• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Posted on 2011. június 6. hétfő by agria

 

Második alkalommal rendezték meg az Észak-magyarországi Régiós Béka – Delfin seregszemle, ahol a 7-8 és a 9-10 éves, Nógrád, Borsod és Heves megyei úszók mérték össze a tudásukat. A versenyen az Integra Agria Sportegyesület 42 versenyzője is rajthoz állt, akik nagyszerű teljesítményt nyújtottak, hiszen az éremtáblázaton nagy fölénnyel végeztek az élen.

A megszerezhető 50 aranyéremből 21 került az egri gyerekek nyakába. Ki kell emelni a hat győzelmet arató, Cseke Petrát, a három-három aranyat nyerő Safrankó Sárát és Angyal Mátyást. Ők a győzelmeik mellett olyan kiváló időeredményeknek is örülhettek, melyekkel az országos korosztályos ranglistán is vezető, vagy dobogós helyen állnak. Sára újabb két számban vette át a vezetést, Petra sokoldalúságát bizonyítandó 200 vegyesen második, Matyit pedig mindössze 20 század választotta el, hogy hatodik integrás versenyzőnként egy időben ranglistát vezessen!

Természetesen a többi fényes medált nyerő is dicséretet érdemel: Kovács Attila, Dér-Herendovics Zsombor, Tóth Veronika, Kiss Olivér, Bisztriczki Sára, Markó Csilla és Renn Dániel. Velük együtt összesen 27-en állhattak fel a dobogó valamely fokára, bizonyítva az Integra utánpótlásának az erősségét, a helyhiány miatt nem soroljuk fel, de természetesen nagyon büszkék vagyunk az ezüst és a bronzérmeseinkre és a többi, helyezett versenyzőinkre is.
–    A nyári országos bajnokságokhoz hasonlóan, ez a régiós seregszemle is olyan
fokmérő, ahol lemérhettük, hogy hol tartunk, ez már nem egy átlagos verseny volt a sok közül, hiszen ennek a korosztálynak, ez, illetve a július közepén, Hódmezővásárhelyen megrendezésre kerülő országos bajnokságot pótló Béka-Delfin Derby a fő versenye.
Edzőink, Pohl Anette, Bundics Ildikó, Sallai Bea, Rostás Andrea és Patkó Katalin kiváló munkát végeztek, nagyszerűen sikerült a gyerekek felkészítése. Fantasztikus sikerélménnyel térhettünk haza és bízunk a sikeres folytatásban.  Szeretnénk újból köszönetet mondani a szülőknek, akik Miskolcon is nagy segítséget nyújtottak az Integrának. – nyilatkozta Kripkó Zoltán klubelnök

Eredmények:

Cseke Petra (2001)
200 méter vegyes      1. helyezett    2:50,59
400 méter gyors      1. helyezett    5:34,52
100 méter gyors      1. helyezett    1:15,49
100 méter mell      1. helyezett    1:30,96
200 méter gyors      1. helyezett    2:43,51
50 méter pillangó      1. helyezett       36,52

Safrankó Sára (2003)
100 méter gyors      1. helyezett    1:24,24
50 méter gyors      1. helyezett       36,04
50 méter hát          1. helyezett       43,26

Kovács Attila (2004)
50 méter gyors      1. helyezett       43,73
50 méter mell      1. helyezett        57,12
50 méter hát          2. helyezett       54,70

Dér-Herendovics Zsombor (2005)
50 méter gyors      1. helyezett    1:05,30
50 méter mell      1. helyezett    1:10,10
50 méter hát          3. helyezett    1:07,90

Angyal Mátyás (2002)
100 méter hát          1. helyezett    1:26,29
100 méter gyors      1. helyezett    1:21,57
50 méter pillangó      1. helyezett       43,73

Prokaj Zsombor (2005)
50 méter hát          1. helyezett       56,64
50 méter gyors      2. helyezett    1:08,86

Tóth Veronika (2002)
50 méter pillangó      1. helyezett       47,10
100 méter mell      2. helyezett    1:42,05

Kiss Olivér (2004)
50 méter hát          1. helyezett       49,61
50 méter gyors      2. helyezett       47,34
50 méter mell      4. helyezett    1:02,60

Bisztriczki Sára (2005)
50 méter gyors      1. helyezett    1:04,80
50 méter mell      2. helyezett    1:17,90
50 méter hát          5. helyezett    1:14,81

Markó Csilla (20005)
50 méter mell      1 .helyezett    1:14,70
50 méter gyors      3. helyezett    1:07,20
50 méter hát          4. helyezett    1:10,20

Renn Dániel (2002)
100 méter mell      1. helyezett    1:44,26
200 méter gyors      5. helyezett    3:36,90
100 méter gyors      7. helyezett    1:46,40

Kormos Gergely (2001)
100 méter gyors      2. helyezett    1:18,75
200 méter gyors      2. helyezett    2:46,90
200 méter vegyes      2. helyezett    3:16,19

