• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Posted on 2014. június 10. kedd by agria

0610vasut_fuzesabony_vKisiklott, majd felborult egy 27 vagonból álló, szénport szállító tehervonat négy vagonja a füzesabonyi vasútállomáson kedd délután – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A tájékoztatás szerint a balesetben senki nem sérült meg.

A Mávinform közleménye szerint kedden délután negyedkettőkor Mezőkövesd és Füzesabony között kisiklott egy tehervonat négy kocsija. A vagonok a másik pályatestre borultak, emiatt ezen a szakaszon nem lehetséges a vonatközlekedés.

A MÁV-START megszervezi a miskolci vonalon közlekedő vonatok helyett az autóbuszos közlekedést, illetve várhatóan a menetrend is módosulni fog. A korlátozás és a késések érintik a Budapest – Miskolc közötti InterCity és gyorsvonat járatainak utasait, továbbá a Budapest – Miskolc – Sátoraljaújhely közötti sebesvonatokat, a Budapest – Miskolc – Nyíregyháza – Debrecen közötti IC összeköttetést, illetve a Füzesabony – Miskolc – Hidasnémeti viszonylatú személyvonatok utasait is.

Az utasokat várhatóan Mezőkövesd és Füzesabony között vonatpótló autóbuszok szállítják majd. Egyes vonatok rövidebb útvonalon közlekedhetnek, de vonatelmaradásokra is számítani lehet.

A baleset a nyílt vasúti pályán történt, melynek okáról egyelőre nincs információ. Feltehetően a vasúti pálya is megrongálódott, valamint a felsővezeték rendszer is megsérült. Személyi sérülés nem történt. A műszaki mentést és a helyszínelést már megkezdték a szakemberek.

A helyreállítás hosszabb időt vesz igénybe, hiszen az oldalukra borult vagonokat ki kell emelni, s majd amennyiben műszakilag biztonságos el kell távolítani a nyílt pályaszakaszról. A baleset vizsgálatában a pályát üzemeltető MÁV Zrt. mellett a tehervonat tulajdonosa, a Rail Cargo Hungária Zrt. is részt vesz.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

16:35

A Budapest – Hatvan – Miskolc vasútvonal egy szakaszán történt baleset miatt Füzesabony és Mezőkövesd között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. Módosult a menetrend is Mezőkövesd és Miskolc között – tájékoztatta a heol.hu-t Kavalecz Imre, kommunikációs szakértő.

A MÁV-START megszervezte a személyszállító vonatok és vonatpótló autóbuszok közlekedését, az utasok zökkenőmentes elszállítása érdekében. Ennek eredményeként, ha késve is, de elérik úti céljaikat a vonattal utazók.

A változások érintik a Budapest – Miskolc közötti InterCity, gyors- és sebesvonatok utasait, továbbá a Budapest – Miskolc – Sátoraljaújhely közötti sebesvonatokat, a Budapest – Miskolc – Nyíregyháza – Debrecen közötti IC összeköttetést, illetve a Füzesabony – Miskolc – Hidasnémeti viszonylatú személyvonatok utasait is.

Budapest-Keleti pályaudvar – Füzesabony – Budapest között menetrend szerint közlekedik valamennyi személyszállító vonat. Füzesabony és Mezőkövesd között vonatpótló autóbuszokkal lehet utazni. Mezőkövesd és Miskolc, illetve Miskolc és Mezőkövesd között óránként indítanak vonatokat. A Nyíregyházára, Sátoraljaújhelyre és Hidasnémeti felé utazóknak egy másik vonatba kell átszállniuk Miskolcon. A Debrecen – Nyíregyháza – Szerencs felől érkező InterCity vonatok csak Miskolcig közlekednek, onnan indulnak vissza Debrecen felé.

Az utazásról történő lemondás esetén, az érintett szakaszra megváltott jegyeket kezelési költség nélkül visszatéríti a MÁV-START. A késések miatt az általános átalány-kártérítési szabályok szerint jár el a vasúttársaság. A Miskolc – Füzesabony közötti szakaszon belül utazók számára nem kell megvásárolni az IC és a gyorsvonati pótjegyet. A szakaszon túl utazók az eredeti felárat (IC és gyorsvonati pótjegyek) kötelesek megfizetni.

A műszaki mentést és a helyszínelést már megkezdték a MÁV szakemberei. A helyreállítás hosszabb időt vesz igénybe, hiszen az oldalukra borult vagonokat ki kell emelni, el kell távolítani a nyílt pályaszakaszról. A kiborult teherkocsik mentését vasúti daruval végzik, ezután kezdődhet meg a több száz méter hosszban megrongálódott vasúti pálya helyreállítása.

A baleset vizsgálatában a pályát üzemeltető MÁV Zrt. mellett a tehervonat tulajdonosa, a Rail Cargo Hungária Zrt. is részt vesz.

A műszaki mentés és helyreállítás kedden egész éjjel folytatódik, annak érdekében, hogy mielőbb megindulhasson a vonatközlekedés. Annyi biztos, hogy a mai napon már érvényesek a bevezetett korlátozások és menetrendi módosítások a miskolci vonalon. Szerda reggelre derül ki, hogy mikor indulhat meg újra a vasúti közlekedés Füzesabony és Mezőkövesd között.

A MÁVINFORM javasolja: utazásuk előtt tájékozódjanak a menetrendről és az aktuális helyzetről a MÁV és a MÁV-START weboldalain (www.mav.hu, www.mav-start.hu), valamint a vonatinfón (http://vonatinfo.mav-start.hu/). Érdeklődhetnek telefonon is a MÁVDIREKT 06 40 49-49-49-es helyi tarifával hívható telefonszámán.

Szöveg: Heol.hu

Posted in Belföld, Gazdaság, Kék hírek | Tags: baleset, közlekedés, sín, szén, vasút |
« Heti bűnügy
Gokartos a főúton »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« ápr