Keresés: „kiállítás” (187 találat)

A képtár kincsei

· Szabadidő

Az Egri Képtár különböző korokból származó kincseit mutatta be H. Szilasi Ágota művészettörténész a Végvári Vigasságok rendezvénysorozat keretében rendezett tárlatlátogatáson, tegnap délelőtt a várban. „Az Egri Képtár felnőttszemmel” a nagyobbaknak, míg „Az Egri Képtár gyerekszemmel” című program inkább a gyerekeknek kínált játékos ismerkedést a művekkel.

Érdekes kérdéssel kezdte előadását H. Szilasi Ágota művészettörténész: vajon mennyire ismerik az egriek a képtárat? A választ magunkban kell keresni, a művészettörténész a gyűjtemény jelentőségéről beszélve kezdte a sétát.
A reneszánsz időktől a 20. századig, kronológiai sorrendben mutatja be a képtár a gyűjteményt, melynek letéteményesei már a 19. században jelentős kollekciót hagytak a múzeum számára. A gyűjtemény alapját tulajdonképpen Kovács Mihály hagyatéka és a valaha egri egyházi személyek birtokában lévő festmények alkotják, mely az idők során jelentős tételekkel bővült.
A múzeumi anyag eredetileg a Líceumban volt, a várban 1958-ban nyílt az első kiállítás, amikor a honvédség elhagyta korábbi székhelyét, és a vármúzeum felköltözött.

Felnőtt szemmel nézve rengeteg érdekességet rejtenek a termek, melyekben az olasz mesterek műveitől a későbbi korok hazai műveiig böngészhetünk. A muzeológusokat is sokszor elbizonytalanítja a képek eredete, ezért komoly kutatómunka kell, hogy fény derüljön, honnan származnak a művek, ki lehet az alkotó. Ilyen festményekkel is találkozhatunk a képtárban.

A képtár egyik érdekessége az a nagyméretű korabeli akvarell, amely a Líceumot 19. század végi állapotában, az eredetihez közelinek ábrázolja. Az épület ezen a képen világos színű. A művészettörténész szerint a felújítás kapcsán érdemes lenne elgondolkodni ezen a megoldáson, közelítve az építők eredeti szándékához, ha már viták tárgyát képezi a Líceum falainak színe.
Forrás: Egriszín

3D kiállítás

· Kultúra

3 D-s vizuális képfeldolgozási technikákat bemutató kiállítás nyílt helyszíni fotózási lehetőséggel tegnap délután, a Városháza épületében. A tárlat megnyitóján az ötletgazda Gerják István mutatta be a szemet gyönyörködtető technikai megoldásokat.

A 3D-s technikák alapjait megismertető interaktív kiállítás ötlete két egri informatikus Gerják István és Király Sándor fejében született meg, képfeldolgozási tanulmányaik közben. A bemutatón olyan képektechnikákkal találkozhatunk, mint a sztereogram, vagy a városról készült 3D-s fotók.
A tervek szerint a kiállítás bővül, a látogatók elkészíthetik magukról a háromdimenziós portréjukat, amelyek kikerülnek a falakra. A képeket egy speciális szemüveggel lehet látni, a gyerekek számára a 3D-s rajzolási technikát is bemutatják.

Forrás: egriszín

A Kárpát Grafikai Biennálé legjobb képei

· Kultúra

Öt ország fiatal képzőművészeinek tárlata nyílt meg ma délután, a Forrás Galériában. Az V. Kárpát Gyermek és Ifjúsági Grafikai Biennále öt éves történetének válogatott kiállítását Homa János Eger MJV Kulturális Bizottságának elnöke nyitotta meg.

A tíz évvel ezelőtt, öt országban indított Kárpát Gyermek- és Ifjúsági Grafikai Biennálé idei anyagából januárban rendeztek kiállítást a Forrásban, amelyen a díjazottak között egriekkel is találkozhattunk: Suha Géza, Madaras Márton, Hlavák Éva, Bécsi Terézia és a legifjabb Juhász Dávid műveit is láthatta a közönség. A lengyel, ukrán, szlovák és magyar csoportot először egészítette ki a romániai Nagyvárad közössége a tehetséggondozó programban.
A hagyományok szerint minden ország száz alkotással nevezhet, ebből választotta ki a zsűri a legjobbakat.

