Keresés: „kiállítás” (187 találat)

Szendi Lajos hatodik fotókiállítása

· Kultúra

„Tájak, arcok, emberek” címmel mutatták be Szendi Lajos fotóit a Bartakovics Béla Közösségi Házban. A Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítást szeptember 18-ig lehet megtekinteni.

2003 óta tartja a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége a Magyar Fotográfia Napját azzal a céllal, hogy a társadalom jobban fókuszáljon a fotóművészekre, és még több figyelmet kapjon a fotózás. Ebben a hónapban, Egerben is több fotókiállítás nyílt, köztük Szendi Lajos tárlata a Bartakovics Béla Közösségi Házban. Az alkotó hatodik kiállításán vadonatúj fotóit lehet  megnézni, ugyanis egy winchestervesztés következtében a fotóművész kénytelen volt újrakezdeni a galéria feltöltését.







. .
A tárlatot Tőzsérné Géczi Andrea, a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár igazgatója vezette be megnyitóbeszédében. „Szendi Lajos fotóin a legfontosabb az, hogy láthatóvá tegye a szeretetet, barátságot, szerelmet, harmóniát és disszonanciát.” - hangsúlyozta. Köszöntőjében arra kérte a jelenlévőket, hogy a képeken a szemeket figyeljék, mert nagyon sokféle érzelmet tükröznek. Hozzátette, hogy minden fotón jól láthatóak a gondolatok, mert a szemmel nem lehet hazudni. A könyvtár igazgatónője felhívta a figyelmet a kiállítás másik csomópontjára is, mely az embert és a körülvevő környezetét ábrázolja. Zárásként személyes véleményét tolmácsolta: „Ezek a fotók számomra melegséget és fényt sugároznak. A tájakat ábrázoló fotók impresszionisztikusak. A színek és a formák összeolvadnak egy nyugodt, de erőteljes érzelmi töltésű világban.”

Forrás: Egriszín

Kitüntetések az állami ünnepen

· Belföld

Ünnepélyes keretek között adták át a Magyar Köztársaság állami ünnepe alkalmából a város fejlődése érdekében, a közéleti, a kulturális, valamint a szociális területeken kiemelkedő eredményeket elért személyeknek a kitüntetéseket és a díszpolgári címet tegnap este, a Dobó téren.

„A jövő és a jelen azon múlik, mit teszünk és hogyan, és hogy képesek vagyunk-e összefogni? Mindenkinek feladata van, mindenkire szükség van. Ha mindenki a maga feladatát végzi el, érdemes lesz Magyarországon élni” – jelentette ki Habis László polgármester köszöntőjében az augusztus 20-a tiszteletére rendezett városi díszünnepségen. Az ünnep alkalmából, a Dobó téren egybegyűlt közönség előtt Réti Árpád színművész adta elő Petőfi Sándor A nemzetgyűléshez című versét. Az ünnepség központi részében a polgármester átnyújtotta a közgyűlés által adományozott kitüntetéseket nemzeti ünnepünk alkalmából.





Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése Díszpolgári Címet adományozott Bánffy György Kossuth-díjas színművésznek, Eger város hírének és tekintélyének növelése érdekében végzett kiemelkedő munkássága elismeréseként.

Bánffy György 1927-ben született Budapesten. A vármegye főjegyzőjének fiaként 14 éves koráig Egerben lakott. Elemi iskoláit a Lyceumban végezte, majd 1937-41 között az Egri Ciszterci Gimnázium diákja volt. Érettségi vizsgáját már a budapesti Érseki Katolikus Gimnáziumban tette le. 1953-ban diplomázott a Színház és Filmművészeti Főiskolán. Színészi pályafutását a Filmgyártó Vállalatnál kezdte, majd három évig a budapesti Nemzeti Színház, később a Fővárosi Operett Színház tagja, melyet a pécsi Nemzeti Színház tagsága követett. 1971 óta a József Attila Színház tagja és a Zeneakadémia beszédtanára. Drámai színész, s mint ilyen, kitűnő jellemalakító képességgel rendelkezik. Kiváló beszédtechnikája, orgánuma legendás előadóestjein is jól érvényesül. Színpadi szerepei mellett számtalan játékfilm és tévéfilm szereplője. A magyar nyelv megőrzéséért, ápolásáért, magyarságtudatunkért is komoly feladatokat vállal. Az egyik legszebben beszélő magyar színész. Jászai- és Kazinczy-díjas, Érdemes, majd Kiváló Művész. 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti-keresztjét, 2001-ben pedig munkásságát Kossuth-díjjal ismerték el. „Egriségére” büszke, s mint innen elszármazott országosan ismert személyiség, sokat tett a város hírnevének és tekintélyének emeléséért. A művész úr egyéb elfoglaltsága miatt kitüntetését a későbbiekben veszi át.

Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése Eger város közéletében, illetve a város fejlődése érdekében végzett kiemelkedő munkásságuk elismeréseként „Pro Agria Díjat” adományozott Gergely Péter Pál karnagy úrnak és Szepesi György nyugalmazott zeneiskolai igazgatónak.

Gergely Péter Pál  1951-ben született Kazincbarcikán. Tanári diplomáját, brácsa szakon a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Miskolci Tagozatán szerezte. Felsőfokú tanulmányait a budapesti Zeneakadémia karmesterképző-szakának elvégzésével egészítette ki. A Miskolci Egressy Béni Zeneiskola hegedű-és kamarazene tanára. A miskolci Mindszenti templom karnagya, 1996-tól a Miskolci Cardinal Mindszenty Kórust vezeti. 1992-től lett a karmestere és művészeti vezetője az egri Cantus Agriensis Kórusnak. Az elmúlt 18 év alatt végzett magas színvonalú kórusvezetői munkásságának köszönhetően ezzel az együttessel számos hazai és nemzetközi sikert ért el. 2002-ben "Hangversenykórus Cum Laude" minősítést kaptak, amely ebben a műfajban a legrangosabb elismerés.  A miskolci Cardinal Mindszenty Kórussal közösen bemutatott műsorukkal háromszor nyertek első díjat a Rómában megrendezett Palestrináról elnevezett nemzetközi kórusversenyeken. A város kulturális életének fontos szereplői, számos ősbemutató, oratórikus koncert előadói. A közel két évtizedes magas színvonalú művészi munkásság elismeréseként részesült a „Pro Agria Díj” kitüntetésben.

Szepesi György 1935-ben született Egerben. Zenetanári képesítést 1962-ben szolfézs-karvezetés szakon Debrecenben szerzett, melyet később klarinét szakos diplomával is kiegészített. Tanári pályáját a Farkas Ferenc Zeneiskola jogelődjében, az Egri Állami Zeneiskolában kezdte, ahol 1995-ben történt nyugállományba vonulásáig klarinéttanárként közel negyven évet töltött, - melyből 28 évet igazgatóként dolgozott. Évtizedeken keresztül meghatározó egyénisége volt Eger kulturális életének. Az Egri Szimfonikus Zenekar és az Egri Fúvósötös alapító tagja. Magas szintű szólista játékát és élvezetes tematikus ismeretterjesztő műsorait szeretett közönsége a mai napig élvezheti. A rendszerváltás után a Kulturális Bizottság külsős tagjaként két cikluson keresztül segítette a bizottsági munkát. Három évtizeden át a Filharmónia megbízottjaként szervezte Heves megye és Eger város koncertéletét. Sok évtizedes magas színvonalú munkásságával rendkívül sokat tett a zeneoktatásért, a város hírnevének, zenekultúrájának emeléséért.

A kulturális területen végzett kiemelkedő teljesítmények elismeréseként a közgyűlés „Pro Cultura Agriae-díjat” adományozott Dr. Kádár Zsolt esperesnek.

