Keresés: „költségvetés” (116 találat)

Bányász Róberték szerint a pártoknál hiányzik a tudás

· Politika

„A pártok átvették a programunkat” – hangzott el többször is az Együtt a Fejlődő Városunkért Egyesület ma délelőtti sajtótájékoztatóján. Bányász Róbert, az Egyesület polgármester-jelöltje szerint a megkeresett választópolgárok nagyon jól reagáltak a 3-4 hónapos munkájuk eredményére, ezért szombat estig az utcán, a városlakók között töltik az idejüket.

Deák Boldizsár, az Egyesület alelnöke hangsúlyozta, hogy kiemelten kell foglalkozni az Északi lakótelep hátrányosságaival. Jelenleg olyan, mintha a viadukt után megszűnne a város - például nincsenek utána kihelyezett szemétlerakók. Az Egyesület azt is szorgalmazná, hogy 1,5 órát ingyen lehessen parkolni a belvárosban, amire a főváros egyes kerületeiben már van néhány jó példa. Meg kell oldani a busz és vasúti kereszteződések problémáját, s a jégpályát átépíteni a Nagylaposra, mert a jelenlegi helye mellett Biomassza-üzemet fognak létesíteni.

„Biztos vagyok benne, hogy egyik párt sem rendelkezik megfelelő költségvetési alappal ahhoz, hogy a mi programunkból átvett pontokat megvalósítsák, ráadásul ennek a lebonyolításához az önkormányzat támogatása és megfelelő tudás is kell.” – mondta Bányász Róbert.  Majd hangsúlyozta, hogy az Együtt a Fejlődő Városunkért Egyesület  olyan, a jövőt látó, a jövőt érzékelő egyesület, amely a város nagy részét meg tudja győzni arról, hogy sokkal jobb, mint a pártok. "Célunk 2014! Ha most nem győzünk, 2014-ben akkor is és azért is győzni fogunk!" – zárta szavait a polgármester-jelölt.

Forrás: Egriszín

Csődközeli helyzetben a megye?

· Politika

Csődközeli állapotnak értékelte a Heves Megyei Önkormányzat jelenlegi helyzetét Horváth László, a Fidesz-KDNP heves megyei listavezetője ma délelőtti tájékoztatóján. A politikus azonnali intézkedéseket tart szükségesnek a kialakult helyzet felszámolására.

A Megyei Önkormányzat jelenleg 6,2 milliárd forintos hiteltartozással rendelkezik – számolt be Horváth László a megye gazdálkodása kapcsán. A képviselő információi szerint a megye a nehéz pénzügyi helyzetre hivatkozva 300 millió forintot vett fel júliusban. Emellett 1,5 milliárd forint folyószámlahitele és 280 millió forint munkabérhitele van. A korábbi kötvénykibocsátáshoz kapcsolódóan 4,42 milliárd forint a tartozás. 2010-re a Közgyűlés bevételi terve 9,4 milliárd forint, tehát a kölcsön az amúgy is szakmai hibán vagy túltervezésen alapuló felültervezett bevétel 66 százaléka.

A közgyűlési elnökjelölt keserűen negatívnak értékeli az elmúlt 12 év szocialista vezetését. A 300 millió forint kölcsönt már elköltötték, de egy éven belül vissza kell fizetni – mondta Horváth László. Úgy tudja, hogy a folyószámlahitelből nyár elején már 1,2 milliárd forint épült be a veszteséges költségvetésbe, a nyár végén pedig 86 millió forintra rúgott a szállítói tartozás. Hatvan városa 76 millió forint inkasszó benyújtásával járult hozzá a tartozásokhoz, sőt 15 millió forint közös pályázati önrészt sem fizettek be. A kötvényeket, amelyeket 2007-ben 3 milliárd forint összegben bocsátottak ki svájci frank alapon, 2011-től kell visszavásárolni. Az árfolyam növekedése miatt ez ma már az említett 4,42 milliárd forintot is meghaladja, ráadásul fejlesztésekhez szükséges pályázati önrészekhez sem lehet már felhasználni.

Az egri kórház is havi 40-50 millió hiányt termel Horváth László szerint, május 31-én pedig 467 millió forint szállítói tartozásuk is volt. A Hospinvest-es ámokfutás és felelőtlen kaland árnyéka a per is, ami a Megyei Önkormányzatot 518 forinttal terhelheti. 400 millió forintot terveztek költeni gépbeszerzésre és felújításra, ami a Megyei Közgyűlést terhelte volna, de ebből semmi nem valósult meg, az egészségügynél fontosabb volt 800 millió forintot költeni a Buttler-ház felújítására. A kórház rekonstrukciójára benyújtott pályázat szerkezetét is elhibázottnak tartja az elnökjelölt, mert az 5 milliárd forintból kétharmad részt kívánnak építkezésre fordítani, s csupán egyharmad részt eszközbeszerzésre. Kérdéses az is, hogy miből finanszírozzák azt a 100 millió forintot, amely a kórház egyes részlegeinek való költöztetéséből fakad.

Horváth László tehát csődközeli állapotot hirdetett, ami miatt nem csak a Megyeháza van veszélyben, hanem az a 33 oktatási, egészségügyi, szociális és művelődési intézmény is, amely a Megyei Önkormányzat tulajdonában van, s közel 2000 ember megélhetése forog kockán.

