• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Posted on 2010. július 1. csütörtök by agria

Kibővített elnökségi ülést tartott szerdán a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetése, amelyre meghívták a megye országgyűlési képviselőit, valamint Parragh Lászlót, az országos kamara elnökét.


– Kormányváltás után vagyunk, kialakult az új kabinet és fölálltak az új minisztériumok, ám az intézményi struktúra még nincsen teljesen átalakítva. A kamara elvárása, hogy a következő években a gazdaságpolitika támogassa a növekedést és az egyensúly megtartását. Az országnak meg kell kezdenie a felzárkózást az Európai Unióhoz, hiszen a csatlakozás óta mi nemhogy közelebb kerültünk volna a régi tagállamokhoz, hanem leszakadtunk. A kamara közre kíván működni a gazdaság szervezésében, eddig is sok konkrét anyagot tettünk le az asztalra. A gazdaság szereplőinek jogos elvárása, hogy akik értéket állítanak elő, azok elmondhassák a véleményüket. Szeretnénk, hogy a mi szavunkat is meghallgassák – fejtette ki Parragh László.

Hozzátette, a Heves megyei a területi szervezetek közül az egyik legsikeresebb, mind a Széchenyi-kártya kiadása, mind a szak- és mesterképzés, mind pedig a szolgáltatások terén.

Kamara

Az elnökségi ülésen áttekintették a közelmúlt kormányzati javaslatait, megvitatták gazdasági hatásaikat. Dr. Bánhidy Péter, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HKIK) elnöke előadásában a régió leszakadását emelte ki, aggasztónak nevezte, hogy az egyes térségek fejlődése is jelentősen eltér. Fontosnak tartja, hogy a pályázati rendszerben a hátrányos helyzetű kistérségek pályamunkáit gyorsabban elbírálják. Együttműködést ajánlott a döntéshozóknak, hiszen be kell építeni a valós rálátással rendelkezők tapasztalatait a gazdaságpolitikába. A megjelent képviselők elmondhatták, mit várnak a kamarától, ismertethették elképzeléseiket is.

– Csak úgy tudunk előbbre lépni, ha változtatunk a képzési struktúrán, és a foglalkoztatási rendszert is kiigazítjuk. Mindenképpen erősíteni kell a gazdasági szereplőket, erre jó lehet az adózás egyszerűsítése, a vállalkozásokat ösztönző eljárásrend bevezetése. Üdvözölnénk az uniós források átcsoportosítását, a hatósági ellenőrzések konstruktivitását, a bürokrácia csökkentését, a beiskolázási keretszámok valós igényekhez igazítását – foglalta össze a vállalkozások óhajait Fülöp Gábor, a HKIK főtitkára.

Forrás: Heol

Posted in Belföld |
« Turisztikai fejlesztések: vár, völgy, érseki palota
Szakmai zsűri és a közönség is értékeli a kirakatokat »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. június
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  
« máj