Keresés: „foglalás” (40 találat)

Telt házas hotelek a hosszú hétvégén

· Belföld · Gazdaság · Szabadidő

A negyedik hosszú hétvége következik ebben az évben és a szállodák most is telt házra számítanak. Az első negyedév alapján a belföldi turizmusban már egy új rekord is megdőlt, mert nem csak egyre többen utaznak, de egyre többet költenek is. A legnépszerűbb helyek továbbra is a gyógyvizes városok.

Kora tavaszi kertészeti tanácsok

· Belföld · Gazdaság · Szabadidő

Március a tavasz első hónapja, ami a kertészkedők, kiskert tulajdonosok számára a tavaszi munkálatok megkezdését jelenti. Mivel egyre többször csalódunk a márciusi-áprilisi időjárásban ezért mindenkit türelemre intek, és arra biztatok, hogy mindent a maga idejében kezdjen csak el és az időjárási előrejelzések figyelembevételével kezdjen neki a kerti munkálatoknak!

Miért is legyünk körültekintőek: Mivel a gyümölcsfák, bogyósok, és a lassan a szőlő metszésének is itt az ideje, mindenki szeretne már túl lenni ezen munkálatokon, de ne kapkodjunk ha a talajunk „bokáig süppedően sáros” mivel ha letapossuk összetömörítjük a talajt akkor az ősszel elvégzett talajlazításunk, ásózásunk „kárba veszhet” ráadásul a tavaszi  porhanyós jól munkálható földről is csak többletmunkával tudunk majd gondoskodni!

A gyümölcsfák metszése sincs elkésve mivel a megfelelő, jól megválasztott metszési időszak is nagyban hozzájárul a terméshozamunkhoz!

A kora tavaszi metszésnél vegyük figyelembe, hogy vannak gyümölcsfák melyek fagyérzékenyek, mint pl. a mandula, őszibarack vagy a kajszibarack ezért a lehetséges fagyok miatt rügyfakadás után is metszhetjük őket!

Sokan kérdezik, hogyan metsszük a gyümölcsfákat: nagy általánosságban egy-két jó tanácsot lehet csak adni mivel fajtától és növényünk életkorától is függ a metszési eljárás!

Alakító metszésre fiatal még nem termő gyümölcsfáknál van szükség, karbantartó metszést termőre fordulás után végzünk, ifjító metszést pedig az idős, koros fáknál kell elvégeznünk.

Alakító és karbantartó metszésnél a rügyek állását és a vesszők erősségét vegyük figyelembe. Az ágakat alsó kifelé álló rügyekre vágjuk, valamint a gyenge vékony vesszőt rövidre az erőssebeket hosszabbra metsszük! A koronából ki kell metszeni a befelé növekedő vesszőket, gallyakat illetve az egymást keresztezőket is! A helyes metszés során szellős és nem túl sűrű koronát kapunk. Mivel minden gyümölcsfa egyedi ezért ezeket a metszési szabályokat alapelvnek tekintsük csak és a fa alkatát, fajtáját, habitusát figyelembe véve végezzük el a metszést!

Már többször kihangsúlyoztuk a sebkezelés fontosságát a metszések után, ezért lehetőség szerint a vágott felületeket azonnal kenjük be, mert a sebzéseken keresztül a kórokozok, kártevők így már nem tudnak bejutni a növények szöveteibe. Ha a metszési munkálatokkal megvagyunk és már nem fogunk a fa körül talajt taposni a gyümölcsfáink gyökereit kell „megszellőztetni” egy kicsit. Ezt a műveletet tányérozásnak hívjuk. Kapával kapáljuk körbe a fát, jól lazítsuk, puhítsuk meg a földet körülötte, így megszellőzik. A tányér mélyüljön a fa törzse felé, így sokkal több víz fog koncentrálódni egy eső alkalmával közvetlenül a fa gyökereihez!

Márciusban a legfontosabb és egyben az első növényvédelmi munkálatunk a kora tavaszi lemosó permetezés, nagyon sokat kihangsúlyoztuk már miért is fontos, de pár szóban most is beszéljünk róla mivel az idei tél nem volt túlzóan kemény és fagyos ezért az áttelelt károkozók és kórokozók elleni első lépés a megfelelő lemosó permetezés! A lemosó permetezést célszerű a metszések után elvégezni, de mivel a csonthéjasoknál még tarthatunk fagykártól ezért bátran permetezzünk, majd utána metszünk.

Az időjárást figyelembe véve kezdjük meg a munkát, azaz ne legyenek éjszakai fagyok és a nappali hőmérséklet 6-8 C fok körül alakuljon. A lemosó permetezést nyugalmi állapottól a növények fehérbimbós állapotáig célszerű végrehajtani lehetőség szerint két alkalommal a másodikat minél közelebb a növények rügypattanásához!

Sokan kérdezik melyik a legjobb lemosó-szer, a válasz a kérdésre a kombinált, azaz rezet, ként és rovarölőt tartalmazó védőszer! Vegyük figyelembe, ha sok körténk van, hogy tavalyi évben nagyon komoly körtelevélbolha kártétel volt ezért nagyon fontos lecitines-növényi olaj készítményt is használnunk! Réztartalmú lemosó permetezésnél figyeljünk oda az őszibarackfák esetében mivel réz érzékenyek, ezért piros bimbós állapot után már ne használjunk réz-készítményeket! Amíg a gyümölcsfáknál jól tudjuk milyen fontos a lemosás addig a szőlőben hajlamosak vagyunk kihagyni ezt a munkálatot, pedig az elmúlt évek gomba és rovarkártétele miatt mindenképpen érdemes és kell kora tavaszi lemosó-permetezést csinálnunk! Nézzük miért is kell a szőlősorokat, tőkéket lepermeteznünk: a vesszőkön a lisztharmat, vesszőgolyva, esca (kordonkar elhalás) kórokozói, a rügyekben, repedésekben és a fásrészeken az atkakártevők és pajzstetvek teleltek át várva a melegebb időjárást. A lemosó kezelést viszonylag tömény oldattal kell végezni, ügyelve, hogy a permetlé az egész növény felületét jó alaposan beborítsa, megfolyjon azon. Így a kéregrepedésekben, a rügyek környékén megbúvó pajzstetvek, levéltetvek, atkák, körtelevélbolhák, vértetvek áttelelő képleteihez is elérnek, vékony filmszerű bevonatot képeznek rajtuk és így befojtják azokat. összefoglalásul, az ökológiai gyümölcs és szőlőtermesztésben kiemelkedő jelentőségű és az egész tenyészidőszakra kiterjedő hatású védekezési eljárás a tél végi-kora tavaszi permetezés az áttelelt kártevők és kórokozók ellen.

Magvetés, palántanevelés: Márciusban itt az ideje a paradicsom, paprika stb. magok elvetésének majd a palántanevelésének. Aki saját magának nevel palántát és a szabadföldbe nem fóliába akarja kiültetni majd őket az, nincs, elkésve mivel a tapasztalatok azt mutatják, hogy május közepétől hamarabb nem nagyon lehet majd kiültetni úgysem a palántákat.  A magok csirázásához meleget (20-22 C fok) és nedvességet kell biztosítanunk, a palánták neveléséhez elég fényt és megfelelő hőmérsékletet. Ha kevés a fény a palánták megnyúlnak, kidőlnek, és kevésbé lesznek ellenállóak a kiültetés után!

Palántáink lombleveleinek megjelenése után fontos hogy ne csak vizel, öntözzük őket, hanem megfelelő palántanevelő tápoldatot is használjunk 7-14 naponta! Az optimális tápanyagoknak köszönhetően palántáink erős gyökérzetet fejlesztenek, ellenállóbak lesznek a betegségekkel szemben és hamarabb fordulnak majd termőre, ráadásul az időjárás viszontagságait is jobban fogják bírni. A palántanevelő ládából időben tűzdeljük ki őket hogy elegendő helyük és földjük legyen a fejlődéshez, mivel a túl sűrűn lévő növények megnyúlnak, legyengülnek! Fontos hogy kis palántáinkat megvédjük a palántadőlés ellen ezért a növénykéket és földjüket is permetezzük be mankoceb tartalmú gomba ölőszerrel!

Nagyon fontos a jó ültetőközeg, ami megbízható palántaföld legyen jó pH-értékkel, szerves trágyával és tápsókkal legyen kombinálva! A megbízhatóság azért fontos, mert tavalyi évben nagyon sokan úgy jártak az olcsó (ami a végén nagyon drága lett) palántaföldel hogy palántájuk a kiültetés előtt visszafejlődött, megöregedett lilás-fekete színű lett majd elpusztult!