A közgyűlési elnökjelölt szerint a Fidesz haladéktalanul felszámolná a csődhelyzetet. Elsőként tárgyalásokat indítanának a hitelező pénzintézettel, új kereteket állítanának fel, hogy levegőhöz jussanak, s bízik benne, hogy a jelenleginél kedvezőbb svájci frank visszafizetést kérvényezhetnek. Újragondolnák az intézmények finanszírozását is, amelyek a minimum szinten működnek a legszorosabb takarékosság mellett, így létszámleépítést nem terveznek. „Az új vezetőségnek tehát egy perc elvesztegetni való ideje nem lesz, hiszen üres a kamra, a polcokon csak hitellevelek vannak. A szocialisták hiteleket vettek fel, miközben ők maguk elvesztették a hitelüket” – nyilatkozta Horváth László.

Forrás: Egriszín

"Plakátdizájn" Fidelitas módra

· Politika

"Neked hogy lenne szimpatikusabb Nagy István!" címmel plakát és szórólap retusálóversenyt hirdetett kreatív fiatalok számára a Fidelitas egri szervezete. Az MSZP szórólapok trükkjei adták az ötletet az akcióhoz, melyről Lombeczki Gábor, az egri Fidelitas elnöke tartott tájékoztatót ma délelőtt egy köztéri óriásplakát előtt.

Az ötletet az adta, hogy egy érdekes politikai bakira bukkantak a szocialisták kampányában, fogalmazott Lombeczki Gábor. Az MSZP egri szervezetének szórólapján a polgármester-jelölt karján egy aranyóra látható, ami az óriásplakátokon már nem, mert ahogyan Lombeczki fogalmaz „eltüntették az MSZP retusáló mesterei”.
Lombeczki Gábor szerint a retusálás az elmúlt nyolc évet szimbolizálja, amikor a statisztikákat meghamisították, a költségvetés számait nem hozták nyilvánosságra. Ezt a politikát szeretnék megszüntetni.

A Fidelitas viccesnek találja a retusálást, s azt, hogy így próbálják rokonszenvesebbé tenni a jelöltet. Ezért maguk is retusálóversenyt hirdettek honlapjukon. A Fidelitas elnök arra buzdítja a kreatív ötletelőket, hogy az említett képet retusálással próbálják minél szimpatikusabbá tenni. A vizuális manipuláció eszközeivel elért „eredményeket” díjazzák, a legjobb (és szalonképes) alkotásokat közzéteszik honlapjukon. A legjobb alkotás egy iPodot nyer, a szerencsés nyertest e-mailben értesítik.

Forrás: Egriszín

A Szinglik éjszakája kulisszái mögött – Feljelentették a polgármestert

· Politika

Szinglik éjszakája címmel forgatott filmet Sas Tamás rendező 2009 év végén.  A moziban számos egri helyszín is feltűnik, ez jelenti a kapcsolódási pontot Eger Város Önkormányzata és a film között. Nagy István szocialista polgármester-jelölt szerint azonban a barter-szerződés, melyet 2009. június 5-én kötött a város a gyártóval (HCC Media Group) súlyosan sérti a közbeszerzési törvényt.

A 62,5 millió forint értékben köttetett szerződés Eger részére reklám, PR megjelenést biztosít, míg a másik félnek cserébe közterület használatot (37,5 millió FT+ÁFA) és egyéb tevékenységeket (12,5 millió FT+ÁFA) rögzít. Az egyéb tevékenységek között szerepel például a szemételszállítás, őrzés, ügyelet, mentők… „Nem igaz az a megközelítés, hogy ez a film Egernek nem került semmibe, mert ezekért, mint közvetített szolgáltatásokért, fizetnie kellett a városnak” - mondta Nagy István. Hozzátette, hogy a napokban szereztek tudomást a szerződésről melyen aláíróként Habis László polgármester neve szerepel, eddig egyetlen bizottság sem tudott róla. Véleménye szerint ilyen szerződést közbeszerzési eljárás, közgyűlési felhatalmazás nélkül nem lehet kötni, ráadásul az önkormányzat olyan területeket is biztosított a felvételhez – így például a várat, vagy az Agria Parkot és környékét – amely nem a saját tulajdona. Úgy gondolja, hogy a szerződés több ponton sérti a közbeszerzést, ezért a Közigazgatási Hivatalhoz fordul feljelentésével. „Ez az eset egy újabb példája annak, hogy Habis László semmibe veszi a lakókat és a közgyűlést, úgy gondolja mindenek felett áll” – mondta Nagy István.

Forrás: Egriszín

Habis László a következő közleményt juttata el hozzánk:

"A városmarketing leghatékonyabb eszköze, ha a településen játékfilmet forgatnak. Ezért vettük örömmel azt a kezdeményezést, hogy a Szinglik Éjszakája című film készítői megkeresték az önkormányzatunkat. A filmet országosan, több mint negyvenezren látták a filmszínházakban és ezen kívül a fizetős televíziócsatornákon, DVD-k útján továbbá a TV2 csatornán, illetve a továbbiakban más tv-csatornákon, a televíziós bemutatót követő 5 éves időtartamban is megtekinthető. Az önkormányzat természetben nyújtott szolgáltatást ( közterület használat stb.). A város kasszáját nem terheltük, mivel a társaság és az önkormányzat között  pénzmozgás nem történt. A tavalyi együttműködési megállapodás nyomán a bevételi és kiadási előirányzatokat az idei költségvetés tartalmazza, melyet minden bizottság és a közgyűlés is elfogadott.

