• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Posted on 2013. április 18. csütörtök by agria

sajtáj2Heves megyében április 9-10-én zajlott le az általános iskolák első osztályába a beiratkozás, ami a korábbi években nem tapasztalható káoszt hozott.

A beiratkozási gondokat országosan is előre lehetett vetíteni, a kormány viszont az intő jelek ellenére sem tett semmit a problémák elkerülése érdekében.

Körülbelül 25 százalékkal növekedett országosan az iskolakezdők száma, mivel az Orbán-kormány 3 hónappal – május 31-éről augusztus 31-éig – eltolta a 6. életévüket betöltők tankötelezettségi határidejét, a tankötelezettséget pedig kötelező módon 6 évre szállította le.

A korábbi évek iskolabezárásai az iskolai férőhelyek számának drasztikus csökkentését eredményezték. Április 30-áig történik meg az elsősök osztályokba sorolása, ha kell sorsolással.

Botrány, hogy sok ezer magyar gyermeket nem tudtak a szüleik beíratni az iskolákba.

A Fidesz-kormány kapkodása leginkább a gyermekeknek árt, és megalázó, hogy sorsolással döntenek a gyermekeink jövőjéről! A „felduzzasztásnak” köszönhetően az osztályok létszáma is megnövekedik, ez káros lehet a gyermekek fejlődésére a szülők szerint is.

A FIDESZ 3éves kétharmadok kormányzása után három kérdés vetődik fel:

 –          Jobb színvonalú oktatásban részesülnek-e gyermekeink ma?

–          Nagyobb megbecsülést kapnak-e pedagógusaink az oktatási kormányzattól?

–          Az elmúlt három éves fideszes kapkodás és a közben lezajlott államosítás nyomán javult-e az intézményi infrastruktúra?

Az MSZP követeli, hogy csak a valóban iskolaérett gyermekeknek kelljen megkezdeniük az általános iskola első osztályát, és az iskolakezdő kisgyermekek érettségéről továbbra is óvodapedagógusok és a szülők dönthessenek, a gyerekek fejlettségét mérlegelve.

További aggályokat vet fel a szeptembertől kötelezővé tett két tantárgy, a hittan és/vagy az erkölcstanóra, melyről Egerben április 17-ig kellett nyilatkozniuk a leendő elsősök szüleinek. Arról azonban, hogy az erkölcstan keretében mit és milyen formában fognak tanítani a kisdiákoknak, tájékoztatás hiányában nem tudnak a szülők.

2014-től az MSZP kormány megbecsüli a pedagógusokat, több forrást szán az oktatásra, partnerként számít a szülőkre, a gyermeknek pedig versenyképes, európai tudás megszerzését biztosítja.

Török Zsolt                                         Dr. Sós Tamás

 Szóvivő                                    Országgyűlési képviselő

MSZP                                                  MSZP

Posted in Belföld, Oktatás, Politika | Tags: iskola, kormány, MSZP, pedagógus |
« Virágokat ültet a polgármester a kátyúkba
Buborékok, vagyis illúziók »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. június
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  
« máj