Keresés: „költségvetés” (116 találat)

Rendkívüli közgyűlés percről-percre

· Politika

Nem sikerült Bányász Róberték kezdeményezése. A mai rendkívüli közgyűlés során a képviselők továbbra is kiálltak a Kepes György Művészeti Központ létrehozása mellett. A közgyűlés eseményeit percről-percre olvashatják tudósításunkban.

16.03: Horváth Mátyás katasztrofálisnak nevezi azt, ahogyan ma a közgyűlésen a képviselők viselkedtek. Döbbenetes számára, hogy nincs elég információjuk a város vezetőinek. Ez azt mutatja, hogy az egész folyamatban zavar látható. A döntés előkészítést nullának nevezi. Úgy érzi, hogy az a felújítás, amely a belső teret egy belső kockává varázsolja, az nem tudatos városrekonstrukció. 

15.57: Barta Dóra táncművész is felszólal. Szerinte jelenleg nem akarnak itthon, Egerben maradni a fiatalok. Nem egy üres, lelakott intézmény fogja itt tartani a fiatalokat. A Kepes-projektet támogatja, s úgy véli, hogy az Ifjúsági Ház ügyét inkább segíteni kell, mint inkább annak útjába állni. 

15.53: Szűcs Lajos megjegyzésében köszönti azokat a lokálpatriótákat, akik nagy és igen komoly felelősséget éreznek a város iránt. Szerinte a várost egri politikusok akarják lerombolni. Ezek a folyamatok az utóbbi években felgyorsultak. A Magyarok Szövetsége részéről azt szeretnék, ha abbahagyná a városvezetés a már elkezdett változtatásokat. Azokat a lakosokat szeretnék képviselni, akiket szerintük a mostani városvezetés nem hallgat meg.

15.48: A következő lakossági felszólalásban Császár Zoltánt egy egri lakos gömbvillámnak nevezte. Szerinte a képviselő éppen oda szokott villámként csapni, ahová az érdekei kívánják. 

15.45: Faludy Sándor egri lakos szerint a demokrácia szégyenfoltja az, hogy a képviselők elmentek a lakossági hozzászólások előtt. Kifogásolja azt, hogy sok képviselő nem mert kiállni saját véleménye mellett, és tartózkodott a szavazás során. Úgy látja, hogy a képviselők nincsenek is igazán tisztába a Kepes-projekt részleteivel. 

15.38: Habis megjegyzi, hogy látja a választási kampány elindulását, hiszen tudomása van arról, hogy a hegybírónak vannak polgármesteri ambíciói. A külterületi utakkal kapcsolatban Habis László egyetért azzal, hogy kevés a pénz ezek gondozására. Keresik a pénzügyi forrásokat.

15.30: A lakossági hozzászólások következnek.

Elsőként Tarsoly József szólal fel. Szerinte Habisnak nem sok ideje maradt polgármesteri feladatainak ellátására. Azt kérdezi, hogy miért nem tudják az emberek, hogy milyen tervezett beruházások előtt áll a város. Miért csak akkor tájékozódnak az emberek, ha már valamit aláírtak? Az Ifjúsági Házzal kapcsolatban miért nem kérdezték meg az ifjúsági szervezeteket? Szerinte felelős döntést hozni nem könnyű feladat. Kéri a közgyűlést, hogy a következő két hónapban ne hozzanak felelőtlen döntéséket.

Hegyközségi témát is érint Tarsoly József. Kéri a várost, hogy a külterületi utakat tegye rendbe a várost. Úgy gondolja, hogy ezzel a város mulasztásos törvénysértő magatartást mutat. A 3-3,5 millió forint, amelyet a külterületi utak karbantartására szán a város, az nevetséges. Szerinte a városnak nincs semmilyen külterületi rendezési elve. 

15.16: Habis László Várkonyi György, az EVAT Zrt. igazgatóját kéri fel, hogy beszéljen a biomassza üzem felé irányuló kérdésekről. Megemlíti az igazgató, hogy Jánosi Zoltán kérdéseiben felfedezni vélt némi politikai szándékot. Szerinte a fűtési díjak növekedésének csökkentését ennek az üzemnek a létrehozásával lehet.

15.10: Jánosi Zoltán a biomassza üzemmel kapcsolatos 9 kérdésére vár választ. Azokra a kérdésekre, amelyeket korábban nyújtott be a polgármesterhez. 

15.05: Szavaztak. A név szerinti szavazás során 4 igen, 6 tartózkodás és 11 nem született. Így a szerződést nem bontják fel, a Kepes-központ létre jöhet. Dr. Gyulai Katalin, Bányász Róbert, Császár Zoltán és Deák Boldizsár szavaztak igennel, vagyis csak ők támogatták azt, hogy az önkormányzat felbontsa az alapítvánnyal kötött szerződést.

15.02: Bányász Róbert nem fogadja el a polgármester válaszait.

14.55: Habis László reagál az eddigiekre. Elmondja, hogy azért is kapta meg a pályázás jogát az alapítvány, hogy egyszerre több sikeres projekt is folyhasson a városban. Ez partnerszervezetek bevonását vonzza maga után. Felhívja a figyelmet arra, hogy jelenleg is több kulturális intézményük nagyon sikeres bizonyos pályázatokon. 

Szerinte a műemléket nem herdálja el a város. Bányász Róbertnek mondja, hogy az előkészítési költségekből semmit nem vállalt magára az önkormányzat. Elmondása alapján egy szerződést kötöttek akkor is, amikor még a pályázatnak nem volt eredménye. Habis László információja alapján a szerződés rendkívüli felmondása esetén az alapítvány keresettel fordulhat a bírósághoz. A pert minden bizonnyal meg is nyerné. A polgármester adatai szerint közel 10ezren látogatták az intézményt. Semmilyen formában nem szerez tulajdonrészt az alapítvány az épületben. Nem jöhet létre közös tulajdonlás.

14.47: Bányász Róbert Offenbacher Ferenctől kérdezi, hogy kötik-e őt rokoni szálak Egerhez, és miért az Ifjúsági Ház alkalmas a Kepes-projektre. Offenbacher azt mondja, hogy már csak ebben az épületben lehet ezt megvalósítani. Az alapítvány képviselője elmondása alapján Egerben született, s rokoni szálak fűzik Egerhez. 

