• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Moderálási alapelvek
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Tag Archives: fesztivál

Magyarázkodás nélkül

Posted on 2012. október 13. szombat by agria

 

Nem csak szavakból értenek azok a fiatalok, akik immár 14. alakalommal mutathatják be tudásukat az Országos Nonverbális Fesztiválon Egrben. A kétnapos rendezvénynek a Forrás Gyermek- és Ifjúsági Ház ad otthont.

Ismét zsúfolásig telt teremben köszönthette az immár 14. alkalommal megrendezett nonverbális fesztivál résztvevőit a szervező, Berecz Klára.  Ezúttal mintegy 400 iskoláskorú – sérült és ép – gyermek részvételével valósult meg a kétnapos  rendezvény. A mai színes programok holnapok is folytatódnak, aki teheti, látogasson el szombaton a Forrás színháztermébe.
Ismerjük a közhelyet: néma gyereknek az anyja sem érti szavát. Évről évre megrendeznek egy fesztivált Egerben, ahol igenis értik a néma gyereket is az odafigyelés és az elfogadás légkörében.Kelemen Éva az Egri Kulturális és Művészeti Központ szakmai vezetője megnyitójában elmondta, hogy idén is a műfaji sokszínűség lesz a jellemző, lesz tánc, zene, színpadi játék. A fellépők ne izguljanak, ez a két nap arról szól, hogy jól érezzék magukat, és bemutassák tudásukat. Ugyan a gyerekek és a felkészítő tanárok rengeteg munkát fektettek a produkciókba, a színpadon mégis a játék és az önfeledtség mutatkozik meg.

Mert a játékhoz nem kell sok minden. Tárgyak sem. Sőt, még szavak sem kellenek. Egy szál ember egy egész baromfiudvart meg tud jeleníteni tyúkostól, gazdasszonyostól. Méhes Csaba pantomimművész műsorát mindenki értette. A láthatatlan falak eltűntek, s a képzeletbeli labdát minden ott ülő gyerek látta és visszadobta. A játékhoz csak annyi kell, hogy legyen, aki játszik. Ezen a rendezvényen a játékszabályokat mindenki érti szavak nélkül is.

Ottlik Géza szavait idézve: „Olyan világban szeretett volna élni, ahol mindenki érti még a néma gyereket is. Magyarázkodás nélkül. Mindig bízott is benne, anélkül hogy sokat gondolkozott volna fölötte, hogy valamilyen különb és rejtelmesebb megértés köti össze az egyik embert a másikkal, mint a szavak és a cselekedetek.”

Mindenki megtapasztalhatja ezt a nonverbális fesztiválon a tánc, a zene, a mozdulatok nyelvén, ahol érti egymást a sérült és az ép ember is, mindegy, hogy balettozik vagy kerekesszékben ül. Egyszerűen csak figyelnek és kíváncsiak egymásra.

Forrás: Egriszín

Posted in Kultúra, Szabadidő | Tags: fesztivál, nonverbális |

Jó minősítésű a Történelmi Vigasságok!

Posted on 2012. október 5. péntek by agria

Eger immár két „Jó Minősítésű“ fesztivált tudhat magáénak közölte Pataki Zsuzsanna, a Művészetek Háza vezetője.

Az új koncepció szerint megrendezett Történelmi Vigasságok – Múlt a mában c. rendezvényt a Magyar Fesztiválszövetség Szakmai Intéző Bizottsága minősítette a nyáron. A minősítési rendszer 22 szempont alapján pontozza a teljesítést. Vizsgálják többek között a rendezvény egyediségét, programszerkezetét, a kommunikációt, a nemzeti értéket, technikai lebonyolítást stb.

Az összegzésben a rendezvény legnagyobb erősségének az új koncepciót, a programszerkezet, illetve a fellépők színvonalát és a marketingmunkát jelölte meg a bizottság.

A jövőre nézve leginkább szükséges elemeknek a több helyszínt, a helyi erők nagyobb mértékű bevonását és a nagyobb anyagi ráfordítást emelte ki. A Művészetek Háza ezzel a teljesítményével tovább erősíti az Eger, a Kultúra Magyar Városa státuszt.

Egri Ügyek információ

Posted in Belföld, Szabadidő | Tags: fesztivál, Művészetek Háza |

Nagy siker a Párnafesztivál Mátraderecskén

Posted on 2012. augusztus 26. vasárnap by agria

Hatodik alkalommal rendezték meg Mátraderecskén a Palóc Párnafesztivált. A helyieken és az érdeklődőkön kívül a testvér-települések képviselőit és hagyományőrzőit is várták az eseményre.