A kedves olvasók most gondolhatják, hogy üzletet akarok csinálni magunknak, de az az igazság és a tapasztalat, úgy mint a vetőmagoknál is már sokszor hangsúlyoztuk hogy ami olcsó az valószínűleg okoz majd fejtörést a kertészkedőknek csirázási képességben, minőségben és terméshozamban is! Tehát érdemes a gazdaboltokat felkeresni ahol megfelelő szakmai felvilágosítást és jó minőségű termékeket vásárolhatunk!

Kora tavaszi tápanyagpótlás gyümölcsösökben és a zöldségeskertekben. Mivel a tavaszi talaj előkészítést ezekben a napokban, hetekben végezzük el (a felszántott, ásott talajt átrotáljuk, gereblyézzük) könnyen be tudjuk juttatni a szerves és műtrágyát a talajfelszín alá ez által. A gyümölcsösök és bogyósok évelő kultúrák, gyakran évtizedekig megőrzik termőképességüket. Ezért tápanyag ellátásukat folyamatosan biztosítani kell! A rendszeres harmonikus tápanyag ellátás az alapja az évről-éve elfogadható mennyiségű és minőségű termésünknek is.

Kora tavasszal végezzük el az alaptrágyázást, a szakkereskedésekben is kapható szerves trágyával és a tavasszal is jól oldódó komplex műtrágyák használatával. A trágyázás biztosítja az esetleges fagykárok miatti terhelés csökkentését is. A tápanyagot a fák és bokrok úgymond koronacsurgója alá kell bejuttatni mindenképpen beásással, begereblyézéssel hogy gyorsabban és jobban hasznosuljon!

Veteményeskertünkben is nagyon fontos a kora tavaszi tápanyagpótlás azért, hogy a zöldségek megfelelő terméshozammal ajándékozzanak meg minket, jó esetben az ősz közepéig is. Ezek a növények a folyamatos termés kineveléséhez nagyon sok tápanyagot kivesznek a talajból, így ha nem pótoljuk számukra a sok értékes és hasznos tápanyagot, elmarad a termés, sőt a nyár végére növényeink is tönkre mehetnek, mivel kertünk kifogy az éltető tápanyagokból.

Tápanyag pótlására a saját készítésű komposzt is ideális lehet.

Végezetül említsük meg a komplex tavaszi kerti műtrágyákat is, amit szintén érdemes ilyenkor kijuttatni mivel jól oldódó nitrogén, foszfor, kálium, mikroelem tartalmuk miatt nagyban elősegítik majd zöldségnövényeink optimális fejlődését, virágkötödését és terméshozamát! Itt is bekel dolgozni a talajba.

Figyelem: szerves trágyánál, ha nem „boltit” veszünk, figyeljünk arra hogy szarvasmarha esetleg baromfi trágyát dolgozzunk be a talajba és ne lótrágyát, mivel a lótrágyázott talajban a lótücsök, vagyis a lótetű nagyon hamar kitenyészik és előszeretettel eszi meg a növények gyökerét, szárát majd. A vakond nagyon hatékonyan tizedeli ezt a típusú kártevőt, ám a vakond is tud gondot okozni, mikor munkálkodásával kitúrja a palántákat, a magokat vagy éppen ő is belerág növényeinkbe, bár utóbbi nagyon ritkán fordul elő. Legjobb, ha semmiképpen nem vásárolunk olyan trágyát, mely lótól származik!

Összefoglalva: A termő ültetvények hatékony tápanyag ellátása érdekében minden évben alkalmazni kell a műtrágya kijuttatás valamennyi módját úgy az alap, fej, és a rendszeres lombtrágyázást de mindenképpen konzultáljunk szakemberrel mivel a műtrágya bizonyos mennyiség után már inkább méreg mint tápanyag!

Díszkertünkben is megkezdhetjük a kora tavaszi teendőinket. Közkedvelt növényünk a Buxus avagy a puszpáng, viszont az utóbbi pár évben mindenki megtapasztalhatta, ha nem figyelünk, oda növényünkre el fog pusztulni mivel számos kártevő támadhatja meg! A védekezést időben és megfelelően kell elkezdeni, először is kora tavaszi mechanikai metszéssel elérhetjük azt, hogy az áttelelő nemzedékek egyedszámát lényegesen csökkentjük! A kártevők március végén ha már tartósan 10 C fok körüli a hőmérséklet elkezdenek aktivizálódni ezért mindenképpen kezdjük meg a rendszeres permetezéseket rovarölő szerekkel! Mivel a buxus levele viaszos használjunk tapadásfokozót! A kémiai védekezés során kontakt és felszívódó szereket kombináljunk!Kora tavasszal a hajtásnövekedés befejezéséig használjunk réztartalmú szereket is amivel megelőzhetjük a gombásbetegségek kialakulását. A már fertőzött ágakat, vesszőket ajánlatos eltávolítani és megsémisíteni!

Márciusban kezdődik a legtöbb évelőnövény és bokor ültetési ideje, ezért ha a talaj megfelelő előkészíthetjük az ültetőgödröket. Tisztítsuk meg a gyepet a lomb- és egyéb téli „maradványoktól". Különben a fű rothadásnak indulhat. Vigyázzunk, ha még nagyon nedves és mély a pázsit talaj-szerkezete, akkor ne tapossuk össze, mert nagyobb kárt tehetünk, mint ha még pár napig a gyepen hagyjuk a leveleket! Pázsitunknál a gyepszellőztetéssel még várjunk mivel a gyökerek még nem kellően erősödtek meg ezért kitéphetjük a füvünket! Szükség esetén juttassunk ki mohaölőszert (pl. vasgálic). Örökzöld sövényeinket március végéig érdemes visszanyírni, mert akkor erősebb hajtásokat hoznak. A díszkert is meghálálja a tápanyagpótlást, trágyázást ezért komplex! műtrágyát, komposztált szerves trágyát is juttassunk ki a növényeink mellé. Ha az időjárás kedvez, eltávolíthatjuk a rózsák takarását és megkezdhetjük metszésüket a száraz elhalt, ágak gallyak eltávolításával.

A tearózsáknál az erősebb vesszőket 6-8 rügyre, a vékonyabbakat 2-3 rügyre kell visszavágni.  Vigyázzunk arra, hogy a legfelső rügy mindig kifelé nézzen, hogy az új hajtások akadálytalanul nőhessenek. A futórózsákat, a rózsalugasokat is szabadítsuk meg a száraz, elöregedett ágaktól. Az őszi virághagymák enyhébb időjárásnál korábban kihajtanak és megjelennek az első krókuszok, nárciszok, tulipánok. A szárazabb helyen lévőket rendszeresen locsoljuk. A tavaszi hagymás növényeket pl. liliomféléket, kánna, dália, kardvirág világos helyen előhajtathatjuk, majd március hónaptól elültethetjük.

Veteményes kertünkbe március második felétől a hidegtűrő növények magját – ilyen például a saláta, hónapos retek, petrezselyem, sárgarépa, dughagyma, korai borsó (pl. Rajnai Törpe) – már el lehet vetni. Ehhez persze az kell, hogy már rá lehessen menni a földre, az ne legyen túl sáros. A többi növénnyel még várni kell, mert elég hideg még a talaj. A legtöbb borsó fajtát csak akkor érdemes ültetni, ha a talaj hőmérséklete tartósan 6-8 fok körül van már!

Hidegágyba és fóliasátorba ültetve-vetve ezek a növények hamarabb fognak fejlődni ez által korai primőr zöldségeket termeszthetünk, ráadásul itt is nevelhetünk palántákat. A fóliasátor alá bátran el lehet szurkálni a vörös és lila dughagymát is, így egy tavasz közepi nyársalásnál már a saját termesztésű zöldhagymánkat ehetjük. A hidegágy és fűtetlen fóliasátor előnye az, hogy enyhébb fagyok sem tesznek kárt a fejlődő növényekben.

Tipp: Égetés, vagy komposztálás?

Márciusban már a családi házas övezetekben sok helyen látni hatalmas füstfelhőket. Többen ugyanis még mindig azt gondolják, hogy a lemetszett gallyakat, száraz ágakat, összegyűjtött leveleket, növényi maradványokat legjobb elégetni. Igen ám, de ne feledjük: csak akkor és ott szabad égetni, ahol ezt a helyi önkormányzati rendelet megengedi. Ennél sokkal jobb megoldás is létezik, hiszen az égetés során keletkezett hamu csak korlátozott mértékben alkalmas talajjavításra ráadásul környezetünket is szennyezzük! Praktikusabb, ha a nyesedéket, maradványokat komposztáljuk. Aki nem akar anyagi áldozatot hozni komposztládára az a kert végébe lehetősége szerint egy nagy gödröt áshat, és abba elhelyezheti a levágott ágakat, kerti hulladékokat.

Nagy Szabolcs

Kertünk Boltja

EGER, Hatvani kapu tér 1.