14.33: Jelenleg Botos Judit tervező mutat képeket arról, hogy milyen most az Ifjúsági Ház állapota. Kissé manipulatív és hatásvadász képeket láthatunk. Megállítják Botos Judit beszámolóját. Kifogásolták, hogy nem a tervekről beszél. Folyamatosak a beszólogatások.

Botos Judit folytatja bemutatóját. Elmondja, hogy a háború előtti állapotokat kívánják visszaállítani az épületen. A leendő felújítás utáni látványképeket láthatunk.  

14.24: Offenbacher Ferenc, az alapítvány képviselője reagál az eddig elhangzottakra. Elmondja, hogy 1995-ben alakultak meg, tehát nem a mostani projekt miatt jöttek létre. Megemlíti, hogy már számtalan kulturális programot szerveztek. 2600 négyzetmétert újítanak meg majd az Ifjúsági Házban. Felhívja a figyelmet arra, hogy ez nem csak egy állandó kiállítás lenne. Különböző interaktív programokkal és múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, kulturális eseményekkel színesítik majd a város életét. Szerinte az üzleti tervük kiváló, s a pályázatban lévő számok alultervezettek. Említ egy ún. Eger-kártyát, amely egy kedvezményes belépőt jelenthet az egri érdekeltségűek számára.

14.20: Dr. Gyulai Katalin felveti, hogy az önkormányzat korábban miért nem gondoskodott az ifjúsági Ház állagmegóvásáról. Ő is megemlíti, hogy a hagyaték méltó helyen lenne a főiskolán. Aggasztónak tartja, hogy 15 évre adják bérbe az intézményt. 

14.17: Császár Zoltán azt mondja, ha ő polgármester lenne, akkor szót adna a nem meghívottaknak, a város lakóinak is a döntés előtt.

14.14: A szünet után Bányász Róbert azt kérdezi, hogy a jelen lévő nézők hogyan szólhatnak hozzá a témához a szavazás előtt. Az egyéb megjelentek csak a közgyűlés végén szólhatnak hozzá - válaszolt a jegyző. Bányász Róbert szerint az előterjesztéskor a vendégeket nem jelezték, ezért nem szólhatnának fel. A polgármester szerint ez nem így van, mert a polgármesternek joga van a meghívott vendégeknek szót adni.

14.02: Bányász Róbert kérésére öt perc szünet következik.

13.58: Császár Zoltán azt mondja, hogy nem a közelgő választás miatt kérik számon a polgármestert. Úgy véli, hogy Habis Lászlónak most nincs igaza, s itt ebben nincs semmilyen választási spekuláció.

13.52: Orosz Ibolya hangsúlyozza, hogy 30 éve nem újították fel az Ifjúsági Házat. Most itt a lehetőség. Szerinte olyan tartalommal kellene megtölteni az intézményt, amelyet minden fiatal szívesen látogat. Felsorolja a nívós társintézményeket. Szerinte az egri fiatalok mindenféle térítés nélkül is használhatják majd az épületet. Azt mondja, hogy az épület életveszélyes. 

13.48: Csákvári Antal arról beszél, hogy a város hiteléről is szó van most. Ha a közgyűlés visszavonja korábbi határozatát, akkor annak súlyos következményei lehetnek. Ha felbontják a szerződést, a későbbi pereskedések és kártérítések óriási terheket fognak a város vállára tenni.

13.45: Deák Boldizsár azt mondja, hogy azt a céget, amely a hagyatékot fogja gondozni és az épületet felújítani, egy nappal a tárgyalások után jegyeztették be. Kérdezi, hogy attól miért lesz több látogatója a Kepes-hagyatéknak, hogy egy másik, a korábbihoz közel fekvő intézménybe éthelyezik.

13.40: Bányász Róbert azt kérdezi, hogy mi lesz azokkal a fiatalokkal, akik rendszeresen látogatták az Ifjúsági Ház programjait. 

13.35: Császár Zoltán kérdezi Habis Lászlótól, hogy miért van az, hogy a jobboldaliak közül ennyien nem támogatták az előterjesztést tavaly. Javasolja, hogy a város lakóinak több lehetőséget adjanak a véleménynyilvánításra. Kér mindenkit, aki korábban tartózkodott, hogy most merje elmondani a véleményét. A Kepes-hagyaték értékét nem vitatja, de az elhelyezését nem tartja a legideálisabbnak. Habis szerint hónapokon át folyt az egyeztetés, és nincs is szó itt semmilyen háttéralkukról.

13.30: Kalmár Péter szocialista képviselő Császár Zoltánhoz fordulva azt mondja, hogy nekik nincsenek érdekeik abban, hogy az alapítvány felújíthassa a házat, és fellendítse a város kulturális kínálatát. Szerinte érdekük csakis az értékekben rejlik. Kéri a képviselőket, hogy ne szavazzanak a kezdeményezés ellen.

13.25: Pál György töréspontnak nevezi a mostani témát. Töréspont abban, hogy bekapcsolódik-e Eger a nemzetközi képzőművészeti életbe, vagy marad a 40ezres fesztiválok városa. Ő a szocialista frakcióval együtt támogatja a Kepes-központ létrehozását. 

13.22: Orosz Ibolya kérdezi Bányász Róbertet, hogy mégis milyen félrevezető információkkal találkozott a korábbi előterjesztésben. Ha ilyenek tényleg vannak, akkor tárja a közgyűlés elé. 

13.20: Deák Boldizsár elmondta, hogy nem láthatta még a szerződést. Küldözgették ide-oda, de végül nem láthatta azt, pedig joga lenne rá.  

13.18: Nagy András elmondta, hogy azért támogatta a közgyűlés összehívását, mert partner abban, hogy megbeszéljék döntéseik helyességét, részleteit. Szerinte viszont eddig a közgyűlésen nem arról beszéltek, amiről kellene. Elmondta, hogy a szocialista frakcióval azért szavazták meg a Kepes-projektet, mert bíztak ennek a tisztaságában. Mint a Pénzügyi Bizottság elnöke elmondta, hogy ha a közgyűlés és a polgármester be tudja mutatni azokat a garanciákat, amelyek biztosítják azt, hogy a ház nem kerül át más tulajdonába semmilyen ügyeskedéssel, akkor támogatható a kezdeményezés. Kéri, hogy a jelenlegi bérlőkkel egyezzenek már meg, hiszen még vannak olyanok a házban, és még élő szerződésük van.

