Keresés: „költségvetés” (116 találat)

A jövőt éli fel a jövő évi költségvetés az MSZP szerint

· Politika

A megtévesztés, a megszorítás költségvetésének nevezte dr. Sós Tamás, országgyűlési képviselő a kormány jövő évre tervezett számításait mai tájékoztatóján. Vesztes az oktatás, az egészségügy és a szociális terület, s a lakosság is egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül az MSZP megyei elnöke szerint.

Dr. Sós Tamás szerint annál keményebb, durvább megszorítást már elképzelni sem lehet, amikor úgy teremtik meg a költségvetési egyensúlyt, hogy elveszik 3 millió magánnyugdíj pénztári tag egy évtizedes befizetéseit, kamatait, azaz megfosztják a tulajdonától. A magántulajdon szabad préda lett, s a lakosság helyzete egyre kiszolgáltatottabb.

Ideig-óráig még meg lehet téveszteni kommunikációs eszközökkel a lakosságot, de legkésőbb akkor látni fogja mindenki, hogy becsapták, amikor meglátja, hogy milyen nyugdíjat kap az államtól. A tervezett költségvetésben lévő „nyugdíjpénztári csomag” célja, haszna nehezen értelmezhető a hosszú távú célok kapcsán, s az ország fenntartható fejlődése szempontjából kapcsolatban is káros hatású – mondta az elnök. Továbbá hangsúlyozta, hogy a Költségvetési Tanácsi is felhívta a figyelmet a gazdasági növekedést fékező hatású elemeire. Azaz alaptalan a várakozás, ami a gazdasági és a foglalkoztatás bővítésével kapcsolatos. Ráadásul az sem szerepel benne, hogy mire költik a különadókból befolyó összegeket.

Az MSZP elfogadhatatlannak tartja a közszolgáltatásban dolgozók elbocsátását, valamint béreinek is juttatásainak befagyasztását, ami 25-30.000 főt érint. A közszolgáltatások fedezetének növelését sem biztosítja a kormány az MSZP szerint, s a helyi önkormányzatok számára is csökkennek a központi források a 2010-es évhez képest 2011-ben a változatlan szakmai normatívák mellett, sőt a szociális szférából 34 milliárd forintot vonnak ki. Gyakorlatilag leáll a panelprogram is, hiszen elenyésző pénzt adnak rá.

Kritikus területnek tartja még az egészségügyet dr. Sós Tamás. A FIDESZ-KDNP ellenzékként mindent megtett országosan és helyi szinten is, hogy megakadályozza a rendszer fenntartható pályára állítását, mégis csak szinten tartást biztosít az egészségügyben a jövő évi költségvetés. A szociális normatívák értéke is csökken, kevesebb pénz jut majd az anyasági ellátásokra és a szociális intézmények látogatására is. A nyugdíjakat sem emelik kellő mértékben, csupán 3,8 százalékkal. Mindemellett több mint 7 százalékkal csökkentik a közgyógyellátás éves előirányzatát, ami nagy érvágás a hátrányokkal küzdő embereknek az elnök szerint. Csökken még a családi pótlékra szánt forrás összege is, illetve a babakötvény éves kerete.

Az oktatás helyzetet és kritikusnak tartja az MSZP megyei elnöke. Válságos időben véleménye szerint nagyobb hangsúlyt kell fektetni az iskolázásra, ez pedig nem történik meg, sőt 2011-ben kevesebb pénz jut közoktatásra. Így nem fog javulni az iskolák helyzete és a pedagógusok megbecsültsége sem, ráadásul leállnak majd az iskolai fejlesztési programok is. A támogatható ellátotti kör is szűkül több területen. Ez főként a bejáró tanulókat, a kollégistákat és a diákotthonokban lakókat hozza nehéz helyzetbe, s azokat, akik eddig részesültek gyermekvédelmi kedvezményben. A hátrányos helyzetű tanulók tehetséggondozása is vesztes lesz, s alig jut pénz informatikai fejlesztésre és művészeti oktatásra.

Dr. Sós Tamás szerint tehát komoly kockázatai vannak a jövőt felélő költségvetésnek, amely feléli a korábbi megtakarításokat, s egy az egyben a lakosságra terheli rá a pénzeket.

Forrás : Egriszín

Heves Megyei Közgyűlés percről percre

· Politika

A mai rendkívüli megyei közgyűlés időpontja is rendkívüli. A délután 3 órakor kezdődő ülést portálunk élőben tudósítja percről percre. Új rendőr-főkapitányt választottak, valamint elfogadták a Heves Megyei Önkormányzat folyószámla hitelkeretének emeléséről szóló sürgősségi indítványt.

15.06 13 képviselő jelentkezett be. Az ülés határozatképes.

15.07 Horváth László visszavonta a leépítésekről szóló és a mátraházai Idősek Otthonával kapcsolatos napirendi pontokat. Utóbbinál az időseket érintő váratlan helyzetekre hivatkozik. A múlt héten ismerték fel, hogy a beruházás véghezviteléhez nem állnak rendelkezésre a szükséges eszközök, s több mint 600 millió forint. Nincs tehát pénz a fejlesztésekre, de december végénél nem maradhatnak tovább a helyszínen. Január 1-től napi 100.000 forintos kötbért kellene fizetni az ott tartózkodásért. Az elmúlt pár napban Horváth László igyekezett elérni, hogy a kormányzat pozitívan és segítőkészen álljon a kialakult helyzethez. Ígéretet kapott, dr. Szócska Miklóstól, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkárától, hogy felülvizsgálják a helyzetet, s mindent megtesznek azért, hogy ne kelljen az idős embereknek költözniük. Mivel a remény lehetősége meg van, javasolja, hogy a mai napirendről vegyék le a javaslatot. Hangsúlyozza, hogy nem presztízs-szempontok befolyásolják a döntést.

15.14 A napirendi javaslatot 12 igen és 1 nem szavazattal elfogadta a Közgyűlés.

15.15 Oroján Sándor (FIDESZ-KDNP) az Európai Információs Pont számlájára kér azonnali hatállyal legalább kétmillió forintot átutalni a kialakult nehéz helyzete miatt. Felhívja a figyelmet, hogy fontos támogatásoktól is eleshetünk, s ez kihatással lehet a soros Európai Uniós elnökségünkre is.

15.15. Dr. Ormossy Attila rendőr ezredes mutatkozik be, akit a Heves Megyei rendőr-főkapitányság vezetőjének kívánnak kinevezni. 17 éven át volt kapitány Budapesten, soha nem volt kifogás a szakmai munkájával kapcsolatban. kéri a képviselőktől, hogy előlegezzék meg számára a bizalmat.

15.22 Dr. Juhász István tábornok jó munkát kíván az utódjának, s elmondja, hogy kettős érzés uralkodik benne, mert szeretett a megyében dolgozni.

15.26 Bolyki András (Jobbik) szerint diktatúrát hoz a kormány törvénytervezete, mint az 50-es években.

15.28 Szabó Gyula (MSZP) támogatni kívánja pártjával az új főkapitányt. Elmondja, hogy ha hasonlóképpen dolgozik, mint Budapesten a 13. kerületben, akkor jól fogunk járni vele. Megköszöni Juhász István eddigi munkáját, a folyamatos tájékoztatást és a fejlesztéseket. Sok sikert kíván a folytatáshoz.

15.31 Horváth László felhívja a figyelmet, hogy az országos rendőrfőkapitányságokkal szemben Heves megye az elmúlt év vesztese volt. Egyre inkább lemarad a megyei társaitól, ezért kell minden lehetséges alkalommal felhívni az országos vezetés figyelmét a hátrányos helyzetre.

15.33. 13 igennel ellenszavazat nélkül a Közgyűlés egyetért Dr. Ormossy Attila kinevezésével.

