• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Tag Archives: Bükkszék

Kavartak a polgármesterek: megmutatták, mi a csízió

Posted on 2013. június 29. szombat by agria

0629polgarmester_fozo_vA rapszodikus időjárás ellenére is százakat vonzott Bükkszékre a bogrács-főzőverseny. Immár kilencedik alkalommal gyűltek össze a Salvus-víz forráshelyén határon túli és környékbeli polgármesterek, hogy megmutassák nemcsak a városvezetéshez, hanem a gasztronómiához is értenek.

Egy hetes hévízi üdülésért folyt a harc az óvoda előtti parkolóban, tizenöt csapat érkezett a megmérettetésre, a legtöbben már nem először ragadtak itt fakanalat. Az előkészületek a reggeli órákban megkezdődtek, a gyorskezű segédek serényen aprították a hozzávalókat.

Pár óra múlva pedig a korgó hasú vendégek gyülekeztek szép számmal, akiknek a majd’ két órán keresztül zuhogó eső sem szegte kedvét.
A zsűrinek idén sem volt könnyű dolga.

Juhász Attila többszörös olimpiai ezüstérmes mesterszakács mint az értékelő bizottság örökös elnöke elmondta: nála az elsődleges szempont a minőségi alapanyagból készült magyaros ízek megjelenése, a tartalmas sűrű szaft, illetve előnyt élveznek a régi családi receptúra alapján készült étkek.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

A szempontrendszer alapján most szombaton a szlovákiai Csíz település főztje vitte a prímet, a déli órákban hosszú sor kígyózott a kondérjuk mellett. A felvidéki juhtúrós sztrapacska sült kolbásszal, szalonnával, kaporral és póréhagymával meghintve mindenkit lenyűgözött. Második helyen a bodonyi csapat palócgulyása, a harmadik helyen pedig a parádiak végeztek, ők szintén palócgulyást főztek. A közönségdíjat az almágyi halászlé nyerte el.
A jó hangulatú rendezvény sztárvendégeként Szandi lépett fel, este a népszerű egri Hungariddim zenekar húzta a talpalávalót.

Forrás: Heol

Posted in Belföld, Szabadidő | Tags: Bükkszék, főzés, polgármester, verseny |

Virágokat ültet a polgármester a kátyúkba

Posted on 2013. április 18. csütörtök by agria

0418bukkszek_virag_vBükkszék polgármestere úgy határozott, saját kezével ültet muskátlikat azokba a kátyúkba, amelyek megkeserítik a településre érkező autós turisták életét.

Zagyva Ferencné így hívja fel a figyelmet arra: akár négyszáz virágot is kiültethetnének a kátyúkba azon a nyolc kilométeres szakaszon, amely a kis üdülő falut köti össze az Egerbe vezető főútvonallal.

A polgármester azért határozta el magát a rendhagyó kertészkedésre, mert a decemberben, másfél milliárd forint megépült új fürdő vendégei sokat panaszkodnak, hogy rosszak a településre vezető utak. Véleménye szerint elsősorban a külföldiek nehezményezik ezt, a magyarok „már megszokták”, hogy autóikra veszélyes a közlekedés az egész Mátra-környékén. Az új fürdőben a hétvégén ingyenesen kapnak nyugtató-, gyógyteát azok a vendégek, akik  autóval  érkeznek Bükkszékre. Ezzel szeretnék együttérzésükről biztosítani a településre érkező „ideges” turistákat.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Idén a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nek 10,4 kilométernyi közút rekonstrukciójára van lehetősége Hevesben, erre 1,35 milliárd forint a keret.

A jóváhagyott program szerint ez év végéig megújul a Verpelét-Sirok összekötő út 2,6 kilométere, amely a nagyközség határától Tarnaszentmáriáig vezet. A szintén rendkívül kátyús, Bükkszékre vezető rész kimarad. Fölújítják ezen kívül a Gyöngyös-Verpelét-Eger összekötő út két szakaszát – a 3-as főúttól Abasárig tartó pár kilométert, s a Verpelétről Egerbe vezető útszakasz egy részét –, összesen 7,8 kilométer hosszon.

A közútkezelő szerint törekednek a leromlott állapotú útszakaszok minél szélesebb körű felújítására, de ezt csak a rendelkezésre álló keretig tudják megvalósítani. Az év végéig futó uniós pályázati forrásokat már lekötötték, újabb utakat nem tudnak rendbe tenni.

Forrás: HEOL

Posted in Belföld, Szabadidő | Tags: Bükkszék, kátyú, polgármester, virág |

Vidéken finomat: zalai győztes, vajdasági közönségdíjas

Posted on 2012. június 23. szombat by agria

A bükkszéki főzőversenyre a határon túlról is érkeztek polgármesterek, jövőre – az ígéretek szerint – a lengyel testvérváros is benevez.

Bázakerettye polgármestere, Iványi László és csapata lett a nyertes a polgármesterek bükkszéki főzőversenyén. A zalai csapat krumpliprószába – a palóc vidéken közismertebb nevén: tócsniba – csomagolt marhapörköltjével érdemelte ki az első helyezést. A közönségdíjat a vajdasági Horgos település vitte el ízletes pinci dámszarvas-pörköltjével. Nekik, és minden résztvevőnek gratulált a rendezvény védnöke, Horváth László is, aki lóháton érkezett a rendezvényre.

