• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Posted on 2010. szeptember 30. csütörtök by agria

Dudás Róbert, a Jobbik megyei közgyűlési listavezetője szerint a felelőtlen és meggondolatlan lépéseknek köszönhetően nagyon nehéz helyzetben van a megye gazdálkodása.

– Sajnálattal olvashattuk a napokban, hogy a megyei közgyűlés gazdálkodását tekintve vita alakult ki azok között a pártok között, akik közösen alakították ki a jelenlegi helyzetet – írja sajtóközleményében Dudás Róbert, a Jobbik megyei közgyűlési listavezetője.

Dudás szerint a felelőtlen és meggondolatlan lépéseknek köszönhetően sajnos nagyon nehéz helyzetben van a megye gazdálkodása. Az egymásra mutogatás helyett viszont sokkal inkább bűnbánatot kellene tanúsítani mindkét félnek, hiszen nem felejthetjük el, hogy ez a két frakció foglalt helyet az elmúlt négy évben a közgyűlésben, tehát amíg az egyik a megyét érintő rossz döntések sorozatát hozta, addig a másik csendben asszisztált ezekhez. A következő testületnek az előtte álló feladatok mellett a múlt hagyatékával is meg kell birkóznia. Ehhez elengedhetetlen, hogy szemléletváltás következzen be. Minden, a megye életét és jövőjét előre mozdító javaslatot támogatni kell és végre kell hajtani, ellenben ami számunkra nem előnyös, attól kategorikusan el kell zárkózni. Erősíteni kell továbbá a civil szféra döntés-előkészítő szerepét, valamint a lakosság folyamatos tájékoztatását annak érdekében, hogy a körülöttük zajló és az ő életüket befolyásoló döntésekről folyamatosan értesüljenek és véleményt nyilváníthassanak. A Jobbik ezt az elvet követi és mindent megtesz annak érdekében, hogy ne csak négyévente kapjon a lakosság tájékoztatást a kialakult helyzetről, hanem folyamatosan úgy, hogy annak alakulásában aktív szerepet is tudjon vállalni. Ezen az úton kell elindulnunk, mert csak együtt, közösen tudunk úrrá lenni a nehézségeken és közösen tudjuk építeni a jövőnket.

Forrás: Heol

Posted in Politika |
« Batki remekelt az Eb-n
Ötezer aláírás a lovasszoborért »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« ápr