Tel:36-411-512

Forrás: HEOL

Budapesten ünnepelnének a legtöbben

· Belföld · Gazdaság · Szabadidő

Budapest még mindig a legnépszerűbb úticél Szilveszterkor egy felmérés szerint a magyarok körében, de sokan utaznak külföldre is. Idén a legtöbben Lengyelországot választják, Krakkó és Zakopane a legnépszerűbb. A legtöbb belföldi szálloda karácsony után most újra teltházzal üzemel majd. Sokan már hónapokkal előre lefoglalják a szállást.

Egri Tavaszi Fesztivál

· Belföld · Kultúra · Szabadidő

Április 6. szerda 16.30

XVIII. EGER VÁROSI CIVIL FÓRUM

Helyszín: Városháza díszterme

Április 6. szerda 17.00

A SCHÜSSLER-FÉLE TERÁPIÁS RENDSZER

Előadó: Dr. Kóróné Dr. Andruskó Andrea

Együttműködő partner: Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület

Belépő: 500 Ft, az egyesület tagjainak ingyenes

Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház

Április 7. csütörtök 16.00

EGRI ARCOK

Vendég: Molnár István Géza „fényíró”

Együttműködő partner: Ezüstidő Szabadidős Egyesület

Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház

Április 8. péntek


  1. Egri Tavaszi Fesztivál

16.00 VÖRÖSFENYŐ koncert

György Andrea – hegedű, ének; Ágoston Gábor – cajon, ütős hangszerek; Nagy Balázs Krisztián – gitár, ének

17.00 THE HANGOVER BAND koncert

Sárvári Dávid, Póczos Balázs, Bali Árpád és Bali Ádám

Helyszín: Gárdonyi tér

Április 8. péntek 18.00

HÚSVÉTI ÉS PÜNKÖSDI NÉPSZOKÁSOK

Együttműködő partner: Dobó Katica Nyugdíjas Szervezet

Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház

Április 8. péntek 19.00

A 16. Egri Tavaszi Fesztivál nyitókoncertje

BACH-MARATON

PARTY@BACH – Gábos Judit zongora szólóestje

Belépő: 1.000 Ft

Helyszín: EKF Esterházy Pál Zeneterem

Április 9. szombat


  1. Egri Tavaszi Fesztivál

BACH-MARATON

11.00 VENDÉGSÉGBEN A BACH CSALÁDNÁL

Családi matinékoncert képekkel és zenével

Közreműködnek: Bolya Pap Nikoletta – ének, Emilio Gonella (Italy) – cselló, Réz Lóránt – orgona

Belépő: 500 Ft, családi jegy 3 főtől: 1000 Ft

Helyszín: EKF Esterházy Pál Zeneterem

15.00 SZERETÜNK, BACH! 

Az Eszterházy Károly Főiskola Ének-zene szakos hallgatóinak koncertje

A belépés díjtalan.

Helyszín: EKF Esterházy Pál Zeneterem

19.00 BACH–GÁLA

Közreműködnek: az Ének-zene Tanszék kórusa, Kabdebó Sándor karnagy vezetésével; Bolya-Pap Nikoletta, Hegyesi-Hudik Margit, Dudás Anna (ének); Hibay Éva (fuvola), Csüllög Judit, Gábos Judit, Várady Krisztina, Marík Erzsébet (zongora); Réz Lóránt (orgona).

Belépő: 1.000 Ft

Helyszín: EKF Kápolna

A Bach-Maraton minden koncertjére érvényes belépő: 2.000 Ft

Április 9. szombat 10.00


  1. ORSZÁGOS MESEVETÉLKEDŐ DÖNTŐJE

Információ: Kristonné Erdei Mária, 20/779-2875, erdei.maria@ekmk.eu

Helyszín: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház

Április 10. vasárnap 11.00 és 14.00


  1. Egri Tavaszi Fesztivál

CSIRIBIRI - HALÁSZ JUDIT KONCERTJE

Belépő: 2.500 Ft

Jegyértékesítés a színházi jegyirodában és a jegy.hu internetes oldalon.

Helyszín: Gárdonyi Géza Színház

Április 11. hétfő 15.00

EGÉSZSÉGES LÉLEKKEL A TEST EGÉSZSÉGÉÉRT

Előadó: Dr. Wernigg Róbert főosztályvezető, HM Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály

Együttműködő partner: Dobó Katica Nyugdíjas Szervezet

Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház

Április 11. hétfő 17.00

A JELEN PILLANAT EREJE

A gondolataink, vágyaink, ragaszkodásaink hatalma

Előadó: Hips Frigyes spirituális tanácsadó

Együttműködő partner: Heves Megyei Életreform Népfőiskola

Belépő: 500 Ft, az egyesület tagjainak ingyenes

Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház

Április 11. hétfő 18.00


  1. Egri Tavaszi Fesztivál

FÉNY-JÁTÉKOK 

Nagy Anna és Huszárik Kata színművészek egymásra hangolt különleges versműsora a Magyar Költészet Napja alkalmából

Belépő: 1.200 Ft; elővételben vagy Eger városkártyával: 1.000 Ft

Helyszín: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház

Április 12. kedd 13.00

A Nemzeti Rákellenes Nap alkalmából

MŰTÉT UTÁN IS CSINOSAN

Az Anita Hungária Kft. gyógyászati segédeszközei

Előadó: Dr. Tóthné Lacza Zsuzsanna

Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Eger Megyei Jogú Város

Együttműködő partner: Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete

Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház

Április 12. kedd 18.00

Ünnepeink a hagyományban

Molnár V. József előadása

Együttműködő partner: Hun Fokos Szövetség Hagyományőrző Egyesület

Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház

Április 13. szerda 18.00


  1. Egri Tavaszi Fesztivál

INTERAKTÍV BESZÉLGETÉS SARKADI PÉTERREL

„A 101 legszentebb” című kiállításához kapcsolódó beszélgetés a grafikusművésszel

Beszélgetőtárs: Koczka P. József

Helyszín: Vitkovics Alkotóház és Művésztelep

Április 14. csütörtök 19.00


  1. Egri Tavaszi Fesztivál

KERESZTÜL EURÓPÁN – TOMPOS KÁTYA LEMEZBEMUTATÓ KONCERTJE

Előzenekar: Szeder együttes

Közreműködik: Tompos Kátya – ének; Hrutka Róbert – gitár; Kalmus Felicián – dob

A koncert létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap és a Cseh Tamás Program támogatta.

Belépő: 2.500 Ft, elővételben 1.500 Ft

Helyszín: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház

Április 15. péntek 18.00


  1. Egri Tavaszi Fesztivál

INTERAKTÍV BESZÉLGETÉS MOLNÁR ISTVÁN GÉZÁVAL

Visszapillantó című életmű kiállításához kapcsolódó beszélgetés, rendkívüli tárlatvezetés a fotóművésszel

Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház

Április 15. péntek – 17. vasárnap
16. Egri Tavaszi Fesztivál

Éneklő Ifjúság 2016
Ifjúsági Kórusok és Kamarazenekarok Regionális Fesztiválja
Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház

Április 16., szombat 11.00
Éneklő Ifjúság
Énekes és hangszeres szólisták, kamaraegyüttesek bemutató hangversenye
Április 17., vasárnap 10.00
Éneklő Ifjúság
Kórusok kamaraegyüttesek fesztivál és minősítő hangversenye

Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Cantus Agriensis Kulturális Egyesület, Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége – KÓTA

Április 16. szombat 9.00 – 16.00

SZIVÁRVÁNY SZOMBAT

Képzőművészeti alkotóműhely 7 éves kortól – egyéni képalkotások, csendéletrajzolás, grafikai eljárások (tervezés, metszés, nyomtatás, monotípia)

Részvételi díj: 2.000Ft + ebéd: 1.000 Ft

Helyszín: Vitkovics Alkotóház és Művésztelep

Információ, jelentkezés: Gyöngy Csilla, 36/515-051, gyongy.csilla@ekmk.eu

Április 16. szombat 10.00


  1. Egri Tavaszi Fesztivál

MÁRAI SÁNDOR PRÓZA- ÉS VERSMONDÓ TALÁLKOZÓ

az író születésnapja és a Magyar Költészet napja alkalmából

A zsűri tagjai:

Jáki Judit, Márai életművének és szellemi hagyatékának gondozója, a magyarországi leszármazottak képviselője

Mészáros Tibor irodalomtörténész, a Márai-hagyaték kutatója, gondozója

Csendes László Jászai Mari-díjas színművész
Kortárs költők megzenésített verseivel közreműködik:Molnár György dalszerző, énekes-gitáros
Helyszín: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház

Április 16. szombat – 17. vasárnap 10.00 – 18.00

TŰZZOMÁNC TANODA

Téma: A rekeszzománc szellemisége technikai illusztrációkkal

Művészeti vezető: Kátai Mihály Munkácsy-díjas festőművész

Részvételi díj: 2.000 Ft/fő; napi jegy: 1.500 Ft; havi bérlet (két hétvége): 3.000 Ft

Helyszín: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház

Április 16. szombat 17.00

TEKERGŐ CSALÁDI TÁNCHÁZ

Házigazda: az Egerszalóki Tekergő zenekar

Belépő: 500 Ft

Helyszín: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház

Április 17. vasárnap 19.00           


  1. Egri Tavaszi Fesztivál

BARTÓK BÉLA 135

Közreműködnek:

Deák Sára – hegedű

az Egri Tinódi Sebestyén Tagiskola Gyermekkara és a Vocalissimo Énekegyüttes Nőikara – karvezető: Ágostonné Kugler Zsuzsanna, Mesterné Sándor Tímea

az Egri Szimfonikus Zenekar Szabó Sipos Máté vezényletével

Műsor: Magyar parasztdalok, Román népi táncok, 5 egyneműkar kiszenekari kísérettel, Magyar képek, I. /posth/ hegedűverseny

Helyszín: Gárdonyi Géza Színház

Belépő: 2.200 Ft, elővételben 1.800 Ft

Jegyek kaphatók a színházi jegyirodában, valamint előadás előtt egy órával, a színház jegypénztárában.