15.34 Horváth László 3 perc technikai szünetet kér, hogy kikísérhesse a vendégeket.

15.39 Faragó László, a Vak Bottyán János Műszaki és Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium igazgatója polgármesteri foglalkoztatási jogviszonya miatt fizetés nélküli szabadságot kér jogviszonya megszűnéséig. Intézményvezetői feladatait helyettese látja el.

15.43 Szabó Gyula (MSZP) kérdése, hogy ki lesz most az igazgató?

15.45 Horváth László nem tudja megmondani az igazgató személyét, a jelenleg érvényben lévő SZMSZ rendelkezik erről.

15.46 12 igen, 1 nem szavazat mellett az előterjesztést elfogadta a Közgyűlés.

15.46 A Térségi Integrált Szakképző Központok Társasági Szerződéseinek módosításáról tárgyalnak. Horváth László javaslatot kér a képviselők szeméjére.

15.47 Tóth Csaba (FIDESZ-KDNP) Horváth Lászlót jelöli a korábbi hagyományokra hivatkozva.

15.48 Horváth László elfogadta a jelölést. 13 igen szavazattal úgy döntött a közgyűlés, hogy az elnök is részt vehet a szavazásban érintettsége ellenére.

15.50 Szabó Gyula (MSZP) szerint Horváth Lászlónak meg kell fontolnia, hogy vállalja-e a ezt a képviselőséget is, mert egészen biztos, hogy nem fogja bírni energiával.

15.52 13 igennel elfogadták a jelölést.

15.53 Főjegyzői és aljegyzői pályázatok kiírásáról döntenek. A www.hevesmegye.hu honlapon történjen a pályázat meghirdetése. Elektronikusan kell közzétenni. 10 napon belül lehet benyújtani. A munkakör betölthetőségének időpontja 2010. december 7. 5 fős előkészítő bizottságra vonatkozó javaslatát visszavonja Horváth László, mert ez csupán lehetőség, nem kötelező.

15.57 11 igen, 1 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadta a módosításokat a Közgyűlés.

15.58 A Váci Egyházmegyével kötött Ellátási Szerződés meghosszabbításáról szóló napirendi pont következik. 2010. december 31-én ez a szerződés lejár. 4 évi hosszabbítást javasol Dr. Horváth László, mivel a megyében nincs speciális gyermekotthon.

16.01 Szabó Gyula (MSZP) szerint együtt kell működnünk másokkal, de amikor szerződés meghosszabbításról van szó, legalább értékeljük pár mondatban az előző szerződés tartalmi végrehajtását. Jó-e a gyerekeknek, hogy odamennek? Esetleg nézzünk más szolgáltatópartner után? Valamilyen indoklásnak véleménye szerint nem ártana szerepelnie az erőteljesztésben. Visszatér az első napirendhez, szerinte rendőr-főkapitányt sem volt semmi értelme váltani, nem volt erre indoklás.

16.04 Bossányi László (FIDESZ-KDNP) szerint az iroda minden évben beszámol, s nem találtak semmi olyasmit, ami miatt ne lenne indokolt a hosszabbítás.

16.06 Szabó Gyula (MSZP) hangsúlyozza, hogy az előterjesztések minősége miatt szólalt fel.

16.07 Dr. Benkár József főjegyző elmondta, hogy természetesen maximálisan meg vannak elégedve a gyerekek bánásmódjával, ezért is nem kerestek más lehetőséget az elkövetkezendő időszakra.

16.09 Oroján Sándor (FIDESZ-KDNP) kérdezi Szabó Gyulát, hogy az előző ciklusban is ennyire elégedetlen volt-e az előterjesztések minőségével, vagy csak most végeznek ilyen slendrián munkát a képviselők?

16.11 Szabó Gyula kéri, hogy kerüjék a személyeskedést.

16.12 13 igen szavazattal elfogadták az előterjesztést.

16.13 A Heves Megyei Önkormányzat Idősek Otthona Vámosgyörk és Vámosgyörk Község Önkormányzata közötti megállapodásáról szavazatak. Az "Út a munkához" című program keretében közcélú munkavállalókat kívánnak foglalkoztatni együttműködésben. 13 igennel megszavazták.

16.16 A folyószámla hitelkeret emelését tárgyalják, amit sürgősségi indítványként terjesztettek a Közgyűlés elé.

Biztonsági hálóként fog funkcionálni a megemelt hitelkeret Horváth László szerint. Ha nem lesz rá szükség  - s ezt remélik -, nem fog semmibe se kerülni. Nem az a cél, hogy kimerítsék, hanem hogy december és január hónapban megkíméljék  az Önkormányatot attól a helyzettől, ami nem is olyan rég volt a bérek kifizetésével kapcsolatban. 200 millióval emelnék a keretet. December 15-ig be kell nyújtani az új költségvetési koncepciót.

16.21 Dudás Róbert (JOBBIK) a napirendről levett mátraházai Idősek Otthona megszüntetésével kapcsolatos aggályairól beszél.

16.22 Horváth László szerint az intézményeik működését kell biztosítani elsősorban. A múlt héten a számlavezető pénzintézet vezetői elutasították a további kölcsönre vonatkozó kérést, a megyének be kell bizonyítania, hogy tud jól gazdálkodni. A kibocsátott kötvények még fel nem használt részét kérik biztosítékként.

Horváth László arra is felhívja a figyelmet, hogy 2011-től a kötvények visszavásárlását is meg kell kezdeni, ami újabb jelentős teher.

16.25 12 igen és 1 nem szavazattal megszavazta a Közgyűlés a folyószámla hitelkeret emelését.

16.26 16.26 Dudás Róbert (JOBBIK) bejelentette, hogy ő a vezetője a képviselőcsoportjuknak, amit a napokban alapítottak meg.

16.27 Szabó Gyula (MSZP) kéri, hogy lehetőleg a jövőben az előzőleg meghatározott napokon legyenek a Közgyűlések és a Bizottsági Ülések. A címert is szeretnék használni a névjegyükön. Ennek nincs akadálya, ha bejelentik az elnöknek.

16.28 Horváth László szerint decemberben is feszített munkatempó várható.

16.30 A Közgyűlésnek vége.

Forrás: Egriszín

MSZP: Vonuljon ki a politika a Markhot Ferenc kórházból!

· Politika

Közleményben reagált dr. Sós Tamás országgyűlési képviselő, az MSZP megyei elnöke a Markhot Ferenc Kórházban uralkodó állapotokról. A politikus szerint kockáztatják a kórház biztonságos működését, s ellehetlenítik a jó szakemberek munkáját.

"Engedjék, hogy az orvosok, nővérek, szakdolgozók a munkájukra tudjanak koncentrálni.

A korábbi megyei közgyűlési és kórházi vezetés rendezett helyzetben adta át a kórházat. Az úgynevezett „kórházvédők” benyújtották a „számlát” Habis Lászlónak és Horváth Lászlónak. A FIDESZ megyei és az KDNP városi vezetője intézkedéseikben „foglyai” lettek a „kórházvédőknek” tett ígéreteiknek. Egyoldalú gesztusokat tesznek, ebből a helyzetből nehezen tudnak visszajönni, hogy valamennyi dolgozó érdekét tudják képviselni. Legfőképpen a betegellátásra lehessen koncentrálni…

Arról szólnak a folyosói hírek, hogy a „kórházvédők” vezetőit városi tanácsnoki, megyei egészségügyi referensi, kórházi ápolási igazgatói, főnővéri, és más általuk kinézett állásokkal, különböző megbízásokkal látják el. A szakértelem nem érdekes! Lehetetlen helyzetbe hozzák a feladatának megfelelni kívánó igazgatót. Olyanokat neveznek ki ápolási főigazgatónak, főnővérnek akik nem rendelkeznek a szükséges szakmai végzettséggel.

