• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Tag Archives: rektor

Megszentelték az új borokat

Posted on 2015. december 27. vasárnap by agria
1227borszenteles_eger.Still001Hagyományos borszentelést tartottak Szent János apostol napján, december 27-én délelőtt az egri Bazilikában.

Az idei szentelés különlegességét az adta, hogy ez a vasárnap a szent család ünnepe is egyben, ezért dr. Ternyák Csaba egri érsek a szentmisék végén a családokért is külön imádkozott, s áldásban részesítette őket.

– Szent János napja az egri főegyházmegye nagy ünnepe. Szép hagyománya ez annak, hogy évről évre közösen imádkozunk, és hálát adunk azért, hogy a város bortermelői jó évet zártak – mondta dr. Ternyák Csaba.

A szentmise előtt az Egri Fertálymesterek, Borrendek és a helyközségek képviselői díszes öltözetben felvonultak, s az oltár elé helyezték boraikat, amelyeket egy szertartás alatt megszenteltek.

Az egri érsek beszédében nem csak a borokért, hanem azokért is fohászkodott, akik a nedűket mértékletesen fogyasztják. Felvonultatta borát a fertálymesterek mellett az Egri Borbarát Hölgyek Egyesülete, a Rácz Pál Debrői Borrend, Egerszóláti Olaszrizling Borlovagrend, Eger, Egerszalók, Andornaktálya, Ostoros, Kerecsend, Novaj, Egerszólát és Verpelét. A borszentelést követően dr. Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Főiskola rektora mondott köszöntőt a líceumi aulában, ahol Pál Sándor, az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke  hirdette ki a 2015. évben termett védett eredetű minősítésű szőlőtermés mennyiségét, majd Patai István, az Egri Borvidék Borminősítő Bizottságának elnöke értékelte az idei évben végzett munkát.

Szöveg: HEOL

TÉNYEK / Borokat szenteltek Egerben / tenyek.hu

Posted in Belföld, Gazdaság, Kultúra | Tags: Bazilika, bor, borszentelés, Eger, érsek, Hegyközség, rektor |

Évet zár az EKF

Posted on 2013. december 17. kedd by agria

1217ekf_vÉvzáró sajtótájékoztatón mutatta be Liptai Kálmán rektor az év eseményeit, a jövő év kilátásait.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Oktatás | Tags: Eger, EKF, rektor |

Liptai Kálmán: igazi egyetemi város a cél Egerben

Posted on 2013. június 24. hétfő by agria

0624ekf_rektor_vSajtótájékoztatót tartott dr. Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Főiskola július 1-jétől kinevezett rektora hétfőn a Líceumban.

– A nagy célokhoz nem könnyű út vezet, mi pedig nagyot szeretnénk alkotni – fogalmazott sajtótájékoztatóján dr. Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Főiskola július 1-jétől kinevezett rektora hétfőn a Líceumban. – Építeni akarunk, nem rombolni. Nem kell új szakokat indítanunk, vagy a doktori iskola alapjait lefektetnünk, hiszen azt az előző vezetés megtette. Hidakra van szükség, amely összeköt intézményeket, embereket és országokat. Azt szeretném, ha 10-15 év múlva azért jönnének hozzánk, hogy az egri módszert tanulmányozzák.

Dr. Liptai Kálmán úgy fogalmazott: csak az számít, hogy Eger igazi egyetemi város legyen. Elmondta: a legnagyobb lehetőség a tanárképzésben van, de fontos szerepet tölt be egyebek között az élelmiszerbiztonsággal foglalkozó tudásközpont. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: szeretnének szoros kapcsolatot kiépíteni az oktatás, a tudásközpontok és a cégek között.

– Kicsit elefántcsonttoronyban él a magyar felsőoktatás, szeretném kinyitni a kapukat, hogy a célok és eredmények eljussanak a falakon kívülre is – emelte ki, hozzátéve: a külföldi kapcsolatok kiépítése, erősítése kötelező feladat.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

A sajtótájékoztató előtt dr. Hauser Zoltán, az EKF leköszönő rektora gratulált utódjának, s elmondta: csak az a fontos, hogy jó legyen a főiskola és annak vezetése.