Dr. Kádár Zsolt 1953-ban született Miskolcon. Lelkészi képesítését a debreceni Református Theológiai Akadémián szerezte, melynek elvégzése után rövid ideig szilvásváradon működött. 1988-ban került Egerbe, amikor az Egri Református Egyházközség gyülekezete hívta, és lelkészének megválasztotta. Munkásságának köszönhetően az akkor meglehetősen kicsiny gyülekezetből az Egervölgyi Református Egyházmegye legerősebb gyülekezete nőtt ki. 1998-ban theológiai doktori címet szerzett. Az Egervölgyi Református Egyházmegye esperese, a Magyar Református Egyház tudományos testületének a Doktorok Kollégiumának főtitkára. Egriségére büszke, kitüntetésnek tartja, hogy ennek a nem túl nagy, de nagyon kedves gyülekezetnek lehet a lelkipásztora. 1996-ban az ő vezetésével az egyház visszaigényelte és visszakapta a patakparti Kálvin Házat, amely az azóta eltelt időszak alatt a hitéleti és kulturális tevékenység folytatásának legendás helyszínévé vált. Az épülettel ugyanis a várost kívánták szolgálni úgy, hogy nem csak a gyülekezet hitéleti alkalmai előtt nyitották meg annak termeit, hanem a helyben élő és alkotó művészek, írók, és az egész város számára. A színvonalas rendezvényeken, hangversenyeken, kiállításokon, írótalálkozókon, könyvbemutatókon szellemi hidak épülnek itt, lélektől lélekig. Joggal állapítható meg, hogy ez a fontos intézmény maradandó értéket képvisel, hiszen eredményesen szolgálja az egyház fő hivatását, az evangelizációt, ugyanakkor a magyar művelődést is.

Művészeti Nívódíjban részesült Kishonthy Jenő festőművész, Kovács István zeneiskolai igazgatóhelyettes, Majoros Tamás fényképész és a Szent István Rádió Szerkesztősége.

„Képzőművészeti Nívódíj” kitüntetésben részesült Kishonthy Jenő festőművész.

Kishonthy Jenő 1935-ben született Edelényben. A Magyar Képzőművészeti Főiskolát Barcsay Jenő és Bernáth Aurél tanítványaként 1960-ban végezte el. Ezt követően telepedett le Egerben, ahol mind a mai napig él. Évtizedeken keresztül az Eszterházy Károly Főiskola Rajz tanszékén oktatott, mely intézményben nyugállományba vonulása után óraadóként is szolgálta a művészeti és a tanárképzés ügyét. Pedagógusként tanítványok sokaságát nevelte a szép értékelésére, annak újrateremtésére. A tehetségeket felkarolta, támogatta. Olyan szellemi alkotóműhelyt hozott létre, melynek tudatformáló és közösségteremtő ereje az egész városra kisugárzott. A 90-es években létrehozta az egri hivatásos képzőművészek nagy részét tömörítő „Ars Agria” Képzőművész Egyesületet. Alkotóként hagyománytisztelő, mértéktartó és visszafogott. Lírikus festményeinek alaptémája és hangulata a kisvárosi életérzésben gyökerezik. Tagja a Magyar Köztársaság Művészeti Alapjának. Művészetével, festményeivel az érdeklődők a csoportos kiállításokon kívül számos jelentős egyéni kiállításon is találkozhattak. Több évtizedes kiemelkedő munkásságának elismerése ez a kitüntetés.

„Zenei Nívódíj” kitüntetésben részesült Kovács István zeneiskolai igazgatóhelyettes.

Kovács István 1958-ban született Budapesten. Középfokú tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta, melynek befejezése után felvételt nyert a miskolci Zeneművészeti Főiskolára. Klarinét szakos diplomáját 1980-ban szerezte, míg blockflőte tanári diplomáját a miskolci Egyetem Zeneművészeti Intézetében vehette át. 1984. szeptemberében került az egri Farkas Ferenc  Zeneiskolába, mely iskolának  azóta  is tanára. Jelenleg igazgatóhelyettesként segíti az intézmény vezetését. Az alapfokú művészetoktatás területén végzett pedagógiai munkája magas színvonalú, személyében munkatársai és tanítványai aktív, segítőkész, pontosan és precízen dolgozó szakembert tisztelnek. Előadóművészként érdeklődése a régi zenei művek felkutatása, ápolása és megőrzése felé fordult, amiért 22 évvel ezelőtt megalakította a Musica Aulica Régizene Együttest. Az eltelt több mint két évtized alatt szerepléseik, bemutatóik szinte megszámlálhatatlanok. A régi zenék népszerűsítése terén végzett munkásságával, együttesével a város kulturális életének meghatározó tényezője. Tevékenysége úgy a külföldi kapcsolatok ápolásában, mint a magyar zene más országokban történő megismertetésében is jelentős.

„Fotóművészeti Nívódíj” kitüntetésben részesült Majoros Tamás fényképész.

Majoros Tamás 1957-ben Egerben született. Érdeklődése már korán a fényképészet felé irányult. Általános iskolai tanulmányai befejezése után Budapestre ment, ahol a Práter utcai szakiskolában elsajátította a fotografálás alapjait. 1995-ben mestervizsgát téve a „szakma mestere” címet is elnyerte. Húsz esztendővel ezelőtt megalapította fotós vállalkozását az Egri Fuji Foto Centrumot, melynek vezetője és tulajdonosa. Az első időkben nyomdai fotózással foglalkozott, beállítottsága azonban hamarosan a művészi fotózás felé irányította. Művészi szinten megalkotott esküvői, portré és gyermekfotók sokaságát készítette el, de több díjat nyert úgy a természetről, mint a műemlékekről és egyéb tematikus célzattal készült képeivel is. A Gárdonyi Géza Színház Galériájában 2001 márciusában nyílt meg színházi fotóiból rendezett kiállítása, melyben a legemlékezetesebb színházi pillanatokat örökítette meg. Az Egri Egyházmegye 2004-ben ünnepelte fennállásának ezer éves évfordulóját, mely alkalomból az Érseki Gyűjteményi Központ egy reprezentatív albumot jelentett meg, melynek számos művészi fotóját szintén ő készítette. Magas színvonalú tevékenységével 2001-ben elnyerte a Vállalkozók Országos Szövetsége által alapított „Év vállalkozója” címet. Munkásságával méltán vívta ki a város polgárainak megbecsülését.

„Sajtó-és Publicisztikai Nívódíj” kitüntetésben részesült a Szent István Rádió Szerkesztősége.
(A kitüntetést Szarvas István kuratóriumi elnök veszi át.)
A Szent István Rádió – egri központtal – Magyar Katolikus Rádió néven tíz esztendővel ezelőtt kezdte meg működését. Műsorainak sugárzását 2000. augusztus 20-án indította. Fenntartója a Magyar Katolikus Rádió Alapítvány.  A határon túl Szlovákiában és Ukrajnában is foghatók a rádió adásai, így vételkörzete Budapest határától Kárpátaljáig és Szolnoktól egészen Kassáig terjed. A Szent István Rádió műsorpolitikájának köszönhetően hamar népszerűvé vált. A Szent István Rádió az ország legnagyobb vételkörzetű regionális rádiójaként, immár tízedik éve napi 24 órában, regionális közműsor-szolgáltatóként működik. Műsoraikban igyekeznek mindig valami jót és újszerűt, valami maradandót adni a hallgatóknak. Műsoridejében főként közszolgálati jellegű műsorok hangzanak el, amelyek átfogják a mindennapi élet egészét, a gazdaság, a társadalom és a kultúra minden lényeges kérdéséről szólnak. Elsősorban az emberi hangra épít, de zenei világa is nyugodt, a szeretetteljes hangvételhez igazodik. A Rádió célja immáron 10 éve azonos az egyház küldetésével: „mindenki üdvösségének a szolgálata”.

Az egészségügy és gyógyítás, valamint a szociális gondoskodás területén dolgozó kimagasló eredményt elért szakemberek részére alapított kitüntetések átadásán Megyei Jogú Város Közgyűlése az „Eger Város Egészségügyéért” kitüntetést adományozta Dr. Kakuk Judit főorvosnak, Dr. Kalló János , Dr. Kollár Lajos és Dr. Somogyi István háziorvosoknak.

1. Dr. Kakuk Judit 1951-ben Egerben született.
Az egri Gárdonyi Géza Gimnáziumban érettségizett. Ezután tanulmányait a Debreceni Orvostudományi Egyetemen folytatta, ahol 1975-ben szerzett diplomát. Orvosi hivatásának gyakorlását ugyanebben az évben az egri Markhot Ferenc Kórház Szemészeti Osztályán kezdte. 1999-től főorvos, 2003-tól pedig az osztály vezetője. Öt éven keresztül folytatott szűrést az egri óvodákban, illetve ellátta a kiszűrtek gondozását. 12 évig végezte a szemészeti osztály ultrahang diagnosztikus vizsgálatait. Az egri szemészeti osztályon 2002-től kezdődően személyéhez köthető az ultrahangos műtéti eljárás bevezetése a szürkehályog műtéti megoldásában. 2008 novemberétől nyugdíjas, de szemorvosként optikai szaküzletekben jelenleg is dolgozik. Kiváló szakember, lelkiismeretes orvos. Munkájára, óriási szakmai tapasztalatára és emberségére nemcsak betegei, hanem munkatársai is mindenkor számíthatnak. Példaadó munkássága elismeréseként részesült az „Eger Város Egészségügyéért” megtisztelő kitüntetésben.

