• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Posted on 2010. július 17. szombat by agria

300 árvízkárosult gyerek nyaral Bükkszéken a község felajánlása nyomán.

 

Nézze meg videónkat!

Június elejétől fogadja a bükkszéki Ifjúsági Tábor az árvíz során nehéz helyzetbe került gyermekeket ingyenes táborozási lehetőséggel egy-egy hét időtartamra. Ezen a héten is csaknem háromszáz gyerek kapcsolódhatott ki a gyönyörű környezetben lévő táborban, ahova többek között Edelényből, Szikszóról vagy Vámosorosziból érkeztek fiatalok.

Legtöbbjüknek ez az egyetlen üdülési lehetősége a nyáron, sokuknak a házát is elvitte a víz.

Egy edelényi kísérő elmondta, hogy a kicsik gondolata a sok-sok kikapcsolódási lehetőség ellenére is folyton az árvíz körül forog, játékaik során is észrevehető, hogy mekkora nyomot hagyott bennük a falvaikat, házaikat romba döntő áradás.

Bükkszéken állandó programokkal színesítik a táborozók napjait, melyek között mindennap szerepel a strandolás, de volt lovaglás, tábortűz, akadályverseny.

Zagyva Ferencné polgármester hozzátette, hogy a táborban csupán az ellátáshoz kértek segítséget vállalkozóktól, cégektől pénz formájában- főként élelmiszer alapanyagokhoz- melyekből a helyi konyhán főznek a táborozóknak. A szállást valamint a programokat ingyenesen biztosítja a település az ideérkező, nehéz körülmények közé került gyermekek és nevelőik számára.

A több,mint egy hónap alatt, már sok száz gyermeket fogadott a tábor, és egészen nyár végéig várják az újabb jelentkező csoportokat.

Az Önkormányzat a pénzadományokat a következő bankszámlaszámra várja:

62800376-11016250

Jelentkezni a 3335 Bükkszék, Dobó út 1. szám alatt lehet, Zagyva Ferencné polgármester asszonynál. Telefon/Fax: 36/ 361-013

Posted in Belföld |
« Mesterházy: a Fidesz mindenki dolgát megnehezítette
Ír tánc-show a Dobó téren »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« ápr