• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Posted on 2010. július 15. csütörtök by agria

Sólyom László köztársasági elnök a mai napon hozott határozatában a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek általános választásának időpontját 2010. október 3-ra, vasárnapra tűzte ki.

 

Az alkotmány szerint a képviselő-testület tagjainak és a polgármesterek választását – az időközi választás kivételével – az előző általános választást követő negyedik év október hónapjában kell megtartani. A választási eljárásról szóló törvény megszabja, hogy a választást legkésőbb 60 nappal a szavazás napja előtt kell kitűznie a köztársasági elnöknek úgy, hogy a szavazás napja ne essen nemzeti ünnepre vagy a Munka Törvénykönyve szerinti munkaszüneti napra, illetve az azokat megelőző vagy követő napra.

 

Az őszi önkormányzati választás napján az eddigieknél kettővel több, összesen 3.176 településen lesz voksolás, ugyanis a választással két új település „születik”. A Zala megyei Tekenye és a Győr-Moson-Sopron megyei Mosonudvar községgé nyilvánításáról szóló köztársasági elnöki határozatok a kihirdetésüket követő önkormányzati választás napján lépnek hatályba.

Forrás: Világgazdaság online

Posted in Politika |
« Egerben edzőtáboroznak a karatésok
Rendkívüli közgyűlés »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« ápr