Ketten tettek állampolgári esküt csütörtökön délután a Városháza dísztermében. Az új jogszabálynak köszönhetően jóval egyszerűbben intézhető a honosítás, emiatt egyre többen döntenek mellette.
Ketten tettek állampolgári esküt csütörtökön délután a Városháza dísztermében. Az új jogszabálynak köszönhetően jóval egyszerűbben intézhető a honosítás, emiatt egyre többen döntenek mellette.

Az elmúlt hétvégén beigazolódott, hogy az Érsekkert ideális az Egri Hegyközség által rendezett Egri Bikavér Ünnep lebonyolítására- állítja Tarsoly József Eger Város Hegybírója sajtóközleményében.
A visszajelzések alapján kiderült, hogy jó döntésnek bizonyult a borok számának növelése, a fehér borok bemutatkozása illetve a rendezvény időtartamának növelése. Július második hétvégéjének időjárása még inkább ráirányította a figyelmet ara, hogy a jövőben az Érsekkertben kerüljön megrendezésre a Bikavér Ünnep.
Nagy öröm volt látni, hogy fiatalok sokasága töltötte meg a KERTET, önfeledten kóstolgatva a borokat és az ételeket. Az érsekkerti atmoszféra, a kiegészítő programok, a kézműves portékák a családok számára is nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget nyújtottak. A változatos színpadi programoknak és a zöld környezetnek köszönhetően igazi piknik hangulat alakult ki.
Csütörtöktől vasárnapig nagyszámú közönség használta ki a kínálkozó lehetőséget a kikapcsolódásra. Szombaton, Egerben soha nem látott látogatói létszám élvezte a „Bikavér életérzést”. A forgalmi adatok alapján –mivel ez nem belépő díjas rendezvény- közel 40 ezer látogató tisztelte meg rendezvényünket. Az értékesített bor és ételérem szám alapján mintegy 20%-os forgalomnövekedést tapasztaltunk.
Az objektív mérőszámok alapján kijelenthető, hogy a Dobó tér méreténél és adottságainál fogva immár alkalmatlan a Bikavér Ünnep megrendezésére. A kiállítók és a vendégek bizalmat szavaztak az új helyszínnek, melynek jövő évi bővítését már tervezzük- mondja a Hegybíró.
Bízunk benne, hogy a város legnagyobb idegenforgalmi rendezvénye elnyeri végre a súlyának megfelelő városi támogatást, megtisztelve ezzel a szőlő-, és bortermelők verejtékes munkáját, hogy Egerben minden év a bor éve lehessen, hiszen Eger a „Szőlő és a Bor városa”.
Ezúton tisztelettel megköszönjük a rendezvény minden támogatójának és a megvalósításban közreműködők segítségét.
Tarsoly József
Eger Város Hegybírója
Az Egri Bikavér Ünnep szervezője
Csontos Ambrus tű. mk. ezredes, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója július 8-án 90. illetve 80 éves volt tűzoltókat köszöntött születésnapjuk alkalmából.

Habis László Eger polgármestere közleményben fejezte ki észrevételeit és köszönetét a XV. Bikavér Ünnep kapcsán.
A kisjubileumhoz minden ízében és percében méltó módon telt a XV. Egri Bikavér Ünnep. Régen lehetett ennyi vendéget látni a városban, s külön öröm, hogy a hozzánk látogatók alaposan megismerhették Eger egyik gyöngyszemét, az Érsekkertet. Mindezért főhajtás és köszönet jár a varázslatos Bikavéreket megtermelő borászoknak, a serényen dolgozó vendéglősöknek, a kertet színvonalas produkciókkal megtöltő művészeknek és a háttérben dolgozó szervezőknek.
Köszönetemet fejezem ki a sajtónak is azért, hogy a XV. Egri Bikavér Ünnep sikerét hathatós közreműködésével segítette. Az újságírók kiemelten foglalkoztak az esemény és kísérő programjainak beharangozásával, képeikkel, tudósításaikkal gyorsan, vendégcsalogató stílusban adták vissza, mit is jelent a borünnep Egerben.
Örömmel vesszük, ha a borászati rendezvényekkel kapcsolatban javaslatok érkeznek a Városházára is. Úgy látom, széleskörű egyeztetésre van szükség annak érdekében, hogy a belvárosi rehabilitációs program során kialakuló impozáns térsor rendszeresen „gasztronómiai csúcsélmények” színtere lehessen, s ezzel párhuzamosan az Érsekkert, a Szépasszonyvölgy, a különböző pincesorok a lehető legszélesebb vendégkört mozgósító programoknak adjanak helyet. Meggyőződésem, hogy Egerben 2011 is a bor éve, nem lehet tehát más a célunk, mint hogy minél több ember megismerje Eger zamatait, azt az élményt és minőséget, melyet a mi városunk jelent.
Mindenkinek tisztelettel köszönöm az odaadó munkát, és gratulálok a hétvége sikeréhez! HAJRÁ EGER!
Habis László
polgármester
A tavaszi félévben 1749 hallgató fejezte be sikeresen tanulmányait az Eszterházy Károly Főiskolán. Közülük 1107 fő a Bologna rendszerű képzésben kapott diplomát: alapképzésben 502, mesterképzésben 605 hallgató tett sikeres záróvizsgát az elmúlt hetekben.

Lesz színház – ezt nyilatkozta Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke. Az egri Gárdonyi Géza Színház és a Harlekin Bábszínház fenntartása megyei kézben marad, de kevesebb pénz jut a működtetésre. A kormány azonban ígértet tett, hogy 40 millió forinttal segíti az évadkezdést, így az egri színház meghirdethette a következő év műsortervét.