Elhangzott: dr. Pajtókné dr. Tari Ilona az oktatási, dr. Horváth Ágnes a nemzetközi kapcsolatokért felelős, dr. Pap József pedig a tudományos rektorhelyettesi poszt várományosa, míg Országh Ákos főtitkárként dolgozik majd az intézményben.

Forrás: Heol

Posted in Belföld, Oktatás | Tags: Eger, EKF, Liptai Kálmán, rektor |

dr. Liptai az EKF rektora

Posted on 2013. június 19. szerda by agria

A kormányfő kinevezte dr. Liptai Kálmánt az EKF rektorává.

A miniszterelnök 82/2013. (VI. 18.) ME határozata főiskolai rektorok megbízásáról

A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 37. § (8) bekezdésében foglalt jogkörömben – az emberi erőforrások miniszterének előterjesztésére – az Eszterházy Károly Főiskolán dr. Liptai Kálmán Csaba főiskolai tanárt – a 2013. július 1-jétől 2017. június 30-áig terjedő időtartamra a rektori teendők ellátásával megbízom;

Orbán Viktor s.k.

miniszterelnök

Posted in Belföld, Oktatás | Tags: dr. Liptai Kálmán, EKF, kinevezés, rektor |

Egri rektorválasztás: dr. Liptai Kálmánt javasolja a főiskola Szenátusa

Posted on 2013. március 29. péntek by agria

Fotó:Eszterházy Károly Főiskola/Szántó GyörgyRektorválasztás az EKF-en: Eszterházy Károly Főiskola Szenátusa nagy többséggel dr. Liptai Kálmán pályázatát rangsorolta az első helyre. Az állásfoglalást továbbítják az illetékes minisztérium felé, a Miniszterelnöki Hivatal mondja ki a végső szót.

Fotó:Eszterházy Károly Főiskola/Szántó GyörgyMint már korábban arról beszámoltunk, várhatóan júliusra új rektora lesz az egri Eszterházy Károly Főiskolának. Az intézmény vezetői posztjára hárman pályáztak: dr. Horváth Ágnes, a Politológia Tanszék vezetője; dr. Kiss Attila, az EKF Egerfood Regionális Tudásközpont főigazgatója és dr. Liptai Kálmán, a Természettudományi Kar dékánja. Azóta dr. Horváth Ágnes visszamondta a pályázatát.

Portálunk információi szerint az EKF Szenátusa szerdai ülésén dr. Liptai Kálmán pályázatát találta alkalmasabbnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának küldött javaslatában 16 szavazattal első helyre a Természettudományi Kar dékánja került, másodikra pedig 10 vokssal dr. Kiss Attila. Ez még nem jelenti azt, hogy dr. Liptai a biztos nyertes, ugyanis még a minisztériumnak és a Miniszterelnöki Hivatalnak is rá kell bólintania az egri döntésre. A végső határozat júniusban várható.

Dr. Horváth Ágnes – ahogyan azt korábban már közöltük – visszalépése után tett hivatalos indoklásában egyébként az szerepel, hogy azért lép egyet hátra, mert átgondolta, és nem biztos, hogy lenne erre ideje és energiája. Ezt azt követően mondta, miután portálunk kiderítette, hogy a pécsi rektor évekkel ezelőtti pályázatából vett át sok helyen szó szerinti megegyezésekkel részleteket az EKF rektori székére pályázó tanszékvezető. Pályamunkájában több helyen még a Pécsi Tudományegyetem rövidítését is benne felejtette, így az EKF helyett PTE áll néhány bekezdésben. Az egri tanszékvezető sehol sem használ hivatkozást, ezzel szerinte nincs gond.

Forrás: Egriügyek

Posted in Belföld, Oktatás | Tags: EKF, pályázat, rektor |

Másolt dolgozattal az EKF rektori székébe? – Plágiumgyanú az egyik egri rektori pályázat kapcsán

Posted on 2013. március 11. hétfő by agria

Dr. Horváth Ágnes. Fotó: ektf.huA pécsi rektor évekkel ezelőtti pályázatából vett át sok helyen szó szerinti megegyezésekkel részleteket az EKF rektori székére pályázó dr. Horváth Ágnes. Rektori pályázatában több helyen még a Pécsi Tudományegyetem rövidítését is benne felejtette, így az EKF helyett PTE áll néhány bekezdésben. Az egri tanszékvezető sehol sem használ hivatkozást, ezzel szerinte nincs gond.