Április 18. hétfő 15.00

Megemlékezés Görgey Artúr halálának 100. évfordulójáról

Előadó: Somfai Tiborné

Együttműködő partner: Dobó Katica Nyugdíjas Szervezet

Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház

Április 18. hétfő 19.00


  1. Egri Tavaszi Fesztivál

SATART Akusztikus Felolvasó színházi sorozat

MÁTHÉ KRISZTA: APRÓKA ESZPONKA

Lírai pillanatképek Frumószából

Előadja: Sata-Bánfi Ágota

Rendező: Sata Árpád

Helyszín: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház

Belépő: 1.200 Ft

Az előadás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jön létre.

Április 19. kedd 19.00


  1. Egri Tavaszi Fesztivál

CIMBALOGH TRIÓ KONCERTJE

A három virtuóz zenész – Balogh Kálmán (cimbalom), Lakatos Róbert (hegedű), Novák Csaba (nagybőgő) – műsorában a magyar és balkáni cigány népzenét a jazz elemeivel ötvözi.

Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház

Belépő: 2.000 Ft; elővételben és Eger városkártyával: 1.800 Ft

A koncert létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap és a Cseh Tamás Program támogatta.

Április 20. szerda 17.00

GUTAÜTÉS? AGYVÉRZÉS?

Az agyi történések felismerése

Előadó: Dr. Semjén Judit neurológus főorvos

Együttműködő partner: Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület

Belépő: 500 Ft, az egyesület tagjainak ingyenes

Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház

Április 21. csütörtök 9.00 – 13.00

Megyei dal- és nótaverseny

Együttműködő partner: Nyugdíjasok Heves Megyei Szövetsége

Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház

Április 21. csütörtök 16.00

KÖRNYEZETVÉDELMI 1x1

Veszélyben a földi élet

Előadó: Sallós Gyula

Együttműködő partner: Ezüstidő Szabadidős Egyesület

Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház

Április 22. péntek 9.00 – 18.00

FÖLD NAPJA

Húsznál is több civil szervezettel, illetve több intézménnyel együtt hívjuk és várjuk a kicsiket és nagyokat az Érsekkertbe, ahol természet- és környezetvédelemmel kapcsolatos játékok, versenyek, ügyességi próbák sora kínál hasznos időtöltést.

Továbbá lesz kiállítás, – sőt egy egész játékpark – újrahasznosítható anyagokból készült játékokból.

10.00 Lusta Jankó és a bolond falu – a Kerek Perec Egylet előadása

15.00 Gyülekező az I bike Eger csapatával a 17.00-kor induló városi kerékpáros felvonulásra

Főtámogató: Eger MJV Önkormányzata

Információ: www.ekmkeger.hu www.eger.hu, www.egrizold.blog.hu

Április 22. péntek 19.00


  1. Egri Tavaszi Fesztivál

GERLÓCZY MÁRTON: A CSEMEGEPULTOS NAPLÓJA

Előadja: Ötvös András

Színpadra alkalmazta: Lőkös Ildikó – Göttinger Pál

Rendező: Göttinger Pál

Az előadás a Füge és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre

Helyszín: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház

Belépő: elővételben 1.500 Ft, az előadás napján: 2.500 Ft

Jegyárusítás a helyszínen.

Április 23. szombat 9.00 – 13.00

TERMÉSZETES GYÓGYMÓDOK

Előadó: Kovács József természetgyógyász, reflexológus, metafizikai pszichoterapeuta

Együttműködő partner: Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület

Belépő: 500 Ft, az egyesület tagjainak ingyenes

Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház

Április 23. szombat 15.00

ADDIG JÁR AZ UFO A FÖLDRE, MÍG EL NEM ROMLIK

Előadó: Dr. Mandics György kutató, író

Belépő: 1.000 Ft, az Univerzum Klub tagjainak 500 Ft

Együttműködő partner: Univerzum klub

Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház

Április 23. szombat 15.00

TAVASZKÖSZÖNTŐ BOLONDOS ÁPRILIS 

Családi program minden korosztálynak!

Színpadi műsorok: Táncra lábam! – Szederinda Néptáncegyüttes, Együgyű Misó – Babszem Jankó Gyermekszínház, Csiribiri Party – Csiribiri Együttes gyermekkoncertje

Mozogj, nevess és érezd jól magad! – mozgásfejlesztő ügyességi játékok, kézműves játszóház, ugrálóvár, óriás- és népi ügyességi játékok, sportjátékok, balkonnövény vásár, tanácsadás, játék

18.00 órától közös szalonnasütés (– a sütnivalót mindenki magának hozza!)

Helyszín: Felsőváros, Nemzedékek tere

Április 25. hétfő 17.00

MIT ÜZEN A BETEGSÉG?

A betegség segítőtársunk a belső harmónia felé vezető úton. Érzelmeink és szerveink kapcsolata.

Előadó: Szakács Ibolya természetes élet- és gyógymódok tanácsadó

Együttműködő partner: Heves Megyei Életreform Népfőiskola

Belépő: 500 Ft, az egyesület tagjainak ingyenes

Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház

Április 25. hétfő 19.00

A 16. Egri Tavaszi Fesztivál zárókoncertje

„MAMA, KÉRLEK…” – KONCZ ZSUZSA KONCERT

Helyszín: Kemény Ferenc Sportcsarnok

Belépő: 5.900 Ft, 4.900 Ft, 3.900 Ft

Jegyek kaphatók: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház, Tourinform Iroda, online jegyvásárlás: www.gagprodukcio.hu

Április 29. péntek 10.30

"Ami él, annak meg kell újulnia"

Regionális Népművészeti Tanácskozás

Együttműködő partner: Heves Megyei Népművészeti Egyesület

Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház

Április 30. szombat – május 1. vasárnap 10.00 – 18.00

TŰZZOMÁNC TANODA

Téma: A rekeszzománc szellemisége technikai illusztrációkkal

Művészeti vezető: Kátai Mihály Munkácsy-díjas festőművész

Részvételi díj: 2.000 Ft/fő; napi jegy: 1.500 Ft; havi bérlet (két hétvége): 3.000 Ft

Helyszín: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház

ALKOTÓ JÁTSZÓHÁZAK

ÓVODÁSOKNAK, ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK

Előzetesen bejelentkezett (minimum 2 nap) csoportokat, egyéneket, családokat várunk a kézműves napokra.

Április 6. szerda – 7. csütörtök 10.00 és 14.00

Április 13. szerda – 14. csütörtök 10.00 és 14.00

Április 20. szerda – 21. csütörtök 10.00 és 14.00

Április 27. szerda – 28. csütörtök 10.00 és 14.00

Helyszín: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház

Jelentkezés: Kristonné Erdei Mária, 20/779-2875, erdei.maria@ekmk.eu 

ELŐZETES

Május 4. szerda – 7. szombat   

MIÉNK A TÉR! MEGYEI MŰVÉSZETI FESZTIVÁL

Általános – és középiskolás diákoknak előzetes jelentkezéssel.

Könnyűzene, komolyzene, modern tánc, néptánc, színjátszás, vers…

Helyszín: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház

Információ: Kristonné Erdei Mária, 20/779-2875

VENDÉGPROGRAM

Április 22. péntek 18.00
„ELŐTTEM LEGYEN MINDIG ÚT” – BAGDI BELLA KONCERT
Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház

Jegyár – elővételben: 2.300 Ft, napján: 3.300 Ft; támogatói jegy: 4.600 Ft.

Jegyvásárlás: Tourinform Iroda Eger (36/517-715); online: bagdibella.hu vagy jegy.hu

Május 1. vasárnap 8.00 – 13.00


  1. EGRI ORSZÁGOS ÉREMGYŰJTŐ TALÁLKOZÓ ÉS BÖRZE

A belépés díjtalan.