2. Dr. Kalló János 1948-ban Kabán született.
A Debreceni Orvostudományi Egyetemen 1972-ben szerzett diplomát. Pályáját Verpeléten kezdte, ahol egy évtizeden keresztül a község körzeti orvosaként dolgozott. Általános orvostanból szakvizsgázott.  A 20. sz. körzet orvosaként 1982-ben került Egerbe. Az új körzet kialakítása, a lakosság bizalmának megnyerése nem okozott számára nehézséget. Az egészségügyi alapellátás átvétele után a Markhot Ferenc Kórházból háziorvosként a városhoz került. Az elsők között kezdett vállalkozóként dolgozni. Kedves, türelmes, közvetlen, alapos gyógyító munkájában épít a betegek együttműködésére. Körzetére különösen jellemző a lakosság elöregedése, ezért rendkívül nagy figyelmet fordít a betegek otthoni ellátására, ápolására. Egyéb problémáik megoldásában is segítséget nyújt, hiszen kiváló kapcsolatokat ápol a szociális gondozói hálózattal. A Közel négy évtizedes áldozatos család-orvosi szolgálatának elismeréseként részesült az „Eger Város Egészségügyéért” kitüntetésben.

3. Dr. Kollár Lajos 1947-ben Egerlövőn született.
Az érettségi követően három évig az egészségügyben dolgozott. Orvosi diplomáját 1975-ben szerezte a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. Ez év őszétől került az egri Markhot Ferenc Kórházba ahol 1979-ben szülészet-nőgyógyászatból szakorvosi képesítést szerzett. 1989-től az egri 17. sz. körzet háziorvosa. Háziorvostanból 1998-ban tett szakvizsgát. Magánpraxisban nőgyógyászként ma is dolgozik.  Orvosként, és önkormányzati képviselőként sokat tett azért, hogy az északi városrész betegeinek ellátása minél ideálisabb körülmények között történjen.  Hosszú évek óta gondoskodik a Nyugdíjasházban élő idősek egészségéről. Betegeivel közvetlen, az orvos-beteg kapcsolatot egyénisége teszi sajátosan oldottá. Az Egerben töltött 35 éves lelkiismeretes orvosi munkássága elismerése ez a kitüntetés.

4. Dr. Somogyi István 1951-ben született Mezőkövesden.
A középiskolát szülővárosában végezte, majd a Debreceni Orvostudományi Egyetem befejezése után 1976 őszén szerzett orvosi diplomát. Pályáját a miskolci Semmelweis Kórházban kezdte, ahol két évig dolgozott. Egri gyógyító munkáját a Markhot Ferenc Kórház I. Belgyógyászati Osztályán kezdte 1979-ben. Szakorvosi vizsgáját belgyógyászatból 1982-ben tette le. Három évig a Kórház üzemegészségügyi szolgálatán üzemorvosként is dolgozott. 1992-től lett az egri városi alapellátás háziorvosa, körzetét jelenleg vállalkozó orvosként látja el. 1998-ban háziorvostanból is szakvizsgázott. Munkája az eltelt évtizedek alatt sem vált pusztán rutinná, rendkívül alapos, a betegekkel türelmes. A gyógyításon túl segíti, nyomon követi betegei szociális és egyéb problémáit, segíti őket azok megoldásában. 30 éves áldozatos egri gyógyító tevékenységének elismerése ez a kitüntetés.

A szociális gondoskodás területén végzett munkássága elismeréseként 2010. évben a közgyűlés „Szociális Gondoskodásért” kitüntetésben részesítette Utasi Lászlónét, a Családsegítő Intézet Felsővárosi Gondozási Központjának vezetőjét.

Utasi Lászlóné (Oláh Zsuzsanna) 1956-ban Cigándon született.
A középiskolát Sátoraljaújhelyen, a Kossuth Lajos Gimnázium egészségügyi tagozatán végezte. Érettségi után négy éven keresztül gyermekápolóként a Szabadsághegyi Gyermekszanatóriumban dolgozott. Ezt követően a honvédség kötelékében egészségügyi tiszthelyettesként működött. A honvédség után a diósjenői Szociális Foglalkoztató Intézeténél területi szociális szervező-gondozóként helyezkedett el, ahol közreműködött a gondozási központok kialakításának modellkísérletében is. 1986-tól dolgozik az egri Családsegítő Intézetben. Gondozónő, idősek klubja vezető, majd gondozási központvezető. Szociális szervező diplomát a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán szerzett. Gazdag gyakorlati, elméleti, szakmai tapasztalatainak birtokában vesz részt a gondozási szükségletet megállapító városi szakértői bizottság munkájában. Szorgalmas, pontos és megbízható vezető. Elméleti, gyakorlati felkészültségével, személyes tulajdonságaival 25 éve meghatározó szakembere városunk idősellátásának. Az intézményben végzett magas színvonalú szakmai munkásága elismeréseként részesült a „Szociális Gondoskodásért” megtisztelő kitüntetésben.

Forrás: Egriszín

Egy művésztanár életműve

· Kultúra

Munkásságának legfontosabb alkotásai, közöttük a Szent Korona másolata is látható Pataki József tegnap délután nyílt életmű-kiállításán, a Keresztény Ifjúsági Klubban. A 75 éves művésztanár tárlatát Habis László polgármester és Mikolai Vince pápai prelátus nyitotta meg, nagy érdeklődés kíséretében.

Főként tűzzománc munkáit mutatja a be az a kiállítás, mely Pataki József Csokonai alkotói díjas zománc iparművész életművét tekinti át. A szeptember 12-ig látogatható tárlaton olajfestményeket, grafikákat is megtekinthet a látogató. A sajátos esztétikai világot követő, a témákban a magyar történelmet, a hazai tájakat és Egert feldolgozó művek egy része magántulajdonban van.

Pataki József 1936-ban született Borsodszemerén. Egerben tanítóképzői, majd földrajz-rajz szakon szerzett tanári diplomát. Művészeti tanulmányait a Képzőművészeti Főiskola által indított emelt szintű rajztanári továbbképzőn folytatta, ahol Xantus Gyula és Balogh Jenő voltak a mesterei. Tanári munkássága Gyöngyöspatán kezdődött, később Egerben dolgozott tovább. 1965-ben szervezte meg először a megyében élő és alkotó rajztanárok nyári művésztelepét, a Megyei Rajztanárok Stúdióját Szilvásváradon, amelynek 20 évig volt vezetője, szervezője.
Pataki József a képzőművészet számos műfajában képviselteti magát elismerésre méltó alkotásokkal. Otthonosan mozog a grafika, a festészet, a kisplasztika területén. Az elmúlt évtizedben elsősorban tűzzománccal foglalkozik. Állandó résztvevője a salgótarjáni Zománcművészeti Nyári Tábornak, ahol nagyméretű zománc táblaképeivel szerepel.
Több mint 80 kollektív és egyéni kiállításon vett részt az elmúlt ötven évben. Rendszeres résztvevője Egerben és a megye városaiban szervezett kiállításokon, biennálékon. Alkotói munkásságát számos elismerés dicséri, több első és több különdíj fémjelzi, többek között Eger Város Díja, a 2003-as év Csokonai Díja. A 2002-es strasbourgi kiállításon két nagyméretű tűzzománc képével szerepelt és aratott elismerést.
A magyarság sorsát, kultúrájának, életének tradícióit, Eger városának szépségét, történelmét rögzítő nagy patrióta művész rézkarc és fametszet sorozataiból mappákat és képeslapokat is kiadtak. Sajátos művészi világa szorosan kötődik a klasszikus rekesz-zománc és azsúr-zománc technikához, amiben a technika határait feszegető módon alkalmazza más műfajok módszerét. Nagyméretű zománc táblaképei festményként értelmezhetők.
Alkotásai megtekinthetők az egri Dobó utcai Görög kávézóban, a Megyeháza és a Városháza falain. Számos képe eljutottHollandiába, Franciaországba, Angliába sőt Európán kívülre az USA-ba és Dél Afrikába is.
Nyugdíjba vonulását megelőzően 32 évig az Egri Gyermekvárosban tanított.