13.15: Nagy András elmondta, hogy azért támogatta a közgyűlés összehívását, mert partner abban, hogy megbeszéljék döntéseik helyességét, részleteit. Szerinte viszont eddig a közgyűlésen nem arról beszéltek, amiről kellene. Elmondta, hogy a szocialista frakcióval azért szavazták meg a Kepes-projektet, mert bíztak ennek a tisztaságában. 

13.10. Dr. Gyulai Katalin visszautasítja Láng András azon a felvetését, miszerint ez a rendkívüli közgyűlés csak azért jött létre, mert közelegnek az önkormányzati választások, és bizonyos körök már próbálnak mozgolódni.

13.05: Császár Zoltán kótyavetyélésnek nevezi a Kepes-projektet. Szerinte Láng András fordítva ült a lóra. Habis Lászlónak elmondja, hogy ő mindenben támogatta korábban elképzeléseit. Kiemeli, hogy volt olyan, hogy az ő szavazata hiányzott lényeges ügyekhez, és ő a kórházból ment be szavazni, s ezért semmilyen köszönetet nem kapott soha. De ebben a kérdésben nem tudja támogatni Habist. Szerinte a polgármester nagy hibát követett el akkor, amikor nem szervezett közmeghallgatást az Ifjúsági Ház ügyében. Amikor ezt elmulasztotta, nem tisztelte a város polgárait. Ő is kiemeli, hogy a fiatalokat nem tartja itt a központ. Érthetetlennek tartja azt, hogy az értéknövelő beruházásokat beszámítaná az önkormányzat a bérleti díj összegébe. Felrója a polgármesternek és Láng Andrásnak, hogy csak ők szavaztak igennel a jobboldalról. Habis szerint ez nem jobb- vagy baloldal kérdése. 

13.00: Jánosi Zoltán elmondta, hogy azért írta alá a rendkívüli ülést támogató kezdeményezést, hogy hozzájáruljon ahhoz, hogy ő és képviselő társai jobban informálódhassanak az ügyről. Szerinte a polgármester nem tájékoztatja pontosan a képviselőket az ilyen és az ehhez hasonló ügyek részleteiről. Felvetette azt, hogy az EGAL, az Egrix és a Vitkovics-ház legyen együtt a központja a fiatalok szabadidős tevékenységének. Fontosnak tartana egy hosszú távú konstrukciót annak érdekében, hogy értelmes programokat tudjanak nyújtani a fiataloknak.

12.57: Láng András szerint itt most minden csak a választások miatt van. Amúgy nem ülnének itt.

12.55: Bányász Róbert szerint a fiatalokat kellene megkérdezni, és nem azokat, akik a közgyűlésen ülnek, és kaszinó létrejöttének alapját szeretnék megalapozni. Habis kéri, hogy Bányász ne erőltesse a kaszinózást.

12.50: Láng András képviselő szerint arról kellene beszélni, hogy a városnak milyen kára származik majd abból, ha visszalépnek. 

12.45: Deák Boldizsár az Alapítvány üzleti tervéből idéz, amelyből az derült ki, hogy több mint 500ezer forintba kerül majd egy négyzetméternyi terület felújítása. Szerinte ez túlzás. A képviselő a költségvetési tervben csúsztatásokat vél felfedezni. A 108 millió forintos jegybevétel az éves forgalomból is enyhe túlzás. A személyi változások terén a vezetőknek több mint 400ezret fizetnének majd az intézményben, és a teremőröknek is 105 ezer forintos fizetést írnak. Deák Boldizsár úgy véli, ez jóval magasabb, mint az ország más, hasonló méretű és jelentőségű intézményeiben. 

12.40: dr. Gyulai Katalin érdekesnek tartja, hogy az Ifjúsági Ház névváltoztatása után már meg is szavazzák a bérbeadást. Az Összefogás Egy Jobb Egerért nevű egyesület képviseletében ő is kifogásolja azt a megállapítást, hogy ez a Kepes-projekt a városban marasztalná a fiatalokat és az értelmiségieket. Szerinte nem egy ilyen fotóművészeti kiállítás kedvéért maradnának itt, hanem az olyan meghatározó élmények miatt, amelyek közösséggé kovácsolná őket. Erre kiváló terep lehetne az Ifjúsági Ház, ha lennének erre alkalmas programok. 

12.37: Bányász Róbert azt is elmondta, hogy tudomása van arról, hogy a polgármester egyenként hívta be magához azokat a képviselőket, akiktől remélte, hogy a bérbeadást újra megszavazzák. 

12.35: Bányász Róbert szól a közgyűléshez. Ismerteti az előterjesztésük részleteit, hátterét. Kifogásolja azt a tavalyi közgyűlési előterjesztést, amelyben szerinte félrevezették a képviselőket a szavazáskor. Felteszi a kérdést, hogy a város vajon nem lett volna képes egyedül megvalósítani a Kepes-központot. Szerinte a felújítás nem a város hagyományaiból indul ki. A fiatalok egészét nem fogja ez a kortárs művészeti központ tömegével vonzani. Bányász Róbert, aki olvassa a szöveget, úgy véli, hogy a Kepes-hagyaték legjobb helye a főiskola Vizuális Tanszékén lenne, a Kepes György Szakkollégium mellett. 

Bányász Róberték szerint más szerepel az előterjesztésben, mint az aláírt szerződésben. Feltételezi, hogy ez a bérbeadás háttéralkuk eredménye. Felteszi a kérdést a polgármesterhez, hogy netán nem kaszinó lesz majd idővel a most bérbeadott intézmény. Szerinte az Ifjúsági Ház nem adható bérbe licit nélkül és 10 évnél tovább. 

12.25: Bányász Róbert szólal fel. Nyílt szavazást kér. 5 képviselő frakciót alapított Bányász Róbert vezetésével. Ezt írásban is benyújtották.

Császár Zoltán szerint nem frakciót alapítottak, hanem képviselői csoportot. Habis szerint a frakció és a képviselőcsoport rokon értelmű fogalmak. 

