• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Posted on 2012. szeptember 10. hétfő by agria

Csalással gyanúsítja egy egri tánciskola oktatóit és vezetőit a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV), az ügyben ezer embert hallgattak ki – tudatta a NAV Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense vasárnap.

Kovács Dorina közlése szerint az egri tánciskola vezetői 2004 és 2008 között, négy tanéven keresztül igényeltek állami, normatív támogatást a tanulókról szóló adatok meghamisításával, a naplóban olyan diákok is szerepeltek, akik egy másik tánciskolába jártak, és voltak olyanok is a listán, akik már korábban végeztek.

A sajtóreferens tájékoztatása szerint kiderült, hogy az intézmény igazgatója és adminisztrátora utasította a tánctanárokat a csalásra. A történtek tisztázására mintegy ezer diákot, illetve szülőt hallgattak ki a pénzügyi nyomozók – tette hozzá. A tánciskola négy tanév alatt 51 millió 300 ezer forint összegű támogatáshoz jutott jogosulatlanul.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Az ügyben tizenhét embert gyanúsítottak meg, közülük négyet különösen nagy kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalással, ők akár tíz évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak. A 13 oktató a gyanú szerint köz- és magánokirat hamisítást követett el.

MTI

Posted in Kék hírek | Tags: csalás, NAV, támogatás, tánciskola | 1 Comment
« Székelyföld gyöngyszemei
Egerbe költözött New York »

One thought on “Állami pénzekkel csalt egy egri tánciskola”

  1. Kiss Lajos says:
    2013. június 16. vasárnap at 02:12

    Nagyképű.

Comments are closed.

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« ápr