Forrás: Egriszín

A helyi értékek mentén…

A helyi kulturális, történelmi értékek, hagyományok ápolása, bemutatása céllal létrejött helytörténeti, városvédő egyesület mutatkozott be nyílt nap keretében ma délelőtt, Bélapátfalván.

A hagyomány ápolása mellett a szebb élhetőbb környezet kialakítása, és az odalátogatók számára vonzó településkép megteremtése a helyi adottságok figyelembevételével, célként fogalmazódott meg a megvalósításra váró ötletekkel, elképzelésekkel teli bélapátfalvi lelkiismeretes értékmentők bemutatkozásán. Az új szervezet munkája során folyamatosan tájékoztatást kíván nyújtani Bélapátfalva múltjához kötődő jeles évfordulókról, eseményekről, a város jelenét és jövőjét meghatározó elképzelésekről, tervekről.
A Bélapátfalvai Helytörténeti, Városvédő és Városszépítő Egyesület egyesület 2010 tavaszi megalakulásakor megfogalmazott célkitűzések között legfontosabbak a város hagyományainak és helytörténeti emlékeinek kutatásával és közkinccsé tételével kapcsolatos elképzelések, amelyek mellett további feladatként megfogalmazódott a városfejlesztés aktuális kérdéseinek véleményezése, valamint a jelentős történelmi, kulturális és ipartörténeti emlékekkel bíró település lakosainak véleményét és kéréseit, észrevételeit közvetíteni az önkormányzat felé.

Bárdos Péter az egyesület elnöke a mai bemutatkozáson kiemelte, hogy az önzetlen, civil kezdeményezésre létrejött szervezet fontos feladatnak tekinti szűkebb hazája épített és természetes környezetének megóvását, városuk arculatának szebbé tételét. Bízván abban, hogy sokan vannak rajtunk kívül is, akik szívükön viselik városuk érdekeit, lokálpatrióta társaknak is önálló megjelenési lehetőséget, szellemi-anyagi támogatást nyújthat az egyesület.
Az egyesület várja a Bélapátfalvával kapcsolatos véleményeket, javaslatokat, melyet a megfelelő fórumokon aktívan képviselhet. Fontosnak érzik, hogy a város jövőjének tervezésekor mindannyian hallassák hangjukat, hogy településünk fejlesztései ügyében ne nélkülünk szülessenek döntések.

Az egyesület munkája kapcsolatot jelenthet a helyi közösség és a település vezetése között. Egyfajta kommunikáció, a lakosság gondjainak és a város elképzeléseinek megismerése mentén.
Hogy mit jelent a település életében egy ilyen hagyományőrző egyesület munkálkodása, arról Ferencz Péter, Bélapátfalva polgármestere így nyilatkozott:
„Mindenféleképpen fontos. Egyrészt a múltból való táplálkozást jelenti, ami a jövőt vetíti elő. Emellett a hagyományőrzést, sok szempontból. Itt elhangzottak nagyon fontos gondolatok, a helyi ingatlanok védelméről, a Mária-forrásról. Igazából ezek azok az értékek, amik hozzánk kötődnek, amiket valóban mi építettünk. Büszkék lehetünk Bélapátfalván a Bélkő-hegyre, vagy az Apátságra, de azokat nem mi építettük.
Ezeket a házakat amelyek megtalálhatók a településen már mi építettük, mi gondozzuk, mi szépítjük. A Mária-forrás, ami idővel tönkre ment, újjá szeretnénk építeni, az már a mi érdemünk lehetne. De folytathatjuk tovább a kertépítéssel, közparkok építésével, mindazzal, ami a jövőre vonatkozóan a mi tetteinket fogja majd alátámasztani.”

Az egyesületi bemutatkozáson a település polgárai előtt Bárdos Péter elnök a célok szándékok megfogalmazása mellett azokat az ötleteket is körvonalazta, amelyek jövőbeli megvalósításával változhat Bélapátfalva arculata is. A szervezet tervei között szerepel helytörténeti kiállítás létrehozása és faültetés. A 100 éve indult cementgyártásnak emléket állítva szeptemberben emléktáblát avatnak az egykori gyár területén és Bélapátfalváért emlékérmet adnak át, az áldozatos munkájukkal a településért sokat tett személyeknek.
A korabeli fotókon látható településkép hangulatának helyreállítása céllal az ősszel 20 gömbakác fát ültetnek, ami a természetes, élhető környezet és a hagyományos utcakép kialakítását célozza.
Ha az ember kicsit kinyitja a szemét, könnyen talál kincseket, értékeket a környéken. Bélapátfalva természeti adottságait a Bükk közelsége, a Bélkő-hegy látványa és turisztikai szerepe, valamint a hegyekkel övezett Gyári-tó és környezete biztosítja. A természetes karsztforrások vizének jótékony hatásáról is sokan nyilatkoznak elismerően. A környezet megóvása és védelme a helyi és az idegenforgalmi érdekeket egyaránt szolgálja.
A történelmi hagyományok legszebb emléke az Árpád-kori apátsági templom. Az épület mellett található, valaha kultikus jelentőséggel bíró Mária-forrás helyreállítása is várat magára. Az egykor itt elhelyezett Mária-szobor mára teljesen tönkrement, a tervek szerint rekonstruálni kell ezt az értéket is, éppúgy mint a cementgyártás egyik korszakához kapcsolódó szintén legendás ipartörténeti emléket, a gyárban egykor működött, mára viszont meglehetősen rossz állapotba, és nem bélapátfalvi tulajdonba került tolatómozdonyt.

Az egyesület következő programjai:

2010. szeptember 18-án emléktáblát avatnak fel a régi gyár területén, abból az alkalomból, hogy 100 éve indult meg a cementgyártás Bélapátfalván, pontosan az említett helyszínen. Az egyesület ezzel, az ipartörténeti hagyományt elismerő eseménnyel kíván tisztelegni a valaha itt dolgozók emléke előtt.
Ez alkalomból adják át a civil kezdeményezésre alapított "Bélapátfalváért" emlékérmet, a település életében fontos szerepet betöltött, munkájukkal, alkotói tevékenységükkel kiemelkedően teljesítő személyeknek.

2010 őszén 20 db gömbakác fát ültet az egyesület a település közterületén. A fásítási program első lépéseként tervezett eseményen zenés ünnepséggel várják az érdeklődőket.

Forrás: Egriszín

function createHszField()
{
var obj = document.getElementById(ToRefresh);
obj.innerHTML=ajax.response;
eval(ajax.response);
}

Presser kiállítás a Magyar Dal Napján

· Szabadidő

Az egri Bródy Sándor Könyvtár Zenei és Idegen Nyelvi Gyűjteménye is részt vesz a Magyar Dal Napja eseményén. A zenei részleg egy kiállítással készül a magyar zenekultúrát ünneplő alkalomra.

A Bródy Sándor Könyvtár Zenei és Idegen Nyelvi Gyűjteménye egy kiállítást tervez a Magyar Dal Napjára, ami a rendezvény kitalálójával,  Presser Gáborral kapcsolatos dokumentumokat mutat be.
A könyvtárban várják a vállalkozó kedvű zenebarátok rajzait, karikatúráit, fotóit mindennel kapcsolatban, ami Presser Gáborral összefüggésbe hozható (Presser Gábor, LGT, Padlás, Képzelt riport…stb.). Az eseményen a műveket, relikviákat kiállítják, illetve a nap folyamán slideshow formájában vetítik.
A rajzokat, fotókat a zeneikonyvtar@gmail.com címre várják.

Forrás: Egriszín

Bemutatták Kátai Mihály könyvét

· Kultúra

Tegnap mutatták be a Munkácsy-díjas festő, Kátai Mihály könyvét a Frei Kávézóban. A tűzzománckészítő mester beszédében Egerhez fűződő emlékeiről is mesélt a közönségnek.