Az is érthetetlen, hogy úgy nevezték ki az ápolási főigazgatót, hogy a szervezeti működési szabályzatban ilyen pozíció nincs, ápolási igazgató van. Üléspontjuk megváltozásával az álláspontjuk is megváltozott. Most már nem kényesek az oly sokszor hangoztatott szakmai felkészültségre! Jó szakembereket küldenek el, mentenek fel, igyekeznek ellehetetleníteni a munkájukat. A kórház biztonságos működését kockáztatják.

A FIDESZ-KDNP politikusok kampányígéreteik ellenére a köztársasági költségvetés tervezetében nem látszik, hogy több pénz jutna az egészségügyre. A kórházfejlesztésnél az általunk előkészített, a Bajnai- kormány által eldöntött 5 milliárdos beruházást tudják megvalósítani. Az ötszáz milliós önerőből úgy tűnik, Eger város vezetése továbbra sem kíván arányosan részt venni, megszakítva a korábbi megyei –városi együttműködési gyakorlatot.

Dr. Sós Tamás"

Sós Tamás reagál Horváth László kijelentéseire

· Politika

Ne akarják a közvéleményt átverni

A FIDESZ ne akarja az elmúlt időszak eredményeit lerombolni Heves megyében! A Heves megyei Önkormányzat nem jobb és nem rosszabb körülmények között gazdálkodott, mint a többi megye.

A 18 fideszes vezetésű megyék átlagához képest lényegesebben kevesebb kötvényt bocsátottunk ki, ezek a fejlesztésekhez voltak szükségesek, melynek köszönhetően országosan is kiemelkedő, egyedülálló fejlesztéseket tudtunk megvalósítani. Felelős, takarékos gazdálkodást folytattunk, rendben tudtuk átadni a megyét a fideszes vezetésnek. A kötvényből idáig csak nyereségünk származott, kamatot nem kellett fizetni, pluszbevételünk volt 2008-ban 2009-ben és ebben az esztendőben is, több 100 milliós értékben.

Ne tévesszék meg a lakosságot, ne dramatizálják a helyzetet és ne sokkolják a közvéleményt, ne magyarázkodjanak előre!

Horváth László magatartása álságos, hiszen ő maga is megszavazta a Parlamentben azt az előterjesztést ami alapján ebben az esztendőben - amióta FIDESZ- kormány van - csökkent a megyei önkormányzat támogatása, ez július 1-től év végéig havi 100 millió forinttal, összességében pedig 600 millióval kevesebb támogatást jelent.

A Fidesz ne akarja bedönteni az önkormányzatokat, hiszen az önkormányzatok ebben a félévben kevesebb központi támogatást kaptak, és ezek után számon kérni, hogy rosszul gazdálkodunk, nos ez enyhén szólva is álságos.

Ami pedig a pénzintézetet illeti a mérleg kapcsán, a megyei önkormányzat részéről a költségvetési kérdések kezelésére nagy figyelmet fordítottunk. A Horváth Úr által felvetett problémát sem a bank sem a könyvvizsgáló nem jelezte.

Dr. Sós Tamás

A megye pénzügyi helyzete

· Politika

A megye pénzügyi helyzetének valós számairól, a több mint hatmilliárdos adósságállományról és a megoldásról is beszélt mai tájékoztatóján Horváth László a Heves Megyei Közgyűlés elnöke.

Az elmúlt hetekben sok vita zajlott, hogy valójában mennyi a Heves Megyei Önkormányzat adóssága. A banki hitelállomány és a tartozások összesen több mint hatmilliárd forintra rúgnak, jelentette ki Horváth László.
Az elnök sajnálatosnak nevezte, hogy nekik lett igazuk, és megdöbbentőnek tartja, hogy egy tizenkét esztendeje hivatalban lévő közgyűlési elnök hogyan tudott ekkorát tévedni a megye gazdálkodásával kapcsolatban.
Horváth László állítását számadatokkal támasztotta alá, amelyek szerint a kezdetben 1,2 milliárd forintos, majd a nyáron újabb 300 millió forinttal kiegészített, összességében 1,5 milliárd forintos folyószámlahitelt a szocialisták kimerítették. 2007-ben 147 Ft/svájci frank árfolyamon 3 milliárd forint értékű kötvényt bocsátottak ki, aminek a különböző pályázatok, fejlesztések önrészének biztosítása volt a célja. Ebből mára nem maradt semmi, csupán címkézett, azaz lekötött pénzek állnak rendelkezésre.
A svájci frank jelenlegi árfolyamát figyelembe véve a kötvénykibocsátásból származó kötelezettség nyilvántartási értéke csaknem 4 milliárd – pontosan, a 2010. október 25-i állapot szerint 3 milliárd 994 millió 838 ezer 367 forint.
A megye rendelkezik továbbá 210 millió forint forgóbér-hitellel, emellett a múlt heti adatok szerint 132 millió forint volt a szállítói tartozása és 203 millió forint az egyéb kötelezettségvállalásból eredő lejárt tartozása. Mindez együtt mintegy 6 milliárd 40 millió forint: ez hát a valós helyzet.
Az elnök tájékoztatóján kijelentette, hogy a megyei önkormányzat 2009-es zárszámadásában közzétett mérleg hamis. Nem vezették át rajta a svájci frank alapú kötvény árfolyamváltozásából eredő összeget, így több, mint 620 millió forintos eltérés van a közzétett mérleg és a valóság között.

Arra a kérdésre, hogy lesznek-e elbocsátások a megye intézményeiben az elnök azt mondta, hogy képviselőtestület megváltozásával a hivatali szerkezet is változik. A megyei intézmények által biztosított munkahelyek közvetetten és közvetlen módon sok embert érintenek, az ő helyzetük nem kerülhet veszélybe, inkább bizonyos fejlesztési lehetőségeket áldoz fel a vezetés. A szükséges létszámcsökkentés nem jelent tisztogatást, nincs ilyen lista. A megyének egyetlen listája van, az adósságlista, amit Sós Tamás írt és hagyott itt.
„Nehéz a helyzet, valóban gondot jelentett a megyei intézményeknél dolgozók bérének kifizetése, s minden bizonnyal problémát jelent majd ez decemberben is, azonban nem folytatjuk azt a pénzügyi trükközést, amelyet az előző megyei vezetés az elmúlt hónapokban követett. Az történt ugyanis, hogy a csak fejlesztési célokra igénybe vehető kötvényt a megye számlavezető pénzintézetét, az OTP-t megtévesztve, a szerződést megszegve bér fizetésére használták fel.” – fogalmazott Horváth László

Horváth László az OTP kimutatására hivatkozott, melyből kiderülnek a szomorú tények a megye korábbi gazdálkodását illetően. Az elnök elmondta, hogy tárgyaltak az OTP vezetőivel, s az is világossá vált, hogy a megyének nincs lehetősége további hitel felvételére.
Az OTP szakembereinek véleménye szerint a pénzügyi gazdálkodás átalakítására, a reálisabb költségvetési tervezésre van szükség a működés biztosítására, a pénzügyi feltételek megteremtésére.
A pénzintézet álláspontjára hivatkozva Horváth László kijelentette, hogy megalapozatlan volt az ezévi költségvetési tervezés, hiszen előre látható volt, hogy a tervezett  illetékbevétel, valamint az ingatlanbevétel nem teljesülhet. Hibás, irreális bevételi előirányzatokat tartalmaz a költségvetés.

Forrás: Egriszín

A mai városi közgyűlés élőben, percről percre

· Politika

Ma reggel kilenc órától másodszorra ül össze az új összetételű Városi Közgyűlés. Az eseményeket élőben követhetik portálunkon. Tárgyalják a Dobó tér - Egerpatak - Belvárosi térsor funkcióbővítő rehabilitációját, valamint az AGORA AGRIA projekt keretén belül megvalósuló beruházásokat is.