A film országos bemutatójára 2010. február 25-én került sor, a díszelőadásra minden  önkormányzati képviselőt meghívtunk. Sajnálatosnak tartom, hogy Nagy István saját polgármester-jelölti marketingjét fontosabbnak tartja Eger város marketingjénél."

Békés kampánnyal készül az MSZP

· Politika

A Magyar Szocialista Párt már korábban bemutatta az önkormányzati választásokra állított megyei listáját. A mai egri sajtótájékoztatón a lista első két helyezettje Sós Tamás és Szabó Gyula beszélt a célokról és a pozitív visszhangokról a párt Dobó utcai irodájában.

A szükséges ajánlásoktól már most lényegesen többel rendelkezik az MSZP – kezdte a tájékoztatót a megyei közgyűlés elnöke. A vártnál kedvezőbb volt a fogadtatás a kopogtatócédulákkal kapcsolatban, ezt érzik a lakossággal folytatott beszélgetések alkalmával is. Sokan keresik meg őket azzal, hogy szeretnék náluk leadni az ajánlószelvényt és az aktivisták is gyűjtik azokat a településeken. Az országgyűlési ajánlásoknál jobbnak tartják a helyzetet, hasonló a mostani fogadtatás a 2006-os önkormányzati választásokhoz – mondta bizakodóan a listavezető. A párt országos összehasonlításban mindig jól szerepelt Heves megyében, ezt várják a mostani választásokon is.

„A lakossági beszélgetésekből kiderült, hogy az emberek egyre kritikusabbak a kormányzó erőkkel szemben, többen úgy látják, hogy látványpolitizálás zajlik, ezzel megtévesztik a lakosságot. Akik azt várták, hogy rövid időn belül több pénz lesz a tárcájukban, azoknak csalódniuk kellett. Látható, hogy rövidtávon az ígéreteket nem tudják teljesíteni és az is látszik, hogy a tényleges intézkedéseikkel majd az önkormányzati választást követően fognak előjönni” – tette hozzá a politikus. Úgy gondolja, hogy nagyon sokat el fog árulni a kormány intézkedéseiről október második fele, amikor megjelenik a költségvetés tervezete.

A választási rendszerről szólva elhangzott, hogy a választási törvény átírása nagy gondot jelent a kisebb politikai pártoknak, szervezeteknek, civil közösségeknek, már a jelölési folyamatnál csorbul az arányosság a korábbi időszakhoz képest.

A lista második helyén található Szabó Gyula, aki két cikluson át volt Gyöngyös polgármestere és szintén két cikluson keresztül országgyűlési képviselő. Jelenleg a 12 fős magyar delegáció egyikeként képviseli hazánkat az EU Régiók Bizottságában illetve megyei közgyűlési tag is. A további munkához a bizottságban feltétel, hogy megtartsa képviselői mandátumát a létszámát tekintve 40-ről 15 főre csökkenő megyei testületben. Véleményük szerint ezt el is érik az önkormányzati választáson, amelyet optimistán várnak és békés kampánnyal szeretnének felvezetni.

Forrás: Egriszín

Heves Megyei Közgyűlés percről-percre

· Politika

Elnök elé tartott disznófarok, személyeskedések, vádaskodások és folyamatos lakossági bekiabálások a ciklus utolsó megyei közgyűlésén.

A mai közgyűlés sem volt mentes lakossági bekiabálásoktól és a napirendi pontok tárgyalása közé becsempészett képviselői személyeskedésektől. A közgyűlés előtt átadták Dr. Ringelhann Györgynek a Dr. Jakab István emlékgyűrűt. Dr. Ringelhann György orvos, Eger város korábbi polgármestere és jelenlegi díszpolgára személyesen vette át és köszönte meg az elismerést.
A napirendi pontok tárgyalásának kezdetét egy kisebb csoport megakadályozta azzal, hogy elkezdték énekelni a Himnuszt. Néhány perccel később ugyanezen csoportból egy transzparenst "A mi időnk lejárt!" felirattal és egy disznófarkat vittek ketten Dr. Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke elé.
A közgyűlésen a szakmai munkát több alkalommal is vádaskodások és személyeskedések szakították meg. Napirend előtti felszólalásában Laminé Antal Éva, Füzesabony polgármestere bejelentette, hogy függetlenként indul a megyei választásokon. Teszi ezt azért, mert tovább nem hajlandó Hermann Istvánnal (Fidesz) egy frakcióban dolgozni. Szerinte Hermann áruló és tisztességtelen.
A közgyűlés - többek között - elfogadta Sós Tamás elnöki beszámolóját, a költségvetés módosítását és az önkormányzat gazdálkodásának ismertetőjét is.

9.15: A Heves Megyei Közgyűlés ülését megelőzően átadták a Dr. Jakab István emlékgyűrűt. Dr. Ringelhann György orvos, Eger város korábbi polgármestere és jelenlegi díszpolgára kapta az elismerést. Dr. Ringelhann György személyesen köszönte meg a kitüntetést.

9.16: A közgyűlés megkezdése előtt egy csoport fennhangon elkezdte énekelni a Himnuszt. Majd odamentek Sós Tamáshoz egy „A mi időnk lejárt” feliratú transzparenssel, és egy disznófarkat adtak volna át neki. Sós Tamás elhatárolódott az attrocitás résztvevőitól.

9.18: A közgyűlés határozatképes. 40-ből 38-an jelentkeztek be.