12.20: Habis László sürgősségi indítványáról szólal fel. Mintegy 40 millió forintos munkát kellene elvégezni a Servita templom rendbetételéhez. Az önkormányzattól 10 milliós támogatást várnak. A polgármester támogatja a segítségnyújtást. A támogatást 18 igennel megszavazták. 

12.15: 26 képviselőből 21 megjelent, a közgyűlés határozatképes. 

12.10: Megérkezett Habis László, hamarosan kezdődik az ülés. 

12.00: Nagy a lakossági érdeklődés, megtelt a Városháza Díszterme a város közügyei felől gyorsan tájékozódni vágyókkal. S úgy tűnik, hogy a határozatképességhez elegendő képviselő is jelen van.

Az Ifjúsági Ház felújításának és funkcióváltásának ügye hetek óta témát ad a választások előtt ide-oda helyezkedő politikusoknak is, maguk mögé állítva a város polgárait.

Bányász Róbert önkormányzati képviselő elmondása alapján többüket félrevezették akkor, amikor a ház bérbeadásáról szóló indítványt tárgyalták tavaly. Az ügy érdekessége, hogy a Kepes-hagyatékot hasznosító Kepes György Nemzetközi Művészeti Központ létrehozásáról szóló szerződést Az Alapítvány a Komplex Kultúrakutatásért és az önkormányzat már aláírták. Ha a mai közgyűlésen a szerződés felbontását kezdeményező határozat születik, az több mint félmilliárdos veszteséget is okozhat a városnak.

A közgyűlést kezdeményezők:

Bányász Róbert (Együtt Egerért Egyesület), Jánosi Zoltán, Nagy István (MSZP), Deák Boldizsár, Bodnár Pál(Fidesz), Császár Zoltán (Független) dr. Gyulai Katalin (Összefogás egy Jobb Egerért).

A közgyűlés elé terjesztett anyagot az alábbi linkre kattintva olvashatják:  http://www.eger.hu/portals/0/k%C3%B6zgyulesek/20100726/rendkivulikgy.pdf

Forrás: Egriszín

Fórum az Arany János utca felújításáról

Jelentős érdeklődés mellett, az Arany János utca felújításának terveit ismertették lakossági fórum keretében tegnap délután, a Városházán. A találkozón a tervező képviselője mutatta be az elképzeléseket, a lakók képviseletében pedig Császár Zoltán, a körzet önkormányzati képviselője mondta el aggályait és észrevételeit a tervezett beruházással kapcsolatban.

„Nem akarunk másik Szvorényi utcát.” „El kell dönteni, hogy virágos várost vagy parkoló-várost akarunk.” „Elveszik az egész kertemet.” Ilyen és hasonló gondolatok hangzottak el az Arany János utca lakói részéről a tegnap délután rendezett lakossági fórumon, ahol a beruházás fontosságához mérten szép számmal megjelentek a polgárok.
Az utca lakói teljes joggal féltve környezetüket, kényelmüket, azt is felvetették, hogy a fórum előtt semmilyen információval nem rendelkeztek a tervezett faltól falig történő, zárt csapadékrendszert és parkolóhelyeket kiépítő rekonstrukcióról.
A legtöbb aggodalom a parkolóhelyek kialakítása miatt fogalmazódott meg. A több parkolóhely valószínűleg a város bevételének szerény növelésén túl semmilyen módon nem  szolgálja az ott élőket.
A felújítási tervben fontos szempont volt az utca parkolási helyzetének javítása, hangzott el a tervező részéről. A hétméter széles út két oldalán 30 darab parkolóhely számára alkalmas leállósávot építenek ki, az egész útszakaszon négy darab fát kell kivágni ehhez.

A lakossági fórum témája kapcsán Császár Zoltán önkormányzati képviselő elmondta, hogy a költségvetésben elfogadott két utca közül az Arany János utca felújítását hosszas lobbi munkával sikerült kieszközölni.
„Az Arany János utca, jellegéből adódóan egy szép utca. A lakosság és én, messzemenően tiltakozunk az ellen, hogy megint kezdődjön az úgynevezett „parkolók telepítése”, ami egyrészt a zöld terület rovására menne. Másrészt a lakosság a zöld felületeket a saját maga alakítja ki, tehát nem kívánunk ott pusztítást, fák, cserjék, bokrok kiirtását.
Azért hívtam össze ezt alakossági fórumot, hogy ne essünk abba a hibába mint a Deák Ferenc utca esetében, ahol volt lakossági fórum, de összesen két ember volt ott.
Én nem engedem a lakosság véleménye nélkül azt a kivitelezést, amit csak úgy a város megtervez. Ezért kértem a Területfejlesztési Iroda vezetőjét, hogy adjon lehetőséget a fórumra. Hiszen ők az adózók, ők élnek ott, az ő véleményük, és az ő életfeltételeik a legfontosabb a számomra, mint képviselőjüknek.” – nyilatkozta császár Zoltán.
Az hogy mennyire számít a lakók véleménye, észrevétele, esetleges aggodalma, az a már sokszor látott fórumok tapasztalata alapján kétesnek mondható, és mivel a tervező illetve a város, lakókkal való kommunikációja sem elégséges a látottak alapján, nem sok remény van a gyors változásra.

Forrás: Egriszín

Képviselői fogadóórák (2010. július 19. – július 25.)

· Politika

2010. július 19-én, hétfőn 15.00 órától Bányász Róbert, a 3. sz. választókerület képviselője, a Szociális és Egészségügyi bizottság tagja, Lajosvárosi tanácsnok tart fogadóórát a Városházán.

2010. július 19-én, hétfőn 17.00 órától Bodnár Pál, a 10. sz. választókerület képviselője, a Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság elnöke /előzetes telefonos egyeztetést követően/ tart fogadóórát a Művészetek Házában. Telefonszám: 20/349-9966. E-mail: bodnar.pal@chello.hu

2010. július 19-én, hétfőn 16.00 órától Császár Zoltán, az 1. sz. választókerület képviselője, az Urbanisztikai és Környezetvédelmi bizottság tagja, Szépasszonyvölgyi tanácsnok tart fogadóórát a Városházán.

