• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Daily Archives: 2015. november 28. szombat

Ökocentrum: még vonzóbbá tette a Tisza-tó térségét

Posted on 2015. november 28. szombat by agria
2818714_image014Működésének három és fél éve alatt eddig összesen 707 ezer 805-en váltottak jegyet a Poroszlói Ökocentrumba, s ebből csak idén október végéig több, mint kétszázezer látogató kereste fel a létesítmény.
– Teljesítettük az indikátorokat, de nem dőlhetünk hátra, sokat kell még dolgoznunk, hogy az ökocentrum ilyen sikeres maradjon – mondta el Bornemisza László polgármester pénteken a turisztikai központban tartott ünnepségen, ahol azoknak köszönték meg a támogatást, akik segítették az ökocentrum létrejöttét és működését.

A Tisza-tavi Ökocentrum létrehozásának ötlete 2000-2001 környékén született meg, a megvalósítás kezdeti lépése a poroszlói Ökoturisztikai tanösvény – vagy közismert nevén a „Vízi sétány” – kialakítása volt, melynek alapkövét 2004. október 8-án helyezték el. Az Ökocentrum megálmodói úgy gondolkodtak, hogy a vízi sétány/tanösvény később majd szerves része lesz a létrejövő komplex turisztikai látogatóközpontnak. 2007-2014 EU költségvetési ciklusban Poroszló Község Önkormányzata sikerrel pályázott. A projekt kiemelt besorolást kapott, s 2009. november 26-án ünnepélyes keretek között Poroszlón aláírták a támogatási szerződés is. Poroszló a mintegy 2,2 milliárd forintból megvalósítandó Tisza-tavi Ökocentrum létrehozásához 1.936.481.000 Ft támogatást nyert el. A munkák 2011. januárjában kezdődtek meg, s 2012. április 27-én avatták fel az azóta kedveltté vált létesítményt. <hirdetés>

2818709_image009A társasággal szembeni elvárás volt az Eu támogatással megvalósított projektben foglalt indikátorok teljesítése. Ezek között kiemelt helyen szerepelt a létesítményt felkereső látogatók száma: az elvárás szerint a látogatottság a fenntartási időszak tíz évének valamelyikében – azaz egy naptári évben – érje el a 200 000 főt. Ezt idén teljesítették.

A település és az Ökocentrum iránti érdeklődés fenntartása, a kiemelkedő vendégforgalom és látogatószám megtartása, lehetőség szerinti növelése érdekében további fejlesztéseket tervez és forrásokat kíván elnyerni egy több mint 900 négyzetméter területű új akváriumrendszer és bemutatók megépítésére a főépület melletti zöld területen. Az új beruházás megvalósítása jelentősen hozzájárulhat a Kárpát-medence, Magyarország, a Tisza-tó és Poroszló turisztikai vonzerejének további növeléséhez, erősítéséhez.

Forrás: HEOL

Fotó: Berán Dániel

Posted in Belföld, Szabadidő | Tags: ökocentrum, Poroszló |

Mikulásváró gesztenye party Noszvajon

Posted on 2015. november 28. szombat by agria

gesztenye1205

Posted in Szabadidő | Tags: gesztenye, Mikulás, Noszvaj, party |

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2015. november
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  
« okt   dec »