• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Posted on 2011. szeptember 3. szombat by agria

Uráncsempészekre csapott le szombat délelőtt az egri rendőrség.  A helyszínre túsztárgyalók érkeztek, lövöldözésre került sor, majd felrobbant egy bomba is.

Az eset akár valós is lehetne, azonban egy kitalált bemutatóról szólt az eset. Ugyanis idén  már 5. alkalommal rendezték meg Egerben a Kéklámpás napot. A program célja a városban működő kéklámpás szervezetek munkájának bemutatása volt, ezáltal betekintést nyerhettek az érdeklődők a hivatások feladataiba. A társszervek kollégáival közösen egy kitalált jelenetet adtak elő, amelyben egy uráncsempészeket szállító autót próbáltak meg igazoltatni majd elfogni a rendőrök.  Ez autósüldözésbe csapott át, majd túszejtésre is sor került, egy busz utasai estek áldozatául a bűnelkövetőknek. A helyszínre túsztárgyalók is érkeztek, akik az utasokat épségben kihozták. A csempészek közül egyet a buszban lelőttek, egy csempészt a rendőrkutyák kaptak el, másik társukat pedig egy mesterlövész lőtte le. A helyszínre több mentőautó is érkezett, illetve a katasztrófavédelem is felvonult. Felrobbant egy bomba is az eset színhelyén, így a tűzoltóság is megjelent a jelenetben.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

A műsor végeztével egy meglepetésre is sor került,- mondta el Soltész Bálint, az Egri Rendőr főkapitányság sajtószóvivője.  Szegedi Flórát a hangosbemondón keresztül kihívták a jelenet helyszínére, ahol barátja, aki bűnügyi nyomozóként dolgozik, megkérte a kezét. A bemutatón körülbelül 20 ember vett részt, illetve 2 rendőrkutya.  A program megtervezésénél fontos volt, hogy összetett bemutatót tartsunk, amelyben minden szerv részt vesz, a katasztrófavédelem, rendőrség, a mentő, a tűzoltóság illetve a börtönőrök – mondta Kormos Csaba, a Tűzoltók Egri Szakszervezetének elnöke.

Posted in Kék hírek, Szabadidő | Tags: akció, kéklámpás nap, lövöldözés, rendőrség, túszok, uráncsempész |
« Magyar Dal Napja Egerben
A Thummerer Pincészet az Év Pincészete »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. június
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  
« máj