2010. július 20-án, kedden 16-17 óra között Gálfi Antal, a 2. vk. képviselője az Eperjesi utca 17a. alatt fogadóóráján várja Tisztelt Választóit. A képviselő úr elérhető a (70) 324 58 71 számú telefonon.

2010. július 21-én, szerdán 15.30 – 17.00-ig Jánosi Zoltán, a 13. sz. választókerület képviselője, az Ifjúsági és Sportbizottság elnöke tart fogadóórát az Északi városrészen a Családsegítő és Információs Irodában.(Felsővárosi Szolgáltatóház-Eger, Kallómalom út 88.)

2010. július 21-én, szerdán 15.00 – 16.00-ig Nagy István, a Pénzügyi bizottság elnöke tart fogadóórát az MSZP irodában.

Polgármester a parlamentben

· Politika

Eddigi parlamenti munkájáról, az Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottság alelnökeként és KDNP frakcióvezető-helyettesként végzett tevékenységéről adott tájékoztatást Habis László, Eger országgyűlési képviselője ma délelőtt, képviselői irodájában.

Heves megye 1. sz. választókörzetének képviselője Eger, Felsőtárkány, Noszvaj és Szarvaskő települések érdekében kíván a továbbiakban is tevékenykedni. Habis László tájékoztatóján elmondta, hogy az elmúlt időszakban egy felszólalása volt a parlamentben, egy módosító indítvány kötődik a nevéhez a helyi adózási rend módosításával kapcsolatban és két alkalommal szerepelt a Parlamenti napló műsorában.
Parlamenti felszólalásában az önkormányzati törvény módosításával a KDNP álláspontját fejtette ki, amely szerint kívülről is lehet alpolgármestert, megyei közgyűlési alelnököt választani. A helyi adózással összefüggő módosító indítvány a legfontosabb saját bevételek közvetlen, (nem az APEH általi) beszedésére vonatkozik. Nem adótechnikai kérdésről van szó, hangsúlyozta Habis, hanem a helyi gazdaság szereplőivel való együttműködés fontosságáról, amely lehetővé teszi az önkormányzati gazdálkodás tervezhetőségét.
Képviselő számára legizgalmasabb vitát az Önkormányzati Bizottságban a Közbeszerzési törvénynek, a kis- és középvállalkozások helyzetét segítő rendkívül terjedelmes változtatása.

Habis László kitért a város érdekében fojtatott lobbi-tevékenységére, amely kapcsán elmondta, hogy a Deák Ferenc út felújításával kapcsolatos támogatási szerződést még nem tudták megkötni, mert az Észak Magyarországi Fejlesztési Ügynökség a NORDA ragaszkodott az út tulajdonrendezéséhez.
A mindezidáig állami tulajdonban lévő út városi tulajdonba kerülésének procedúrája hosszú hónapok óta folyik, eredmény nélkül, számolt be a polgármester. A város a saját felelősségére kezdte el a beruházást, nem akarnak belecsúszni a téli időszakba.
Miután az illetékes állami szervek vonakodtak a végleges szerződés megkötésétől, az egri születésű Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára személyes segítségével sikerült a tulajdonba adásról szóló szerződést megkötni. Ez azt jelenti, hogy a város 29,4 hektárnyi, 118, 7 millió forint értékű területtel gazdagodott. Remélhetőleg ezzel minden akadály elhárult a támogatási szerződés megkötésének útjából.

A KDNP frakcióvezető-helyettesként tevékenykedő képviselő a sajtó kérdésére elmondta, hogy erről egyeztetett a Fidesz illetékeseivel, s úgy érzi, hogy egy érseki székhelyű városban, ahol az egyházak jelentős szerepet töltenek be az oktatás, kultúra területén, szerencsés, ha a megválasztott képviselő a KDNP soraiban politizál.
Habis László feszített munkájáról is nyilatkozott. Kijelentette, hogy a parlamentben igyekszik a lényegre koncentrálni, eddig minden szavazáson részt vett. Igyekszik egyensúlyt tartani a polgármesteri és a képviselői munka között, és igyekszik a kettő közötti kölcsönhatást kihasználni az egri projektek és a térséget érintő ügyek érdekében.

Habis László arra a kérdésre, hogy polgármesterként egyet ért-e az ellenzék által élesen bírált, Nemzeti Együttműködésről szóló politikai nyilatkozattal, így válaszolt:
„Igen, azt gondolom, hogy fontos a ebben a gazdaságilag nehéz helyzetben erősíteni a nemzet egységét. Hittel és optimizmussal kell tekintenünk a jövőbe, és remélem, hogy ez a nyilatkozat ezt megalapozza, amellett, hogy a gondolatvilága némiképp előfutára lehet az új alkotmánynak. A napokban döntött a parlament arról, hogy milyen személyi összetételű alkotmány előkészítő bizottság működik majd. Sok kiváló ember tevékenykedik valamennyi frakció képviseletében. Remélem, hogy egy új alkotmány a magyar jogrend fejlődésében jelentős mérföldkő lesz.”

Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata

Az ellenzék által élesen bírált politikai nyilatkozatot a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint az államigazgatási szervek épületeiben jól látható helyen ki kell helyezni.
A rendelet a köztársasági elnököt, a házelnököt és az önkormányzati vezetőket is kéri, hogy gondoskodjanak a nyilatkozat kihelyezéséről.
Az intézkedést élesen kritizálja az ellenzék. A közleményben az áll, hogy az Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának ott a helye, ahol az emberek gyakran megfordulnak, vagyis a közintézményekben, hiszen a nyilatkozat szerint az áprilisi választásokon új társadalmi szerződés született, amellyel a magyarok egy új rendszer, a nemzeti együttműködés rendszerének megalapításáról döntöttek. A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatában az emberek akaratának elismeréséről van szó. A nyilatkozat kihelyezéséről nincs egyetértés a politikai pártok között.