9.05 Gyülekeznek a képviselők.

9.16 Míg várakozunk, Habis László polgármester interjút ad.

9.25 15 képviselő jelentkezett be, a Közgyűlés határozatképes.

9.26 Császár Zoltán, független képviselő kíván szólni a rendőrséghez. Pozitív tapasztalait sorolja: az iskolások gyalogátkelőkön való védelme és a Mindenszentekkor való jelenlétüket is köszöni a Bűnügy-osztályvezető parancsnoknak. A polgárőröket azonban hiányolta a temetők környékéről. Csontos Ambrus tűzoltóparancsnokot is köszönti a kórház előtt nyújtott segítségéért a lehetséges közlekedési katasztrófák megelőzésében.

9.31 A rendőrség képviselője reagál Császár Zoltán észrevételeire, védve a polgárőröket.

9.33 Császár Zoltán bejelentette, hogy az alpolgármester úrral szeretne arról tárgyalni, milyen szobor kerüljön a Bacchus-szobor helyére a Szépasszony-völgyben, hogy ne essen a vandalizmus áldozatául.

9.35 Habis László bejelentette, hogy 16 képviselő van jelen.

9. 36. Saárossy Kinga társadalmi megbízatású alpolgármester napirend előtt emlékezik meg 1956 november 4-ről.

9.37 Egy perces felállással emlékeztünk meg az eseményekre.

9.38  Bognár Ignác (Jobbik) képviselő hívja fel a figyelmet a délutáni megemlékezésekre.

9.40 Tóth István és Bognár Ignác jobbikos képviselők a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak támogatására ajánlja fel elsőhavi tiszteletdíjukat. Kéri a képviselőtársakat, hogy csatlakozzanak a kezdeményezésükhöz.Külön kéri a  FIDESZ-KDNP képviselőit erre, mert Orbán Viktor is azt kérte, hogy mindenki lehetőségei szerint segítsen.

9.42 Habis László polgármester elmondta, hogy a Városházában elhelyezett urnába tettek adományokat, s a frakció valamennyi tagja adakozott.  Kinek-kinek lehetőségeire bízza, hogy milyen adományokkal járul hozzá a katasztrófa enyhítéséhez. Véleménye szerint az egri vállalkozások, civil szervezetek már nagyon sokat tettek, a város közvéleményét komolyan foglalkoztatta az ügy.

9.44 Császár Zoltán kér szót. Egy évvel ezelőtti borsodi példát említ, s a Bibliából idéz. Véleménye szerint a legnagyobb adományozó az, aki nem kamerák előtt jelenti be eme szándékát.

9.47 A Napirendet 16 igennel egyhangúlag elfogadták.

9.48. Flaskay Mihály, a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság külsős tagja esküt tett.

9.51 Az első napirendi pont Rázsi Botond alpolgármester felmentése a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium igazgatója pozícióból mandátuma megszerzése miatt. 16 igennel egyhangúlag elfogadták.

9.54 Habis László polgármester köszönetét és elismerését fejezi ki Csonros Ambrus tűzoltó ezredes úrnak az Egri Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság parancsnokaként végzett munkájáért. Dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy Csontos Ambrus tűzoltó ezredes urat a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igaztóság igazgatói feladatainak ellátásával kívánja megbízni. A jelenlévők egyhangúlag elfoglalták a határozati javaslatot.

9.58 A rendelet-tervezetek következnek

10.00 Dr. Estefán Géza az állandó bizottságok feladatairól és hatásköreiről nyújtott be javaslatot. 15 igen és egy tartózkodás mellett elfogadták.

10.02 A negyedik napirendi pontot is elfogadták, ami az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról, az alpolgármesterek költségátalányáról és a társadalmi megbízatású alpolgármester hivatali munkarendjéről szólt. Hozzászólás nem volt.

10.06 Csákvári Antal tanácsnok ismerteti a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer helyi szabályozásáról szóló önkormányzati rendelet módosításáról szóló javaslatot. Szeretné emellett, ha cégek, vállalkozások is támogatnák a diákokat, akiknek fontos, hogy Egerben minél több jó szakmunkás tegye le a szakmát, s maradjanak is itt Egerben. 16 igennel egyhangúan elfogadták a rendelet-tervezetet.

10.09 Ficzere György tanácsnok a Károlyváros Városrász Szabályozási Tervének módosításáról szóló javaslatot ismerteti. Egyhangúlag elfogadta Közgyűlés a rendelet-tervezetet.

10.12 Ficzere György tanácsnok úr az árvízi szintjelzőtáblák helyi védelem alá helyezését kéri. Császár Zoltán, független képviselő fájlalja, hogy őt nem kereste meg a tanácsnok úr, mert kihagyták a tervezetből a Patika Múzeumnál lévő táblát. Javasolja, hogy ezt a táblát is vegyék fel a listára.

10.15 Sós István alpolgármester kér szót, véleménye szerint nem kérdőjelezhető meg a Ficzere úr jó szándéka a táblákkal kapcsolatban.

10.17 Ficzere György szerint mellékletként felkerülhet a tábla a listára, van kiegészítési lehetőség, nem kell mindig rendeletet módosítani. 16 igennel a rendelet-tervezetet 30 napos közszemlére tették.

10.20 Az előterjesztések következnek. Az Egri Kistérség Többcélú Társulásában az önkormányzatot képviselő polgármester helyettesítésének rendjéről egyhangúan elfogadták a határozati javaslatot.

10.21 Elfogadták az előterjesztést önkormányzati bérlakás tekintetében fennálló bérlőkijelölési jog megszűnésére, valamint önkormányzati tulajdonú külterületi ingatlanok tulajdonviszonyainak rendezéséről, egyhangúlag.

10.23 Csathó Csaba tanácsnok ismerteti az előterjesztést a siófoki 7452 hrsz-ú ingatlan tulajdoni illetőségére érkezett vételi ajánlatról. Kéri a Közgyűlést, hogy támogassa a javaslatot. 13 igen, 1 nem és 1 tartózkodással a javaslatot elfogadták.

10.26 Csathó Csaba tanácsnok korábbi közgyűlési határozat visszavonását kéri, az X-Pen Kft. nem tudja vállalni az Ifjúsági Házban lévő üzlete helyett biztosított magasabb fenntartású ingatlan költségeit. A rendeletet elfogadták, kisebb helyiséget kaphat a Kft.

10.30 Habis László polgármester a belváros rehabilitációjáról szóló előterjesztést ismerteti. Arról döntenek, mely szervezetekkel alkotnának konzorciumot (Heves Megyei Önkormányzat, Konventuális Ferences Minorita Rend, Egri Református Egyházközség, Egri Római Katolikus Érsekség, Heves Megyei Vízmű Zrt., Egri Városfejlesztési Kft., Agria Parkoló Kft.). Habis szerint különösen fontosak ezek a projektek, számos műemlék újul meg, s viszonylag közel állnak már a megoldáshoz.

10.32. Pál György (MSZP) képviselő nem látja akadályát az előterjesztés elfogadásának, de véleménye szerint a Centrum áruház alá kellene kisebb mélyparkolót építeni, valamint megoldást tartani a Centrum áruház szebbé tételére.

10.39 Császár Zoltán a műemlékek állapotáról szóló aggályait ecseteli. Örülne, ha megvalósulnának a rekonstrukciók, de szeretné meg is élni azt. Kíváncsi arra, mire lesz kilátás a Minorita-templomból, szerinte a Főiskola tetején csodálatos a körpanoráma, oda építene például kávézót. Összességében jónak tartja a Dobó tér - Eger patak - Belvárosi térsor funkcióbővítő javaslatát, de azt javasolja, hogy körültekintően végezzék a munkát, és csak ameddig a pénztárcájuk bírja.