9.20: Laminé Antal Éva, Füzesabony polgármestere bejelenti, hogy függetlenként kíván csak indulni a következő megyei választásokon, mert nem hajlandó többet Hermann Istvánnal egy frakcióban ülni. Hazugnak, árulónak és tisztességtelennek nevezte Hermannt. Szerinte ilyen ember nem való a parlamentbe és a közgyűlésbe. Felszólítja, hogy mondjon le tisztségeiről országos és megyei szinten is.

9.22: Hermann nem reflektál Laminé szavaira.

9.23: Deé András "Demokrácia deficit" címet adta felszólalásának. Szerinte a közmeghallgatások összehívása terén szabálytalanságok történtek. Azt mondja, hogy Sós Tamás árulással szerezte meg hatalmát, és hogy elvette a szólásszabadság jogát a Heves megyei emberektől a közgyűlés baloldali vezetése.

9.25: Verebélyi György is értékeli az eddigi négyéves tevékenységet. Verssorokat idézve írja le, hogy szerinte pénzszivattyú működik a közgyűlésben. Sós Tamásék pénzszivattyúja. Verebélyi személyeskedik, megemlíti a LEADER-pénzek körüli visszaélések gyanúját is.

9.30: Folyamatosak a lakossági bekiabálások. Közben azon vitatkoznak, hogy a letelt 3 perc után beszélhet-e még Verebélyi.

9.31: Verebélyi szerint Sós Tamás doktori cím nélkül is professzor.

9.35: Bizottsági beszámolókat fogadnak el.

9.38: Sós Tamás elnök megköszöni mindenkinek az eddigi munkáját. Azoknak is, akik támogatták és azoknak is, akik építő jellegű kritikáikkal segítették. A négy évet eredményesnek értékelte. A megyei önkormányzat pályázati eredményességét kiválónak nevezte. A felújítások, fejlesztések mértékét is jónak gondolja. Azt mondja, hogy számos olyan program is fut, amelynek gyümölcsét a következő közgyűlés arathatja majd le. Az önkormányzatnál magas színvonalú, tervszerű munka folyt a négy évben. Köszöni a közös munkát.

9.41: Az elnöki beszámolóról vitatkoznak. Hermann István szerint nem olyan jó a helyzet, mint ahogy az a jelentésben le van írva. Azt mondja, hogy a megye pénzügyi helyzete instabil. A szocialista frakció egy kakukktojással kiegészülve mindig többséget tudott alkotni, s ennek eredményeképp rossz döntések születhettek – mondta Hermann. Hozzátette, hogy nem lehet mindig a kollektív felelősség árnyékába bújni.

9.44: Tatár László kiemeli, hogy az alelnököktől nem látnak írásos beszámolót. Ezt mindenképp pótolni kellene.

9.45: Sós Tamás: „A szavak súlyát a tettek adják”. Szerinte a beszámolója kielégítő, és ebben a beszámolóban az alelnökök munkája is benne van. A beszámolót 22 igennel elfogadták.

9.49: A 2010. évi költségvetés módosításáról vitáznak. Hermann István a színház pénzügyi helyzetéről kérdez. Azt kérdezi, hogy miért jutott ilyen rossz anyagi helyzetbe az intézmény. Számon kérték-e az igazgatót? A főjegyző szerint már kezd az intézmény talpra állni. Hermann szerint hiba, hogy nem indítottak vizsgálatot az ügyben. Úgy véli, hogy a megye vezetése kettős mércével mér.

9.59: A költségvetés módosítását elfogadták.

10.10: A Heves Megyei Önkormányzat és Intézményei 2010. I. félévi gazdálkodásának beszámolójáról vitatkoznak. Sós Tamás erős közepesnek nevezte a megye gazdálkodását. Tatár László szerint ez közel nem erős közepes. Kifogásolja, hogy majd félmilliárddal túltervezték az illetékbevételt. Elégtelennek ítéli a megye gazdasági tevékenységét.

Verebélyi György a cigány gyermekek táboroztatására adott támogatásáról beszél. Sós Tamás beléfolytja a szót, mert nem a napirendi ponthoz tartozik a kérdés szerinte. Verebélyi nem fejezi be, s beszél tovább. Arról szól Verebélyi, hogy 3 milliós támogatásról nem számolt be a Heves Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat.

Kontra Gyula azt mondta, hogy az ellenzék folyamatosan a negatívumokat emeli ki és erősíti fel. Ez nem korrekt hozzáállás szerinte.

Mikó Béla könyvvizsgáló megköszöni a közgyűlés közreműködését és jó munkáját a gazdálkodás terén.

Hermann István Karinthyt idézi, s szerinte most a közgyűlés magyarázza az elégtelenekkel teli bizonyítványát. S azt mondja, hogy egy csőd közeli állapotot fognak hagyni a következő ciklusra. De kiemeli, hogy ezért nem a jobboldali frakció a felelős, mert ők folyamatosan próbálták a helyes útra terelni a közgyűlés tevékenységét. Úgy véli, hogy délibábos szóvirágokba csomagolják a jelentés tartalmi részét ahelyett, hogy szembe néznének magukkal, és egyenesek lennének.

10.28: Szünet

10.53: A megyei önkormányzat csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2011. évi fordulójához.

11.00 Az egri vár kiemelt projekt kapcsán Eger városával az együttműködési és konzorciumi megállapodást megszavazták, valamint a vagyonkezelői szerződésről, az egri belvárosi rehabilitációs project kapcsán konzorciumi megállapodásról és a Palóc Út kapcsán a klaszterré történő átalakulásról szavaztak többségben igennel a képviselők.

