Keresés: „tó” (4392 találat)

Brutális fizetésemelés a turizmusban

· Belföld · Gazdaság · Külföld

Nagyot nőhet a szállodások és vendéglátósok fizetése. Úgy tudni, januárban még a 240 ezer forintot is meghaladhatja a bérük, mert a kötelező 180 ezer forintos szakmunkás-bérminimumhoz képest is nagyobb lesz a garantált alapjövedelmük. Ehhez még alá kell írni az ágazati kollektív szerződést, ami ősszel meg is történhet.

Hét év börtön közúti baleset okozásáért

· Kék hírek

A több ember halálát okozó balesetről itt és itt tudósítottunk.

A Gyöngyösi Járásbíróság B. J. vádlottat kettőnél több ember halálát okozó közúti baleset okozásának vétsége, segítségnyújtás elmulasztásának bűntette és kábítószer birtoklásának vétsége miatt hét év börtönbüntetésre, hét év közügyektől eltiltásra és öt év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2015. november 26-án 21 óra 24 perckor Gyöngyös belterületén a személygépkocsijával két utast szállított. A vádlott a megengedett 50 km/óra helyett legalább 95 km/óra körüli sebességgel haladt, és nagy sebessége miatt egy jobbra ívelő kanyarban átsodródott a bal oldali forgalmi sávba, ahol a jármű bal elejével nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő sértett gépkocsijának. Az ütközés következtében mindkét jármű megpördült. A balesetben elszenvedett súlyos sérülések következtében a vétlen jármű sofőrje a helyszínen, míg két utasa a kórházba szállítást követően életét vesztette. A negyedik utas életveszélyes sérüléseket szenvedett, melyek súlyos egészségromlást okoztak. A vádlott gépkocsijában utazó két személy nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A balesetet követően a vádlott a járművéből kiszállt, azonban a másik gépkocsiban megsérült személyekhez nem ment oda, nekik segítséget nem nyújtott, hanem a közeli büfében a társaival együtt ásványvizet vásárolt.

Az ítélet ellen az ügyész, a vádlott és a védő fellebbezést jelentettek be, így az ítélet nem jogerős, az ügy az Egri Törvényszéken fog folytatódni.

 

Kigyulladt egy kamion az M3-ason

· Kék hírek

Átszakította a szalagkorlátot, majd egy autónak ütközött, végül az árokban állt meg egy kamion és kigyulladt a sztrádán, Atkár közelében pénteken délelőtt.

Átszakította az oldalpályákat elválasztó, belső szalagkorlátot egy Budapest felé haladó kamion péntek késő délelőtt az M3-as autópálya 75-ös kilométerénél, majd a Vásárosnamény felé vezető oldalon összeütközött egy gépkocsival és végül az út menti árokba borult, ahol kigyulladt – tájékoztatott a Heve Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Közölték: a balesethez Hatvanból, Gyöngyösről és Jászberényből riasztották a hivatásos tűzoltókat, akik három vízsugárral oltották el a lángokat, majd megkezdték a műszaki mentési munkálatokat.

Elsődleges információink szerint az Atkár közelében történt balesetben több ember megsérült, ezért őket a mentők ellátják.

A rendőrség tájékoztatása szerint a sztrádán teljes útlezárás van, a közlekedőket a 3-as főútra terelik.

Soltész Bálint megyei rendőrségi sajtószóvivőtől megtudtuk: A helyszínelés ideje alatt mindkét irányban teljes útlezárás van érvényben.

Helyszínelés miatt torlódás

· Kék hírek

Baleset történ péntek délután Egerben a Hadnagy utca - Deák utca kereszteződésében.

A helyszínelés idején torlódás várható.

Beküldött fotó: Juhász Ferenc

Idén is tízezrek ünnepelték Eger legújabb hungarikumát

· Belföld · Szabadidő

A XXI. Egri Bikavér Ünnepre ismét megtelt az Érsekkert, az ország egyik legnagyobb borgasztronómiai fesztiválja bebizonyította, hogy az évek alatt nem véletlenül vált Eger legnépszerűbb szabadtéri rendezvényévé.

Amióta a Dobó térről a csodás adottságokkal rendelkező Érsekkertbe költözött az Egri Bikavér Ünnep, szinte minden évben a korábbiaknál több látogatója van a borünnepnek. A poháreladásokból, a borászok és az éttermek forgalmából ismét arra lehet következtetni, hogy a rendezvény túllépte a tavalyi – rekordnak számító – 50 ezres látogatószámot.

