyenruhások elfogták és előállították az Egri Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrök a férfi ruházatában korábbi, vagyon elleni bűncselekményekből származó okmányokat is találtak, amelyeket a gyanú szerint gépjárművek feltörésekor tulajdonított el.

F. István ellen lopás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az Egri Rendőrkapitányság – mondta el Soltész Bálint, megyei rendőrségi sajtószóvivő.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Kék hírek | Tags: ékszerbolt, lopás, rendőrség |

Szén-monoxid-mérgezés Egerszalókon

Posted on 2014. január 30. csütörtök by agria

0130egerszalok_szenmonoxid.Still012Valószínűsíthetően szén-monoxid-mérgezés történt a Heves megyei Egerszalókon, a Széchenyi István úton az egyik lakásban csütörtökön reggel.

A körzeti megbízott érkezett elsőként a helyszínre, aki az ajtót betörte és egy személyt kihúzott a folyosóra. Ezt követően a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat, az egri hivatásos tűzoltóparancsnokság egysége és a mentőszolgálat munkatársai érkeztek ki az eseményhez. A tűzoltók veszélyes gázkoncentrációt mértek az egyik szobában, de az egész lakásban is magas volt a szén-monoxid szintje. Az ingatlant átszellőztették, a vezetékes gázt elzárták. A mentők három embert súlyos állapotban szállítottak kórházba. A szakemberek helyszíni ellenőrzést folytattak le, a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az esetet.

Úgy tudjuk, a gázkazán a földszinten volt, az emeleten – ahol megtalálták az ájult embereket – kandallót használtak.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Kék hírek | Tags: gáz, katasztrófavédelem, mérgezés, rendőr, tűzoltó |

Kifizetési kérelmek benyújtása-LEADER

Posted on 2014. január 30. csütörtök by agria

evk

Tisztelt Érdeklődők!

Megjelent a 13/2014. (I.22.) számú MVH Közlemény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről.

A Közleményt, és a kapcsolódó dokumentumokat az alábbi linkre kattintva érheti el:
http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/kozlemenyek/mvhk…

 

Forrás: www.evk-egyesulet.hu

Posted in Belföld, Gazdaság | Tags: EVK |

Gyermek műtétjéhez gyűjtik a vért

Posted on 2014. január 28. kedd by agria
verfolt

A Facebookon jelent meg a felhívás:

Aki tud és szeretne segítsen!!!
A kisfiamnak Ákosnak nagy szívműtétje lesz, február 6-án fekszünk be Budapestre az Országos Kardiológiai Intézetbe. Vérre lenne szüksége, a vércsoportja „A” RH D pozitív. Ha tud Valaki segíteni, írjon privátban, vagy a jövő héten az egri Véradóban adhat a nevére, és akkor neki teszik el.

Annyit kell mondani,hogy Gégény Ákosnak szánják az Országos Kardiológiai Intézetbe, Budapestre. Köszönöm, előre is!!!

 

13.00
Köszönjük szépen a SOK segítséget, a Vérellátó Központ adatot is kér, ezt le is írom. Irányított véradást kell kérni, szerda,  csütörtökön van ilyen lehetőség 8-15 óráig.Adatok: Gégény Ákos, szül.idő :2002. 06. 24. taj:  122 117 538 Intézmény neve:Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Gyermekkardiológia, Budapest, Haller út 29. Dr .Szatmáry Katalin a kezelő orvosunk.
Aki nem A pozitív, ő is adhat vért, csak ott az Intézményt kell megjelölni kedvezményezettnek, és Ákosnak becserélik. Sajnos most tudtam meg, hogy úgy néz ki, hogy az Anyaszálló tele van, aki tudna éjszakára szállás lehetőséget, azt is nagyon megköszönném.
KÖSZÖNÖM!!!
https://www.facebook.com/krisztina.vereb1?fref=nf_fr

Posted in Belföld, Egészség | Tags: gyermek, műtét, segítség, vér, véradás |
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2014. január
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
« dec   febr »