10.45 Habis László szeretné a létesítményeket konzerválni, a romokat restaurálni, s a közönség elé tárni a látványosságokat. Azt állítja, hogy mozgó célpontra lőnek, mert folyamatosan változnak a feltételek. Megkíséreltek kompromisszumos megoldást találni, de elképzelhető, hogy túl nagy kockázatot vállalnának a projekt néhány pontjának vállalásával. Létrejön egy egységes térrendszer, amit a föld alatti létesítmény hivatott kiszolgáltatni. Raktárokat, közlekedő tereket, nyilvános illemhelyeket tartalmaz, s fontos, hogy megépüljön. A kiszolgáló funkciók biztosítása tehát adott. A Centrum áruház kérdése bonyolult és kényes, még sok tárgyalást folytatnak ez ügyben.

Császár Zoltánnak a polgármester elmondta, hogy pár száz millió forint megtakarítás is várható. Az Irgalmasok kápolnájának a homlokzatfelújítására a műemlékvédelemmel egyeztetéseket folytatnak, annak érdekében, hogy annak műszaki tartalma, lehetővé tegye a rendelkezésre álló forrásokból történő felújítást. A Minorita templom felső panorámájáról pedig rendelkezésre áll fotóanyag a csodálatos kilátásról.

10.56 Bognár Ignác (Jobbik) szerint a vele tárgyaló emberek szemében ellenszenvet váltanak ki a változtatások. Azt mondja, bárcsak akkor ne lett volna pénz, amikor a Centum áruházat építették meg. Neveket szeretne hallani, hogy kik engedték állami tulajdonból magántulajdonba a Centrum áruházat, ami miatt most szinte cselekvőképtelenek.

10.59 Császár Zoltán szerint egy város életében nagyon fontos a kockázat elkerülése. Egy rossz döntés miatt is el lehet adósodni. Azt javasolja, hogy addig takarózzunk, ameddig a takarónk ér, s az is kényelmes legyen. Szerinte a Centrum áruháznak nincs helye a Dobó téren. Nem tudja milyen áron lehet kivásárolni, de véget kell vetni az áruház torz képének a belváros szívében. A látogatók a történelmi értékek, a látnivalók és a jó borok miatt jön.

A független képviselő szerint le kell venni a Dobó téri lovasszoborról a politikai hámot.

11.05 Dr. Csarnó Ákos (LMP) segítséget szeretne segítséget kérni, pártjával szeretne a szakmai programokban részt venni.

11.06 Sós István (FIDESZ-KDNP) kiemelte, hogy ez egy most is változó projekt, de mindenkit a jószándék vezérel. Állítása szerint még hónapjaik vannak, hogy kikristályosítsák a részleteket. Úgy gondolja, hogy túl sok ez a két szobor a Dobó térre.

11.08 Csathó Csaba (FIDESZ-KDNP) szerint az összes résztvevő szebbé és jobbá akarja tenni a város képét. Bár a módról eltérnek a vélemények, de egyre közelednek az álláspontok. Úgy gondolja, hogy az értékeket megőrizve kell újszerűvé varázsolni a Dobó teret. Elsősorban a többség véleményét kell figyelembe venni.

11.11 Pál György (MSZP) Csarnó Ákos kérésére reagálva azt javasolja, hogy a dokumentumokat bocsássák az összes képviselő részére nyomtatott formában. Sós úr hozzászólását örömmel nyugtázta, szerinte is szükség van az egriek véleményére a változtatásokkal kapcsolatban.

11.13 Császár Zoltán szeretne pár szót szólni építő jelleggel. Egert egy ékszerdoboznak tartja, s kéri, hogy szét ne pakolásszanak mindent.

11.16 Saárossy Kinga szerint törekedni kell arra, hogy az egriek jól érezzék magukat, s hozzátette, hogy nagyon jól mutatna a szobor a Centrum áruház helyén.

11.17 Habis László óvná magukat attól, hogy 20-30 évekkel ezelőtti állapotokhoz ragaszkodjanak a visszaállítás során. Jelzi, hogy a napirendnek ez a téma nem volt tárgya, a projektlista és a konzorciumi listáról kell ma szavazniuk.

A polgármester elmondása szerint a Centrum áruházat állami vállalatok privatizálták, a városnak nem volt elővásárlási joga.

A sétálózónákat és a közlekedési területeket igényes anyaghasználattal fogják megvalósítani.

11.24 A projektlisták módosítását 14 igen és 2 tartózkodás mellett elfogadták. A konzorciumi partnerek listáját ugyanebben az arányban fogadták el.

11.25 Habis László a fejlesztési célú kötvénykibocsátásról szóló előterjesztést ismerteti. Évente kétszer díjmentesen törleszthető a hitel.

11.27 Pál György (MSZP) arra kíváncsi, hogy 4 év alatt miért duplázódott meg az Önkormányzat hitelállománya, mik valósultak meg ebből?

11.29 Habis László szerint Eger ebben az évben 500 millió forinttal kevesebb támogatást kap, mint 4 évben. A városnak igen jelentős amortizációs pótlási-kötelezettsége is volt. Az adatok rendelkezésre állnak, minden hatósági rendszer kritikáját kiállja a közlési rendszerük.

11.35 Pál György (MSZP) szerint a polgármester gyakran említi a Líceumot és az Érseki Palotát, mint rekonstrukciókat,melyekhez költségekben vajmi kevés köze volt a városnak.

11.37 Habis László nem kíván Dr. Nagy Imre, korábbi polgármester felelősségében osztozni. Szerinte Eger városa az egyik legjobb gazdálkodó a Megyei Jogú Városok tekintetében. A közoktatás normatív finanszírozását említi példának, nem zártak be iskolákat.

11.40 Dr. Gál János, Eger Megyei Jogú Önkormányzat könyvvizsgálója kér szót. Rámutat, hogy negyedévenként készít kimutatásokat. Akinek problémája van a költségvetéssel kapcsolatban, kéri forduljon hozzá.

11.43 14 igen, 1nem és 1 tartózkodás mellett elfogadták az előterjesztést a fejlesztési célú kötvénykibocsátásról.

11.44 Habis László polgármester ismerteti az AGORA AGRIA projekt keretén belül megvalósuló beruházások kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési eljárásról szóló előterjesztést.

11.45 Dr. Csarnó Ákos (LMP) azt kérdezi, indokolt-e a pályázat?

11.46 Pál György (MSZP) javasolja, hogy szavazzák meg az előterjesztést, hogy ne kelljen a városnak 60 millió forintot visszafizetnie, bár azt látja, hogy ez így nem felel meg a saját rendelkezéseiknek sem.

11.48 Habis László polgármester elmondja, hogy jelen álláspontuk szerint a projekt megvalósításához szükséges a jelenlegi műszaki tartalom felülvizsgálása. Túl rigorózusnak tartja a műszaki tartalmat. 2 hete derült ki, hogy ez módosítható: építési, épületgépészeti és anyagfelhasználási változások is lehetségesek.Kevés vállakozás képes komplex ajánlatot adni. Ezért másféle közbeszerzési eljárásban gondolkodnak: minél több egri vállalkozást szeretnének bevonni a munkálatokba, felosztanák tehát a műszaki részt a beruházás kivitelezésében.

11.51 16 igennel egyhangúan fogadták el a határozatot.

11.54 Habis László ismerteti az előterjesztést az Egri Vízilabda Klub rendkívüli működési támogatásáról. 9 millió forint támogatást adnának a Klubnak a jó eredményekre hivatkozva.