Hogy a korábban banki vezetőként dolgozó képviselő üzleti filozófiájával mennyire ellentétes a nemrég megszavazott bankadó, arra így reagált:
„Ez nyilvánvalóan egyfajta kényszer szülte megoldás, mint ahogy a kormány átmenetinek is szánja. Tudomásul kell venni, hogy az állami költségvetés olyan állapotban van, amilyenben.
Hogy példát mondjak: az önkormányzati szektor egésze nehéz helyzetben van, hiszen nem csukhatják be az iskoláikat, nem szüntethetik meg a városüzemeltetési feladatokat, miközben a saját bevételeik és az állami támogatások drasztikusan csökkentek. Nos egy ilyen, mondhatni válsághelyzetben rendkívüli megoldásra van szükség. Bízom abban, hogy az összes vita ellenére ez egy kezelhető megoldás lesz, és biztosítja majd azt, hogy az államháztartási hiány ne nőjön, mert ehhez is fontos érdekek fűződnek.”

A polgármesteri és országgyűlési képviselői feladatok terhét egyaránt magára vállaló Habis László helyettesítésekkel megoldhatónak látja a más pártok számára összeegyeztethetetlen funkciókat, mindkét területen igyekszik a legfontosabb teendőkre koncentrálni, és kellő harmonizációval eleget tenni e kihívásoknak:
„Én nagyon szeretném ha a választók bizalmából az elkövetkező négy évben is Eger polgármestere lehetnék, elsősorban azért, mert számos komoly fejlesztést a város stratégiai kérdéseiben változtatásokat készítettünk elő
Nyolc évig voltam alpolgármester, azt mondhatom, hogy a második ciklusban sokszorosan több eredményt tudtam felmutatni. Most is ilyen érzés van bennem, és bízom abban, hogy a választók bizalmát elnyerem.”

Forrás: Egriszín

Háromszázmilliós hitel a réten

· Politika

A Heves Megyei Közgyűlés pénteki ülésén a viták különösen a folyószámlahitel háromszázmilliós megemelése körül váltak élessé.

A Heves Megyei Közgyűlés pénteki ülésén napirend előtt kért szót Deé András (Fidesz), aki szerint döbbenetes, hogy arról szólnak a hírek: a megyét csőd fenyegeti, hiszen újabb 300 millió forint hitel felvételére van szükség. A képviselő úgy látta, hogy ez a helyzet pontosan tükrözi a szocialista megyevezetés 12 éves regnálását. „Önök soha nem tapasztalt gazdasági csődhelyzetet hagynak maguk után.” – állította Deé András, aki hozzátette: az emberek joggal várnak választ arra a kérdésre, miként történhetett ez meg.

A más rétje. Herman István (balról) és Kontra Gyula (MSZP), a kórház felügyelőbizottságának elnöke a közgyűlés szünetében.

Fotó: Ötvös Imre

Sós Tamás, a közgyűlés elnöke határozottan visszautasította a vádakat. Szerinte Heves megye sokkal jobb helyzetben van gazdaságilag, mint amit a Fidesz állít. Vagyonvesztés nem történt, más megyéknek pedig magasabb folyószámlahitelei vannak, a lakosság számához arányosítva is. Ez a más megyékkel való összehasonlítás több napirend kapcsán is elhangzott, amire Herman István, a polgári frakció igazgatója úgy reagált, hogy Sós Tamás „a más rétje zöldebb” mondást „a más rétje gazosabb” fordulatra cserélte.

A megye költségvetési rendeletének módosítása, valamint a hitelkeret növelése kapcsán közvetve, a kórház gazdasági konszolidációs terve tárgyalásakor pedig közvetlenül többször is szóba került a Markhot ügye. Herman szerint bebizonyosodott, amit ő mindig is mondott, hogy az elidegenítés veszélyhelyzetbe sodorta a megyei intézmények működését. A polgári oldal ezen álláspontjával szemben a szocialisták mindvégig azt hangoztatták, hogy a kórházat működtető gazdasági társaság jól teszi a dolgát. Kifizetetlen számlák nincsenek, és sok kórház megirigyelhetné azokat a gazdasági kondíciókat, amellyel a Markhot ma rendelkezik. Mindenesetre a testület ezeket a javaslatokat mind elfogadta, a már „megszokott” 21 igen szavazattal.

A képviselő asszony a jegyzőkönyvet kereste

Tuzáné dr. Takács Zsuzsa
, a polgári frakció tagja több témában is megfogalmazta kritikai észrevételeit. A folyószámlahitel-keret emelése kapcsán például – másokhoz hasonlóan – hangot adott meggyőződésének: nincs fedezete az újabb hitelnek, vagy ha van, az vagyonvesztést eredményez. A képviselő asszony két általa törvénytelennek vélt előterjesztésre is felhívta a figyelmet: szerinte a vezetői állásokra kiírt pályázatoknak nem lehet ugyanaz a véleményezője, mint aki az előterjesztője a javaslatnak. A másik esetben a kórház felügyelőbizottságán kérte számon az írásos jegyzőkönyvet az intézmény gazdasági konszolidációs tervéről szóló napirendhez.

Forrás: Heol

A mai Városi Közgyűlés percről-percre

· Belföld

A délelőtt során – többek között – képviselői esküt tett Dr. Gyulai Katalin, aki a májusban lemondott Sneider Tamás helyét vette át a testületben. Továbbá kisebb vitát követően elfogadták a rendőrség 2009. évről szóló beszámolóját, illetve szavaztak arról is, hogy támogatják a rendőrség terepjáró vásárlási kérelmét. Délután a zárt ülés után a lakossági hozzászólók között volt az Egri Est Café üzemeltetője is, mivel többszöri kérésre sem kapott korábban időpontot a polgármestertől.

9.30: 25 képviselőből 22 jelent meg. A közgyűlés határozatképes.

9.35: Az előző közgyűlésen lemondott Sneider Tamás (Jobbik) helyére Dr. Gyulai Katalin került, mint képviselő. Az ő részére átadta a képviselői megbízólevelet Habis László polgármester, illetve Gyulai Katalin letette a képviselői esküt is.

9.40: Az Idegenforgalmi Bizottság és a Szociális és Egészségügyi Bizottság tagjának megszavazták Dr. Gyulai Katalint. Sneider Tamás helyét veszi át.

