• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Posted on 2010. augusztus 24. kedd by agria

Második alkalommal rendeztek Egerben tanévindító szakmai tanácskozást. A rendezvényen 23 megyei jogú város közel ötven oktatásirányítás vezető szakemberét látták vendégül. A konferencia célja az elmúlt időszak jogszabályi változásaiból fakadó jelenlegi és jövőbeli feladatok megtárgyalása volt.

Eger Megyei jogú Város Polgármesteri Hivatala Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Irodája kezdeményezte az augusztus 24-én tartott konferenciát, ahol a város közoktatási intézményeinek vezetői mellett többek között a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium is elfogadta a meghívást. Ezáltal lehetőség nyílt a közös álláspontok, kezdeményezések megvitatására.
A Polgármesteri Hivatal Dísztermében tartott előadássorozatot Dr. Garai Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium Szakképzésért Felelős Miniszteri Biztosa nyitotta meg. Témája a magyar szakképzés átalakításának kiemelt feladatai voltak az új kormányzati ciklusban, melyről a délután folyamán Habis László polgármester rövid sajtótájékoztatót tartott. A polgármester szerint az elmúlt időszakban állandóvá váltak a jogszabályi törvénymódosulások, melyek következtében nem sikerült komoly vonatkozási pontokat, igazodási irányokat fölfedezni. Ennek eredményeként az oktatási intézmények óriási adminisztrációs terhet kaptak a nyakukba. Eger szempontjából azt tartja lényegesnek, hogy annak ellenére, hogy az állami források csökkentek, az oktatás minősége nem romlott. Az egri intézmények büszkék lehetnek arra, hogy a tanulmányi versenyeken önmagukban jóval több sikert érnek el, mint a megye egésze – hangsúlyozta Habis László.
A polgármester kitért arra is az előadás kapcsán, hogy annak ellenére, hogy a diákok nyolcvan százaléka jár gimnáziumba, a társadalomban ez azt a szemléletet tükrözi, hogy a jó szakképzettségnek nincs kellő presztízse. Németországhoz hasonlóan itthon is a gyakorlatorientáltabb oktatás bevezetése lenne célszerű a jobb szakemberek képzéséhez.

Társy József, az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda vezetője zárásként arról beszélt, hogy a szakképzés tekintetében megcélzott feladatok a gazdaság működését alapoznák meg. A foglalkoztatáspolitika megreformálása következtében bekövetkezik a gazdasági növekedés, ezáltal emelkedik az életszínvonal.

Forrás: Egriszín

Posted in Oktatás |
« Az anyagi gondok ellenére színvonalas évadra számíthatunk
Pályázat alkotóknak és műkedvelőknek »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« ápr