• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Posted on 2011. július 21. csütörtök by agria

 

Július 21-e és 24-e között immár tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Végvári Vigasságok történelmi fesztivált az egri várban. A négynapos rendezvény során a vár történelmi hagyományait és meghatározó korszakait elevenítik fel, céljuk, hogy a néző aktív szemlélője legyen az eseményeknek. Idén a már megszokott programok mellett újdonságokkal is várják a látogatókat.

A fesztivál első napján elsősorban a családokat várják, hiszen ezen a napon a gyerekek vitézi próbán vehetnek részt. A feladatok sikeres teljesítése után pedig az Egri Vár vitéze címet kaphatják meg a vár kapitányától.
A „Magunkra öltjük a középkort” program keretében középkori viseleteket kölcsönözneka látogatóknak, akik a ruhában járhatják végig a kiállításokat. Szintén az első napon interaktív tárlatvezetéseket is tartanak. A látogatásban megfáradt látogatóknak zenét délben zenét, a gyerekeknek pedig vásári komédiát kínálnak.
A második napon – immár több éve – a Nándorfehérvári diadalra emlékeznek, amelynek alkalmával a már megszokott programelemeken kívül (haditorna bemutató, ágyúlövés), a diadal korának történelmi hátterével is megismertetik a látogatókat.
A hétvége két napján a haditornáé lesz a főszerep. 23-án és 24-én a haditorna csapatok lépnek fel, akik 2009-ben arany, ezüst és bronz minősítést szereztek a Civil Csillagok minősítő fesztiválon. A hadi bemutatókat hastánc, illetve a táncról szóló előadások, valamint gyerekprogramok, zoknicsata és kézművesek kirakodóvására teszi teljessé.

Posted in Kultúra, Szabadidő | Tags: fesztivál, Vár, Végvári vigazság |
« Pihenőpark és csapadékelvezetés a Vécsey-tetőn
Viharkárok Heves megyében »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« ápr