11.55 Császár Zoltán kiemeli, hogy egyedülálló értéke a vízilabdacsapat, de ezt az egyedülállóságot fájlalja, mert korábban jó futballcsapatunk, kézilabdacsapatunk volt, Szerinte más sportágakat is kellene támogatni. A turizmusra is jó hatással lenne, ha jönnének a mérkőzésre a turisták.

11.58 Dr. Csarnó Ákos (LMP) is kéri a Közgyűlést, hogy más sportklubokat is támogassanak.

11.59 Habis László kiemeli, hogy az elmúlt években folyamatosan növelték az élsport támogatását, egy rendkívül nehéz időszakban. Császár Zoltánnak elmondja, hogy a diáksportot, az utánpótlás nevelését  is fontosnak tartják.

12.02 16 igennel egyhangúlag támogatják a határozati javaslatot.

12.05 Az előterjesztést Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata intézményei és Polgármesteri Hivatala 2011. évi ellenőrzési tervének megállapításáról 13 igen szavazattal egyhangúan elfogadták.

12.06 A tájékoztatók következnek.

12.07. Elfogadták a Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság, illetve a Polgármester 2010. III. negyedében saját hatáskörben hozott vagyoni típusú döntéseinek végrehajtásáról szóló tájékoztatót 13 igennel.

12.08. Elfogadták a tájékoztatót a "Közlekedésfejlesztés megvalósítás Eger városban a Deák Ferenc utcában" című projekt fizikai megvalósulásáról 12 igennel, egyhangúlag.

12.09 Elfogadták a tájékoztatót a 2010. évi idegenforgalmi nagyrendezvényekről. Orosz Lászlóné tanácsnok nincs jelen.

12.10 Elfogadták a tájékoztatót a TÁMOP 3.2.11/10-1 Nevelési-oktatási intézmények tanórai,tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatására kiírt pályázatok eredményéről 13 igennel egyhangúan.

12.13 Dr. Misz Mihály (FIDESZ-KDNP) kér szót. Véleménye szerint Dr.Sós Tamás tönkretette Heves megye minden kórházát. Egy tollvonással tönkre lehet tenni mindent, de újjáépíteni nagyobb idő. Elmondta, hogy miután Fűtő László igazgató úr kezet fogott a városi polgármesterrel és a megyei elnökkel, így végre megkezdődhet az érdemi munka. Az elmúlt két év egy szörnyűség volt Dr. Misz Mihály szerint.

12.16 Habis László alátámasztotta Dr.Misz Mihály hozzászólását, valóban megtörtént az összefogás.

12.17 Dr, Csarnó Ákos (LMP) átmeneti korcsolyapálya-lehetőséget javasolt.

12.18 Habis László felhívja a figyelmet, hogy a távhő szempontjából nagyon körültekintően kell kezelni az ügyet, keresik a megoldásokat.

12.20 Megkezdődtek a lakossági felszólalások. Az Egri Est Café hányattatott soráról van szó: nincs fűtés az egykori Ifjúsági Házban, ahol az Egri Est Café jelenleg működik, a bérleti díjat pedig ugyanúgy ki kell fizetni. Időpontot szeretnének kérni, hogy mikor tárgyalhatnak.

12.23 Habis László polgármester szerint az Egri Est Cafénak számos lehetőséget ajánlottak fel, de túlzottak az elvárásaik. Igyekeznek elfogadható megoldást találni.

12.25 Gondolkodj okosan' országos versenysorozat. Nagy magyarok témakörben

12.29 Szabó Pál két témában szól. Kérdezi, hogy a közbeszerzések elbírálása módosul-e. Habis László polgármester szerint a gyakorlat nem változik, minden tiszta és áttekinthető. A közmeghallgatást decemberre időzítik.

12.36 A hozzászóló hiányolja a város lakóit, szerinte reagálniuk kellene a felvetült témára. Úgy gondolja, hogy a lovasszobor nem árt senkinek. A Táncpalotát is azoknak kellene kifizetni, akik igényt tartanak rá. A felszólaló a nyolcadik percben már a személyes ügyeit taglalja.

12.43 Legközelebb november 25-én lesz közgyűlés, a további pontokat zárt ülésen tárgyalják.

Forrás: Egriszín

MSZP: indok nélkül rúgják ki az embereket

· Politika

Félelemkeltésre, bizalmatlanságra építi politikáját a FIDESZ, s hatalmi céljainak rendeli alá a szakmai kérdéseket – mondta dr. Sós Tamás, országgyűlési képviselő ma délelőtt az MSZP indok nélküli elbocsátásokról szóló sajtótájékoztatóján.

Tavasszal már módosult a törvény, akkor a minisztériumokból, a minisztériumi háttérintézményekből, a közigazgatásból indoklás nélkül ki lehetett rúgni embereket, ugyanez fog most meg történni az önkormányzatoknál, az önkormányzati intézményeknél, az egészségügyben, a kórházakban, a szociális- és az oktatási területen is – jelentette be dr. Sós Tamás. A képviselő szerint az áldozatok kijelölése nélkülözheti a szakmai hátteret, nem kérdezik meg az érdekképviseleteket, szakmai szervezeteket. Nem kormány-előterjesztésként kerülnek be a nagy horderejű kérdések, hanem képviselői előterjesztésekben, ami nélkülözi a különböző szakmai, hivatali egyeztetéseket.

A szocialisták megyei elnöke szerint a Fidesz korábbi ígérete ellenére már szétverte a magánnyugdíjpénztári rendszert, most egy másikat szeg meg. Azt ígérte, hogy több munkahelyet teremt, ezzel szemben csökken a számuk: a dolgozók 5-10%-át bocsátják el a különböző közigazgatási területekről; erről jövő hét pénteken tárgyalnak a rendkívüli megyei közgyűlésen.

Intenzív pótcselekvésbe kezdtek, vizsgáló bizottságokat állítanak fel, ’50-es éveket idéző koncepciózus eljárással: valójában az ítéleteket már bemondják előre, s ehhez gyűjtik össze az adatokat, ami sokszor nem nélkülözi a csúsztatást, a manipulációt – mondta dr. Sós Tamás.

A képviselő szerint felelőtlen költségvetést terjesztett be szombaton a FIDESZ 2011-re, amelyben feléljük a jövőt, hiszen az elmúlt 10-12 év nyugdíj-megtakarításaira alapozza a következő évet, s az azt követő három esztendőt. Nincs látható fejlődés sem, Heves megyében két jelentőst fejlesztést tudnak megvalósítani: Gyöngyösön, illetve Egerben a Markhot Ferenc kórházban, amit még az előző kormány alapozott meg.

Dr. Nagy Imre, a Heves Megyei Közgyűlés frakcióvezetője, a Pénzügyi és Ellenőrző Bizottságának elnöke elmondta, hogy  marketing-költségvetést nyújtott be a FIDESZ, amelynek magyarázó szövege azt tartalmazza, hogy mindenre lesz pénz, de a belső összefüggésekben nem látszik ennek az alapja. A gazdasági növekedés várhatóan alacsonyabb lesz, mint az előre tervezett, az infláció pedig magasabb.

Első ránézésre a kultúra 50%-kal, a felsőoktatás 30%-kal, a közoktatás pedig 3-7%-kal csökkentett költségvetéssel működik majd a következő évben. Kb. 30 milliárd forinttal csökken az önkormányzati költségvetés. Szociális ellátásra kb. 34 milliárd forinttal terveznek kevesebbet, a panelprogramra ugyanannyi pénz van, amennyi korábban is volt. Önkormányzati szinten nem látszik, hogy bármilyen formában is bővítenék az EU-s források elérhetőségét akár pályázati formában, annak ellenére sem, hogy a kieső illetékbevétel 100 millió forint nagyságrendű – mondta dr. Nagy Imre.

