• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Daily Archives: 2014. január 2. csütörtök

Felháborodtak a polgármesterek a számlák láttán

Posted on 2014. január 2. csütörtök by agria

0102terfigyelo_vÖrültek az Eger környéki polgármesterek, amikor elkezdték kiépíteni a térfigyelő-kamerarendszert. Annak már kevésbé, amikor több tízezres havi számlákat kaptak.

Tucatnyi községben helyeztek el modern készülékeket egy pályázatnak köszönhetően az Eger Vidék Kincsei Egyesület LEADER Helyi Akciócsoport koordinálásával. A polgármesterek örültek a lehetőségnek, hiszen a cél az, hogy biztonságosabbá váljanak a települések. Az öröm azonban nem tartott sokáig, megérkeztek a számlák, s kiderült, kameránként több tízezer forintot kell fizetniük havonta. Azonban nem mindenkinek. Pontosabban senkinek. De lehet, hogy valakinek mégis. Illetve mégse…

– Lehet, hogy karácsonyi ajándéknak szánták – mondta elöljáróban keserű humorral Bóta Géza, Noszvaj polgármestere, kezében a kikapcsolási értesítővel. A dokumentum szerint az önkormányzat a korábbi felszólítások ellenére sem egyenlítette ki a levélben részletezett tételeket, amely kameránként (négyet helyeztek üzembe a faluban) havi 10 ezer forintos összegről szól. Ha december 25-ig nem fizetnek, kikapcsolják a masinákat. – A teljesítményt 0,828 kilowattban határozták meg, ami 34 közvilágítási lámpának felel meg – folytatja a településvezető.

– A kamera gyári teljesítménye a gépkönyv szerint 5 Watt, azaz körülbelül 300 forintnyi rendszerhasználati díj lenne a reális. A legbosszantóbb az ügyben az, hogy nem tudok kivel beszélni, a megadott zöld számon az ügyintéző nem tudott segíteni, s még nem értem el egy olyan embert, aki döntési pozícióban lenne. Levelet is írtam, amire azt a választ kaptam, hogy a szolgáltató saját szakembereivel megvizsgálta az ügyet, s alaptalan a reklamációm, elutasították a kérelmünket.

Bóta Géza hozzátette: nincsenek egyedül a problémával. Néhány telefon után kiderült: valóban sok kollégáját foglalkoztatja a téma. Lovasi Ferencet, Nagytálya polgármesterét is felháborította az, amit a számlán látott. A faluban három kamerát szereltek fel, s egyenként havi 31 ezer forintot kellene fizetnie az önkormányzatnak mindezért az áramszolgáltatónak.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

– A hivatalban van 5-6 iroda, villany, számítógépek, s a havi villanyszámlánk 13 ezer forint, tehát azt hiszem nem túlzás azt állítani, irreális a számlán szereplő összeg, ezért nem is fizettük be – mondta, hozzátéve: ő is hasonló akadályba ütközött, mint Noszvaj első embere, nem tudott döntéshozó emberrel beszélni az ügyben.

Van azonban pozitív példa is, ami jelzi: létezik megoldás, csak hiba kerülhetett a rendszerbe. Havasi László, Maklár polgármestere arról tájékoztatott, nekik először 40 ezer forintos havi számlák érkeztek egy-egy kamera után, majd reklamációja után ezeket sztornózták, s most 3-4 ezer forint körüli összeget fizetnek. Ugyanez történt Egerszalókon is: ott először 120 ezer forintról jött a számla. Felülvizsgálatot kértek, s a napokban 800 ezer forintot kaptak vissza. Azóta kameránként havonta 3 ezer forintot fizetnek, ami Tőgyi Gábor polgármester szerint elfogadható.

A szolgáltató nem vizsgálja, miért mutat annyit a mérőóra

Dr. Boros Norbert, az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. kommunikációs igazgatója kérdésünkre úgy felelt: először is meg kell vizsgálni van-e más fogyasztási pont a kamerán kívül az adott fogyasztóhelyen.

– Két tökéletesen egyforma berendezés fogyasztása elvileg nem térhet el egymástól, azonban mi nem azt nézzük, miből adódik a fogyasztás. Erre a kiépítő, üzemeltető adhatja meg a választ. Hatósági árakról beszélünk, egy kilowattóra energia, rendszerhasználat az országban mindenütt ugyanannyiba kerül, a társaság pedig az alapján számláz, amit a mérőóra mutat, s nem vizsgálja, e mögött mi van.

Egerszóláton már korábban bemérették a fogyasztást

Egerszóláton e történetre szinte lefutott ügyként tekintenek. Verebélyi György polgármester még az év elején körüljárta, tehát jól ismeri a témát, s így a megoldást is. Mint mondja, mérő nélküli fogyasztási helyekről van szó, tehát a szolgáltató számított fogyasztás alapján számláz. A településen először 30 ezer forintos csekket kaptak, majd mind a három kameránál „bemérették” a fogyasztást. Az erről készült dokumentációt, mérési bizonylatot, ellenőrző mérést eljuttatták a szolgáltatónak s most 700 forint körüli összeget fizetnek. A településvezető szerint ez nemcsak vállalható, de teljesen reális is.

Forrás: HEOL

Posted in Belföld | Tags: áram, biztonság, díj, ÉMÁSZ, kikapcsolás, számla, térfigyelő |

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2014. január
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
« dec   febr »