11.10: Az ülés nyilvános része befejeződött. A négy év utolsó közgyűlése vége előtt zárt ülésen döntenek még néhány kérdésben.

Forrás: Egriszín

Városi Közgyűlés percről-percre

· Politika

Kövesse portálunkon Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének eseményeit élőben. Ma több mint 40 napirendi pontról tárgyalnak majd a városatyák. Tudósításunk folyamatosan frissül.

9.28: Majd 30 perces késéssel elindul az ülés. A közgyűlése határozatképes, 26-ból 22 képviselő van jelen.

9.30: Deák Boldizsár képviselő a rendőrség megjelent képviselőjéhez fordul. Azt kéri, hogy a nyugdíjasháznál fokozottabban járőrözzenek, mert egyre több a lopás. Ugyanis a házat most újítják fel, s ezt kihasználva egyre több tolvaj garázdálkodik a ház körül.

9.32: Császár Zoltán is a rendőrség képviselőjéhez fordul, hogy a rendőrség ne folyjon bele a kampány heves folyamataiba. Csak akkor avatkozzon be, ha a kampány a békét is megzavarja. Szerinte a rendőröknek nem kell ennél jobban beleavatkoznia. Aki az éjszaka kampányolás címen megzavarják a nyugalmat, az ellen lépjenek fel.

9.34: Dr. Petrovics András, az Egri Rendőrkapitányság vezetője megnyugtatja Deák Boldizsárt, hogy eleget tesznek a kérésének, és többet fognak azon a területen járőrözni. A másik témáról azt mondja, hogy ők teljesen mentesek a politikától. Reméli, hogy nem lesznek olyan események, amelyek miatt majd be kell avatkozniuk. De ha tettlegességre kerül sor, akkor nekik kötelességük eljárni.

9.38: Császár Zoltán újra felszólal. A lakossági hozzászólásokról beszél. Kéri, hogy azokat a hozzászólókat szűrjék ki, akik azért érkeznek, hogy előre megfontolt szándékkal sértegessék az önkormányzati képviselőket. Felolvas néhány sort egy szórólapról, amely őt járatja le. Ebben őt „Abszolút Civil Senki”-nek nevezi őt H. Etelka.

9.44: Habis László kéri Császár Zoltánt, hogy kizárólag ügyrendi kérdésben szólaljon fel a napirendi pontok előtt. A polgármester is úgy gondolja, hogy nincs helye olyan hozzászólásoknak a közgyűlésen, amely kizárólag egy vagy több személy tudatos lejáratását célozzák.

9.55: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete Eger Megyei Jogú Város Alapokmányáról szóló 13/1999. (IV.21.) önkormányzati rendeletéről valamint az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 3/1995 (II.15) önkormányzati rendelet módosításáráról tárgyalnak. Dr. Gyulai Katalin megkérdezi, hogy hány alpolgármestert választhat majd maga mellé a leendő polgármester. Császár Zoltán szerint több alpolgármestert kellene októbertől alkalmazni. Egyben megragadja az alkalmat, hogy visszavonja azon kijelentését, amelyben korábban bírálta Szeleczki János alpolgármester munkáját. Így utólag átértékelve azt mondja, hogy az alpolgármester remek munkát végzett.

10.00: A jogszabály azt írja elő, hogy az alpolgármester személyére az akkori polgármester tesz majd javaslatot, mondja a főjegyző. Azt, hogy hány alpolgármester lesz, még nem tudják megmondani.

10.03: Egy városrendezési előterjesztés során felmerül a biomassza üzem kérdése. Ficzere György szerint ez az erőmű hozzájárul a távhő díjak szinten tartásához. Pál György szerint ez az üzem előnyös is lehet, de bírálja azt, hogy a biomassza üzem létrehozásának döntését nem az EVAT-tal kellett volna megtárgyalni, hanem a testülettel. Szerinte nem ismeri a testület a szerződés részleteit.

10.07: Habis László úgy gondolja, hogy megint nem az előterjesztés pontos tárgyáról beszélnek. Kéri, hogy tartsák magukat a témához. A biomassza üzemről azt mondja, hogy minden tekintetben a szabályoknak megfelelően jártak el. Az EVAT már többször hozott kiváló döntéseket korábban – hangsúlyozza a polgármester.

10.10: Jánosi Zoltán is a biomassza üzemről szól. Elmondja, hogy már korábban kért a polgármestertől 9 kérdésben választ az erőművel kapcsolatban. Erre még mindig nem kapott semmilyen reakciót. Szerinte itt privatizálásról van szó. Ha az önkormányzat egyik cége építené a biomassza üzemet, jobban járt volna a lakosság. Elgondolkodtatónak tartja, hogy még mindig nem ismerik a szerződés részleteit.

10.16: Pál György kéri a polgármester, hogy éljen a képviseleti demokrácia eszközével a maradék idejében. Ismertesse meg a döntések részleteit képviselőtársaival. Ezzel megadja a lehetőséget, hogy a legkedvezőbb feltételeket teremtsék meg.

10.20: A polgármester feleleveníti, hogy az előző közgyűlésen Várkonyi György, az EVAT Zrt. igazgatója tájékoztatást tartott volna, de közkívánatra beléfojtották a szót.

10.21: Nagy István szerint az előző közgyűlésen nem volt napirendi pont a biomassza üzem témaköre. Mint lakossági hozzászóló beszélt az igazgató. Úgy gondolja, hogy ezt a kérdést inkább a következő városvezetés döntse el.

