• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Tag Archives: Egertermál

Éjszakai fürdőzés és filmvetítés is lesz szombaton az egri strandon

Posted on 2020. augusztus 12. szerda by agria

Az Eger Termál Kft. a július 25-én megrendezett Strandok Éjszakája program sikerén felbuzdulva szombaton az Agria Film Kft-vel együttműködve éjszakai filmvetítéssel készül.

Erről számolt be sajtótájékoztatón Mirkóczki Ádám polgármester, Beresnyák Gyula, az Eger Termál Kft. és Berényi Tamás, az Agria Film Kft. ügyvezetője szerdán a strandon.

A polgármester elmondta, választási kampányában vállalást tett arra, hogy Egerben beindul az éjszakai fürdőzés, ennek első lépései közt rendezik meg a MooVízz elnevezésű rendezvényt. Hozzátette, jövőre reményei szerint már rendszeresen lesz élet a strandon.

Berényi Tamás kifejtette, a film kiválasztásánál figyelembe vették a helyszínt, így esett a döntés a Baywatch-ra. Ebben az évben szavai szerint a szabadtéri mozizásra nagy hangsúlyt fektetettek. Beresnyák Gyula hozzátette 20 órától koncert lesz, majd jön a film, az éjjel pedig hajnali egykor ér véget.

Szöveg: Heol

200812movizz eger y

Éjszakai fürdőzés és filmvetítés is lesz szombaton az egri strandon

Posted in Belföld, Szabadidő | Tags: Eger, Egertermál, éjszaka, fürdőzés, program |

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« ápr