A Biennálé alapötlete a przemysli Kulturális Központban fogant meg. A jövőbe mutató gondolat szándékával, szlovák partnerükkel indították útjára a gyermek és ifjúsági korosztályt megszólító pályázatot.
A kezdeményezők hamar partnerre találtak Egerben, a Bartakovics Béla Művelődési Központban, s az intézmény bevonta erdélyi partnerét a Hargita Megyei Kulturális Központot. A przemysliek a határon átlépve az ukrajnai Lvov részvételének elérésével tették teljessé a kört, így mára a grafikai biennálé, a Kárpát koszorúra fonódott öt ország e régió legjelentősebb tehetséggondozó vizuális programjává fejlődött.
A művészeti program célkitűzéseivel egyenrangú a biennálé másik alapgondolata, hogy a személyes kapcsolatok megteremtésével erősítse a jövő generációban a kölcsönös kíváncsiságot és tiszteletet egymás értékei iránt.

A grafika alkalmas a sajátos gyermeki látásmód a tér és idő viszonyának eredeti formában való feltárására. A rajzoló gyerek reményteljes ártatlansága tartja bennünk azt az optimizmust, amire óriási szüksége van minden embernek. A képeken rácsodálkozhatunk erre a különös, mindenkiben ott rejtőző világra, amelynek sajátja a jót, a rosszat, a belső szépséget és rútságot felismerő képesség.
A sötétet felismerve a gonoszt eltaszítja magától, ez a világlátás teljesül ki az érdek nélküli, a lélek ápolását szolgáló, segítő alkotófolyamatban. A biennále alkotásait bemutató kiállításon, ahol öt nemzet fiai gazdag és általános érvényű, sőt filozófiai mélységű üzenetei sorakoznak, ez a szellem látható. A grafikák beszélnek arról, hogyan látnak és láttatnak, gyermekeink, fiataljaink a 21. század elején.

Forrás: Egriszín

Július 17-étől Noszvajon látható a Dél-Bükköt és a Borsodi Mezőséget bemutató egyedülálló, interaktív természetfotó-kiállítás

· Szabadidő

Az Eszterházy Károly Főiskolán már sikert aratott a "Tájaink és kincseink" címet viselő különleges, interaktív természetfotó-kiállítás, amely a Dél-Bükk és a Borsodi Mezőség tájait, élővilágát mutatja be az érdeklődőknek.

Július 17-étől Noszvajon, a Magtár Borozóban (Szomolyai út 2/a) lesz megtekinthető a tárlat, amelyet eddig több mint 11.000 ember látott az eddigi 16 helyszínen.


A kiállítás megnyitójára július 17-én 15 órakor kerül sor a borozóban, amely rendkívűl hangulatos helyszínt biztosít a különleges tárlatnak.

A kiállítást július 17-től július 30-ig látogatható (keddi,szerdai, csütörtöki és vasárnapi napokon 14-18 óráig, pénteki és szombati napokon 14-21 óráig)



A kiállítás egyik különlegessége, hogy olyan fotókat is láthatnak az érdeklődők, amelyeket egy hagyományos természetfotó-kiállításon nem lehet megtekinteni.A két szervező fél, a bükkábrányi székhelyű Eleven Televízió, és a bükkábrányi Jánosházi Sándor Könyvtár ugyanis az érintett területen tevékenykedő természetvédelmi őr, Kleszó András fotóiból készítette el a tárlatot, így ritka, különleges élőlényeket, élethelyzeteket is a látogató elé tárnak.

A kiállítás része még a televízió díjnyertes természetfilm-sorozatának három része, valamint egy olyan internetes, interaktív térkép, amelynek segítségével a virtuális földbolygón is megtekinthetők a képek. A kiállítás abban a tekintetben is rendhagyó, hogy a teljes képanyag elérhető az interneten is a következő címen: www.panoramio.com/user/3074466

Itt többet is megtudhatnak a kiállításról, továbbá ajánljuk figyelmükbe az Eleven Televízió honlapját (www.eleven.bvmedia.hu), ahol a filmeket is megtekinthetik.

Élő népművészet a várban

· Kultúra

A hagyomány és az értékek mai művészek által készített tárgyai láthatók a XV. Élő Népművészet - Országos Népművészeti Kiállítás észak-magyarországi régiós bemutatóján, amely tegnap délután nyílt meg az egri Gótikus palotájában. A ma is élő tradíciót megjelenítő tárlaton 111 alkotó 467 munkáját tekintheti meg a közönség.