Együttműködő partner: Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Egri Szervezete

Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház

KIÁLLÍTÁSOK

Április 1 – 19.

„Visszapillantó” – Molnár István Géza fotográfus életmű kiállítása

Megnyitó: április 1., péntek 17.00

Köszöntőt mond: Kovács Katalin, az EKMK igazgatója, Demeter Pál, a Heves Megyei Fotóklub vezetője, Cs. Varga István irodalomtörténész

Közreműködik: Jónás Zoltán előadóművész

Együttműködő partner: Horváth Lajos Zsigmond Fotókör

Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház

 „Molnár István Géza a nagy elődök útját járja. Balog Rudolf, Vadas Ernő, az ún. magyaros stílus

 európai hírű mesterei, a szép fényképek utánozhatatlan megalkotói, Plóhn József, Sugár Kata és társaik a szociofotó ihletett művészei. (...)

Művészetének biztos alapja életszemlélete és az a szeretet, ahogy „áldozatait” megörökíti.

Az öregség ráncaiban is felfedezzük, hogy minden nehézség ellenére élni szép, élni jó.”

- Tóth József fotóművész -

Április 4 – május 18.

"A KINCCSÉ KUKKANT KÉPZELET"

Dósa Csilla és Eger óvodásai könyvillusztrációiból készült kiállítás

Megnyitó: 2016. április 4., hétfő 10.00

Közreműködik: Babszem Jankó Gyermekszínház – Csukás István: Nagy ho-ho-ho horgász

Helyszín: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház


  1. április 2-án, szombaton, a Nemzetközi Könyvnapon ünnepli 80. születésnapját Csukás István. A jeles alkalomra a Babszem Jankó Gyermekszínház egy verses könyvecskével készült, melynek illusztrációját Dósa Csilla és egri óvodások készítették. Az alkotásokból április 4-én kiállítás nyílik a Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház Zsibongójában "A kinccsé kukkant képzelet" címmel.

 

Április 15 – május 10.


  1. Egri Tavaszi Fesztivál

JÉZUS ÉLETE

Aknay János, ef Zámbó István, tábori csaba festőművészek kiállítása

Megnyitó: április 15., péntek 17.00

Köszöntőt mond:

Kovács Katalin, az Egri Kulturális és Művészeti Központ igazgatója,

Ócsai Tamás, a Hetednapi Adventista Egyház elnöke

Megnyitja: Dr. Lipp Mónika Főegyházmegyei Múzeum muzeológusa, művészettörténésze

Közreműködik: az Egri Érseki Fiúkórus

Megtekinthető hétfő kivételével, naponta 11.00 – 18.00.

Helyszín: Templom Galéria

A kiállítással egybekötve rajz- és festménypályázat került meghirdetésre; a tárlat záróeseményére és a meghirdetett pályázatra küldött alkotások díjazására


  1. május 10-én, 17 órától kerül sor.

 

Április 22 – 28.


  1. Egri Tavaszi Fesztivál

KUTNA HORA ÉPÍTÉSZETI KINCSEI – Húsz éve UNESCO védelem alatt

Eger csehországi testvérvárosának műemlékvédelmi értékeit bemutató fotókiállítás

Megnyitó: április 22., péntek 17.00

Bevezető: Eva Hnatkova kulturális főtanácsos, Kutna Hora

Megnyitó: Kurczveil Mária Heves megyei műemléki felügyelő, Eger

Somody Zoltán műemlékvédelmi szakmérnök, Eger

Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház

Április 29 – május 10.

Mester és tanítványai – Horváth Tibor bőrműves, népi iparművész, a Népművészet Mestere és tanítványainak kiállítása

Megnyitó: április 29., péntek 10.00

Együttműködő partner: Heves Megyei Népművészeti Egyesület

Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház

Még látható…

Április 1-ig

„MÁS SZEMMEL” – A Megyei Rajzszaktárgyi Verseny válogatott kiállítása

Együttműködő partner: Heves Megyei Pedagógiai Intézet

Helyszín: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház, Sikátor Galéria

Április 8-ig

„NE ÍTÉLJ ELSŐRE!”

Az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat előítéletek ellen küzdő fotósorozata

Helyszín: IFI PONT

Május 12-ig

„A 101 legszentebb” – Sarkadi Péter grafikusművész kiállítása

Megnyitó: március 30., szerda 17.00

Megnyitja: H. Szilasi Ágota művészettörténész

Helyszín: Vitkovics Alkotóház és Művésztelep

Állandó kiállítás:

VITKOVICS MIHÁLY EMLÉKSZOBA

Helyszín: Vitkovics Alkotóház és Művésztelep

IFI PONT

Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda

ÁLLANDÓ SZOLGÁLTATÁS

Tanácsadás (bejelentkezés alapján): pályaorientációs, karrier tanácsadás;

mentálhigiénés, életvezetési/életszervezési tanácsadás; diákjogi-, önkéntes tanácsadás

Ingyenes információk: felsőoktatás rendszer, továbbtanulás, önéletrajz-írás,

álláskeresés, helyi és országos programok, szabadidős elfoglaltságok, sportlehetőségek

a városban, diákmunka vállalás lehetőségei stb.

KönyvmolyKuckó

Társasjátékok, csocsó, ping-pong asztal

Ingyenes internet elérhetőség /Wifi

ÁLLANDÓ FOGLALKOZÁS

Önszerveződő csoportok befogadása – Anime klub: szerda 14.00 – 18.00

Nyitva tartás: hétköznapokon 10.00 – 18.00

További információ: facebook.com/ifipont / ifiponteger@gmail.com

Forráspont

Lakossági Információs és Szolgáltató Iroda

Rendszeres FOGLALKOZÁSOK

Minden második hétfő – április 4. és 18.

17.00 – 19.00 Kreatív kör felnőtteknek

Lakásdekoráció, kézműves technikák, ötletes alkotások, újra felhasznált anyagokból, megunt tárgyakból.

Szerda                      

10.00 – 12.00  Közelbaba Csevegő baba-mama klub

16.00 – 17.00  Nevető jóga

Csütörtök   

10.00 – 11.30   Egészségmegőrző torna klub

16.00 – 17.30  „Függő játszmák”

Kihelyezett tanácsadás, információnyújtás szenvedélybetegségekről, kezelési lehetőségekről érintetteknek és hozzátartozóknak, a Főegyházmegyei Karitász Központ Eger RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálata vezetésével.

18.00 – 20.00 Gyermek színjátszó csoport

Péntek         

10.00 – 12.00 Angol Csevegő – nyelvtanulás anyukáknak, nagymamáknak

18.00 – 21.00 Japán-Eger Kultúr Klub

PROGRAMOK

Április 4. hétfő 9.00 – 11.00

Egészség klub – Előadássorozat

A program az Egri Járási Népegészségügyi Osztály és a Medicina a Gyógyulásért Alapítvány jóvoltából valósul meg. Áprilisi téma: Ingyenes szűrővizsgálatok

Április 5. kedd 9.00 – 12.00

Élénkítő, frissítő, harmonizáló masszázs – kéz, talp és hátmasszázs, előzetes bejelentkezés alapján. (A program a Szeretet Fénye Alapítvány jóvoltából valósul meg.)

Április 26. kedd 16.00 – 18.00

Felsővárosi fertálymesteri fogadóóra

További információ: 20/779-0372 / www.facebook.com/liszieger

BERVA-VÖLGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ

ÁLLANDÓ SZOLGÁLTATÁS: Internet, könyvtár, játéksarok, kiállítótér

NYITVA TARTÁS: kedd – szombat 10.00-16.00

3300 Eger, 1. számú lakótelep 9. épület

Programok, egyéb információ: pappildiko@freemail.hu, 70/629-3715

F E L H Í V Á S

ALKOTÓ JÁTSZÓHÁZAK ÓVODÁSOKNAK ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK

Előzetesen bejelentkezett csoportokat, egyéneket, családokat várunk a Forrás Gyermek és Ifjúsági Házba, a szerdai és csütörtöki kézműves napokra.

Jelentkezés: Kristonné Erdei Mária,20/779-2875, erdei.maria@ekmk.eu

Miénk a tér! megyei művészeti fesztivál
Május 4.,  szerda – könnyűzene

Május 5., csütörtök – komolyzene, népzene, népdal

Május 6., péntek – modern tánc
Május 7., szombat – néptánc, népi játék, színjátszás, vers
Jelentkezési határidő: 2016. április 8., péntek

Részletes kiírás, jelentkezési lap kérhető a Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban,

Kristonné Erdei Máriától (20/779-2875, erdei.maria@ekmk.eu).

Márai Sándor próza- és Versmondó találkozó

Az író születésnapjára emlékezve, második alkalommal hirdetünk próza- és versmondó találkozót 8. osztályos diákok és középiskolás tanulók részére. A 2016. április 16-ára, szombatra kitűzött eseményen kötelezően egy Márai Sándor által írt prózát vagy verset, valamint egy szabadon választott, magyar író, költő által írt mű bemutatását várjuk, maximum 5-5 perces időtartamban.

