• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Posted on 2010. november 3. szerda by agria

A világviszonylatban érezhető gazdasági fellendülés kapcsán, a ZF Hungária Kft. 2010-es eredményeiről és a termelés bővülésével kapcsolatos létszámbővítésről számolt be Ulrich Diller, a ZF Hungária Kft. elnök-vezérigazgatója ma délelőtti tájékoztatóján.

A 100 %-ban exportra dolgozó ZF Hungária és a ZF Lenksysteme Hungária esetében a konjunktúra motorja Kína India, Oroszország, de a fellendülés már az európai megrendeléseken is érezhető, jelentette ki Ulrich Diller. A tendencia a tehergépjárművek, buszok és a luxus személyautók esetében látható. Ezekhez a járművekhez a sebességváltókat az egri telephelyen gyártják.
2009-ben  a világgazdasági válság következtében a 2008-as érték 45 százalékára zuhant vissza a vállalat forgalma. A válság fokozatos oldódásával arányban sokasodnak a megrendelések, és emelkedik az azokban lekötött darabszám. A ZF vezetője szerint nem tudni, hogy mennyire lesz stabil ez a fellendülés, de hangsúlyozta, hogy a válság előtt sem volt ennyire erős a konjunktúra.
A két egri telephely összesen 231 millió eurós forgalmat bonyolított le 2009-ben, 2010-ben 358 millióval számolnak, ami 53 %-os emelkedést jelent. Minimum 10 %-os növekedést terveznek 2011-re.
Az idén 70 százalékkal, jövőre pedig a tervek szerint mintegy további 55 százalékkal bővül a termelés, és újra eléri majd a korábbi, 2008-as csúcsot, amikor 96000 darab sebességváltó készült Egerben.
A vásárolt alkatrészek 50%-a Magyarországról származik, ami pozitív kihatással van a beszállítói környezetre. Ennek következtében a beszállítók is növelhetik a dolgozóik létszámát.
A régióban komoly foglalkoztatási szerepet játszó ZF-nél ismét bővülhet a foglalkoztatottak köre. Míg az idei év elején 658 fő volt a vállalat létszáma, addig novemberre már meghaladta a 714-et, és 2010 végéig elérheti a 750-et. Fizikai munkakörökre autószerelő végzettséggel rendelkező sebességváltó-szerelőket, raktárosokat és minőségellenőröket keres a vállalat, szellemi területen többek között gépészmérnökök, minőségirányítási mérnökök, projektmérnökök, stratégiai beszerzők felvételére van szükség. A ZF Hungária várja a megfelelő képzettséggel rendelkező jelentkezőket, számukra versenyképes fizetést, szociális juttatásokat és akár nemzetközi karrierlehetőséget biztosít. A szakképzettséget igénylő fizikai munkakörökben is lehet karriert építeni, hosszú távú életpályát tervezni és megvalósítani. Ez a folyamat ma már a szakképzés idején elkezdődik.

A válság megtanította újrastrukturálni a feladatokat és a működést, fogalmazott Diller, aki a legfőbb tőkének a dolgozókat tekinti. A vezérigazgató hangsúlyozta a megfelelő munkatársak és a képzés fontosságát. ZF Hungária saját, három éves szakképzési rendszerében jelenleg 46 fiatal tanul a ZFH ösztöndíjával gépi forgácsoló szakmát. A legjobbak a szakmunkás-bizonyítvány megszerzése után a vállalatnál dolgozhatnak. Az elmúlt két évben 17 fiatalt vettek fel.

Hasonló ütemben bővül a termelés a ZF AG másik magyarországi vállalatánál, a ZFH-val egy telephelyen működő ZF Lenksysteme Hungária Kft-nél is, ahol szintén vesznek fel új dolgozókat, januártól novemberig már kb. 40 főt és még további 30 fő felvételét tervezik, elsősorban szerelő, minőségellenőr és elektromos karbantartó munkakörökbe.

Diller tájékoztatóján kitért a beszállítók helyzetére is, amit szerinte a bankrendszer lehetetlenít el. Szerinte a bankrendszerben kell megoldást találni, mert bizonyos cégek nem tudják tartani az ütemet. A ZF üzemek a válságból financiálisan megerősödve kerültek ki, de nem vehetik át a bankok szerepét a beszállítók esetében, foglalta össze beszámolóját az igazgató.

Forrás: Egriszín

Posted in Nincs kategorizálva |
« Ma van a Magyar Tudomány Ünnepe
Egri sikerek a Bolyai matematika versenyen »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. július
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  
« jún