A Bükkszéken immáron nyolcadik alkalommal megrendezett Polgármesterek Bográcsfőző Versenyén csaknem harminc település csapata mérte össze főzőtudományát, akik nemcsak a környező községekből, hanem az ország számos megyéjéből, sőt még a Felvidékről és a Vajdaságból is érkeztek. Ismét aktív részese volt a megmérettetésnek a Borsod megyei Hét polgármestere, aki a tavalyi év győztes kecskepörkölt-receptjével szállt újra csatába, valamint a közkedvelt hegyeshalmiak is jelen voltak, akik már számos alkalommal nyerték el a közönségdíjat főztjükkel.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

A verseny idei mottója: vidéken is lehet fantasztikus ételeket főzni. Zagyva Ferencné, Bükkszék vezetője arra szerette volna ráirányítani a figyelmet, hogy a fényűző nyaralások helyett itt az ideje, hogy egyre többen látogassanak el olyan hazai kistelepülésekre, ahol a jó levegő mellett módjuk van megismerni a friss, helyi alapanyagokból készített tájjellegű ételeket is.

Forrás: HEOL

Posted in Belföld, Szabadidő | Tags: Bükkszék, főzés, verseny |

Takarékos polgármesterek jelentkezését várják

Posted on 2012. június 19. kedd by agria

Péntekig jelentkezhetnek a bükkszéki önkormányzat felhívására azok a politikusok,  akik tudnak „okosan”, gazdaságosan főzni. Olyan településvezetők jelentkezését várják, akik tudják:  a vakáció a legjobb időpont arra, hogy bárki elkezdhessen az egészséges táplálkozás alapszabályai szerint élni. Ebben segíthetnek azok a friss magyar zöldségek, gyümölcsök, amelyeknek most van szezonja. A főzőversennyel tudatosítani szeretnék azt is, ha hazai terméket vásárolunk, munkahelyeket menthetünk meg vele. 

A versennyel a nyaralási szezon beindulása előtt arra szeretnének rávilágítani, hogy a vakáció a legjobb időpont arra, hogy bárki elkezdhessen az egészséges táplálkozás alapszabályai szerint élni. A szervezők úgy vélik, hogy az all inclusive nyaralások helyett, itt az ideje, hogy egyre többen menjenek olyan hazai kistelepülésekre, ahol a jó levegő mellett, akár meg lehet ismerni a friss, helyi alapanyagokból készített tájjellegű ételeket is. – nyilatkozta a heves megyei Bükkszék polgármestere, Zagyva Ferencné.

A főzni tudó polgármesterek segítségét abban kérik, hogy  a versenyen való részvételükkel demonstrálják: a nyaralóknak érdemes felkeresniük  a hazai kistelepüléseket is,  a vakációt  érdemes kiegészíteni  az itt található helyi piacok meglátogatásával,  ahol nem csak friss zöldségekhez, gyümölcsökhöz juthatunk, hanem a helyi konyha specialitásait is megkóstolhatjuk.

Mindezekhez a szervező település polgármestere hozzátette:  a legtöbb magyar család sajnos jól ismeri azokat a szűkös napokat, amikor kevés pénzből kell okosan gazdálkodni. Sok mai háziasszony elfelejti, hogy nyáron az olcsóbb, hazai alapanyagokból is készülhet kiadós és ízletes étel, ha használjuk azokat a praktikákat, amelyeket még a nagy- és dédszüleink jól ismertek. Sajnos a legtöbb háztartásban elfelejtették,  hogyan kell  gazdaságosan főzni. Pedig a takarékos konyha nem jelenti azt, hogy külföldi, rossz ízű, gyenge minőségű alapanyagokból kell elkészítenünk ételeinket.  A takarékos háztartásnak vissza kell adni azt a jelentését, amit nagymamáink jól ismertek: olcsóbb árú, de jó minőségű alapanyagokból is készíthetünk  finom és laktató ételek. – a versenyen induló polgármesterek mind ezt szeretnék demonstrálni. – mondta a nyolcszáz lakosú település polgármestere.

A rendezvény ideje: június 23.

Helye: Bükkszék

Posted in Belföld, Politika, Szabadidő | Tags: Bükkszék, család, főzőverseny, konyha, polgármester, takarékos, zöldség |

A fürdők mekkája lesz Heves megye?

Posted on 2012. április 29. vasárnap by agria

A világhírű Salvus vizet használó, egész évben működő gyógy- és élményfürdő alapkövét helyezték el pénteken a Heves megyei Bükkszéken.

A bruttó 1,25 milliárd forintos beruházás keretében megújul a jelenleg működő nyári strandfürdő, illetve egy ezer négyzetméter alapterületű gyógyászati részleget és élményfürdőt alakítanak ki.
Zagyva Ferencné a község polgármestere az alapkőletétel alkalmából elmondta: a beruházás során június végéig felújítják és vízforgató berendezésekkel látják el a meglévő négy szabadtéri medencét, az egyiket élménymedencévé alakítják.

A fedett fürdőben helyet kap egy gyermek-, egy élmény- és egy gyógyászati zóna, illetve egy wellness részleg. A többi között, úgynevezett Salvus inhalotóriumot is kialakítanak az épületben, a víz ugyanis  alkalmas az asztma, bőrbetegségek és ivókúra nyomán, elsősorban a gyomorfekély és egyéb gyomorbántalmak kezelésére.
A bruttó 1,25 millió forint értékű beruházáshoz 500 millió forint támogatást nyújtott az Európai Unió az Új Széchenyi Terv keretében, 750 millió forint hitelt pedig a Magyar Fejlesztési Banktól vett fel a beruházó önkormányzat – mondta Zagyva Ferencné.

A Salvus víz egyébként éppen 75 éve került elő a község határában a Magyarországon végzett első olajfúrás származékaként.

Az alapkőletétellel egy időben ünnepséggel emlékezett az évfordulóra a településen a Mol Nyrt.

MTI

Fotó: bukkszek.hu

Posted in Belföld, Egészség | Tags: Bükkszék, Salvus |
« Előző oldal

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. június
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  
« máj