10.24: Jánosi Zoltán kérdezi, hogy a biomassza erőmű elkészül-e a tervekben foglaltakban jelzett időpontig.

10.25: Habis László ezt nem tudja megmondani. Kiemeli, hogy ez nem is napirendi pontja a mai közgyűlésnek.

10.26: Jánosi Zoltán kifogásolja azt is, hogy az üzemet a jégpálya helyére tervezik. Szerinte a fűtőmű nem fog idén már megépülni. Habis azt mondja, hogy ő azon lesz, hogy az eredeti ütemben épüljön meg.

10.30: A városrendezési szabályozás módosítását 14 igennel megszavazták.

10.35: A „Szépasszonyvölgyi Márai Aktív Turisztikai Látogatóközpont kialakítása” című pályázat támogatásához szükséges önerő kiegészítéséről tárgyalnak. Császár Zoltán képviselő, a Szépasszonyvölgy fejlesztési biztosa köszönetét fejezi ki mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez a pályázat sikeres legyen. A javaslatot 18 igennel elfogadták.

10.46: Eger Város önkormányzati gazdálkodásának 2010. I. féléves helyzetéről készített beszámoló elfogadásáról beszélnek. Csákvári Antal és Császár Zoltán is amellett szólal fel, hogy mivel jól gazdálkodott az önkormányzat az első félévben, a közgyűlés fogadja el a beszámolót. Dr. Gál János könyvvizsgáló szerint mindent az előírásoknak megfelelően végzett az önkormányzat. Azt kéri a polgármestertől, hogy továbbra is segítsék az önkormányzati intézményeket, és a második félévben is törekedjenek az egyensúlyra a köletségvetés tartása terén. 17 igennel elfogadta a testület a napirendi pontot.

11.10: Egri Sportmúzeum Alapítvány számára egymillió forintot szavazott meg a közgyűlés. A Sportmúzeum berendezéseit fejlesztik ebből a pénzből.

11.20: Az Egri Vízilabda Klubnak 20 millió forintnyi támogatást terjesztenek a közgyűlés elé. Habis szerint ez a klub Eger legsikeresebb csapata. Az utánpótlás nevelése is kiváló. Ez köszönhető a felnőtt gárda eredményeinek is, hiszen ez ösztönzi a gyermekeket a sportra és az egészséges életvitelre. Deák Boldizsár kéri, hogy a nőket is kövessék kitüntetett figyelemmel. Szerinte a mostani igazolások is mutatják, hogy a női szakágat is érdemes lenne jobban támogatni. Dr. Gyulai Katalin, aki a vízilabdások sportorvosa is volt, azt mondja, hogy többet is megérdemelne ez a klub. De felteszi a kérdést, hogy milyen elszámolási kötelezettsége van a klubnak a támogatási pénz felhasználásáról. Habis László az elszámolásról elmondja, hogy a klubvezetéssel folyamatos a munkakapcsolat, és az önkormányzatnak betekintést nyújtanak a gazdálkodási döntésekbe.

A támogatási összeget 19 igennel megszavazták.

11.30: Önkormányzati tulajdonnal vagy résztulajdonnal rendelkező intézmények, társaságok féléves beszámolóiról szavaznak.

11.50: A következő évben is támogatják a fiatalok továbbtanulási esélyeinek növelését. A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz csatlakozott 2011-ben is az egri önkormányzat.

12.05: Megrendezik az Európai Mobilitási Hetet Egerben szeptember 16-22. között, mivel a közgyűlés 18 igen szavazattal elfogadta az előterjesztést.

12.10: Elfogadták a tájékoztatót a Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság, valamint a Polgármester 2010. II. negyedévben saját hatáskörben hozott döntéseiről.

12.15: A napirend utáni hozzászólások következnek. Gálfi Antal felszólalásában bejelentette, hogy indul képviselőjelöltként a következő választásokon. Kéri a szavazók támogatását.

Deák Boldizsár kéri a polgármestert, hogy a nyugdíjasházba ne csak kampányolni járjon, hanem tegyen valamit azért, hogy végre befejezzék az ingatlan felújítását. Deák Boldizsár is bejelenti, hogy indul a választásokon az Együtt a Fejlődő Városért Egyesület képviselőjelöltjeként.

Habis László arról informálja a testületet, hogy személyesen intézkedett a közelmúltban, hogy a nyugdíjasház beruházásának ügyében.

12.30: Vizi Gyula képviselő a választási kampányról szól. Szerinte a Fidesz aktivistái nem megengedett módon gyűjtik az ajánlószelvényeket. Kéri a Fidesz kampányfőnökét, hogy a szervezet határolódjon el ezektől az eseményektől.

12.39: Császár Zoltán saját választókerületének eredményeit foglalja össze. Azt mondja, hogy több mint 1 milliárdos fejlesztés történt a kerületében. Szerinte mindent becsületesen teljesített, amit vállalt. S ígéri, hogy továbbra is minden fillérrel el fog számolni.

12.43: Dr. Gyulai Katalin kérdezi a polgármestert, hogy igaz-e, hogy az Okmányiroda a plázába lesz áthelyezve. A választásokról említi, hogy még tavasszal egy bizonyos etikai kódexet írtak alá a parlamenti képviselők jelöltjei. Szerinte az ebben foglaltak nem teljesültek tavasszal. Úgy véli, hogy a kopogtatók gyűjtése során tapasztaltak is azt mutatják, hogy a választóknak nem szimpatikus a politikai pártok nyílt és olykor tisztességtelen csatározása. Kéri, hogy ne riasszák el ezekkel a választókat, és legyen mindenki tisztességes.