A kitöltött nevezési lapokat 2016. április 8-ig, az EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház (3300 Eger, Bartók Béla tér 6.) címére vagy a kekvolgyi.noemi@ekmk.eu e-mail címre várjuk. A nevezési lap az intézményi honlapon is elérhető.

További információ: Kékvölgyi Noémi, 20/247-55-65


  1. Országos Zománcművészeti Biennálé

Pályázatot hirdetünk  tűzzománc technikával készült alkotások létrehozására.

A hagyományhoz híven tematikus műveket várunk, az idei kiállítás címe: TÜNDÉRIDÉZŐ MOTÍVUMOK – vízvédő mesebeli lények. (L. a részletes kiírás szerinti, ihletadó legendáink, meséink, irodalmi alkotásaink, valamint régi ábrázolások, kazettás mennyezetek… üzenetét!)

A pályaművek képek, zománccal díszített plasztikák vagy dísztárgyak, ékszerek és kollekciók, valamint komplex, tematikus kép együttest hordozó “építmények” (faliszekrény, díszdoboz, ill. különböző használati tárgyak) lehetnek. A téma alkalmas közös alkotások létrehozására!

Pályázók köre Magyarország határain belül és kívül élő magyar és más nemzetiségű alkotók: minden 6. életévét betöltött diák, művészeti középiskolák közösségei, diákjai, közművelődési intézmények művészeti műhelyeiben alkotók, felsőfokú intézmények hallgatói, képző- és iparművészeti főiskolák, egyetemek hallgatói, nonprofit szervezetek által működtetett iskolák, művészeti közösségek.

Beadási határidő: 2016. április 10., vasárnap – 3300 Eger, Bartók Béla tér 6. címre.

Az alkotásokon fel kell tüntetni az alkotó nevét, életkorát, a beküldő szervezet nevét, a művészeti vezető nevét, telefonszámát, aktív e-mail címét.

A Biennálén való részvételi szándékot előzetesen kérjük jelezni az ekmkeger.hu honlapról letölthető jelentkezési lapon, legkésőbb március 20-ig!

A pályázat nevezési díjas, közösségi pályázás esetén (tetszőleges egyéni alkotószámmal és művel) 3.500 Ft, egyéni alkotók részére: 1.000 Ft.

Az alkotások a 2016. május 21-én, szombaton 11.00-kor nyíló kiállításon kerülnek bemutatásra.

A pályázattal és a tematikai kérdésekkel kapcsolatban információ Kovács Katalintól a 36/517-555, 20/779-2879 telefonokon és a kovacs.katalin@ekmk.eu címen kérhető.

III. Egri Tematikus Tárlat

„ÍME, AZ EMBER” címmel május 24 – június 30. között, a Vitkovics Alkotóházban mutatjuk be tematikus tárlatunkat.

A kiállítást szabad beadásos rendszerben, a kiállítótérnek megfelelő válogatással, zsűrizéssel rendezzük meg. Fő rendező elv, cél: a bensőséges tér kialakítása.

Műfaji, technikai megkötés nincs, az újonnan készülő művekhez inspirációként Weöres Sándor verseit ajánljuk (l. ekmkeger.hu).

A részvételi szándékot legkésőbb 2016. április 4-ig kérjük jelezni, a benyújtandó alkotások műfaját, méretét, címét, darabszámát (legfeljebb 3 db!) meghatározva, az intézményi honlapról letölthető jelentkezési lapon.

​A kiállításra az egri és Egerhez kötődő művészek mellett szeretettel várunk Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye területéről is alkotóművészeket.

Az alkotások begyűjtésének helye és ideje:

EKMK Vitkovics Alkotóház és Művésztelep – Eger, Széchenyi utca 55.


  1. április 8., péntek 8.00 – 17.00 

Kérjük, hogy a művek biztonsága és épsége érdekében postai úton ne küldjenek alkotásokat!

A felkérés további részletei: K. Fekete Mária szervező, Vitkovics Alkotóház és Művésztelep, 3300 Eger, Széchenyi u. 55., 36/ 515-051, 20/247-1995, k.fekete.maria@ekmk.eu, .ekmkeger.hu

Az Egri Társasjáték Klub április 9-én, szombaton tartja első foglalkozását a Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban. A csoport tagjai ettől kezdve kéthetente, szombaton 10 órakor találkoznak, logikai és készségfejlesztő játékokkal, táblás családi játékokkal játszanak, valamint házi versenyeket rendeznek. A hatékony és szórakoztató közösségi időtöltést 7 – 99 éves korig mindenkinek ajánljuk.

A részvétel ingyenes.

Az érdeklődők további információt kérhetnek az egritarsasjatekklub@gmail.comcímen, illetve a klub facebook oldalán.

TRILLA

Az Egri Kulturális és Művészeti Központ és az Egri Zenészek Egyesülete a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége támogatásával kétfordulós versenyt hirdet.

Június 3-ig várjuk 16 év fölötti zenészek és énekesek jelentkezését, akik bárzenét, jazzt, latin-amerikai zenét, popzenét, musicalt, operettet játszanak, énekelnek.

Az újabb tehetségek felkutatásának célja: a műfaj művészi színvonalának emelése, értékmegőrzés és átörökítés, a leendő és gyakorló bárzenészek találkozása, tapasztalatcseréje, megméretése, szakmai konzultáció kiemelkedő szakemberekkel.

Válogató videofelvétel alapján: 2016. júniusig

Döntő: 2016. július 11-én, kedden Egerben

Díjátadó gála: 2016. július 12-én, szerdán Egerben

MÁR MOST TERVEZZE MEG GYERMEKE NYÁRI SZÜNIDEJÉT!

Június 20 – 24. ÁLLATI JÓ TÁBOR

(minden, ami az állatokkal kapcsolatos: állatkerti kirándulás, interaktív előadás…)

Június 27 – július 1. TANYA-TÚRA TÁBOR

(Eger környéki tanyák, helyi programok, állatsimogató…)

Július 4 – 8. TENISZ TÁBOR

Július 4 – 8.  WELCOME ANGOL TÁBOR

Július 11 – 15. EXTRÉM SPORT TÁBOR

(kalandpark, barlangtúra, aqua park, kerékpár túra…)

Július 11 – 15. TENISZ TÁBOR

Július 18 – 22. AQUA TÁBOR

(minden, ami víz: strand, aqua park, természet- és környezetvédelem…)

Július 25 – 29. UTAZOO TÁBOR

(állatkertek, vadasparkok…)

Információ és jelentkezés: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház, Kristonné Erdei Mária 20/7792875,erdei.maria@ekmk.eu

Június 27 – július 1. KÉZMŰVES-KERÁMIA TÁBOR

Információ és jelentkezés: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház, Berzsenyi Mariann, 20/245-1190, berzsenyi.mariann@ekmk.eu

Július 4 – 13. Sátorfalva erdei alkotó-, személyiségfejlesztő tábor a nagyvisnyói Bán-völgyben

Részletes felvilágosítás: Kovács Katalin, 20/779-2879 és Luzsi Margó 30/594-0472

Július 18 – 22. Tűzmanó művészeti és kézműves napközis tábor

Július 25 – augusztus 5. Szintézis Országos Zománcművészeti Alkotótelep

Információ és jelentkezés: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház, Kovács Katalin, 20/779-2879

Augusztus 1 – 5. Vidám vackor tábor óvodásoknak

(kisállat simogató, lovaskocsikázás, kisvonatozás, öko játszótér, kézműves foglalkozás…)

Augusztus 8 – 12. Mókaland tábor

(bepillantás a tűzoltók mindennapjaiba, állatkert, kirándulás, íjászat, lovaglás, kézműves technikák kipróbálása…)

Információ és jelentkezés: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház, Kékvölgyi Noémi, 20/247-55-65, kekvolgyi.noemi@ekmk.eu

AZ EKMK GYERMEK-, IJÚSÁGI- ÉS FELNŐTT MŰVELŐDŐ KÖZÖSSÉGEI

A tartalmas, cselekvő élet nélkülözhetetlen része a valamilyen kulturális közösséghez való tartozás. Az EKMK épületeiben sokféle érdeklődésű alkotó, ismeretterjesztő, egészségmegóvó, hagyományőrző, irodalmi és színjátszó közösség éli mindennapjait. Foglalkozásaik, programjaik valamennyi korosztálynak kínálnak érdekes és hasznos elfoglaltságot. A különböző gyakoriságú alkalmak életkortól függően segítik önismeretünket, kreatív fejlődésünket, gyarapítják tudásunkat, kibontakoztatják tehetségünket, s egyúttal a közösséghez tartozás, a baráti együttlétek, az otthonosság érzését adják.

