• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Posted on 2011. március 30. szerda by agria

 

Immáron több éve Eger és vonzáskörzete ad otthont a hazai és nemzetközi érdeklődéssel kísért Országos Rallye Bajnokság I. futamának, az Eger Rallye rendezvénysorozatnak.

A verseny keretében április 1-én, pénteken 17.00 – 22.00 óra között, április 2-án, szombaton 16.00 – 22.00 óra között, valamint április 3-án, vasárnap 11.00 – 21.00 óra közötti időpontokban valósulnak meg az ünnepélyes rajtceremóniák és a rendezvény záróeseménye a Dobó I. téren. A versenyautók mindhárom napon a Hibay K. utcán és a Kis-Dobó téren keresztül közelítik meg a Dobó I. teret, majd a Bajcsy-Zs. utcán keresztül hagyják el a helyszínt. Figyelembe véve, hogy ezen az útvonalon nagyszámú nézőközönség helyezkedik majd el, ezért mind a gyalogosok, mind a gépjárművek közlekedése rendkívül korlátozott lesz. Ezúton kérik a szervezők, hogy a fentiekben jelzett időpontokban lehetőség szerint kerüljék el járműveikkel a Belvárost. A járműforgalom vonatkozásában, a balesetek megelőzése érdekében útlezárásra lehet számítani a Kossuth L. utcában, a Deák F. utcai csomóponttól az Egészségház utcáig. Lezárásra kerül a Hibay K. utca, Jókai utca, Bajcsy-Zs. utca, Érsek utca valamint a Fellner J. utca. A verseny időtartama alatt – szervízpark, technikai gépátvétel stb. – torlódásra lehet számítani a Kistályai úton /régi tüzép telep/, a Faiskola utca – K2-es út kereszteződésénél /Automobil Eger Kft./ és a Hadnagy utca – Ady E. utca kereszteződésénél /Érsekkert bejárata/.

Ez évben kísérőrendezvények is lesznek, többek között az Eszterházy téren, a LIDL Áruház mögött kiépített útvonalon, a Hunyadi Mátyás Általános Iskola udvarán, valamint a Széchenyi I. utcán. A mintegy 150 versenyautót felvonultató eseménysorozat /Eger Rallye/, a Közbiztonsági Nap és az I. Lóerő Nap Egerben várhatóan számos résztvevőt fog a helyszínekre vonzani.

Eger MJV Önkormányzata kéri, hogy – amennyiben lehetséges – járműveikkel kerüljék el, ellenkező esetben óvatosan közelítsék meg ezeket a helyszíneket. Az útlezárásokat a rendezvény szervezői, a Rendőrség, a Közterület-felügyelet, az Agria Polgárőr Egyesület és az Egri Polgárőrség biztosítja. Felhívjuk a nézők figyelmét arra, hogy saját testi épségük megóvása érdekében csak a gyalogosközlekedésre kijelölt helyen tartózkodjanak és tegyék lehetővé a balesetmentes lebonyolítást. A rendezvény sikeres megvalósítása érdekében szíves megértésüket és egyben az okozott közlekedési kellemetlenségekért ezúton is elnézésüket kérjük.

Posted in sport, Szabadidő |
« Ingyenes képzés az EKMK-ban
Neten a cégem »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« ápr