A Napkapu-Fényreszabadítás címet viselő kiadvány a tavaly nyáron Templom Galériában megrendezett kiállítások anyagát, valamint a művész néhány írását tartalmazza. Ezek az írások egyben egy készülő új könyv előzményei is.

A könyvet Dr. Prócs Alfréd mutatta be a közönségnek. Méltatta Kátai egyediségét, költői nagyságát. Látomásos festőnek nevezte, aki egyszerre használja mind a hét érzékszervét. Ihletőjének pedig az ősi tudatalattit tartja. Szerinte a képekkel a festő-költő kapukat nyit meg más világok felé. Épp ezért jelent felüdülést a könyv a hétköznapok szürke világából.

Ezután maga a szerző szólt néhány szót életéről, indulásáról és küldetéstudatáról. Elmondta, hogy tűzzománc képei mellett irodalmi eszközökkel is igyekszik kifejezni a földanyához való tartozását. Zárásként Eger rajz oktatását hangsúlyozta, ahogy fogalmazott: "itt nem hagyják meghalni a tudást". 

Forrás: Egriszín

Kreatív fiatalok díjazása az Agria Park üzetében

· Szabadidő

 Az Agria Center Kft. az Agria Park Bevásárlóközpontban működő Pillango Art egyedi készítési divatkiegészítők boltjának üzemeltetője kreatív pályázatot hirdetett mindazoknak akiknek kedvük volt alkotni.

„Készítsd el saját, egyedi, kreatív sőt akár alternatív ajándéktárgyadat” szólt a felhívás, amelyre július 15-ig lehetett pályázatot benyújtani három kategóriában. A meghirdetett időpontig számos ötletes ajándéktárggyal neveztek. A díjátadó ünnepségre és kiállításra a minap délután került sor, ahol Szőke István az Agria Park igazgatója adta át a nyerteseknek járó jutalmakat.

A díjazottak:

Re kategória

I. helyezett     Újrahasznosított ékszerszettek         Szilvás Roberta
II. helyezett    Tojástartó retro táska    Bráda Zsófia, Komáromi Réka
III. helyezett   Üdítő fülbevaló    Stanga Eszter

Édi kategória

I. helyezett    Szitakötő nyakék    Liktor ida
II. helyezett   Róza    Szilágyi-Nimsz Viktória
III. helyezett  Üveg nyaklánc    Szabó Szilvia

Turi kategória

I. helyezett     Szüret ékszerszett   Nagy Veronika - Vera Násfa
II. helyezett    Boroshordó kulcstartó    Urbán Eszter
III. helyezett   Mini Magyarország kitűző, mágnes, hajgumi   Szőke Viola

Különdíjasok

Re kategória    Fütyülős lámpa    Ferencz Lilla
Re kategória    Napszemüveg fülbevaló    Szegedi Alice Torella
Re kategória    Só és borsszóró    Nagy Klementina
Édi kategória   Rusztikus notesz    BSMK Gyerekkönyvtár
Édi kategória   Filc kitűzők    Erdélyi Boglárka
Turi kategória  Bross    Nagyváradi Csilla - Csili
Turi kategória Made in Hungária    Tezás Tímea
Legfiatalabb alkotó    Nagy Virág(4,5 éves)

Forrás: Heol

Rendkívüli közgyűlés percről-percre

· Politika

Nem sikerült Bányász Róberték kezdeményezése. A mai rendkívüli közgyűlés során a képviselők továbbra is kiálltak a Kepes György Művészeti Központ létrehozása mellett. A közgyűlés eseményeit percről-percre olvashatják tudósításunkban.

16.03: Horváth Mátyás katasztrofálisnak nevezi azt, ahogyan ma a közgyűlésen a képviselők viselkedtek. Döbbenetes számára, hogy nincs elég információjuk a város vezetőinek. Ez azt mutatja, hogy az egész folyamatban zavar látható. A döntés előkészítést nullának nevezi. Úgy érzi, hogy az a felújítás, amely a belső teret egy belső kockává varázsolja, az nem tudatos városrekonstrukció. 

15.57: Barta Dóra táncművész is felszólal. Szerinte jelenleg nem akarnak itthon, Egerben maradni a fiatalok. Nem egy üres, lelakott intézmény fogja itt tartani a fiatalokat. A Kepes-projektet támogatja, s úgy véli, hogy az Ifjúsági Ház ügyét inkább segíteni kell, mint inkább annak útjába állni. 

15.53: Szűcs Lajos megjegyzésében köszönti azokat a lokálpatriótákat, akik nagy és igen komoly felelősséget éreznek a város iránt. Szerinte a várost egri politikusok akarják lerombolni. Ezek a folyamatok az utóbbi években felgyorsultak. A Magyarok Szövetsége részéről azt szeretnék, ha abbahagyná a városvezetés a már elkezdett változtatásokat. Azokat a lakosokat szeretnék képviselni, akiket szerintük a mostani városvezetés nem hallgat meg.

15.48: A következő lakossági felszólalásban Császár Zoltánt egy egri lakos gömbvillámnak nevezte. Szerinte a képviselő éppen oda szokott villámként csapni, ahová az érdekei kívánják. 

15.45: Faludy Sándor egri lakos szerint a demokrácia szégyenfoltja az, hogy a képviselők elmentek a lakossági hozzászólások előtt. Kifogásolja azt, hogy sok képviselő nem mert kiállni saját véleménye mellett, és tartózkodott a szavazás során. Úgy látja, hogy a képviselők nincsenek is igazán tisztába a Kepes-projekt részleteivel. 

15.38: Habis megjegyzi, hogy látja a választási kampány elindulását, hiszen tudomása van arról, hogy a hegybírónak vannak polgármesteri ambíciói. A külterületi utakkal kapcsolatban Habis László egyetért azzal, hogy kevés a pénz ezek gondozására. Keresik a pénzügyi forrásokat.

15.30: A lakossági hozzászólások következnek.

Elsőként Tarsoly József szólal fel. Szerinte Habisnak nem sok ideje maradt polgármesteri feladatainak ellátására. Azt kérdezi, hogy miért nem tudják az emberek, hogy milyen tervezett beruházások előtt áll a város. Miért csak akkor tájékozódnak az emberek, ha már valamit aláírtak? Az Ifjúsági Házzal kapcsolatban miért nem kérdezték meg az ifjúsági szervezeteket? Szerinte felelős döntést hozni nem könnyű feladat. Kéri a közgyűlést, hogy a következő két hónapban ne hozzanak felelőtlen döntéséket.

Hegyközségi témát is érint Tarsoly József. Kéri a várost, hogy a külterületi utakat tegye rendbe a várost. Úgy gondolja, hogy ezzel a város mulasztásos törvénysértő magatartást mutat. A 3-3,5 millió forint, amelyet a külterületi utak karbantartására szán a város, az nevetséges. Szerinte a városnak nincs semmilyen külterületi rendezési elve. 

15.16: Habis László Várkonyi György, az EVAT Zrt. igazgatóját kéri fel, hogy beszéljen a biomassza üzem felé irányuló kérdésekről. Megemlíti az igazgató, hogy Jánosi Zoltán kérdéseiben felfedezni vélt némi politikai szándékot. Szerinte a fűtési díjak növekedésének csökkentését ennek az üzemnek a létrehozásával lehet.

15.10: Jánosi Zoltán a biomassza üzemmel kapcsolatos 9 kérdésére vár választ. Azokra a kérdésekre, amelyeket korábban nyújtott be a polgármesterhez. 

15.05: Szavaztak. A név szerinti szavazás során 4 igen, 6 tartózkodás és 11 nem született. Így a szerződést nem bontják fel, a Kepes-központ létre jöhet. Dr. Gyulai Katalin, Bányász Róbert, Császár Zoltán és Deák Boldizsár szavaztak igennel, vagyis csak ők támogatták azt, hogy az önkormányzat felbontsa az alapítvánnyal kötött szerződést.

15.02: Bányász Róbert nem fogadja el a polgármester válaszait.

14.55: Habis László reagál az eddigiekre. Elmondja, hogy azért is kapta meg a pályázás jogát az alapítvány, hogy egyszerre több sikeres projekt is folyhasson a városban. Ez partnerszervezetek bevonását vonzza maga után. Felhívja a figyelmet arra, hogy jelenleg is több kulturális intézményük nagyon sikeres bizonyos pályázatokon. 