Forrás: Egriszín

Három alpolgármestere lett Egernek

· Politika

Ma reggel kilenc órától ült össze először az új összetételű Városi Közgyűlés. Az ülésen – többek között – esküt tettek és átvették megbízólevelüket a testület tagjai. Illetve Rázsi Botondot (Fidesz-KDNP), Sós Istvánt (Fidesz-KDNP) és Saárossy Kingát megválasztották alpolgármesternek. Döntöttek a testület tagjainak fizetéséről is.

9.10: A képviselők még gyülekeznek, az ülés kezdete néhány percet késik.

9.27: Zeng a Himnusz, elkezdődött az ülés.

9.30: Dr. Misz Mihály korelnök (Fidesz-KDNP) köszönti a közgyűlést és a vendégeket. "Öröm látni a mosolygós arcokat. Mosolygós várost szeretnénk. Igyekszünk, hogy a 4 év során ne töröljük le ezeket a mosolyokat."

9.31: Minden képviselő (18) jelen van. A közgyűlés határozatképes.

9.35: Dr. Bóta Csaba, a Választási Bizottság elnöke ismerteti a már ismert választási eredményeket. Habis László polgármesternek átadja a megbízólevelét. A képviselők is átveszik az okmányt.

9.45: Dr. Bóta Csaba vezetésével esküt tesznek a közgyűlés tagjai.

9.48: Habis László ismertetni fogja programját. Előtte külön köszönti egy-egy csokor virággal a három hölgy képviselőt: Gál Juditot, Orosz Lászlóné Ibolyát és Martonné Adler Ildikót.

9.50: Dr. Ringelhann György, Eger korábbi polgármestere köszönti az új testületet. Sok sikert kíván a munkához, s kéri, hogy a polgárokért dolgozzanak.

9.52: Habis László folytatja. Megköszöni azoknak a segítséget, akik eddig bármit is tettek a városért. Köszönetet mond mindazoknak, akik '90 óta az önkormányzatban vagy bármilyen testületben dolgoztak. "Nehéz az ország erkölcsi és anyagi állapota. A felelősség és a feladat a miénk, hogy jól dolgozzunk a város boldogulásáért." Konstruktív, a legjobb változatokat kiválasztó testületet szeretne.

A polgármester szerint kötelességük a gazdasági lehetőségek tágítása, és az alapvető szolgáltatásaik biztosítása. Fontosnak tartja az infrastruktúra fejlesztését. Az autópályával a következő években lesz Egernek összeköttetése - mondja. Említi az intermodális csomópontot is. Szeretnék megvalósítani.

A munkahelyteremtést is fontosnak tartja. Az önkormányzatnak fontos feladata, hogy kapcsolatot tartson a kisebb-nagyobb munkáltatókkal, érdekképviseletekkel. Vannak erre nézve biztató jelek, de a gazdasági helyzet nem könnyíti meg a dolgukat a polgármester szerint. Hivatásának tekinti, hogy a helyi vállalkozásoknak nagy teret és lehetőségeket biztosítsanak.

Habis László kiemeli, hogy a városnak több, mint 60 futó pályázata van. Ezek megtartó erőként hathatnak majd a városban.

Bízik abban, hogy a kormány kedvező intézkedései mellett helyi szinten is fellendítik a gazdaságot. A munkahelyteremtés, a fiatalok helyzetének javítása is szükséges.

A bor- és szőlőtermelőket is segíteni kívánja a polgármester. Azon lesz, hogy a Magyar Fejlesztési Bank segítségével rendezzék a helyzetüket. Javítaná a bormarketinget is. Fontosnak tartja, hogy minél több bor helyben fogyjon el. A történelmi pincesorok állapotán javítana.

Habis László úgy véli, hogy a turizmus helyzetén is lendíteni kell amellett, hogy vannak már most is biztató jelek. Minél több szakmai konferenciát hozna Egerbe a soros elnökség kapcsán is. Fogyasztó- és klímavédelemmel kapcsolatos konferenciákat is ide csábítana. Említi a közelmúltban rendezett kerekesszékes vívó világkupát, mint pozitív példa. Fejlesztené a termálfürdőt. A turisztikai szektor képviselőit nagyobb összefogásra biztatja.

Az oktatást is említi. Eger egy térségi oktatási központ, ezért komoly anyagi áldozatokat vállaltak. A város pedagógusainak munkáját méltatja. A tehetséggondozásban bízik a polgármester. Szeretne tenni azért, hogy Eger egyetemváros legyen. Segíteni fogja az önkormányzat a főiskolát. De a szakképzést is támogatni kell Habis László szerint. Ez a fiatalok városban tartásához is hozzájárulhat.

A kórház helyzetét rendezni kívánja a polgármester. Hangsúlyozza, hogy nem öncélúan, hanem a város és a térség egészsége miatt. A megyei önkormányzattal szorosabban együttműködne ebben a témában is. Mozgalmat is szeretne indítani a testülettel az egészségesebb Egerért.

Hangsúlyozza, hogy nem kívánnak belvárosi önkormányzat lenni. Egész Egerért fognak dolgozni.

Kéri a képviselőitől, hogy annak ellenére, hogy kevesebben vannak, tegyenek többet Egerért. A bizottságokban is megfeleződtek a külsős szakértői helyek. Kéri, hogy a bizottságok munkáját segítsék minél többen. Széles helyi, társadalmi bázist szeretne a testületi és a bizottsági munka köré teremteni.

A polgármester bízik a sikerben.

10.15: Ellenszavazat nélkül módosították a közgyűlés alapokmányát.

10.20: A polgármester Rázsi Botondot (Fidesz-KDNP) javasolja főfoglalkozású alpolgármesternek.

10.21: Csákvári Antal (Fidesz-KDNP) titkos szavazást kér.

10.22: Háromtagú szavazatszámláló bizottságot állítanak fel. Tagjai: Orosz Lászlóné Ibolya (elnök), Bognár Ignác, Csathó Csaba.

10.23: A szavazás idejére szünetet rendeltek el.

10.36: Rázsi Botondra (Fidesz-KDNP) 14 képviselő szavazott igennel. Ő az egyik alpolgármester.

10.37: Újabb alpolgármestert javasol Habis László. Sós Istvánt (Fidesz-KDNP) javasolja a másik főfoglalkozású alpolgármesteri pozícióba.

10.45: Sós Istvánt (Fidesz-KDNP) 12 szavazattal megválasztották. Ő is alpolgármester lett.

10.45: Lesz még egy alpolgármester. Saárossy Kingát társadalmi megbízatású alpolgármesternek javasolja Habis László.

10.52: Saárossy Kingára 15-en szavaztak. Ő a harmadik alpolgármester. Saárossy Kinga felolvas egy Egerről szóló verset.

10.55: Habis László egy csokor virággal köszönti Saárossy Kingát.

10.56: A polgármester illetményéről tárgyalnak.

10.58: 579 ezer bruttó az alapilletmény és valamivel több mint 23 ezer forint a pótlék. 15 igennel megszavazták a polgármester illetményét.

11.00: Rázsi Botond bruttó 550.800 forintot és 30 ezer forintnyi pótlékot, Sós István bruttó 550.800 forintot, míg Saárossy Kinga bruttó 251 ezer forintot kap alpolgármesteri teendőiért. Az összegeket a közgyűlés szavazta meg.

11.05: Bizottsági elnökjelöltek: Ficzere György (Fidesz-KDNP), Dr. Csarnó Ákos (LMP), Orosz Lászlóné (Fidesz-KDNP), Csathó Csaba (Fidesz-KDNP), Csákvári Antal (Fidesz-KDNP). A jelölteket megszavazták.

11.10: Civil kapcsolatok tanácsnokának Dr. Misz Mihályt (Fidesz-KDNP) választották.

