• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Daily Archives: 2019. október 11. péntek

Halálos baleset Poroszlónál – videó

Posted on 2019. október 11. péntek by agria

Egy 18 tonnás, gázt szállító teherautónak hajtott egy kocsi pénteken éjszaka a 33-as főúton, Poroszló és Tiszafüred között. A személygépkocsi vezetője a helyszínen szörnyethalt.

Az Opel Tiszafüred felől Poroszló irányába haladt, amikor hirtelen a szemközti sávban szabályosan közlekedő teherautónak ütközött. A kamion vezetője nyilatkozott stábunknak. Elmondta: a hatalmas kamionnal esélye sem volt kikerülni a szemből, nagy sebességgel érkezőt. Az Opel egy pillanat alatt ütközött neki. Ezután a vasúti töltésen bírt csak megállni, a teherautó mintegy 30 méteren át tolta még maga előtt a kocsit.

A megrendült férfi azt is elmondta: nem tudja mi történhetett a szemből érkezővel. Ő maga évek óta vezet, néhány nap múlva tette volna le a volánt, nyugdíjba vonul.

A személykocsit vezető, 45 éves egri férfi a helyszínen életét vesztette. Úgy tudjuk, a biztonsági öve nem volt becsatolva. Információnk szerint nem kizárt, hogy szándékosan hajtott a kamionnak.

A teherautó gáztartálya nem sérült meg a balesetben.

A helyszínelés idején, órákra lezárták a út érintett szakaszát.

191011baleset poroszlo y

No Description

Posted in Kék hírek | Tags: kamion, Poroszló |

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2019. október
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  
« szept   nov »