Szerinte a műemléket nem herdálja el a város. Bányász Róbertnek mondja, hogy az előkészítési költségekből semmit nem vállalt magára az önkormányzat. Elmondása alapján egy szerződést kötöttek akkor is, amikor még a pályázatnak nem volt eredménye. Habis László információja alapján a szerződés rendkívüli felmondása esetén az alapítvány keresettel fordulhat a bírósághoz. A pert minden bizonnyal meg is nyerné. A polgármester adatai szerint közel 10ezren látogatták az intézményt. Semmilyen formában nem szerez tulajdonrészt az alapítvány az épületben. Nem jöhet létre közös tulajdonlás.

14.47: Bányász Róbert Offenbacher Ferenctől kérdezi, hogy kötik-e őt rokoni szálak Egerhez, és miért az Ifjúsági Ház alkalmas a Kepes-projektre. Offenbacher azt mondja, hogy már csak ebben az épületben lehet ezt megvalósítani. Az alapítvány képviselője elmondása alapján Egerben született, s rokoni szálak fűzik Egerhez. 

14.33: Jelenleg Botos Judit tervező mutat képeket arról, hogy milyen most az Ifjúsági Ház állapota. Kissé manipulatív és hatásvadász képeket láthatunk. Megállítják Botos Judit beszámolóját. Kifogásolták, hogy nem a tervekről beszél. Folyamatosak a beszólogatások.

Botos Judit folytatja bemutatóját. Elmondja, hogy a háború előtti állapotokat kívánják visszaállítani az épületen. A leendő felújítás utáni látványképeket láthatunk.  

14.24: Offenbacher Ferenc, az alapítvány képviselője reagál az eddig elhangzottakra. Elmondja, hogy 1995-ben alakultak meg, tehát nem a mostani projekt miatt jöttek létre. Megemlíti, hogy már számtalan kulturális programot szerveztek. 2600 négyzetmétert újítanak meg majd az Ifjúsági Házban. Felhívja a figyelmet arra, hogy ez nem csak egy állandó kiállítás lenne. Különböző interaktív programokkal és múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, kulturális eseményekkel színesítik majd a város életét. Szerinte az üzleti tervük kiváló, s a pályázatban lévő számok alultervezettek. Említ egy ún. Eger-kártyát, amely egy kedvezményes belépőt jelenthet az egri érdekeltségűek számára.

14.20: Dr. Gyulai Katalin felveti, hogy az önkormányzat korábban miért nem gondoskodott az ifjúsági Ház állagmegóvásáról. Ő is megemlíti, hogy a hagyaték méltó helyen lenne a főiskolán. Aggasztónak tartja, hogy 15 évre adják bérbe az intézményt. 

14.17: Császár Zoltán azt mondja, ha ő polgármester lenne, akkor szót adna a nem meghívottaknak, a város lakóinak is a döntés előtt.

14.14: A szünet után Bányász Róbert azt kérdezi, hogy a jelen lévő nézők hogyan szólhatnak hozzá a témához a szavazás előtt. Az egyéb megjelentek csak a közgyűlés végén szólhatnak hozzá - válaszolt a jegyző. Bányász Róbert szerint az előterjesztéskor a vendégeket nem jelezték, ezért nem szólhatnának fel. A polgármester szerint ez nem így van, mert a polgármesternek joga van a meghívott vendégeknek szót adni.

14.02: Bányász Róbert kérésére öt perc szünet következik.

13.58: Császár Zoltán azt mondja, hogy nem a közelgő választás miatt kérik számon a polgármestert. Úgy véli, hogy Habis Lászlónak most nincs igaza, s itt ebben nincs semmilyen választási spekuláció.

13.52: Orosz Ibolya hangsúlyozza, hogy 30 éve nem újították fel az Ifjúsági Házat. Most itt a lehetőség. Szerinte olyan tartalommal kellene megtölteni az intézményt, amelyet minden fiatal szívesen látogat. Felsorolja a nívós társintézményeket. Szerinte az egri fiatalok mindenféle térítés nélkül is használhatják majd az épületet. Azt mondja, hogy az épület életveszélyes. 

13.48: Csákvári Antal arról beszél, hogy a város hiteléről is szó van most. Ha a közgyűlés visszavonja korábbi határozatát, akkor annak súlyos következményei lehetnek. Ha felbontják a szerződést, a későbbi pereskedések és kártérítések óriási terheket fognak a város vállára tenni.

13.45: Deák Boldizsár azt mondja, hogy azt a céget, amely a hagyatékot fogja gondozni és az épületet felújítani, egy nappal a tárgyalások után jegyeztették be. Kérdezi, hogy attól miért lesz több látogatója a Kepes-hagyatéknak, hogy egy másik, a korábbihoz közel fekvő intézménybe éthelyezik.

13.40: Bányász Róbert azt kérdezi, hogy mi lesz azokkal a fiatalokkal, akik rendszeresen látogatták az Ifjúsági Ház programjait. 

13.35: Császár Zoltán kérdezi Habis Lászlótól, hogy miért van az, hogy a jobboldaliak közül ennyien nem támogatták az előterjesztést tavaly. Javasolja, hogy a város lakóinak több lehetőséget adjanak a véleménynyilvánításra. Kér mindenkit, aki korábban tartózkodott, hogy most merje elmondani a véleményét. A Kepes-hagyaték értékét nem vitatja, de az elhelyezését nem tartja a legideálisabbnak. Habis szerint hónapokon át folyt az egyeztetés, és nincs is szó itt semmilyen háttéralkukról.

13.30: Kalmár Péter szocialista képviselő Császár Zoltánhoz fordulva azt mondja, hogy nekik nincsenek érdekeik abban, hogy az alapítvány felújíthassa a házat, és fellendítse a város kulturális kínálatát. Szerinte érdekük csakis az értékekben rejlik. Kéri a képviselőket, hogy ne szavazzanak a kezdeményezés ellen.

13.25: Pál György töréspontnak nevezi a mostani témát. Töréspont abban, hogy bekapcsolódik-e Eger a nemzetközi képzőművészeti életbe, vagy marad a 40ezres fesztiválok városa. Ő a szocialista frakcióval együtt támogatja a Kepes-központ létrehozását. 

13.22: Orosz Ibolya kérdezi Bányász Róbertet, hogy mégis milyen félrevezető információkkal találkozott a korábbi előterjesztésben. Ha ilyenek tényleg vannak, akkor tárja a közgyűlés elé. 

13.20: Deák Boldizsár elmondta, hogy nem láthatta még a szerződést. Küldözgették ide-oda, de végül nem láthatta azt, pedig joga lenne rá.  

13.18: Nagy András elmondta, hogy azért támogatta a közgyűlés összehívását, mert partner abban, hogy megbeszéljék döntéseik helyességét, részleteit. Szerinte viszont eddig a közgyűlésen nem arról beszéltek, amiről kellene. Elmondta, hogy a szocialista frakcióval azért szavazták meg a Kepes-projektet, mert bíztak ennek a tisztaságában. Mint a Pénzügyi Bizottság elnöke elmondta, hogy ha a közgyűlés és a polgármester be tudja mutatni azokat a garanciákat, amelyek biztosítják azt, hogy a ház nem kerül át más tulajdonába semmilyen ügyeskedéssel, akkor támogatható a kezdeményezés. Kéri, hogy a jelenlegi bérlőkkel egyezzenek már meg, hiszen még vannak olyanok a házban, és még élő szerződésük van.

13.15: Nagy András elmondta, hogy azért támogatta a közgyűlés összehívását, mert partner abban, hogy megbeszéljék döntéseik helyességét, részleteit. Szerinte viszont eddig a közgyűlésen nem arról beszéltek, amiről kellene. Elmondta, hogy a szocialista frakcióval azért szavazták meg a Kepes-projektet, mert bíztak ennek a tisztaságában. 

13.10. Dr. Gyulai Katalin visszautasítja Láng András azon a felvetését, miszerint ez a rendkívüli közgyűlés csak azért jött létre, mert közelegnek az önkormányzati választások, és bizonyos körök már próbálnak mozgolódni.