12.50: Habis László hangsúlyozza, hogy ne kampányoljanak a közgyűlésen. Az Okmányirodáról nem gondolja, hogy más helyre kellene költöztetni. Azt etikai kódexnek szerinte volt némi pozitív hatása amellett, hogy több tisztességtelen jelenség is része volt a választásoknak. A polgármester a becsületes kampány mellett van.

13.05: A lakossági hozzászólások következnek.

Császár Zoltán képviselő a felesége által írt levelet olvassa fel, mint lakossági hozzászólás. Ebben kifogásolja Császár Zoltánné azt a lejárató kampányt, amelyet férje ellen indítottak nemrég. A képviselő által felolvasott levélben a feleség saját férje mellett érvel, őt méltatja. Azt üzeni azoknak, akik részt vettek Császár Zoltán lejáratásában, hogy szégyelljék magukat. Szerinte férje nem ezt érdemli sem a Fidesztől, sem másoktól, akik ellene fordultak.

Habis László szerint a sérelmek kinyilvánításának nem itt van a helye.

Az Egri Est Café képviselője, Belisha Katalin szólal fel. Idén csak augusztus 31-ig kapták meg a terasz használatának jogát. Rátkai Attilának levelet írtak, hogy amíg az Ifjúsági Házat nem kezdik el átépíteni, hadd üzemeltessék a teraszt. Máig nincs előrelépés az ügyükben. Offenbacher Ferenc elmondása alapján még két hónapig lehetne teraszuk. Kéri a polgármester segítségét.

Habis László megígéri, hogy már holnap reagálni fognak kérésükre.

13.15: A közgyűlés maradék napirendi pontját zárt ülésen tárgyalják tovább a képviselők.

Forrás: Egriszín

A bábszínház és a háború

· Kultúra

A bábszínházhoz éppen az kell, mint a háborúhoz: pénz, pénz, pénz. Márpedig ebből van most a legkevesebb. E tényt Lengyel Pál sem tudta elhallgatni.

Nem ismertették a Harlekin Bábszínház idei évadnyitó társulati ülésén a második fél év műsortervét. Ennek kapcsán Lengyel Pál igazgató portálunkkal annyit közölt: ha az anyagi helyzet és a támogatási rendszer nem változik, akkor a második fél évben nem tudnak új bemutatót létrehozni.

Ez a helyzet annak ellenére alakult ki, hogy az intézménynek vannak nyertes pályázatai. A fenntartó minisztérium öt produkciót támogatott 2,5 millió forinttal, ám az összeg 34 százalékát zárolták. Az előző színházi évadban ugyanennyi előadás kivitelezésére 5,5 milliót kaptak, és nem zároltak egy forintot se. Az intézmény költségvetésében a produkciók előállítására szánt előirányzat nulla, vagyis csak pályázaton nyert pénzt vagy saját bevételt tudnak azok készítésére fordítani.

Már az évadzárón is felvetődött, hogy a megyének, mint fenntartónak, támogatnia kellene azokat a nagyon szegény településeket, amelyek nem tudnak megvásárolni egy-egy tájelőadást. Az igazgató szerint fontos az infrastruktúra, a járda, a szennyvíz, de nagy hibát követ az el, aki a fiatalok igényes színházi nevelését elhanyagolja. Ezért kéréssel fordult a fenntartóhoz, hogy közösen gondolják ki, hogyan lehetne ezekre a helyekre is elvinni a bábszínházat.
– Az idei évad klasszikussal, Arany János: Bajusz című darabjával indul – közölte a direktor. Ebben a fél évben állítják még színpadra A bárányfelhő és az állatok című láncmesét, amelynek érdekessége, hogy a Színház- és Filmművészeti Főiskola öt bábszínház-rendező szakos hallgatója közösen rendezi a történetet. A folytatás az anyagiak függvénye.
S hogy mit kíván ezek után a bábszínház-igazgató? Odafigyelést és a gazdasági gondok enyhülését.

Tizenöt előadás van a tarsolyban

Szinte példa nélküli, hogy egy bábszínházban egyszerre 15 színpadképes produkció legyen. A Harlekinben műsoron tartják a Lúdas Matyit, A libapásztorlányt, a Nils Holgerssont, a Mese az állatokról és a bárányfelhőről-t, a Süsü, a sárkányt, a Betlehemi csillagot, a Csillagbajuszt, a Krampusz, aki Mikulás akar lenni-t, a Keresztanyát, a Kis Ida virágai címűt, a Mazsolát, a Kipkopp karácsonyát, a Királymeséket, a Világkupát. Jönnek új darabok is. A megyei önkormányzat elnöke, Sós Tamás úgy fogalmazott: felelőtlen ígéreteket nem tesz, de ahogy az elmúlt négy évben, úgy most is keresik a megoldást, hogy az intézmény biztonságosan működhessen. Addig azonban, amíg az anyagi szorítás nem enged, a társulat szakmai tudásában bíznak, ami nem engedi, hogy a nézők mindebből bármit is megérezzenek. Osváth Péter , a megyei önkormányzat irodavezetője jelezte: ma is vannak ifjúsági pályázatok, így azok a helységek, amelyek bábszínházi produkciót szeretnének vinni településükre, együtt nagyobb eséllyel tudnak pályázni, mint az egyetlen bábteátrum. A szintén fenntartó egri önkormányzattól Agyagási Dezső irodavezető is azt hangsúlyozta: ígérni felelőtlenség lenne, ám a város is mindent elkövet, hogy a bábszínház működhessen, országosan is elismert produkciókat állíthasson elő. A Harlekin egy új taggal gyarapodott, Virág István erősíti a csapatot.