Újonnan induló csoportok is várják az érdeklődőket; pl. társasjáték klub a Forrásban és tartásjavító jóga, újszerű hastáncképzés a Bartakovics Béla Közösségi Házban.

Baba- és gyermekruha börze

a Nagycsaládosok Egri Egyesülete szervezésében 2016. április 16-án, szombaton 9.00 és 14.00 óra között, a Tinódi Sebestyén Tagiskolában (Eger, Vallon u. 2.).

További részlet (helyfoglalás, árak, stb.): 70/771-3567 www.nagycsaladosokegriegyesulete.hu, nagycsaladosokegriegyesulete@gmail.com

A FOTÓSULI PROGRAMJAI 

a Horváth Zsigmond Lajos Fotóklub foglalkozásán, péntekenként 17.00-tól, a Bartakovics Béla Közösségi Házban

Áprilisban kék óra: esti és hajnali fényképezés


  • április 8. – Képmódosító eljárások

  • április 15. – A megfelelő objektívek használata

  • április 22. – A mozgás fényképezése

  • április 29. – A csendélet fényképezése, eszközei

T ú r á k

Április 2. szombat

BÜKKI VÖRÖS METEOR SPORTEGYESÜLET – Egészség séta

Útvonal: Noszvaj – Forró-kút – Avas-tető – Síkfőkút – Attila-forrás – Síkfőkút

Találkozás: 8.30 Volán pu.; érkezés : 13.15 Volán pu.

Április 3. vasárnap

BÜKKI VÖRÖS METEOR SPORTEGYESÜLET – A Bükk forrásai

Útvonal: Tamás-kút – Imó-forrás – Nagy-gyapjú-orom – Kurta-orom – Felsőtárkány

Találkozás: 8.20 Volán pu.; érkezés: 14.10 Volán pu.

Április 3. vasárnap

KISBAKANCSOSOK BARÁTI KÖRE – „Forrás túra”

Útvonal: Tamás-kút – Fekete-len forrás – Lök-völgy – Imó-kő – Kuklya – Toldi-kunyhó – Vöröskő-forrás – Vöröskő-völgy – Stimecz-ház – Varró-ház

Indulás: 8.30 Eger Volán pu.; érkezés: 16.30 Eger Volán pu.

Gyalogosan megtett táv: 16 km

Információ: Forrás GyIH, Kristonné Erdei Mária, 20/779-2875

Április 9. szombat

BÜKKI VÖRÖS METEOR SPORTEGYESÜLET

Útvonal: Hollóstető – Hór-völgy – Cserépfalu

Találkozás: 8.20 Volán pu.; érkezés: 17.40 Volán pu.

Április 9. szombat

VÁNDORLÓK BARÁTI KÖRE

Túraútvonal: Mónosbél, Darázskőbánya – Gilitka – Szarvaskő – Les-rét – Berva-völgy

Indulás: 9.00 Eger MÁV pu.; érkezés: 18.10-kor

Gyalogosan megtett táv: 17 km

Információ: Forrás GyIH, Kristonné Erdei Mária, 20/779-2875

Április 10. vasárnap

BÜKKI VÖRÖS METEOR SPORTEGYESÜLET

Útvonal: Felsőtárkány – Varróház – Csókás-szikla – Csókás-rét – Burger-rét – Varróház – Felsőtárkány

Találkozás: 8.40 Volán pu.; érkezés: 14.10 Volán pu.

Április 16. szombat

BÜKKI VÖRÖS METEOR SPORTEGYESÜLET – A Bükk forrásai

Útvonal: Lillafüred – Lencsés-forrás – Andó-kút – Siska-rét – Varbói-víztároló – Varbói cukrászda – Meleg-oldal – Nádas-völgy – Miskolc, Pereces

Találkozás: 8.20 Volán pu.; érkezés: 17.15 Volán pu.

Április 16. szombat

KISBAKANCSOSOK BARÁTI KÖRE – „Mezőről pusztára”

Útvonal: Istenmezeje – Katus-gödör – Körtvélyes – Kajra-völgy – Hollós lápa – Szilaspagony – Szederkénypuszta

Indulás: 9.20, Eger Volán pu.; érkezés: 17.20, Eger Volán pu.

Gyalogosan megtett táv: 16 km

Információ: Forrás GyIH, Kristonné Erdei Mária, 20/779-2875

Április 17. vasárnap

BÜKKI VÖRÖS METEOR SPORTEGYESÜLET

Útvonal: Felsőtárkány – Barát-rét – Völgyfő-ház – Ódorvár – Fény-kő – Cserépfalu

Találkozás: 8.40 Volán pu.; érkezés: 17.40 Volán pu.

Április 22. péntek – 28. csütörtök

BÜKKI VÖRÖS METEOR SPORTEGYESÜLET – Alföldi Kéktúra

Útvonal: Szekszárd – Bárányfok – Keselyűsi csárda – Baja – Sükösd – Érsekhalma – Hajósi pincék – Császártöltés – Kéleshalom- Pici-paci tanya – Kunfehértó

Indulás: április 22., 6.50 MÁV pu.; érkezés: április 28., 21.25 MÁV pu.

Szállás: Baja, Ifjúsági szálló és kemping. Túravezető: Jakab Béla, 70/466-8556

Április 23. szombat

VÁNDORLÓK BARÁTI KÖRE

Tavaszi nagytakarítás Almárban a Pálos Kolostor romnál az Egri Civil Kerekasztal Szabadidős Szekciója és az Eger MJV Polgármesteri Hivatal Építésügyi Irodájával közös szervezésben.

Április 24. vasárnap

BÜKKI VÖRÖS METEOR SPORTEGYESÜLET

Útvonal: Tamás-kút – Pazsag őrház – Táskás-rét – Szuszék-kő – Barát-rét – Felsőtárkány

Találkozás: 8.20 Volán pu.; érkezés: 14.10 Volán pu.

Április 30. szombat

KISBAKANCSOSOK BARÁTI KÖRE – „Városból falura”

Útvonal: Ózd – Szálas tető – Csamasz – Bartók-lápa – Kígyós-hegy – Hangonyi tó – Kissikátor

Indulás: 7.30, Eger Volán pu., érkezés: 19.25, Eger Volán pu.

Gyalogosan megtett táv: 17 km

Információ: Forrás GyIH, Kristonné Erdei Mária, 20/779-2875

Április 30. szombat

BÜKKI VÖRÖS METEOR SPORTEGYESÜLET

Útvonal: Szentdomonkos – Hosszú-völgy – Kő-hegyi árnyék – Harasztos – Óbükki-völgy – Borsodnádasd – Szilakszó-völgy – Bekölce

Találkozás: 7.50 Volán pu.; érkezés: 16.30 Volán pu.

ELŐZETES

Május 7. szombat

VÁNDORLÓK BARÁTI KÖRE

Túraútvonal: Recsk – Via Dolorosa Hungarie – Kettős Györke – Remete forrás – Gazos kő – Sólyom kút – Sirok

Indulás: 8.10, Eger Volán pu., érkezés: legkésőbb 17.10-kor

Gyalogosan megtett táv: 16 km

Információ: Forrás GyIH, Kristonné Erdei Mária, 20/779-2875

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

Ifjúsági szólótáncverseny

· Kultúra · Szabadidő

A IX. Országos Ifjúsági Szólótáncverseny döntőjében 65 versenyzőt köszönthetünk, akik összesen 91 produkciót hoznak el Egerbe, a Forrás Gyermek és Ifjúsági Házba. Az esemény január 22-én és 23-án zajlik, menete a következő:

22-én, pénteken:

13.30              Érkezés, regisztráció, öltözők elfoglalása

14.30-15.30    Kötelező táncok próbája - Szikes zenekar

16.00-18.00   Megnyitó, kötelező táncok versenye kettesével

18.00              Szállásfoglalás, vacsora, szabad program

20.00- 23.00  Táncház a Szikes zenekarral

23-án, szombaton:

9.00-13.00       Szabadon választott táncok versenye

13.00                Ebéd, szabad program

Döntés, gálaműsor összeállítása, szakmai értékelés

18.00-19.30      Eredményhirdetés, díjátadás, gálaműsor

Előzmény: a 15-18 éves néptáncos korosztálynak szóló versengésre közel kétszázan jelentkeztek az ország minden tájáról. A nevezők Százhalombattán, Nyíregyházán és Szarvason selejtezőkön vettek részt, innen jutottak a legjobbak az egri döntőbe.

Szakmai védnök: Martin György Néptáncszövetség, Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület.

Az EKMK rendezőpartnere: a Forrás Alapítvány Eger; támogatója: a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési és Népművészeti Kollégiuma

Szétszedett autók az út szélén

· Kék hírek · Szabadidő

Rengeteg autóroncsot fedeztek fel Egerben az ipari park közelében, többen is kerestek bennünket.