13.05: Császár Zoltán kótyavetyélésnek nevezi a Kepes-projektet. Szerinte Láng András fordítva ült a lóra. Habis Lászlónak elmondja, hogy ő mindenben támogatta korábban elképzeléseit. Kiemeli, hogy volt olyan, hogy az ő szavazata hiányzott lényeges ügyekhez, és ő a kórházból ment be szavazni, s ezért semmilyen köszönetet nem kapott soha. De ebben a kérdésben nem tudja támogatni Habist. Szerinte a polgármester nagy hibát követett el akkor, amikor nem szervezett közmeghallgatást az Ifjúsági Ház ügyében. Amikor ezt elmulasztotta, nem tisztelte a város polgárait. Ő is kiemeli, hogy a fiatalokat nem tartja itt a központ. Érthetetlennek tartja azt, hogy az értéknövelő beruházásokat beszámítaná az önkormányzat a bérleti díj összegébe. Felrója a polgármesternek és Láng Andrásnak, hogy csak ők szavaztak igennel a jobboldalról. Habis szerint ez nem jobb- vagy baloldal kérdése. 

13.00: Jánosi Zoltán elmondta, hogy azért írta alá a rendkívüli ülést támogató kezdeményezést, hogy hozzájáruljon ahhoz, hogy ő és képviselő társai jobban informálódhassanak az ügyről. Szerinte a polgármester nem tájékoztatja pontosan a képviselőket az ilyen és az ehhez hasonló ügyek részleteiről. Felvetette azt, hogy az EGAL, az Egrix és a Vitkovics-ház legyen együtt a központja a fiatalok szabadidős tevékenységének. Fontosnak tartana egy hosszú távú konstrukciót annak érdekében, hogy értelmes programokat tudjanak nyújtani a fiataloknak.

12.57: Láng András szerint itt most minden csak a választások miatt van. Amúgy nem ülnének itt.

12.55: Bányász Róbert szerint a fiatalokat kellene megkérdezni, és nem azokat, akik a közgyűlésen ülnek, és kaszinó létrejöttének alapját szeretnék megalapozni. Habis kéri, hogy Bányász ne erőltesse a kaszinózást.

12.50: Láng András képviselő szerint arról kellene beszélni, hogy a városnak milyen kára származik majd abból, ha visszalépnek. 

12.45: Deák Boldizsár az Alapítvány üzleti tervéből idéz, amelyből az derült ki, hogy több mint 500ezer forintba kerül majd egy négyzetméternyi terület felújítása. Szerinte ez túlzás. A képviselő a költségvetési tervben csúsztatásokat vél felfedezni. A 108 millió forintos jegybevétel az éves forgalomból is enyhe túlzás. A személyi változások terén a vezetőknek több mint 400ezret fizetnének majd az intézményben, és a teremőröknek is 105 ezer forintos fizetést írnak. Deák Boldizsár úgy véli, ez jóval magasabb, mint az ország más, hasonló méretű és jelentőségű intézményeiben. 

12.40: dr. Gyulai Katalin érdekesnek tartja, hogy az Ifjúsági Ház névváltoztatása után már meg is szavazzák a bérbeadást. Az Összefogás Egy Jobb Egerért nevű egyesület képviseletében ő is kifogásolja azt a megállapítást, hogy ez a Kepes-projekt a városban marasztalná a fiatalokat és az értelmiségieket. Szerinte nem egy ilyen fotóművészeti kiállítás kedvéért maradnának itt, hanem az olyan meghatározó élmények miatt, amelyek közösséggé kovácsolná őket. Erre kiváló terep lehetne az Ifjúsági Ház, ha lennének erre alkalmas programok. 

12.37: Bányász Róbert azt is elmondta, hogy tudomása van arról, hogy a polgármester egyenként hívta be magához azokat a képviselőket, akiktől remélte, hogy a bérbeadást újra megszavazzák. 

12.35: Bányász Róbert szól a közgyűléshez. Ismerteti az előterjesztésük részleteit, hátterét. Kifogásolja azt a tavalyi közgyűlési előterjesztést, amelyben szerinte félrevezették a képviselőket a szavazáskor. Felteszi a kérdést, hogy a város vajon nem lett volna képes egyedül megvalósítani a Kepes-központot. Szerinte a felújítás nem a város hagyományaiból indul ki. A fiatalok egészét nem fogja ez a kortárs művészeti központ tömegével vonzani. Bányász Róbert, aki olvassa a szöveget, úgy véli, hogy a Kepes-hagyaték legjobb helye a főiskola Vizuális Tanszékén lenne, a Kepes György Szakkollégium mellett. 

Bányász Róberték szerint más szerepel az előterjesztésben, mint az aláírt szerződésben. Feltételezi, hogy ez a bérbeadás háttéralkuk eredménye. Felteszi a kérdést a polgármesterhez, hogy netán nem kaszinó lesz majd idővel a most bérbeadott intézmény. Szerinte az Ifjúsági Ház nem adható bérbe licit nélkül és 10 évnél tovább. 

12.25: Bányász Róbert szólal fel. Nyílt szavazást kér. 5 képviselő frakciót alapított Bányász Róbert vezetésével. Ezt írásban is benyújtották.

Császár Zoltán szerint nem frakciót alapítottak, hanem képviselői csoportot. Habis szerint a frakció és a képviselőcsoport rokon értelmű fogalmak. 

12.20: Habis László sürgősségi indítványáról szólal fel. Mintegy 40 millió forintos munkát kellene elvégezni a Servita templom rendbetételéhez. Az önkormányzattól 10 milliós támogatást várnak. A polgármester támogatja a segítségnyújtást. A támogatást 18 igennel megszavazták. 

12.15: 26 képviselőből 21 megjelent, a közgyűlés határozatképes. 

12.10: Megérkezett Habis László, hamarosan kezdődik az ülés. 

12.00: Nagy a lakossági érdeklődés, megtelt a Városháza Díszterme a város közügyei felől gyorsan tájékozódni vágyókkal. S úgy tűnik, hogy a határozatképességhez elegendő képviselő is jelen van.

Az Ifjúsági Ház felújításának és funkcióváltásának ügye hetek óta témát ad a választások előtt ide-oda helyezkedő politikusoknak is, maguk mögé állítva a város polgárait.

Bányász Róbert önkormányzati képviselő elmondása alapján többüket félrevezették akkor, amikor a ház bérbeadásáról szóló indítványt tárgyalták tavaly. Az ügy érdekessége, hogy a Kepes-hagyatékot hasznosító Kepes György Nemzetközi Művészeti Központ létrehozásáról szóló szerződést Az Alapítvány a Komplex Kultúrakutatásért és az önkormányzat már aláírták. Ha a mai közgyűlésen a szerződés felbontását kezdeményező határozat születik, az több mint félmilliárdos veszteséget is okozhat a városnak.

A közgyűlést kezdeményezők:

Bányász Róbert (Együtt Egerért Egyesület), Jánosi Zoltán, Nagy István (MSZP), Deák Boldizsár, Bodnár Pál(Fidesz), Császár Zoltán (Független) dr. Gyulai Katalin (Összefogás egy Jobb Egerért).

A közgyűlés elé terjesztett anyagot az alábbi linkre kattintva olvashatják:  http://www.eger.hu/portals/0/k%C3%B6zgyulesek/20100726/rendkivulikgy.pdf

Forrás: Egriszín

A ló vontatta gőzfecskendőtől a szirénázó Mercedesig

· Szabadidő

Jelentős tűzoltói erőket vontak össze Egerben. Egészen pontosan a Tűzoltó Múzeumban, ahol több mint száz speciális jármű tölti meg a vitrineket.

Mindenkinek kell legyen valami hobbija – vallja az a két hivatásos tűzoltó, akiknek makett- és modellgyűjteményéből a héten nyílt kiállítás az egri Tűzoltó Múzeumban. S mi másból is állhatna kettejük közös tárlata, mint a lánglovagok napi munkája során használt járművek kisebb másaiból?

– A megye útjain futó tűzoltóautókból többet is sikerült már beszerezni. Látható például egy olyan Mercedes Atego gépjárműfecskendő makettje is, mint amilyet tavaly decemberben vettek birtokba a hevesi kollégák – mondja Vaszkun Attila tű. őrnagy, aki bár mindig is szeretett maketteket építeni, 8 évvel ezelőtt kezdte el gyűjteni a hivatásához kötődő járműveket. Az őrnagy a gyöngyösi tűzoltóparancsnokságon járta végig a hivatásosok „ranglétráját”, ahol legutóbb mentési osztályvezetőként teljesített szolgálatot, jelenleg pedig a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon dolgozik.

