• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Posted on 2016. július 7. csütörtök by agria

1Az egri Keri jövőjéért, vezetőváltásért tüntettek a megyeszékhely fő terén szerdán délután. A demonstrálók szerint a politika megbélyegezte a volt igazgató-helyettest.

– Félek, soha ennyire még nem féltem, de nem félek félni, mert az iskoláért folytatott küzdelemben csak a félelmeinket veszíthetjük, s egy jobb iskola, a gyermekeink jövője a tét – ezekkel a mondatokkal zárta beszédét szerda délután a Dobó téren Hadházi Róbertné, az egri Keri volt igazgatóhelyettese.

Mintegy százötven-kétszáz, többségében fehér pólót viselő ember azért gyűlt össze a megyeszékhely főterén szerdán, mert nemrégiben nemcsak, hogy eredménytelenül zárult a középiskola tagintézmény-vezetői pályázata, de a régi, már nyugdíjas igazgató megbízatását további egy évre meghosszabbította a fenntartó. Az egyedül érvényesen, ám mint utóbb kiderült,eredménytelenül pályázó Hadháziné mellett álltak ki a térre kollégái, tanítványai.

– Azzal, hogy még csak meg sem indokolták, miért volt eredménytelen Hadházinének a tanári kar elsöprő többsége által támogatott pályázata, a tantestületet, a diákok és a szülők véleményét vették semmibe. Sajnos ez az igazságtalanság nem egyedi eset ma az országban – ezt már Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom képviselője tette hozzá az egri megmozduláson. Ugyanitt Törley Katalin, szintén a Tanítanék szervezőjeként úgy fogalmazott: az egri iskola vezetői pályázatának eredménytelenné nyilvánításával a kormány nem akar mást, mint haladékot, hogy megfelelő kádert találjon a feladatra.

– A mai politika megbélyegezte Hadházi Róbertnét azért, mert tavasszal kockás inget húzott, hogy felhívja a figyelmet mai magyar oktatás problémáira. Ma bűnnek számít, ha valaki a megoldandó problémákat felveti – mutatott rá Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója, aki szintén a demonstráció szónoka volt.

A fehér pólós tanárok megmozdulásán egy volt és egy jelenlegi diák, illetve a szülői munkaközösség képviselője is szólt az egybegyűltekhez. Arról beszéltek, miért elviselhetetlen az a légkör, mely jelenleg az Egri Szakképzési Centrum Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Mezőgazdasági Szakközépiskolában uralkodik. Szavaik szerint a feszültség és a szorongás határozza meg a hétköznapjaikat. Változást szeretnének, ezért aláírást is gyűjtöttek a téren, hogy ne maradhasson további egy évig a régi igazgató, Prof. dr. Vasas Joachim az intézmény élén.

A rendezvény végén a diákok egy koszorút helyeztek el Dobó István szobrán. Ezen az olvasható: MG: élt 103 évet, Keri élt 37 évet.

Szöveg: HEOL

Posted in Belföld, Oktatás | Tags: demonstráció, diák, Eger, Keri, pályázat, tanár, Tanítanék |
« Cigaretta miatt halt meg a kisfiú
Magára hagyták a fiút a reptéren »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. június
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  
« máj