Már mielőtt elindult volna a XXI. Egri Bikavér Ünnep, biztos volt, hogy minden eddiginél fontosabb lesz az idei rendezvény, hiszen márciusban a Magyar Hungarikum Bizottság bejelentette: a hungarikumok sorába emelik az Egri Bikavért. Mindez egy hatalmas elismerés az Egri borvidéknek, az itt dolgozó borászoknak és szőlőtermelőknek, szakértőknek, illetve mindenkinek, akinek fontos az egri bor. A szervező Eger Város Hegyközsége bízik abban: munkájával és az Egri Bikavér Ünneppel is hozzájárult ahhoz, hogy a borvidék zászlós bora hungarikum lehessen.

Hungarikumhoz méltó ünnep volt

„Az eddigieknél is fontosabb volt számunkra az idei borünnep, szerettük volna, hogy hungarikumhoz méltó módon ünnepelhessük meg az Egri Bikavért. Látva azt, hogy már az első naptól mennyien voltak kíváncsiak a borászokra, az éttermekre és az ingyenes programokra, azt hiszem, kijelenthetjük, megérte egy egész éven át dolgozni ezért a rendezvényért. Az Egri Bikavér Ünneppel is azt szeretnénk elérni, hogy a borvidék szőlészei és borászai egyre ismertebbek legyenek, és az Egerbe érkezők egy olyan minőségi borgasztronómiai fesztiválra látogassanak el, amelyből csak nagyon kevés van az országban” – értékelt Tarsoly József, a rendezvény főszervezője. Eger Város Hegybírója külön kiemelte: évről-évre sikerül előrébb lépni, ami annak is köszönhető, hogy az Egri borvidék szőlészei és borászai is egyre jobb munkát végeznek, amelyet mutat a számos hazai és nemzetközi díj is.

Külön elismerés a borvidék számára, hogy a XXI. Egri Bikavér Ünnep nyitónapján Tarlós István, Budapest főpolgármestere személyesen jelentette be, hogy a főváros hivatalos vörösbora az Egri Bikavér, míg fehérbora az Egri Csillag lett. Szintén a nyitónapon – amelyen díszvendég volt Franco Nero színész, rendező – derült ki, hogy File János lett a 2016. Év Szőlőtermelője, Osváth Tamás az Év Bortermelője, Malácsik Tibor az Év Borgasztronómusa, míg Pál Sándor munkáját az Eger Szőlő- és Borkultúrájáért éremmel ismerte el a hegyközség.

A XXI. Egri Bikavér Ünnepen – ahogy a korábbi években is – a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség által kijelölt szakmai zsűri választotta ki a borünnep legjobb bor és étel párosítását. Az első helyezett a Hangácsi Pincészet Egri Bikavér Classicus 2011 bora és a Balneo Hotel Zsóri étele, a grillezett marharostélyos krumplis kenyérropogóssal és barbecue salátával lett. Második helyen Sike Tamás Pincészetének Egri Bikavér Superior 2013 nedűje végzett és az ehhez párosított gasztronómiai különlegesség. Sike Tamásék borához a Kis Anna Halászkert által készített étel az alábbi volt: a sertés szűzérmék és hízott kacsamájszeletkék roston sütve angolszalonnával, aszalt szilvával és toronyba rakva hecsedli lekváros barna mártással, sajtos gratin burgonyával, sárgarépachips-szel, cukorborsóval, rózsaszirommal. Harmadik lett a St. Andrea Szőlőbirtok 2015-ös Áldás Egri Bikavére és a hozzá párosított konfitált kacsacomb vörösboros erdei gombával, tortillába tekerve, illetve a desszert: Saliris házipálinkás (kajszibarack), levendulás pohárkrém erdei gyümölcsöntettel. Az ételt az egerszalóki Saliris Resort Spa és Konferencia Hotel **** Superiornak köszönhettük. A XXI. Egri Bikavér Ünnep legjobb Egri Bikavére Vincze Béla 2012-es Egri Bikavér Arcanuma lett.

