• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Posted on 2011. augusztus 26. péntek by agria

 

A Heves Megyei Önkormányzat füzesabonyi Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Otthona Aranyhíd Alapítványa augusztus 24-én, szerdán délelőtt fél 10-től immár a negyedik alkalommal rendezte meg az Aranyhíd Színjátszó Fesztivált, amelynek ezúttal az egri EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház adott otthont – áll a Heves Megyei Önkormányzat közleményében.
Az esemény fővédnöke Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke volt, aki köszöntőjében egyebek mellett elmondta: az alapítvány ebben az évben regionális szint helyett már országos méretűre kívánta kiterjeszteni a programot. Eredetileg 15 intézményből érkezett pozitív visszajelzés a részvételt illetően, ám a nehéz gazdasági helyzet miatt végül sajnos csak kevesebben tudták vállalni az ezzel járó költségeket.

Az elnök a Heves Megyei Önkormányzat szociális ellátórendszeréről szólva kifejtette: jelenleg 973-an dolgoznak a megyei önkormányzat fenntartásában működő szociális és gyermekvédelmi intézményekben. Ezzel a létszámmal a 10 intézményben összesen 1898 rászoruló ember ellátásáról gondoskodik a megye. Közülük 670-en idősek, 862-en fogyatékkal élnek, 366-an pedig gyermekvédelmi ellátásban részesülnek.
Az intézmények három kivételével ideiglenes működési engedéllyel rendelkeznek. A tárgyi, személyi feltételek biztosításához pályázati forrásból igyekszik a megyei önkormányzat plusz bevételeket szerezni. Ahol a tárgyi feltételek nem is felelnek meg maradéktalanul az előírásoknak, kollégáink ott is magas színvonalú munkával pótolják a hiányosságokat – hangsúlyozta az elnök.

A fesztiválon a füzesabonyiak mellett az országból további hat hasonló szociális intézmény (Hejőbába, Tápiógyörgye, Körösladány, Nyíregyháza, Elek, Borsodivánka) lakói mutattak be színdarabokat. A zsűritől arany minősítést kapott a Nyíregyházi Irgalmas Szamaritánius Központ „Jób története” című előadása és a házigazdák „Mici néni két élete” címet viselő darabja.

Posted in Belföld, Egészség, Szabadidő | Tags: Aranyhíd, EKMK, Füzesabony | 1 Comment
« Az értelmi fogyatékosok megújult környezetben pihenhetnek
Tűzoltó szakmai verseny Verpeléten »

One thought on “Aranyhíd Színjátszó Fesztivál”

  1. májerné beáta says:
    2012. január 18. szerda at 21:25

    csak azt szeretném megtuni mikor a fuzesabonyi betegek föléptek kimit tudon az apukám is ott volt de már sajnos elhunyt tavaly szeptemberben szeretném ha irnának hogy video nem készult ezekröl az eseményekrol?kérem válaszoljanak eléöre is köszönöm

Comments are closed.

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« ápr