A hagyományos népi kultúrát mai kézzel megfogalmazó és feldolgozó kiállítás méltó helyen mutatkozik be, hiszen a Dobó István Vármúzeum törekszik mind a hagyománnyá vált mind az élő népművészet bemutatása, hangsúlyozta Dr. Veres Gábor, a Vármúzeum igazgatója köszöntőjében.
A szakértő zsűri közel ezer beérkezett tárgyból választotta ki azt a 467-et, amit egy kiállítás formájában tárnak a nagyközönség elé. A 111 alkotó által készített munkák, a tárgyalkotó népművészet és népi kismesterségek olyan ágaiban mutatkoznak meg, mint a történeti és paraszti hímzés, a csipke, a kékfestő viselet, a népi ékszer, a szőttes, a nemez, a faművesség, a csont- és szarufaragás, a kovácsmesterség, a fazekasság, a bőrművesség, a szalma-, csuhé-, gyékény- és vesszőfonás, a mézeskalács-, a hímes tojás-  és a gyermekjáték késztés.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Országos Szövetsége és a Heves Megyei Pedagógiai Szakmai és Közművelődési Szolgáltató Intézménye.

Agócs Gergely néprajzkutató megnyitóbeszédében kitért arra, hogy a hagyomány által hordozott, identitásunkat és valamilyenségünket bemutató minden érték fontos, a fogyasztói társadalom akármilyenséget sugalló termékeivel szemben. Az identitást erősítő népi kultúra, a tárgyakon keresztül fejeződik ki, aminek szép példája ez a kiállítás.

A magas színvonalú, gazdag és változatos anyag, a népi díszítőművészet különböző területeiről 23 szakágban mutatja be a régióban található alkotók tevékenységét, rávilágítva az elődök munkásságára, gondolkodásmódjára.
Dr. Csiffáryné dr. Schwalm Edit, az egri múzeum néprajzkutatója tárlatvezetés keretében mutatta be részletesen a gyűjteményt, amelyben két irányzatot figyelhet meg a látogató. A tradícionális népművészeti örökséget iparművészeti és egyéni, szövetkezeti és amatőr formában tovább vivő alkotók egyrészt a tradíciók mentén haladva azt hűen igyekeznek visszaadni, másrészt a mai környezethez és életformához alkalmazkodva fogalmazzák át a hagyományt. Ez az utóbbi tendencia is mutatja, hogy a hagyományos művészet is képes fejlődni, új elemeket befogadva őrzi az értékeket.

Forrás: Egriszín

obj=document.getElementById('bCont2707_2');
obj.style.display='none';

obj=document.getElementById('bCont2707_3');
obj.style.display='none';

obj=document.getElementById('bCont2707_4');
obj.style.display='none';
obj=document.getElementById(belsodiv);
obj.style.display='block';
}

Alkotótábor Sirokban

· Kultúra

Két évtizedes múltra tekint vissza a minden nyáron megrendezett „Pedagógusok Siroki Alkotóműhelye”, melynek nyitókiállításán a helyi polgármester köszöntötte az idei tábor résztvevőit tegnap este. Az egy héten át működő alkotóműhelyben, kihasználva a vidék és a természet különleges adottságait, az ország különböző pontjairól érkezett rajztanárok között öt egri művész is tevékenykedik.

