• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Posted on 2010. december 27. hétfő by agria

A hagyományokhoz híven idén is borszentelést tartottak az egri Bazilikában az ünnepi mise után. Dr. Ternyák Csaba egri érsek, Isten áldását és oltalmát kérte mindazok számára, akik megízlelik a megszentelt nedűt. Az Egri Fertálymesterek, a borlovagok, a Szent György Lovagrend, bortermelők és a város vezetőinek részvételével tartottak szentmisét ma délelőtt a Bazilikában. Régi hagyomány, hogy a bortermelők a boraikat az oltár elé helyezik, amelyet egy szertartás keretében megszentelnek és megáldanak.

Dr. Ternyák Csaba hálát adott Istennek, hogy a rossz időjárás ellenére a nagy szakértelem és lelkesedés idén is meghozta gyümölcsét, a bort, amelyre minden egri és környéki büszke lehet. A borszentelés egy olyan ünnep, amely egybekapcsolódik Jézus Krisztus barátjának, Szent Jánosnak, az egyházmegye fővédőszentjének napjával. Az érsek szerint a barátság egy rendkívül fontos erény, melynek terjedését az egri borászok is előmozdítják határokon innen és túl.

„Miként Szent Jánosnak nem ártott meg a mérgezett ital, akik az ő tiszteletére ezekből a borokból isznak, maradjanak mentesek minden mérgező és ártó hatástól, erőt és üdvösséget nyerjenek.” – ezekkel a szavakkal szentelte meg az érsek a borokat. A szertartás után a hegyközség várta a jelenlévőket a Városháza Dísztermébe egy közös borkóstolásra.

Forrás: Egriszín

Posted in Nincs kategorizálva |
« Balesetek a megyei utakon
Nem az ígéretek szerint alakulnak a fejlesztések »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« ápr