• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Posted on 2010. július 27. kedd by agria

 

„Együtt a Fejlődő Városunkért Egyesület” néven folytatja munkáját a Bányász Róbert vezette szervezet. Korábbi nevüket azért kellett megváltoztatniuk, mert a város nem járult hozzá, hogy az elnevezés tartalmazza az Eger szót.

Mint arról korábban hírt adtunk, nemrég egyesület alakult „Együtt Egerért Egyesület” néven, melyről Bányász Róbert önkormányzati képviselő, az új szervezet elnöke számolt be sajtótájékoztató keretében, július 2-án. A szervezet új néven működik tovább, ugyanis a jegyző nem járult hozzá, hogy a névben szerepeljen az Eger szó. A név más, ám az egyesület célkitűzései és feladatai nem változnak.

Forrás: Egriszín

 

Fentiekkel kapcsolatban a következő közleményt juttatták el hozzánk:

Eger város címerének és zászlójának használatát a 4/92(II.11) számú rendelet szabályozza, amely szerint előzetes engedély alapján használható az egri kifejezés. A kérelmet a polgármesterhez kell benyújtani.

Bányász Róbert valótlanságot állít azzal, hogy „a hatalom szólt közbe” az egyesület nevének választásakor.

Kérelmüket mindez idáig nem nyújtották be a polgármesterhez.

                                                                                     Dr. Kovács Luca

                                                                                      titkárságvezető

Posted in Politika |
« Bronzérmes a Kemény-csapat Siracusában
Harc a tisztább környezetért »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« ápr