Vaszkun Attila épített már vitorlást és Forma-1-es autót is, de a nagy kedvencnek a szirénás járművek számítanak. Fotó: Lénárt Márton

Vaszkun Attila épített már vitorlást és Forma-1-es autót is, de a nagy kedvencnek a szirénás járművek számítanak. Fotó: Lénárt Márton

Ha valamilyen jeles alkalom közeleg, családja már tudja, hogy egy újabb különlegességnek örülne leginkább. Könnyíti a helyzetet, hogy a szirénás járművek iránti rajongással nincs egyedül a famíliában: apósa szintén több évtizeden keresztül állt a tűzvédelem szolgálatában, s most ötéves ikerfiai is élénk érdeklődést mutatnak a pálya iránt. A gyűjtemény gyarapodásához a munkatársak is hozzá-hozzájárulnak, például a Gyilkos-tó partjáról is hoztak neki egy fából készült kis tűzoltó létrás járművet.
– A most kiállítottak közül ez az egyik kedvencem, mivel nagyon különbözik a többitől, ugyanakkor arra emlékeztet, hogy a kollégák külföldön is gondoltak rám – tette hozzá az őrnagy.

 

Kiállítótársa, Benke Donát tű. főtörzsőrmester a készen kapható modellek szerelmese. Egy-egy ritka darabért – mint például egy Barkasért Prágába – akár külföldre is képes elmenni.
– A tűzoltóautók modelljeit nem könnyű beszerezni, így sokszor csak egy teherautót vásárolok, amelyet aztán még alakítani kell. Átfesteni, felszereléseket gyártani hozzá, szirénát szerelni rá. Szerencsére vannak, akik tudnak ebben segíteni – veszi át a szót a Szentendrei Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság gépjárművezetője, s egyben szóvivője.

Szenvedély, ami összehoz

Országosan is ritka hobbinak számít, hogy valaki tűzoltóautók makettjeit vagy modelljeit gyűjtse. Éppen ezért mikor a kollégák, ismerősök révén a kiállítók hírét vették egymásnak, elkezdték keresni a kapcsolatot. Külön-külön már mindketten bemutatták kincseiket a nyilvánosságnak. Öt éve hasonló kiállítást láthattak az érdeklődők a Tűzoltó Múzeumban Vaszkun őrnagy gyűjteményéből, Benke Donát pedig 2008 áprilisában már bemutatta egyszer megyénkben, a gyöngyösi laktanyában féltett darabjait. A mostani közös kiállítás szeptember 30-ig látogatható, így a turisztikai szezon végeztével akár az iskolai, óvodai programok sorába is beilleszthető.

Azt is mondhatnánk, hogy ezek az autók személyre szabottak, hiszen tulajdonosuk addig formálta őket (a feliratoktól egészen a rendszámtáblákig), mígnem pontosan olyanok nem lettek, mint amilyeneket ő maga is vezet vagy vezetett. Mint megtudtuk, a vitrinekben sorakozó kincsek között felbukkanó mentő-, illetve rendőrautók sem a véletlen művei. Mielőtt csatlakozott volna a lánglovagokhoz, a főtörzsőrmester mentőzött is, s a bűnügyi tudósítói pályán is már másfél évtizedes múltat tudhat maga mögött.

  Tűzoltó IFA a múzeumban. A mintául szolgáló eredeti a főváros útjait rója. Fotó: Lénárt Márton Tűzoltó IFA a múzeumban. A mintául szolgáló eredeti a főváros útjait rója. Fotó: Lénárt Márton

Gyűjteménye mintegy 300 darabra rúg, melyek az 1880-as évek lóvontatta gőzfecskendőjétől napjainkig mutatják be számos ország tűzoltó szereit. Legkülönlegesebb darabja egy, az 1900-es évek elejének egyik amerikai tűzoltóautóját mintázó modell, amely igencsak kalandos úton jutott a gyűjtőhöz.

  Benke Donát egyik büszkesége ez az amerikai darab, amelyhez nem mindennapi módon jutott hozzá. Fotó: Lénárt Márton Benke Donát egyik büszkesége ez az amerikai darab, amelyhez nem mindennapi módon jutott hozzá. Fotó: Lénárt Márton

– Egyszer egy idős szentendrei férfi házához kértek tőlünk segítséget a mentők. A koros ember ugyanis leesett az ágyról, s combcsonttörést szenvedett, ám ők nem tudták felemelni a súlya miatt. A kollégáim vitték le a mentőhöz, ám a lakásban felfigyeltek az egyik sarokban kallódó tűzoltóautóra. Tudják, hogy fanatikusan gyűjtöm a modelleket, így le is fotózták nekem – idézi fel az eseményeket Benke Donát, aki úgy döntött: tesz egy kísérletet, hogy megszerezze a modellt. Az idős ember sajnos életét vesztette a kórházban, a korábban sokáig az USA-ban élő rokonok azonban fogadták a főtörzsőrmestert. Az elhunyt unokatestvére korábban szintén mentőzött, s szívesen adta oda ingyen is az értékes darabot a tűzoltónak. Az egy méter hosszú jármű gyártója és készítési ideje ismeretlen, s a tömlők és kerekek kivételével minden eleme vasból készült. Annyit tudni róla, hogy az eredeti tulajdonos, Pali bácsi egy amerikai tűzoltóparancsnoktól kapta ajándékba.

Nem könnyű a magyar gyűjtők dolga

Legyen szó modellről, vagy makettről, a hazai boltokban elérhető kínálat közel sem elégíti ki a gyűjtők igényeit. Az utóbbi években azonban egyre nagyobb segítséget nyújt a világháló. Az interneten keresztül elérhetőek úgy a külföldi szaküzletek friss termékei, mint a hazai licitálós oldalakon fellelhető ritkaságok.

A Tűzoltó Múzeum emeleti kiállítótermében felsorakoztatott járművek sorában többek között látható mentőautóként funkcionáló UAZ, a bűnözők nyomában száguldó Volga és Zsiguli, tűzesethez vonuló Csepel, de nem hiányozhatnak napjaink Fordjai, Skodái és IFÁ-i, Mercedesei sem. Akit tehát vonz a kéklámpás járművek világa, vagy csak egy kis nosztalgiázásra vágyik, annak érdemes betérnie a valaha laktanyaként működött múzeumba.

Forrás: Heol

17. Egri Fotóművészeti Alkotótábor

· Szabadidő

      Küldjön hírt Ön is!

Tizenhetedik alkalommal rendezik meg július 22. és 28. között az Egri Fotóművészeti Alkotótábort, melynek tegnap délután bemutatott nyitókiállításán a Pusztinai Nemzetközi Alkotótábor munkáiból látható válogatás. Az alkotótábor vendégei négy országból érkeztek Egerbe.

A 17. Egri Fotóművészeti Alkotótábort, amely szakmai és fakultatív programokkal várja az érdeklődőket.
A tábort a Heves Megyei Fotóklub szervezi. A kezdetekben az volt az elképzelés, hogy összehívják a megye fotósait egy találkozóra, ahol megvitathatják munkáikat, tanácsokat adhatnak, tapasztalatot cserélhetnek. A tábor az idők során egyre inkább kibővült, országosan ismertté vált, majd később már határon túlról is érkeztek vendégek. A mostani találkozóra felvidékről, a délvidékről és Erdélyből is érkeztek vendégek.
Az idei találkozó szakmai programjai között szerepelnek vetített képes előadások, digiporáma bemutatók, a Homonnai Fotóklub és a Hargita Megyei Kulturális Központ fotóanyagának bemutatója, gyakorlati bemutatók, kiállítások.
A szakmai munkát, mint minden évben fakultatív programok, fotókirándulások egészítik ki, mely során az idén egri pincékbe, a Mátrai Hőerőműbe, Noszvaj környékéra a kaptárkövekhez látogatnak el a résztvevők.
Molnár István Géza fotóművész, a tábor egyik szervezője elmondta, hogy a találkozó lényege, hogy a különböző helyekről érkezett résztvevők felfedezzék a helyi adottságokat, a környezetet, és jó fényképeket készítsenek. A termést mindig a következő évben elemzik, értékelik.
A programban ajánlások vannak, amelyek alapján ki-ki megtalálhatja a leginkább kedvelt területét.

Forrás: Egriszín