• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Posted on 2010. július 25. vasárnap by agria

 

Az Eszterházy Károly Főiskola hagyományos programja, hogy támogatást nyújt a tehetséges, költségtérítéses képzésre felvett hallgatói számára.

Az EKF Lyceum Pro Scientiis Alapítványa valamennyi nappali tagozatos mesterképzésre legalább 80 ponttal felvett és beiratkozott hallgatónak, és az itt felsorolt alapképzésekre (andragógia, anglisztika, emberi erőforrások, ének-zene, germanisztika, informatikus könyvtáros, kémia, magyar, matematika, nemzetközi tanulmányok, szabad bölcsészet, történelem) nappali tagozaton legalább 350 ponttal felvételt nyert és beiratkozott hallgatónak  támogatásokat biztosít.
Az első (2010/2011-es) tanév költségtérítését a Lyceum Pro Scientiis Alapítvány – az EKF tudományos és kulturális tevékenységeket támogató és tehetséggondozó alapítványa – magára vállalja. Illetve két teljesített félév után tanulmányi eredmény alapján lehetséges az államilag támogatott képzésbe történő átsorolás.
Ezek mellett, a korábbi évekhez hasonlóan minden nappali tagozat alap- vagy mesterképzésre felvett
elsőévesnek hordozható számítógépet is adnak kedvező feltételek mellett.
Forrás: Egriszín

Posted in Oktatás |
« Hat nap óta szól a nóta…
Kiégett egy 525-ös BMW az M3-ason hajnalban »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« ápr