Mint már korábban arról hírt adtunk, várhatóan júliusra új rektora lesz az egri Eszterházy Károly Főiskolának. Az intézmény vezetői posztjára hárman pályáznak: dr. Horváth Ágnes, a Politológia Tanszék vezetője; dr. Kiss Attila, az EKF Egerfood Regionális Tudásközpont főigazgatója és dr. Liptai Kálmán, a Természettudományi Kar dékánja.

PTE egyenlő EKF? – az egyik pályázat szerint igen

Dr. Horváth Ágnes. Fotó: ektf.huAz egri pályázatok is nyilvánosak, azokat az Eszterházy Károly Főiskola honlapján bárki megtekintheti, így viszonylag könnyen szemet szúrhat az érdeklődőknek, hogy dr. Horváth Ágnes munkája nem csupán saját ötleteinek értékes tárháza. Az EKF Politológia Tanszékének vezetője több oldalon is dr. Bódis József 2010-ben, a Pécsi Tudományegyetemre beadott rektori pályázatának egyes elemeit használta fel bárminemű hivatkozás nélkül. Több oldalon is akadnak hosszabb-rövidebb egyezések, sok helyen hosszas bekezdések szó szerinti átvételével találkozhatunk. Két bekezdésben a PTE rövidítést is elfelejtette kijavítani EKF-re az egri pályázó. (Dr. Bódis Józsefet pályázata nyomán meg is választották a Pécsi Tudományegyetem rektorává.)

Dr. Horváth Ágnes dolgozata egyezéseket mutat a felsőoktatás feladatairól és kihívásairól, a stratégiai célkitűzésekről, a gazdálkodásról és finanszírozásról, a társadalmi, gazdasági és szakmai kapcsolatok lehetőségeiről szóló fejezetekben is.

„A PTE egész területén …”

Hogy néhány konkrét példát is említsünk, pályázatában dr. Horváth Ágnes forrásmegjelölés nélkül írja, (nem vicc, tényleg benne felejtette a PTE-kifejezést):

Azt gondolom, azzal mindenki egyetért, hogy e téren jelentős pazarlás érhető tetten a PTE egész területén. Szakértői becslések szerint minimális befektetéssel 20-40%-os megtakarítás érhető el, ha mindez takarékos magatartással párosul. Elképzelésem szerint egy referencia év (pl. 2008) fogyasztását alapul véve az egyes egységek által megtakarított ráfordítások 50%-át visszakapnák a „takarékoskodó” egységek, s olyan hasznos célra fordítanák, amire akarják; a másik 50% pedig a kiemelt feladatokat finanszírozó alapba kerülne.
– Miközben mindenki ingatlan-fejlesztésekben gondolkodik, a PTE különböző egységei irreálisan nagy területen szóródnak szét. A legutóbbi felmérés szerint – néhány egység kivételével – a tantermek kihasználtsága 40-60% között mozog.

Mindez dr. Bódis József dolgozatában is pontosan ugyanígy szerepel:

Azt gondolom, azzal mindenki egyetért, hogy e téren jelentős pazarlás érhető tetten a PTE egész területén. Szakértői becslések szerint minimális befektetéssel 20-40%-os megtakarítás érhető el, ha mindez takarékos magatartással párosul. Elképzelésem szerint egy referencia év (pl. 2008) fogyasztását alapul véve az egyes egységek által megtakarított ráfordítások 50%-át visszakapnák a „takarékoskodó” egységek, s olyan hasznos célra fordítanák, amire akarják; a másik 50% pedig a kiemelt feladatokat finanszírozó alapba kerülne.
– Miközben mindenki ingatlan-fejlesztésekben gondolkodik, a PTE különböző egységei irreálisan nagy területen szóródnak szét. A legutóbbi felmérés szerint – néhány egység kivételével – a tantermek kihasználtsága 40-60% között mozog.