Elmélyültség és szakralitás árad a művekből, és mindez benne van a helyi atmoszférában is, hangsúlyozta Szalay József, a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének elnöke megnyitóbeszédében. A közös élmények misztériumának kisugárzását közvetíti a közös tárlat, ami emberléptékű viszonyt jelent a világgal, egyfajta áthatást a racionalitás és a misztikum között.
A siroki könyvtár ad otthont a község önkormányzata által 20 éve megrendezett Pedagógusok Siroki Alkotóműhelye idei nyitókiállításának, amelyen jórészt a tavalyi műhelymunka legsikeresebb darabjai láthatók.
Az idei táborban 15 alkotó vesz részt, az ország különböző pontjairól.
A művészek közül Borics József, aki egyben a találkozó szervezője is, Sirok községet képviseli. Balog Kálmán Hatvanból, Fodor Lászlóné Hevesről, Kapa Melinda Tátról, Cserni Péterné Esztergomból, Gál Éva, Kállai Margit, Dr. Szőkéné Mata Magdolna, Kántorné Bódi Ilona és Tóth László Egerből, Környeiné Gere Zsuzsa, Dr. Környei Zsuzsanna, Pálffy Katalin, Váradi Iván Attila és Vicsek Tamás Budapestről érkezett.
A tábornak nemcsak múltja, hanem jövője is van, jelentette ki Lakatos István polgármester köszöntőjében, hozzátéve hogy az országban jelenleg több hasonló közösség is működik, de egynek sincs olyan múltja, mint a sirokinak.
Ahogyan a polgármester elmondta, a tábor története 1990-ben kezdődött. Azzal a céllal indult, hogy a Sirokban élő művészek alkotási, bemutatkozási lehetőséget kapjanak, a máshol élőket pedig idecsábítsák a helyi lehetőségek, perspektívák, adottságok vonzerejével. Az ügynek már a kezdetekkor sikerült támogatókat találni, így a Heves Megyei Művelődési Központ, a Pedagógiai Intézet már két évtizede segíti a műhely munkáját.
Eredetileg szűkebb baráti közösségből alakult ki a rendszeresen részt vevő csapat, egymást ajánlották az alkotók.
A település életében fontos a művészet, köszönhetően a 20. században élt és alkotott Borics Pálnak akit a „Kő gyermekének” is neveznek, és aki a helyi kőfaragók nevében a település hírnevét szerte az országban terjesztette. Az ő munkái láthatók a könyvtárban, ahol az alkotóműhely művészei is kiállították műveiket.
A művészek az itt található tájat, az itt élő embereket formálják meg munkáikban, a hely szelleme rányomja bélyegét az alkotásokra.
A nemrég díszpolgárrá avatott Borics József tanár úr a kezdetek óta fáradhatatlan mozgatórugója az alkotóműhelynek, maga is nagyszerű alkotások szerény létrehozója, aki nem feltétlen keresi a nyilvánosságot. A tábor kapcsán elmondta, hogy mindig az előző évek tapasztalataiból kiindulva szervezik meg a találkozót. A település életében fontos helyet foglal el a műhely, érdekes színfoltja a nyárnak, a helyieket érdekli, számítanak rá. A művész azt is kiemelte, hogy a környezet, a táj inspirálólag hat a résztvevőkre, rengeteg témát kínál a hely.

Forrás: Egriszín

Nyári programkavalkád az egri várban

· Szabadidő

Az egri Dobó István Vármúzeum nyári programjairól tartottak ma sajtótájékoztatót a Dobó-bástya konferenciatermében. A már hagyománnyá vált Végvári vigasságok mellett több, új kezdeményezés is várja a látogatókat.

A májusi-júniusi dömpinget követően Dr. Veres Gábor igazgató elmondta, hogy az osztálykirándulások időszakában eddig 135 foglalkozást tartottak 3080 fő részvételével és 28 különböző múzeumpedagógiai programmal.
Az igazgató a soron következő programok közül kiemelte a csütörtökön nyíló XV. Országos Népművészeti Kiállítás Észak-Magyarországi Tárlatát, amelyre Nógrád, Heves és Borsod megyéből több, mint 1000 tárgy érkezett zsűrizésre, amelyből 467-et mutatnak majd be.
Széchenyi Orsolya igazgatóhelyettes felhívta a figyelmet a már július 1-én elindult fáklyás kazamatavezetésre. A sötétben történő barangolás során tárlatvezető kíséri a csoportokat a vár alatti erődrendszerekben. A sétára csütörtöktől- szombatig van lehetőség az este nyolc és kilenc órakor induló turnusok során.
A július 15-25. között megrendezett, 10 napos Vígvári Vigasságok is számtalan programot kínál a középkori kultúra iránt érdeklődőknek. Koncertekkel, íjász-, tánc- és zászlóforgató bemutatókkal, interaktív tárlatvezetésekkel várják az embereket. A gyermekek középkori öltözékeket ölthetnek majd magukra, részt vehetnek egy vitézi próbán, megismerkedhetnek középkori mesterségekkel, babákat és ólomkatonákat is készíthetnek. De lesz bástyamászó verseny is a vigasságok ideje alatt, a szokásos őrségváltás is elindul majd július 17-től, és az Agria Nyári Játékok Zrínyi – 1566 előadása is a Vígvári Vigasságok részeként mutatkozik be a várban.
Széchenyi Orsolya még a nyári programok között megemlítette az augusztus 3-i megemlékezést Gárdonyiról. Ekkor a Gárdonyi Géza Emlékmúzeum területén kerti programokkal emlékeznek az íróra születésnapja alkalmából.
Az igazgatóhelyettes elmondta, hogy augusztus 20-án a szokásosnál egy kicsit szerényebb tűzijáték lesz látható a várból. De a pezsgő, a hangulat és a vár környezete kiváló helyszín lesz az államalapítás megünneplésére.