11.12: A Humán Erőforrás Bizottság hét fős, az összes többi pedig öt fős lesz a közgyűlés döntése alapján.

11.15: A Humán Erőforrás Bizottság elnöke Csákvári Antal, a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság elnöke Dr. Csarnó Ákos,  a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság elnöke Orosz Lászlóné Ibolya, a Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság elnöke Csathó Csaba és az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság elnöke pedig Ficzere György lett.

11.20: A bizottságok tagjairól szavaznak.

11.22: A bizottságok külső szakértői tagjai tesznek esküt.

11.25: A Megyei Egyeztető Bizottság tagjainak Habis László Martonné Adler Ildikót (Fidesz-KDNP), Dr. Misz Mihályt (Fidesz-KDNP), Rázsi Botondot (Fidesz-KDNP) és Tóth Istvánt (Jobbik) javasolja. A testület megszavazta a napirendi pontot. A bizottság 5 tagját a város adja, illetve ötöt a megyei közgyűlés. Két elnök: Habis László, Horváth László.

11.30: A Közbeszerzési Bíráló Bizottság tagjai lettek: Gál Judit (Fidesz-KDNP), Orosz Lászlóné Ibolya (Fidesz-KDNP), Lombeczki Gábor (Fidesz-KDNP) és Pál György (MSZP).

11.32: Az Önkormányzati Közbeszerzési Döntéshozó Bizottság tagjai: Csathó Csaba (Fidesz-KDNP), Dr. Misz Mihály (Fidesz-KDNP), Sós István (Fidesz-KDNP), Ficzere György (Fidesz-KDNP), Dr. Csarnó Ákos (LMP), Nagy István (MSZP).

11.35: Habis László állami kitüntetésre terjeszti fel Dr. Estefán Géza címzetes főjegyzőt. Méltatja a főjegyző munkáját, és méltónak tartja a kitüntetésre. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével való kitüntetést javasolják.

11.40: A napirendi pontok végére értek. Habis László megköszöni a konstruktív munkát.

11.42: Legközelebb november 4-én ülésezik a közgyűlés.

Forrás: Egriszín

Sós Tamás: Berúgták a Megyeháza nyitott ajtaját!

· Politika

Négy informatikus jelent meg hétfőn a kora reggeli órákban a Megyeházán, hogy letöltsék a számítógépeken lévő adatokat. A Fidesz ezzel megsértette az átadás-átvétel írott és íratlan szabályait – mondta sajtótájékoztatóján Sós Tamás, aki 12 évig volt a megyei közgyűlés elnöke.

Hétfőn a kora reggeli órákban váratlanul négy informatikus érkezett Budapestről az egri Megyeházára, akik az összes hivatali dolgozó számítógépéről letöltötték az adatokat – számolt be a történésekről Sós Tamás. Úgy gondolja, hogy ezzel a Fidesz az átmeneti helyzetben visszaélt a hivatali dolgozók kiszolgáltatott helyzetével. A megyei közgyűlés eddigi vezetése utólag értesült a történtekről, amit azért is tart furcsának, mert az új közgyűlés elnökének megválasztása várhatóan csak a jövő héten lesz, így nincs még kinek átadni az összegzést, vagyis azt a hatalmas adatmennyiséget, ami eddig is minden közgyűlési tag számára hozzáférhető volt, illetve amit az átadás-átvételi jegyzőkönyv is tartalmazni fog.

Sós Tamás leszögezte, hogy ideáig is a nyilvánosság hívei voltak, mindenről nagyon szívesen beszélgettek. Példaként említette azt a részletes, Fideszes politikusoktól kapott szempontrendszer alapján elkészített anyagot, melyet augusztusban adtak át a költségvetésről és a kórházról. Hangsúlyozta, hogy a belső anyagokhoz a képviselők mindig hozzáfértek, ráadásul a www.hevesmegye.hu portálon is minden adat elérhető. Reményét fejezte ki, hogy ez a későbbiek során is így lesz.

Az MSZP megyei elnöke nem tudja, hogy mi volt a célja ennek az akciónak, amellyel kapcsolatban számos kérdést fogalmazott meg. Így például: Ténylegesen kinek a megbízásából történt?; Miért Budapesten kell feldolgozni az anyagokat?; Ki fizeti az eljárás számláját, a Fidesz vagy a Megyeháza?; Mi a garancia arra, hogy az anyaghoz nem raknak hozzá vagy nem vesznek el belőle? A politikus úgy látja hogy a Fidesz nem tud mit kezdeni a jelenlegi helyzettel, számos várakozást keltettek, amit véleménye szerint nem tudnak teljesíteni. Újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a tőketartozás mindössze a fele annak a 6,2 milliárd forintnak, amit Horváth László a közgyűlés várható elnöke említ.

Forrás: Egriszín

Tizenkét év után átadás-átvétel a Megyeházán

· Politika

Az elmúlt önkormányzati ciklus átfogó vizsgálata, az önkormányzat átvilágítása céljából Horváth László a Fidesz-KDNP megyei listavezetője, a megyei közgyűlés elnökjelöltje felkérte Dr. Benkár József főjegyzőt a megyei közgyűlési elnöki munkakör részletes és tételes átadás-átvételének előkészítésére.

Az önkormányzati választások eredményeként a Fidesz-KDNP abszolút többséget szerzett a Heves Megyei Közgyűlésben, melynek alakuló ülését október 15-én tartják, ezen a napon vehetik át a képviselők a mandátumukat. Ezen a napon kerül sor a Heves megyei Közgyűlés elnöki posztjának betöltésére is.
Az átadás-átvétel kapcsán Horváth László ma délelőtti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy kéri a főjegyzőt, hogy az önkormányzat gazdálkodásával kapcsolatban adjon részletes, átfogó, valós képet a megyei önkormányzat pénzügyi helyzetéről, a hitelállományról, annak összetételéről és a kötelezettségekről. Tudomása szerint az elmúlt tizenkét évben nem volt valóságos átadás-átvétel a Heves Megyei Önkormányzatnál. Új korszakot nyitnak a részletes, a megye pénzügyi, vagyoni, gazdasági helyzetére vonatkozó leltár készítésével, amely tiszta képet teremt, fogalmazott Horváth László.
Az elnökjelölt kéri, hogy az eljárás során álljanak rendelkezésre az elmúlt választási ciklust érintő költségvetési koncepciók, rendeletek, beszámolók, az éves vagyonmérleg és vagyonkataszter. Az elszámoláshoz szükséges továbbá az önkormányzati társulásokra vonatkozó megállapodások, a gazdasági program, a folyamatban lévő peres ügyek, az elnök által bonyolított tárgyalások, az elnöki ügyek felsorolása, a munkáltatói jogkörbe tartozó ügyek felsorolása, a hivatali bélyegzők felsorolása, a volt elnök személyes használatára szolgáló eszközök listája.

Horváth László mai tájékoztatóján elmondta, hogy már hetekkel, hónapokkal ezelőtt elkezdték a felkészülést az új megyei közgyűlés munkájának irányítására. A közgyűlés létszáma jóval kisebb lesz, negyvenről tizenöt főre csökken, ez azt jelenti, hogy változik a bizottsági szerkezetét és működési rendje.

A jelenlegi helyzetben nincs elnök hivatalban, ami a Markhot Ferenc kórház vonatkozásában kritikus időszak, hiszen az elnök tud megfelelő befolyást gyakorolni a kórház jelenlegi vezetésére.
Az elnökjelölt információi szerint a kórház vezetése, melynek mandátuma október végén lejár, olyan döntési helyzetet készít elő pályázati kiírásokkal kapcsolatosan, ami több éves kötelezettségvállalást jelenthet a következő önkormányzat számára. Horváth László kéri a kórház vezetését tartózkodjon minden ilyen lépéstől.

Forrás: Egriszín