• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Posted on 2010. augusztus 29. vasárnap by agria

Győzelemmel kezdte szereplését a magyar válogatott a zágrábi férfi vízilabda Európa-bajnokságon. Biros Péterék két góllal múlták felül Németország együttesét.

A találkozó elején kétszer is vezetést szereztek a németek, de a második negyedben 3:3-as állásnál átvette az irányítást a magyar válogatott. Kemény Dénes legénysége ezt követően nem is adta ki a kezéből az előnyt, olyannyira, hogy a záró negyed előtt Vámos Márton öt gólra növelte a különbséget. A németek valamelyest még kozmetikázni tudtak az eredményen, de végül így is magabiztos 10:8 arányú magyar siker született. Az egriek közül a ZF-Eger kapitánya volt leginkább elemében, aki a csapat első öt góljából négyet vállalt magára, rajta kívül még Hosnyánszky Norbert is bevette az ellenfél kapuját.
B csoport 1. forduló:
Magyarország – Németország 10-8 (3-3, 3-1, 3-1, 1-3)

Zágráb, 50 néző. V.: Franilovics (horvát), Bruguljan (montenegrói).

MAGYARORSZÁG: Szécsi – Madaras 1, Biros 4, Kis G., Hosnyánszky 1, Varga Dénes, Varga Dániel 1. Cs.: Bundschuh, Hárai 1, Szívós 1, Török, Vámos 1.

Folytatás holnap 16:30-kor a szerbek ellen. A mérkőzést az M1 is közvetíti.

Forrás: Egriszín

Posted in sport |
« Feléledtek a hagyományok
Első helyen az egri polgárőrök »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« ápr