A három napos eseményen résztvevők ízelítőt kaphattak a település gazdag palóc múltjából, megkóstolhatták a helyi étkeket. Párnákkal, hagyományőrzők, néptáncosok, népzenészek, kistérségi, hazai, nemzetközi vendégek részvételével vonulhattak végig a falun a fesztivál leglátványosabb programján.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Kultúra, Nincs kategorizálva, Szabadidő | Tags: felvonulés, fesztivál, hagyomány, idegenforgalom, kultúra, Mátraderecske, vendég |

Párnafesztivál Mátraderecskén

Posted on 2012. augusztus 20. hétfő by agria

Posted in Kultúra, Szabadidő | Tags: fesztivál, hagyomány, Mátraderecske, párna |

Múlt a mában – semmit nem kell komolyan venni

Posted on 2012. július 11. szerda by agria

 

Teljesen megújul idén Eger megszokott fesztiválja, a Történelmi vigasságok. Az utcán nem járkálnak majd középkori ruhába öltözött mutatványosok, és a Dobó tér középkori díszleteit is felváltják az EVAT sátrai.

A szervezők úgy gondolták, a mai kor megköveteli a megújulást, ezért idén felülírják a korábbi vigasságok autentikusságát, mai köntösbe öltöztetik, s a hagyományőrzést modern formában tálalják. Idén minősítik is a július 20-22 között megrendezendő fesztivált: alapfeltétel, hogy olyan új produkciók jelenjenek meg, melyeket itt láthat először a közönség.
Az egyik ilyen lesz a Babszem Jankó Gyermekszínház előadása, amelyben most a felnőtteknek játszanak. A téma a török megszállás és az egri vár ostroma, mai nyelvezettel, versese formában előadva. A darabról Baráth Zoltán a társulat vezetője elmondta, semmit nem kell komolyan venni, ami a darabban elhangzik.
A Történelmi Vigasságok további újdonsága, hogy a programok többségét sötétedés utánra tervezik. A tavalyi fény ünnep sikerén felbuzdulva ismét városunkba láthatjuk Cakó Ferenc homokanimációit, a Kiégő izzók Vizuális Csoport épületekre világított fényfestéseit és Attraction Látványszínház produkcióját. A műsoraik visszanyúlnak a török hódoltság korába, levéltári leletek felhasználásával korhű épületeket varázsolnak a Dobó térre. Ezen kívül még számtalan zenés program és meghökkentő színházi előadás várja a látogatókat a három nap alatt.
A szervezők szem előtt tartották, hogy minél több egri fellépőt foglalkoztassanak, így esett a választás a Babszem Jankó Gyermekszínházra, a Rejtő zenekarra, Lázár Attilára és a Blackrose Night reneszánsz rockzenekarra.
Napközben főleg a gyerekeké a tér. Egy 80 négyzetméteres sátorban különleges kézműves foglalkozások várnak a kicsikre. Lesz fazekaskodás, kelmefestés, természetes anyagokból készíthető népi játékok.
Forrás: Egriszín

Posted in Nincs kategorizálva, Szabadidő | Tags: Evat, fesztivál, hagyomány, megújulás |

Haboztak a Dobó téren

Posted on 2012. június 29. péntek by agria

Fennállásának 20. évfordulóját  ünnepelte az Egri Majorette Egyesület. Az 1992-ben alakult egyesület tagjai, a szolnoki Huszárzenekar zenei kíséretével adtak számot eddigi pályafutásukról. A nagyszabású rendezvényen a fellépők között anyukák és lányaik együtt mutatták be tudásukat.  7 különböző korcsoport szórakoztatta a Dobó szobor lábánál a nagyérdemű közönséget, csillogó ruhák és színvonalas  műsor várta az idelátogatókat.

Kovácsné Bretus Éva  megálmodója és vezetője a mai napig a csapatoknak, a két évtized alatt a hazai versenyek és fellépések mellett külföldi fesztiválokon is győzelemre vezette tanítványait.

2010-ben Nívódíjban részesült. 95 oklevéllel büszkélkednek, amiből 55 kiemelt arany  és 35 arany. Számos alkalommal koreográfiai különdíjban részesítették, a Melódia csoport 2011-ben elnyerte a legmosolygósabb csoport érdemrendet.

Az anyukák Vadmacskák néven képviseltetik magukat már 3 éve az egyesületben, folyamatosan bővül létszámuk, lelkesedésük határtalan.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

A hagyománynak számító össztánc után hatalmas meglepetés várta a Dobó téren megjelent sok száz nézőt és résztvevőt. A kicsik és nagyok a habokba vetették magukat és úgy táncoltak tovább.

 

Posted in Szabadidő | Tags: Eger, fesztivál, hab, majorette |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. szeptember
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  
« aug