Forrás: Egriszín

A körcsarnokban lettek diplomások

· Oktatás

Új helyszín, de ugyanaz az érzés. Fotó: Gál GáborA Líceum rekonstrukciója miatt az érsekkerti sportcsarnok adott otthont az egri főiskola diplomaátadó ünnepi szenátusülésének szombaton.

- A diploma átadásának ünnepi szenátusülése lezár egy több évre is kiterjedő felsőoktatási tanulmányi ciklust. Számvetésre okot adó, gondolatokat ébresztő, ünnepi pillanat ez. Eltelt a suhanónak csak tűnő idő, de nem múlt el nyomtalanul. Nem, mert nagy idő ez, nagy utat tettek meg! Felismerték, s erről meggyőződhettünk: csak az a tudás ér valamit, amelyet magunk szerzünk magunknak, velünk született érdeklődésből és szenvedélyes tudásvágyból. Biztos vagyok abban, hogy oktatóink a megkerülhetetlenül fontos kompetenciák formálásán túl nem csupán a szükséges ismeretekre tanították meg Önöket, hanem arra is, hogyan képezhetik tovább majd magukat, miként újíthatják meg életpályájuk során tudásukat - fogalmazott köszöntőjében dr. Hauser Zoltán, az Eszterházy Károly Főiskola rektora a dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban megtartott diplomaátadó ünnepi szenátusülésen.

A rendezvényt a szokásos külsőségek közepette, ám szokatlan helyszínen tartották, aminek az oka a Líceum épületében folyó rekonstrukció. A végzett hallgatók a létesítmény befogadóképessége miatt két „részletben” - délelőtt és délután - vehették át diplomájukat, oklevelüket, illetve bizonyítványukat.

A hagyományos és a Bologna-rendszerű képzésben, valamint szakirányú továbbképzésben és felsőfokú szakképzésben, összesen 1781-en tettek sikeres záróvizsgát, illetve szakmai vizsgát az elmúlt hónapban az Eszterházy Károly Főiskolán.

 

Az ünnepi eseményen 1.023 fő vehetett át oklevelet, amelyből alapképzésben mintegy 300-an, mesterképzésben további 250-en teljesítették az okmány átadásához szükséges tanulmányi feltételeket. Szakirányú továbbképzésben, szakvizsgaprogramban közel 150-en szereztek újabb szakképzettséget. Felsőfokú szakképzésben pedig 11 szakon közel 200-an szereztek OKJ bizonyítványt. A végzett hallgatók több mint egynegyede nem rendelkezett még az oklevél kiállításához szükséges nyelvvizsga bizonyítvánnyal. Ők a tanulmányuk sikeres befejezéséről szombaton igazolást kaptak.

Az ünnepi szenátusülésen a rektori köszöntőben Hauser Zoltán nagy jelentőségű bejelentést tett egy az Eszterházy Károly Főiskola, az egri felsőoktatás történetében is mérföldkőnek számító eredményről:

-  A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság tegnapi plenáris ülésén alkalmasnak ítélte, tehát akkreditálta az intézmény első doktori képzési programját történelemtudományban. Ezzel az Eszterházy Károly Főiskola képzési szerkezete is kiteljesedett: minden szinten kínál tanulmányi lehetőséget az őt választónak. Szóljon hát a köszönet innen, elsősorban a Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Intézetének, különösen Romsics Ignác akadémikus úrnak a Doktori Iskola vezetőjének, és Gebei Sándor professzor úrnak, az intézmény Doktori Tanácsa elnökének. De mindenkinek, aki saját tehetségével és lehetőségével hozzá tudott járulni e nagyszerű eredményhez, a sikerhez! - fogalmazott a rektor.

A köszöntőt követően a diplomájuk átvételére várókhoz és az őket az ünnepségre elkísérő szülőkhöz, rokonokhoz, barátokhoz Szövényi Zsolt, a Nemzeti Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője szólt. Szavai szerint az év 365 napjából vannak megjelölt napok, mely jelet a közösség adja. Az egyetemek, főiskolák életében ilyen jeles nap az évnyitó és tanévzáró ünnepség. Jeles és Jannus-arcú nap ez a diplomásoknak: egyrészt visszatekintés a múltba, másrészt pedig nyitás a jövő felé.