10.00: Az Egri Rendőrkapitányság Eger Megyei Jogú Város közbiztonságának helyzetéről szóló beszámolóját, és az Egri Városi Rendőrkapitányság részére történő terepjáró gépjármű beszerzésének támogatását tárgyalják. Petrovics András r. ezredes, az Egri Városi Rendőrkapitányság vezetője beszámolt a rendőrség előző évi tevékenységéről.  A közbiztonság tekintetében úgy gondolja, történt előrelépés Egerben.  Említést tett az állomány létszámhiányáról, amelyet a kezdeti nagyobb problémák után sikerült optimalizálni. A közbiztonság helyzetéről elmondta, hogy 2009-ben az ismertté vált bűncselekmények száma Egerben 4311 volt. Ez évek óta csökkenő tendenciát mutat. A vagyon elleni bűncselekmények száma 2875 volt 2009-ben. 1583 lopást és több mint 600 betöréses lopást jelentettek be 2009-ben. Az elmúlt évben 28628 óra túlóra elrendelésére került sor. 2008-hoz képest a közterületen töltött órák számát növelték. A tavalyi közúti balesetek elsődleges oka a gyorshajtás volt az előző évben is. Petrovics András megemlítette, hogy beindították az elektronikus ügyintézést. A kapitányság szolgálati autóinak minőségét elfogadhatónak nevezte. A 2 régi terepjáró mellé szeretnének még néhány újat. Kiemelte, hogy a térfigyelő rendszer is mindenképp felújításra szorul.

10.25: Dr. Gyulai Katalin hozzászólásában megjegyezte, hogy 2007 óta miért csak most került a közgyűlés elé a beszámoló. Némi választások előtti spekulációt is látni vél ebben. Szerinte a rendőrség nem pártsemleges, amit láthattunk a 2006-os októberi zavargások leverésének módjában is. Ő úgy látja, hogy a rendvédelmi szervet sokszor a félelemkeltés céljával használta az akkori politikai erő. Kiemelte, hogy Egerben a kórházvédők megemlékezései során is indokolatlanul túlzott volt a rendőri jelenlét. Hangsúlyozta, hogy ezek miatt az ünnepelni akaró magyar polgárok már nem mernek közösségben az utcán ünnepelni. Felvetette, hogy a rendőrségi, bevetések közbeni kamerázásnak milyen feltételei vannak, és meddig lehet ezeket a felvételeket megtartani. Dr. Gyulai Katalin azt mondta, hogy a túlbiztosításokon lehetett volna spórolni, és akkor vehetnének abból az összegből terepjárót. A térfigyelő kamerák kapcsán azt mondta, hogy anno inkább a minőséget kellett volna szem előtt tartani a vásárlásnál, mint az árat.

10.50: Császár Zoltán a terepjárók beszerzéséről beszélt. Mindenképp támogatja a rendőrség segítését. A rendőrségi beszámolóból kiemelte, hogy az idelátogatók miatt is támogatni kell a rendőrség közbiztonság szavatolásának törekvéseit. Szerinte a Polgárbarát Rendőrség azt is jelenti, hogy nem lehet célja a rendőrségnek az, hogy minél több büntetést szabjanak ki. Ez nem tartozhat hozzá a Polgárbarát Rendőrség arculatához. A strand közbiztonságának növelését is szorgalmazta, hiszen ez az idegenforgalom miatt is kiemelten fontos.

11.00: Deák Boldizsár szintén a rendőrségi beszámolóról beszélt. Szorgalmazta, hogy a városban, a közterületeken éjszaka is erősítsék meg a rendőrségi jelenlétet a szórakozó, részeg fiatalok miatt. Utalt arra is, hogy bizonyára a belső udvarokban többször drogoznak a fiatalok. Ezeket az eseteket jobban fel kellene deríteni. Szerinte a kisebbségi gyermekek majd felnőve, az elkövetkező években sok gondot okozhatnak, és bűnözhetnek a városban. Nem szeretné, ha ez Egerben is érzékelhető lenne. Kéri a rendőrséget, hogy erre figyeljenek.

11.05: Nagy István megköszönte a rendőrség munkáját. A beszámolóból kiemelte azt az adatot, amely  a vagyon elleni bűncselekmények csökkenését mutatja. Támogatja a terepjárók beszerzését. Dr. Gyulai Katalin megjegyzéseiről kritikusan nyilatkozott. Felháborítónak nevezte a Jobbik új képviselőjének a rendőrséghez való hozzáállását. Szerinte a rendőri biztosításoknak is köszönhető, hogy az országban nem lett teljes felfordulás 2006-ban. Kérte Gyulai Katalintól, hogy kezelje helyén a rendőrséget.

11.10: Habis László is hozzászólt a vitához. Hasznosnak tartana egy olyan statisztikát is, amely tartalmazza az elkövetők lakhelyét is, így számon lehetne tartani, hogy mennyire célpont Eger. Szakmailag alapos anyagnak nevezte a rendőrség éves beszámolóját. Dr. Gyulai Katalin felvetésére, hogy minden évben kérjenek ilyen vaskos anyagokat a tevékenységről azt mondta, hogy a rendőrség és az önkormányzat kapcsolata nagyon jó. Sokszor konzultálnak, és a rendvédelmi szerv folyamatosan beszámol a tevékenységeiről. Ezt elegendőnek nevezte. A terepjárók beszerzését ő is szorgalmazza.

11.20: Csákvári Antal szerint Eger város közbiztonsága jó kezekben van. A rendőrök munkájával elégedett, bár azért szerinte vannak olyan részletek, amelyekben javulásra van szükség. Ő is kiemelte a terepjárók beszerzésének támogatását. A térfigyelő kamerák kapcsán kérdezte, hogy ezek az eszközök hányszor és miben segítették a bűncselekmények felderítését. Kérte, hogy a következő éves költségvetésből áldozzanak a térfigyelő rendszer fejlesztésére. Értelmetlennek és felesleges pénzköltésnek nevezte ő is néhány politikai rendezvény túlzott rendőri biztosítását.

11.25: Császár Zoltán felháborítónak nevezte azt Csákvári megjegyezését, miszerint csak néhány képviselő lesz a mostaniak közül a következő ciklusban is tagja a közgyűlésnek. Kérte, hogy „Isten irgalmasságának és bölcsességének ne szabjon határt” az ilyen kijelentésekkel.

11.26: Habis László kéri Császár Zoltánt, hogy kerülje a felesleges személyeskedéseket.