Kovács Kristóf (2003)
100 méter gyors      2. helyezett    1:32,96
50 méter gyors      2. helyezett       41,27
50 méter hát          2. helyezett       48,36

Hegyi Balázs (2001)
50 méter pillangó      2. helyezett       41,67
200 méter gyors      3. helyezett    3:07,33
100 méter hát          6. helyezett    1:41,37

Szeleczki Zsombor (2005)
50 méter mell      2. helyezett    1:12,21

Dobi Dorina (2002)
200 méter vegyes      2. helyezett    3:41,50
100 méter hát          4. helyezett    1:42,98
50 méter pillangó      4. helyezett       54,34

Pogonyi Márton (2002)
200 méter gyors      2. helyezett    3:16,64
100 méter hát          5. helyezett    1:39,60

Dér-Herendovics Botond (2005)
50 méter hát          2. helyezett    1:02,90
50 méter mell      6. helyezett    1:39,80

Hegyi Tamás (2002)
100 méter mell      2. helyezett    1:46,45
100 méter hát          6. helyezett    1:40,80

Kopka Noémi (2001)
200 méter gyors      2. helyezett    3:08,23
100 méter mell      6. helyezett    1:48,29
50 méter pillangó      7. helyezett       50,90

Sík Bence Máté (2001)
100 méter gyors      3. helyezett    1:22,92
100 méter hát          3. helyezett    1:30,50
100 méter mell      3. helyezett    1:44,85

Juhász Janka (2005)
50 méter hát          3. helyezett    1:08,66
50 méter mell      4. helyezett    1:26,80

Szabó Zsanett (2002)
100 méter gyors      3. helyezett    1:29,27
100 méter mell      5. helyezett    1:47,41

Tóth Máté (2002)
100 méter gyors      3. helyezett    1:28,10
100 méter mell      5. helyezett    1:50,75

Hegyi Ádám (2005)
50 méter mell      3. helyezett    1:16,03
50 méter gyors      4. helyezett    1:15,20
50 méter hát          6. helyezett    1:13,80

Burkus Bence (2003)
50 méter mell      3. helyezett       57,12
50 méter gyors      6. helyezett       52,09

Pálinkás Petra (2002)
200 méter gyors      3. helyezett    4:11,03
50 méter pillangó      6. helyezett    1:01,86
100 méter mell      8. helyezett    2:05,52

Sári Pálma (2002)
100 méter gyors      4. helyezett    1:36,08
100 méter hát          5. helyezett    1:44,43

Lezsák Kira (2004)
50 méter gyors      4. helyezett       54,80
50 méter hát        11. helyezett    1:08,50
50 méter mell    11. helyezett    1:14,20

Mező Virág (2004)
50 méter mell      5. helyezett       57,67
50 méter gyors      6. helyezett       47,93
100 méter gyors      7. helyezett    1:55,96

Gyöngy Virág (2002)
100 méter gyors      6. helyezett    1:39,78
100 méter mell      6. helyezett    1:48,16

Visontai Balázs (2004)
50 méter gyors      6. helyezett      59,50
50 méter hát          6. helyezett    1:02,40

Winkler Gergő (2003)
50 méter hát          6. helyezett    1:04,87
50 méter mell      6. helyezett    1:06,70
50 méter gyors      7. helyezett       55,58

Dér-Herendovics Zsolt (2002)
100 méter mell      6. helyezett    1:52,53
200 méter gyors      7. helyezett    4:05,01

Gömöri Olivér (2002)
200 méter gyors      6. helyezett    4:04,60
100 méter hát          9. helyezett    1:51,00

Blaskó Nikol (2004)
50 méter mell      6. helyezett    1:09,82
50 méter hát          9. helyezett    1:05,00

Renn Viktória (2004)
50 méter hát          7. helyezett    1:03,60
50 méter gyors      9. helyezett    1:01,00
50 méter mell      9. helyezett    1:13,25

Kopka Réka (2003)
50 méter mell      7. helyezett    1:01,50
50 méter hát          9. helyezett    1:03,44
50 méter gyors    10. helyezett       56,30

György Botond (2004)
50 méter gyors      7. helyezett    1:00,90
50 méter hát        12. helyezett    1:16,70

Gál Patrik (2002)
100 méter gyors      8. helyezett    1:51,12

Pogonyi Bíbor (2005)
50 méter hát          8. helyezett    1:30,80

Pálinkás Péter (2004)
50 méter mell      8. helyezett    1:08,90
50 méter hát        11. helyezett    1:14,09

4 x 50 méteres fiú gyorsváltó
2. helyezett Integra Agria SE (2001-2002-ben születettek)

2. helyezett Integra Agria SE (2003-2004-ben születettek)

4 x 50 méteres lány gyorsváltó
2. helyezett Integra Agria SE (2001-2002-ben születettek)

Posted in sport |
« Balaton Kör: Kenyó Anita első, Takács Tamás második
6 érkező, hét távozó a ZF-Eger csapatánál »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« ápr