• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Posted on 2011. március 1. kedd by agria

Műsorszámok sora szórakoztatta a résztvevőket. Fotó: Gál Gábor A Heves Megye Napja programsorozat részeként a megyei kórház gyermekosztályát támogató jótékonysági estet rendeztek.

 

A megyei közgyűlés döntése alapján az idén először rendezik meg a Heves Megye Napja elnevezésű programsorozatot. A hagyományteremtés jegyében tartott események sorában – Horváth László kormánymegbízott fővédnökségével – szombaton jótékonysági estet tartottak a Gárdonyi Géza Színházban.

A műsort megelőzően, amelyet a színház sikeres produkcióiból, valamint az Egri Szimfonikus Zenekar, Herczeg Flóra, a Corelli Trió és Nádasy Erika műsorszámaiból állítottak össze, köszöntőt mondott Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke és Horváth László kormánymegbízott.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Az est bevétele egyébként 6,5 millió forint volt, ebből a jegyárakból 2,5, adományokból pedig kétmillió jött össze, ennek része Zeller Ferenc festőművész két árverésen elkelt festménye. Az adomány összegéhez ugyanennyit a meghirdetett célra – a megyei kórház gyermekosztályának a támogatására – a ZF Hungária Kft. is hozzátett.

A színház nézőterét zsúfolásig megtöltő közönség mindvégig jó hangulatban töltötte az időt. A vendégek a Heves Megye Bora címet 2010-ben elnyert kiváló italokat fogyaszthatták. Emellett borárverésen licitálhattak öt különleges nedűre. Ezek közül a legértékesebb tételnek a Szent Andrea pincészet borkülönlegessége bizonyult. A palack 35 ezer forintért talált gazdára.

Forrás: HEol

Posted in Belföld |
« Közgyűlést tartott a Cukorbetegek Egri Egyesülete
Borral és Gárdonyival csalogatják a turistákat »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« ápr