Dr. Horváth Ágnes a pécsi rektorral feltűnően azonos módon gondolkodik, amikor az EKF (PTE) és a város illetve a régió kapcsolatáról „elmélkedik”:

A Főiskola számára természetes partnernek tekintem Eger Városát, az Észak-magyarországi régió megyéit, önkormányzatait, valamint a régióban működő cégeket, civil szervezeteket is. Célom, hogy az intézmény megtalálja a lehető legtöbb együttműködési lehetőséget mind a várossal, mind a megyékkel, hiszen számos területen lehetne gyümölcsöző, mindkét fél számára hasznos együttműködés. Fontosnak tartom a közoktatási, pedagógusképzési együttműködés erősítését, a városi, közoktatási és főiskolai intézményrendszer összekapcsolását a felsőfokú szakképzések és a továbbképzési rendszereink összehangolását, a meglévő források közös használatát, a kölcsönös előnyök kialakulása érdekében.

Dr. Bódis József gondolatai a témáról:

Az Egyetem számára elsődleges partnernek tekintem Pécs Városát, a régió megyéit, valamint a régióban működő cégeket is. Célom, hogy az Egyetem megtalálja a lehető legtöbb együttműködési lehetőséget mind a várossal, mind a megyékkel, hiszen számos területen lehetne gyümölcsöző, mindkét fél számára hasznos az együttműködés. Gondolok itt elsősorban a közoktatási, pedagógusképzési együttműködés erősítésére, a városi és egyetemi közoktatási intézményrendszer összekapcsolására, a továbbképzési rendszereink összehangolására és közös használatára, és általában az erőforrásaink párhuzamosságának megszüntetésére (lásd: Tudásközpont), és a meglévők közös használatára, a kölcsönös előnyök biztosításával.

A témában megkerestük dr. Horváth Ágnest, aki portálunkkal közölte: „egy intézmény működtetésére vonatkozó ötlet, vélemény nem tárgya a szerzői jogi védelemnek. Fontosnak tartom a jó példák, gondolatok követését, továbbvitelét.” Majd a Politológia Tanszék vezetője az Index.hu egyik korábbi cikkéből idézett, abból, amelyben a hírportál leírta, hogy a Miskolci Egyetem mostani rektori pályázata során az egyik jelölt szintén dr. Bódis József pályázatából emelt át forrásmegjelölés nélkül részleteket. Dr. Horváth Ágnes a cikk pécsi rektort idéző fejezetéből azt emelte ki nekünk, amelyben dr. Bódis József azt mondja: „megtisztelő számára, hogy korábbi pályázata más számára hasznosítható gondolatokat tartalmaz és hozzájárult ahhoz, hogy azt forrásként felhasználják.”

Ki az a dr. Horváth Ágnes?

Az Index.hu írása a dr. Horváth Ágnes által idézett bekezdésben ugyanakkor azt is említi, hogy dr. Bódis Józseftől engedélyt kért a miskolci rektorjelölt, így a pécsi rektor ezt követően járult hozzá ahhoz, hogy forrásként felhasználják a pályázatát. Ez az egri pályázó kapcsán nem történhetett meg, ugyanis dr. Horváth Ágnes nem kereste meg a pécsi rektort. Ezt maga dr. Bódis József erősítette meg portálunknak, aki érdeklődésünkre azt közölte: „Az Ön által nevezett oktatót nem ismerem, és nem is keresett meg azzal kapcsolatban, hogy felhasználná pályázatomat”. Majd kérdésünkre leszögezte: nem készül jogi vagy egyéb lépésre.

Dr. Horváth Ágnestől azt is megkérdeztük, hogy a nemzetközi tanulmányok szakos hallgatóinak dolgozatait olvasva nem tenne-e kifogást, ha azt látná, hogy mindenféle forrásmegjelölés nélkül használnak más, hasonló témában született szellemi termékeket. Leszögezte, hogy az akadémiai munkákban kötelező a források megjelölése. Szerinte a pályázat nem tartozik ebbe a kategóriába. „Számtalan esetben adunk a hallgatóknak mintákat korábbi pályázatokból, hogy fel tudják használni a saját pályázatuk elkészítése során” – hangsúlyozta a tanszékvezető.

Azt már csak mi jegyeznénk meg, hogy vélhetően diákjai – ha ez az eljárás ily módon tényleg megengedett náluk – nem esnek abba a hibába, hogy egy másik intézmény nevével jelölik meg azt, amelyet ők akarnak majd vezetni.

Forrás: Egriügyek

Posted in Belföld, Oktatás | Tags: EKF, jelölt, pályázat, plágium, rektor |

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« ápr