XXII. Egri Bikavér Ünnep – 2018. július 12-15.

Nem szabad elmenni amellett sem, hogy az Egri Bikavér Ünnepnek kiemelt szerepe van Eger életében – hangsúlyozta Tarsoly József. A hegybíró emlékeztetett: az év során ekkor van az egyik legnagyobb forgalmuk a város szálláshelyeinek, nagyon sok hazai és külföldi turista lepi el a hevesi megyeszékhelyet. De a főszervező szerint az is lényeges, hogy a helyiek és a környékbeliek találkozóhelyévé vált az Egri Bikavér Ünnep, ahol baráti társaságok, régen látott ismerősök szórakozhatnak együtt egy remek környezetben.

„Nagyon köszönjük a támogatóknak, a szőlészeknek és a borászoknak, az éttermeknek illetve mindenkinek, aki segítette az idei Egri Bikavér Ünnepet is. Külön szeretném megköszönni a környéken lakóknak is, hiszen a zenei rendezvények azért olykor próbára tehették a türelmüket” – hívta fel a figyelmet a hegybíró, aki a jövő évi borünnep időpontját is bejelentette: 2018-ban szintén négy napon át, július 12-e és 15-e között ünnepelhetjük az Egri borvidék borait.

Jövőre ismét találkozunk!

Bivalysajt és szamárhús az erdőben

· Belföld · Egészség · Szabadidő

Bivalysajtot, szamárhúst és pisztráng-különlegességet is kóstolhattak a látogatók az Eger-erdei gasztrofesztiválon Szilvásváradnál. Sokan mentek el, az ott kapható ételek különlegessége, hogy kizárólag bio nyersanyagokból készítik, amelyeket Szilvásváradon és környékén termesztettek és készítettek. Vagyis, a vendégek pontosan tudják, mit esznek.

Ráomlott a ház az idős nőre

· Belföld · Kék hírek

Hatalmas gázrobbanás után saját háza omlott rá egy idős asszonyra Tiszanánán. Az egyik szomszéd azt mondta a Tényeknek, akkora volt a detonáció, hogy lerepült a székről, és a füle is bedugult a robbanást kísérő légnyomástól. A ház tulajdonosát, egy idős asszonyt a romok alatt találták meg, csodával határos módon túlélte a gázrobbanást.

Négyévest mentett a hős úszómester

· Belföld · Kék hírek · Szabadidő

Fuldoklott és kapálózott egy négy éves kisfiú az egri strand egyik medencéjében. Magától mehetett a mélyvízbe, amikor a szülei nem figyeltek rá. Az uszodamester lélekjelenlétén múlt, hogy időben ki tudták emelni és újra tudták éleszteni. Mióta ilyen nagy meleg van, megnőtt a vízi tragédiák száma, csak a múlt héten heten fulladtak vízbe.

http://rtl.hu/rtlklub/hirek/egy-pillanatig-nem-figyeltek-ra-elmerult-a-medenceben-a-kisfiu

Motoros halt meg Vámosgyörknél

· Kék hírek

Egy kanyarodó mezőgazdasági vontató pótkocsijának rohant a motoros.

Jászárokszállás felől Vámosgyörk irányába közlekedett a középkorú gyöngyösi férfi motorjával, amikor eddig tisztázatlan körülmények között utolérte az előtte haladó és balra kanyarodó traktor pótkocsiját.

Úgy tudjuk, a motoros nagy sebességgel akarta megelőzni a szerelvényt: a sebességmérője a baleset után 160km/órát mutatott. Információnk szerint a baleset pillanatában a beépített headset segítségével telefonált is.

A traktort vezető férfi kamerán kívül elmondta: tanyájára fordult be a balesetkor. Ezt naponta többször is megteszi, mindig elővigyázatosan. Most sem tett másként, de szerinte a motoros olyan nagy sebességgel közlekedett, hogy ő a befordulás előtt nem is láthatta.

A helyszínre kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A baleset Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megye határán történt. A helyszínelés idejére, órákra teljes útzár volt érvényben.

 

Gáz robbanhatott Tiszanánán

· Kék hírek

Valószínűleg a vezetékes gáz robbant fel egy családi házban.

A robbanás következtében a ház egyik szobája beomlott, a romok maguk alá temettek egy embert. A tiszanánai önkormányzati tűzoltók felkutatták és kimentették a romok alól a ház lakóját, aki eszméleténél maradt.

Az egyik szomszéd elmondta: akkora volt a robbanás, hogy ő a lakásában leesett a székről. Kirohant, és az összedőlt házat látta csak.

Azonnal a szomszédasszony keresésére indultak, őt a romok alatt fedezték fel.

A ház lakhatatlanná vált, a tulajdonost kórházba szállították.