• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Posted on 2010. július 1. csütörtök by agria

 

Dr. Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára első hivatalos vidéki útjára Egerbe érkezett. A kórház hivatalos Semmelweis ünnepsége helyett először a kórházvédők fórumára látogatott el, majd tartott rögtönzött sajtótájékoztatót ma délután az Ifjúsági Házban.

Az államtitkár elmondta, hogy az első vidéki útja azért az egri kórházvédőkhöz vezetett, mert meg kívánta érteni azt a helyzetet, amely egy elvetélt privatizáció és kiszervezési kísérlet után az egri kórház esetében fennáll. Véleménye szerint a Markhot Ferenc Kórház helyzetét korrigálni kell, és azért jött ide, hogy tájékozódjon, és megköszönje a kórház munkatársainak és szimpatizánsainak a kitartásukat.
Arra kérdésre, hogy hogyan lehetne az egri helyzetet korrigálni azt mondta, hogy Egerben a kórházvédők közösségében is van egy közös gyógyító erő, megmozdult a közösség, és a helyi vezetés is rendezni kívánja a kórház ügyeit. Ezt az erőt kihasználva kell megtalálni a helyes irányt és lépéseket.
Szócska Miklós szerint az egészségpolitikai környezet mostanra vált alkalmassá arra, hogy az egri kórházvédők kéréseit, figyelmeztetéseit befogadja. A konkrét segítségnyújtás kapcsán még nem kívánt érdemi részleteket elárulni, és hangsúlyozta, hogy ez most még csak a tájékozódás időszaka, de azt egyértelműen kijelentette, hogy sok embert ért méltánytalanság ebben a folyamatban, úgyhogy mindenképpen keresik az igazságtétel lehetőségét. Megtudtuk, hogy kutatják annak a jogi lehetőségeit, hogy hogyan lehet a gyógyító erőnek utat engedni itt Egerben.
1. 1

Az államtitkár kárpótolná azokat az embereket, dolgozókat, akiket kár ért a Hospinvest működése során. Elmondta, hogy Egerben vannak olyan stratégiai lehetőségek, amelyekre lehet építeni. Ilyennek gondolja a gyógyturizmust, amely egy fenntartható közszolgálati portfóliót hoz létre a közszolgálati egészségügyi intézménnyel még a mai gazdasági körülmények között is.
Arra a felvetésre, hogy ha tájékozódni akart, akkor miért nem a kórház fenntartójához vezetett egyből az útja, úgy reagált, hogy a kórházba is ellátogat a nap folyamán, de a kórházvédők meghívása előbb érkezett.
Szócska Miklós ígéretet tett a kórházvédőknek, hogy megvizsgálják a korrekció lehetőségét, és hogy a kórházban az ő érdekeiket próbálja majd képviselni.
A kórházvédők azon kezdeményezéséről, hogy kormánybiztost nevezzenek ki a Markhot Ferenc Kórház ügyeinek rendezésére, úgy vélekedik az államtitkár, hogy először meg kell fontolni a korrekció módját, de közben figyelembe kell venni, hogy az országban több helyen is van hasonlóan elvetélt kiszervezési kísérlet, ezért meg kell vizsgálni, hogy mi ezekben a közös, és hogy hogyan lehet ezeket rendezni Ezért valószínű, hogy egységes módon kezelik majd a hasonló módon bajba jutott kórházak helyzetét.

 

1. 3 2. 4 12

 

A gyakorlati intézkedések elindításáról még nem tudott pontos információkat adni az államtitkár. Először szerinte az évtizedes múlttal rendelkező szakmai műhelyek helyzetének helyreállítása, és egy jól működő szakmai közösség létrehozása az első feladat.
Forrás: Egriszín

Posted in Belföld |
« Semmelweis nap Egerben
Új egyesület és polgármesterjelölt a palettán »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« ápr