A főosztályvezető megfogalmazása szerint a ünnep ez a nap a diploma átvevőjének, ünnep a családnak, de ünnepe a főiskolának is. Szövényi Zsolt a későbbiekben méltatta a névadó Eszterházy Károly életútját, aki 250 évvel ezelőtt nem csak megfogalmazta az egyetemalapítás gondolatát, de tett is érte. Tett oly módon, hogy építtetett. Nem csak kőből és téglából, de építette a szellemi fundamentumokat is. Létrehozta például Magyarország második nyilvános könyvtárát. Személyeket is gyűjtött az egyetem mellé, melynek kiváló példája Markhot Ferenc, akit Eszterházy hozott Egerbe.

A NEFM főosztályvezetőjének szavai után Nádasy Erika színművész egy musical-el köszöntötte az ünneplőket, majd dr. Koncsos Ferenc főtitkár tett bejelentést díjakról, előléptetésekről és kitüntetésekről.

A hallgatók az Agria Voces együttes zenéjének hangjaira vehették át oklevelüket a főiskola rektorától és a karok dékánjaitól. Az ünnep zárásaként Tunyogi Péter színművész szavalta el a Szózatot.

Forrás: Heol

Közel 700-an veszik át személyesen holnap a diplomájukat

· Oktatás

Hagyományos és Bologna-rendszerű képzésben, valamint szakirányú továbbképzésben és felsőfokú szakképzésben összesen 1781-en tettek sikeres záróvizsgát, illetve szakmai vizsgát az elmúlt hónapban az Eszterházy Károly Főiskolán. Oklevelet 1023 fő vehet át az intézményben, ebből nappali tagozaton 398-an.

A hallgatók fele Bologna rendszerű képzésről kiállított oklevelet kap, alapképzésben mintegy 300 fő, kétszázötvenen pedig mesterképzésben.
A hallgatók harmada nem rendelkezik az oklevél kiállításához szükséges nyelvvizsga bizonyítvánnyal, ők a tanulmányok sikeres befejezéséről kapnak igazolás – tudtuk meg az EKF Tanulmányi és Információs Központjának vezetőjétől, Kalóné Szűcs Erzsébettől.
Először kapnak oklevelet alapképzésben hallgatók az alábbi szakokon: ének-zene, elektronikus ábrázolás, képi ábrázolás, mozgóképkultúra és médiaismeret, germanisztika (német szakirány).
Szakirányú továbbképzésben, pedagógus szakvizsga programban 117 hallgató szerzett újabb szakképzettséget.
Felsőfokú szakképzésben 11 szakon közel kétszázan szereztek felsőfokú OKJ-bizonyítványt.
A július 3-i oklevél- és bizonyítványátadó díszünnepségen közel 700 fő veszi át személyesen a végzettségét igazoló dokumentumot.
Bölcsészettudományi Kar: 245 fő
Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar: 99fő
Tanárképzési és Tudástechnológiai Kar: 155 fő
Természettudományi Kar: 326 fő

Forrás: Egriszín

Rendvédelem a pandúroktól a rendőrségig

· Kultúra

Korabeli fegyverek, öltözékek és felszerelések sora látható azon a most megnyílt mezőkövesdi kiállításon, melynek rendezői egyebek között a pandúrok életét és tevékenységét mutatják be az érdeklődőknek.

A hevesi székhellyel tevékenykedő Magyar Rendőrmúzeum Baráti Köre, valamint az IPA (Nemzetközi Rendőr Szövetség) közreműködésével rendezett tárlat további része a csendőrség, a rendőrség, az egykori munkásőrség, valamint a világban hungarikumnak számító polgárőrség dokumentumait és jellegzetes használati tárgyait sorakoztatja fel.

 

A „Híven, becsülettel, vitézül” című kiállítást Tállai András polgármester, a Belügyminisztérium államtitkára nyitotta meg, majd dr. Gulyás István, a rendőrmúzeum nyugalmazott igazgatója tartott előadást a magyar rendvédelem történetéről, dr. Mecser Tamás r. ezredes pedig a kortörténeti relikviákat mutatta be.
A Mezőgazdasági Gépmúzeum gazdaházában megtekinthető tárlat augusztus 27-ig tart nyitva.

Forrás: Heol