• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Tag Archives: okirathamisítás

Egri kórház: hamis érettségije volt az igazgató-helyettesnek

Posted on 2012. március 28. szerda by agria

Éveken keresztül dolgozott hamis érettségivel az egri Markhot Ferenc Kórházban R. B. Erika, mint nővér és ápolási igazgatóhelyettes – tudta meg a Népszava. A „szakembert” okirathamisításban bűnösnek találták, hiába volt „kórházvédő”, távoznia kellett az egészségügyi intézményből.

R. B. Erika 2008-ban hagyta el az egri Markhot Ferenc Kórházat végkielégítéssel, mikor a Hospinvest Zrt. átvette az intézmény működtetését. Miután 2010-ben ismét új kezekbe került a kórház, R. B. Erika, mint ápolási igazgatóhelyettes kezdte meg újra munkáját. A pozíció betöltéséhez felsőfokú képesítésre is szükség volt, azonban R. B. Erika ezzel nem rendelkezett, illetve az érettségijének megléte is kérdéseket vetett fel. 2011-ben kihallgatta a rendőrség okirathamisítási miatt, majd bűnösnek találták és pénzbírság megfizetésére kötelezték. A Népszava birtokába került ítélet után a hölgy közös megegyezéssel távozott a Markhot Ferenc Kórházból – értesült a Népszava.

R. B. Erika ápolási igazgatóhelyettesi munkája közben megkezdte felsőfokú tanulmányait a budapesti Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának ápolás és betegellátás szakápoló szakirányán. R. B. Erika – a Népszava információi szerint – tanulmányi szerződéssel tanult az egyetemen, így a budapesti utazások a kórház számláját terhelték. A lap munkatársai megkeresték a Semmelweis Egyetem sajtóosztályát, hogy mi az álláspontjuk azzal kapcsolatban, hogy egy diákjuk hamis érettségi bizonyítvánnyal tanul intézményükben, de eddig nem kaptak választ kérdéseinkre.

R. B. Erika a Hospinvest Zrt.-vel szembenálló „kórházvédők” csoportjának lelkes tagja volt, ezt bizonyítja, hogy amikor a Hospinvest átvette az intézményt, nem kívánt tovább a kórházban dolgozni, majd a cég távozása után visszatért, immár magasabb pozícióba. A Népszava kérésére a kórház igazgatója, dr. Fűtő László sem nyilatkozott.

Forrás: nepszava.hu

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=534762

Posted in Egészség, Kék hírek | Tags: érettségi, kórház, kórházvédő, nővér, okirathamisítás |

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. június
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  
« máj