11.28: Szeleczki János alpolgármester szerint sok lépést tettek azért, hogy Egerben egy polgárbarát rendőrség jöjjön létre. Nagyon fontosnak gondolja a rendőrség és a lakosság kapcsolatának kiszélesítését. A térfigyelőkről azt mondta, hogy nagy gond, hogy nem működik megfelelően a rendszer. Informált, hogy 3 új, modern, éjjel is látó kamerát fognak a közeljövőben felszerelni.

11.30: Petrovics András városi rendőrkapitány reagálva a felvetésekre elmondta, hogy a rendőrségnek joga van önkényesen felvételeket készíteni, amelyeket 30 napig, vagy ha eljárás indul, akkor az eljárás végéig tárolhatnák. Kiemelte, hogy neki is célja, hogy minél több rendőr legyen az utcán.  Még nem elégedett az állomány létszámával, de jelenleg ennyi fővel kell minél jobb eredményeket elérni. Igyekezni fog megerősíteni a közterületek éjszakai megfigyelését. Hangsúlyozta, hogy nem jellemző, hogy a térfigyelő kamerák látóterében bűncselekmények történnének.

11.45: Juhász István megyei rendőrkapitány a korábbi felszólalásokkal kapcsolatban azt mondta, hogy nem köthető a választásokhoz az, hogy éppen most nyújtották be a beszámolót. Megtudtuk, hogy ő kérte a polgármestert, hogy most számoltassa be az Egri Rendőrkapitányságot. Dr. Gyulai Katalin megjegyzéseihez hozzáfűzte, hogy a budapesti zavargások kapcsán egyetlen Heves megyei rendőrrel kapcsolatban sincs vizsgálat. Azt mondta, hogy a rendőrség mindig pártsemleges. Nem érkezett semmilyen párttól kérés, de ha érkezne, akkor sem tennének annak eleget. A túlbiztosításról az a véleménye, hogy csak azután derül ki egy eseményről, hogy túlbiztosították, miután már annak vége van.  S lehet, hogy azért nem történtek zavargások, károkozások, mert nagyobb számban vonultak ki.

11.55: A közbiztonsági beszámolót nagy többséggel elfogadták. Támogatják a gépjárművek beszerzését is.

12.30: Kisebb határozatokról szavaznak.

12.50: A könyvvizsgálói feladatok ellátásának meghosszabbítása kapcsán Császár Zoltán kért szót. Az Eger Audit Kft. vezetője, Dr. Gál János könyvvizsgáló a képviselő szerint kiválóan végzi feladatát. Bodnár Pál képviselő is méltatta a könyvvizsgálót. Dr. Gál János felhívta a figyelmet arra, hogy a takarékos gazdálkodás lényeges elem kell, hogy legyen a város működtetése során. Szerinte eddig az önkormányzat jól gazdálkodott.

13.00: Császár Zoltán felvetette azt a kérdés, hogy miért választanak új Választási Bizottsági tagokat, delegáltakat azok után, hogy ezt már idén egyszer megtették az országgyűlési forduló előtt. Dr. Estefán Géza főjegyző válaszában azt mondta, hogy csak bizottsági tagokat választanak újra, a szavazatszámlálók maradnak azok, akiket már korábban is kijelöltek.

13.30: A különböző tájékoztatók elfogadása folyik.

13.40: Jelenleg zárt ülésen tárgyalják a napirendi pontokat.

14.00: Császár Zoltán szót kért. Több egri pince leomlott homlokzatával kapcsolatban kifogásolta, hogy februártól mostanáig tartott az a procedúra, amely során segítséget tudtak nyújtani. Javasolta az önkormányzatnak, hogy egy csoport állandóan figyelje azokat a pályázatokat, amelyek kiegészítik a vis major keretet. Kérte Habis Lászlótól, hogy mint országgyűlési képviselő intézkedjen, hogy valamely forrásból tudjanak támogatást biztosítani a védett pincesorok számára. A képviselő szorgalmazta még azt is, hogy minél több kivilágított gyalogátkelőhelyet hozzanak létre Egerben.

14.05: A lakossági hozzászólások következnek.

14.05: M. Sós Tamás orientalista, az arab világ kiemelkedő szakembere kért szót. Pénzt kért az eddig felajánlott 1,2millió forint mellé az egri vár által megrendelt, török korabeli ágyú elkészítésének többletköltségeinek biztosítására. Elmondta, hogy ő és családja már megelőlegezték a többletköltséget, de kéri a közgyűlést, hogy anyagi lehetőségeivel és kapcsolataival segítse a pénz előteremtését.

14.10: Fábián Mária egri lakos közölte, hogy a Városgondozás Kft.-t bepereli azért, mert 9 darab hibiszkuszát önkényesen kivágták többször is, és nem kárpótolták őt. Számon kérte az önkormányzatot a város zebráinál tapasztalt autóvezetői morál miatt.

14.25: Az Egri Est Café üzemeltetője az Ifjúsági Ház felújítása kapcsán érdeklődött saját helyzetükről. Elmondása szerint már többször kértek időpontot a polgármestertől, de mindig visszautasították őket.  Hangsúlyozta, hogy még mindig nem tudják, hogy mi lesz velük annak ellenére, hogy július elsején átveszi az új üzemeltető az épületet. Nekik még évekig élő bérleti szerződésük van, tehát jogosultak még az Ifjúsági Házban zavartalanul működtetni a vendéglátóipari egységet. Érdeklődött, hogy kapnak-e csere helyiséget, és hogy miért nem válaszoltak eddig, továbbá ha költözni ük kell, akkor ki fedezi majd a költségeiket.

14.30: Deák Boldizsár szólalt fel ennek kapcsán.  Az, hogy a fejük fölött döntöttek az Egri Est Café üzemeltetőinek, nem jelenti azt, hogy nem kell nekik segíteni. Szerinte inkább támogatni kellene a kis- és középvállalkozókat, mint ilyen intézkedésekkel akadályozni.

14.45: Császár Zoltán önkormányzati képviselő, mint egri lakos, lakossági hozzászólásban szólt a közgyűléshez. Eger parkjairól beszélt, amelyek szerinte már a hajléktalanok parkjaivá váltak. Ez rontja a városképet, és sürgős intézkedésre szólította fel a testületet.

14.55: A közgyűlést Habis László polgármester befejettnek tekintette, a következő ülés minden bizonnyal augusztus 5-én lesz.

Forrás: Egriszín