Továbbképezik az évadban a bábszínészeket

Lengyel Pál jelezte, hogy bevezetik a bábszínészek továbbképzését mozgás-, ének-, beszéd- és színészmesterség kurzusokon. A gyakorlatokból az év végére egy önálló produkció is összehozható lesz. A bábszínészek hazai és nemzetközi fesztiválokon is megmérettetik magukat, ami szintén fontos a szakmai fejlődés szempontjából.

Forrás: Heol

Pályázat írók és színpadi szerzők részére

· Kultúra

A társadalom érzékenységének fokozása, illetve kulturális identitásunk erősítése érdekében hirdet pályázatot Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése, a Kulturális Bizottság kezdeményezésére. Pályázni magyar nyelven írt, eredeti színpadi művel, vagy saját regény, elbeszélés, forgatókönyvének dramatizált változatával lehet.

A pályázat előnyben részesíti azokat a színműveket, amelyek a színpadra kerüléstől függetlenül is önálló irodalmi értéket képviselnek, s napjaink legfontosabb kérdéseiről szólnak. Az elbírálás során további előnyt élveznek a gyermek és ifjúsági korosztályt megszólító, szépirodalmi értéket képviselő eredeti művek. Pályázni jogosult mindazon 35 év alatti szerző, aki magyar nyelven írt, eredeti színpadi művel, vagy saját regényének, elbeszélésének, forgatókönyvének (stb.) dramatizált változatával pályázik. A pályázatokat jeligével ellátva, 2010. szeptember 1-ig, kizárólag postai úton lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Titkársági Csoportjának címezve (3300 Eger, Dobó tér 2.). A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

A műveket a Gárdonyi Géza Színház, az Agria folyóirat, illetve a Közgyűlés Kulturális Bizottsága által felkért 3 tagú zsűri bírálja. A nyertes pályamű 500 ezer Ft szerzői honoráriumban részesül. Az eredményhirdetésre 2010. szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján kerül sor. A pályázat céljával összhangban, az Önkormányzat a 2011. évi költségvetéséből támogatást biztosít a Színház részére egy előadás létrehozására, amennyiben a nyertes pályamű szerzője a Gárdonyi Géza Színházzal a színmű bemutatására szerződést köt.

Forrás: Egriszín

Zöld fejlesztések a Felsővárosban

A Felsővárosi városrész fejlesztési lehetőségeiről számolt be Jánosi Zoltán önkormányzati képviselő Eger Város Önkormányzata és a Városgondozás Kft. munkatársai társaságában ma délelőtt. A jelentős zöld felülettel rendelkező városrész bejárásán, a szocialista képviselő javaslatára a 2010. évi költségvetésben elfogadott 10 millió forintos parkmegújítási keret felhasználásáról egyeztettek a szakemberek.

Nézze meg videónkat

10 millió forintos keretet fogadott el a képviselőtestület a költségvetésben az Északi városrész zöld felületeinek fejlesztésére, Jánosi Zoltán szocialista önkormányzati képviselő javaslatára. A városrész számos területén szükség van a parkok gondozására, megújítására, ezeket a helyeket járták be a város illetékesei ma délelőtt a képviselő vezetésével. Az egyeztetésen előtérbe kerültek a leginkább fejlesztésre szoruló helyek. A szakemberek szerint a felsővárosban van elég zöldfelület, de nincs jól kihasználva, ezért további megoldásokon, rendezési lehetőségeken gondolkodnak.
Koósné Nagy Ildikó, a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda ügyintézője elmondta, hogy évente 100 millió forintot fordít a város városfejlesztési feladatokra, ami nagyon kevés, hiszen a komplex feladatokban a zöld felületek és utcabútorok karbantartása, virágok, parkok gondozása, takarítás mellett a játszóterek gondozása is nagyon komoly, költségigényes feladatot jelent.
A zöld felületnek nevezett, mindenki által használható, növényzettel borított, önkormányzati tulajdonú városrészek üzemeltetése mindennapi, sokrétű feladat, amelybe a növényzet gondozásától (fűnyírás, locsolás) a padok, utcabútorok elhelyezéséig sok minden beletartozik. A zöldfelület rendezése, gondozása, növénytelepítés, fák, cserjék ültetése mellett nagy gondot fordítanak a játszóterek fejlesztésére, azok megóvására. A játszóterekről a kutyák kitiltását és a dohányzás korlátozását táblák jelzik, de hogy ezt mennyire tartják be és ellenőrzik azt nem tudni.
Egerben 80 játszótér található, de ennek csak a fele minősül alkalmasnak, ennyi felel meg a szabványnak. Évente 8-10 felújítására van lehetőség a kevés pályázat miatt.
A lakosság hozzáállása nem túl aktív, elsősorban a problémák bejelentésére koncentrálnak, ami természetesen nagyon hasznos. A legtöbben a játszóterek fejlesztését, utcabútor, szemetes kihelyezését szorgalmazzák.
Rossz tendencia a hajléktalanok miatti növényzetritkítás és kültéri bútorok, eszközök bontása, ezzel nem oldódik meg a probléma.

Forrás: Egriszín