Nem tudni, honnan kerültek az út szélére és az árokba azok a kocsik, melyek képe az egyik közösségi oldalon jelent meg. Sokan találgatnak, van aki szerint a lerabolt kocsikat bűncselekményhez használták, vagy egyszerűen ellopták, és kiszedték amire szükségük volt. A kocsik rendszámmal nem rendelkeznek, azonban volt, amelyiken megtaláltuk a hivatalos matricát. Volt olyan autós, aki kamerán kívül elmondta: azt hitte filmet forgatunk itt, azért van a sok roncs.

Kerestük az önkormányzat sajtósát a témában: ma nem kívántak nyilatkozni.

Úgy tudjuk, a kocsik miatt érkezett bejelentés a városházára, vizsgálják az ügyet.

Más forrásból úgy értesültünk, hogy egy egri telephelyről szállították ideiglenesen az út mellé a kocsikat, hamarosan elszállítják azokat. Már ami addig megmarad belőlük. Egyes autóban rendőrségi lefoglalásra utaló cédulát is találtunk.

Befogadó állomás: nem történt meg a bontás

· Belföld · Szabadidő

Ma kora reggel az egri önkormányzat szakemberei jelentek meg a Vidám Mancsok város széli befogadó állomásánál.

Szerintük a jogerős bontási határozatnak nem tettek eleget, ezért munkásokkal érkeztek, hogy lebontsák a kenneleket.

Az állatvédők a bontás miatti belépésüket nem engedélyezték, de együttműködésük jeleként a kutyák chipjének ellenőrzését igen.

Kovács Luca jegyző elmondta: a határozatot nem ők hozták, de a végrehajtást nekik kell ellenőrizni.

Az önkormányzat a következő állásfoglalást küldte szerkesztőségünknek:

Az Egri Járási Hivatal az önkormányzatot, mint a terület tulajdonosát a "30 méter hosszú, 4 méter széles és 2 méter magas kutya kennel” lebontására kötelezte, miután a szerkezeti terv szerint “a területen lakóépület és állattartást szolgáló építmény nem létesíthető”. A város úgy adta haszonbérletbe a területet, hogy azon felépítmény nem volt, az építéshatóság azonban azért az önkormányzatot kötelezi a bontásra, mert a kennelek építőjének a személyét nem tudta meghatározni. A haszonbérlő azt állítja, hogy a bontást önként elvégezte, ezzel szemben tény, hogy a kennelek a mai napig állnak, a tetejüket távolították el.

A határozat nem a kutyák elhelyezéséről szól, de az önkormányzat erre is kereste azt a megoldást, amely megfelelő az ebek számára és a környező lakóközösség életét sem zavarja. Ehhez és a határozat végrehajtásához szükséges lett volna a területen tartott mintegy 40 állat ideiglenes elhelyezése magánszemélyeknél és más állatvédő szervezeteknél, azonban ehhez a haszonbérlő nem járult hozzá. A bontást a haszonbérlő nem tette lehetővé, a kutyák máshol történő elhelyezését is megtagadta, viszont megengedte, hogy ellenőrizzük: az ebeket ellátták-e transzponderrel (chippel). A szabálytalan helyzetet a bérlő együttműködése nélkül a mai napon nem tudtuk feloldani, erről értesítettük a bontást elrendelő hatóságot a további lépések megtétele érdekében.

Eger Önkormányzata az elmúlt hónapokban folyamatosan a megoldásra törekedett, együttműködési szándékunkat bizonyítja az is, hogy egy másik önkormányzati ingatlant ajánlottunk fel a kutyák elhelyezésére, ezt azonban a haszonbérlő nem fogadta el, míg ugyanez az ingatlan más állatvédő szervezet számára megfelelő volt.

Lakossági zöldhulladék gyűjtés

· Gazdaság

A Városgondozás Eger Kft. 2014. november 17-től (hétfő) november 28-ig (péntek) végzi a szokásos évi, őszi, lakossági zöldhulladék gyűjtési akcióját a megadott időpontok szerint.

Saját lakókörnyezetünk tisztaságának megóvása érdekében kérjük a Tisztelt Állampolgárokat, hogy a közterületen jól látható helyre, a megjelölt időpont reggelén 6 óráig szíveskedjenek elhelyezni a zöldhulladékot, lehetőség szerint nem sokkal korábban.

Kérjük, ne rakjanak ki kommunális hulladékot, veszélyes anyagokat (olaj, festék, akkumulátor stb.), építési törmeléket és a leírtaktól eltérő módon zöldhulladékot, mert azt a szolgáltató nem szállítja el és hatósági eljárást fog kezdeményezni!

A zsákokba (a szelektíves zöld zsák nem erre a célra került kiosztásra !) összegyűjtött falombot, zöldhulladékot illetve jól összekötözött metszési nyesedéket, könnyen megközelíthető helyre és kezelhető méretben szíveskedjenek kihelyezni.

Az akció kizárólag a lakosság részére biztosított.

November hónapban a zöldhulladék átvétele a 2 hulladék udvarban (Homok u.26., Építési-bontási Törmelék Feldolgozó Telep) a lakosságtól térítésmentesen történik.

Észrevételek, információk a VIKSZ Kft.-nél : a 411-144, 516-849 telefonszámokon vagy a www.varosgondozaseger.hu honlapon.

Kérjük, hogy a zöldhulladék gyűjtés ideje alatt az érintett utcákban óvatosabban közlekedjenek!

Eger a mi otthonunk, ezért úgy óvjuk, gondozzuk és viselkedünk benne, mint ahogyan azt saját otthonunkban tesszük. Kérjük, Ön is segítsen ebben. Köszönjük!

a Részletes időpontok:

1 Ady Endre u. november 19./szerda
2 Ágas u. november 21./péntek
3 Agyagos u. november 21./péntek
4 Akácfa u. november 28./péntek
5 Albert Ferenc u. november 18./kedd
6 Állomás tér november 19./szerda
7 Almagyar köz november 17./hétfő
8 Almagyar u. november 17./hétfő
9 Almárvölgy u. november 28./péntek
10 Almási P. u. november 27./csütörtök
11 Alvégi u. november 28./péntek
12 András bíró u. november 21./péntek
13 Ankli u. november 25./kedd
14 Apátfalvi u. november 28./péntek
15 Aradi u. november 18./kedd
16 Arany János u. november 20./csütörtök
17 Árnyékszala u. november 27./csütörtök
18 Árok köz november 27./csütörtök
19 Árpád u. november 17./hétfő
20 Árva köz november 17./hétfő
21 Attila u. november 17./hétfő
22 Babocsai u. november 27./csütörtök
23 Bajcsy- Zs. E. u. november 17./hétfő
24 Bajza u. november 19./szerda
25 Baktai u. november 24./hétfő
26 Balassa Bálint u. november 18./kedd
27 Bálint pap u. november 21./péntek
28 Bárány u. november 18./kedd
29 Barkóczy u. november 19./szerda
30 Bartakovics u. (25-ös úttól keletre) november 19./szerda
31 Bartakovics u. (25-ös úttól nyugatra) november 24./hétfő
32 Bartalos u. november 24./hétfő
33 Bartók Béla tér november 20./csütörtök
34 Bástya u. november 21./péntek
35 Béke u. november 28./péntek
36 Bem tér november 24./hétfő
37 Bérc u. november 18./kedd
38 Bercsényi u. november 25./kedd
39 Bervai ltp. I., II. november 28./péntek
40 Bervai u. november 28./péntek
41 Berze Nagy János u. november 18./kedd
42 Berzsenyi út november 18./kedd
43 Bethlen G. u. november 26./szerda
44 Blaskovics u. november 27./csütörtök
45 Bocskay u. november 19./szerda
46 Bolyki u. november 21./péntek
47 Borházsor u. november 17./hétfő
48 Bornemissza u. november 21./péntek
49 Boross Endre u. november 28./péntek
50 Borsitz u. november 26./szerda
51 Borsod u. november 28./péntek
52 Brassói u. november 18./kedd
53 Breznai u. november 18./kedd
54 Bródy Sándor u. november 19./szerda
55 Buzogány u. november 21./péntek
56 Bükk sétány november 26./szerda
57 Cecey Éva u. november 21./péntek
58 Ceglédi u. november 26./szerda
59 Cifrakapu tér november 18./kedd
60 Cifrakapu u. november 24./hétfő
61 Cifrapart u. november 18./kedd
62 Cinca u. november 28./péntek
63 Csákány u. november 20./csütörtök
64 Csákósor u. november 19./szerda
65 Csalogány u. november 28./péntek
66 Csiky Sándor u. (25-ös úttól keletre) november 19./szerda
67 Csiky u. (25-ös úttól nyugatra) november 24./hétfő
68 Csokonai u. november 25./kedd
69 Csordás u. november 17./hétfő
70 Csurgó u. november 18./kedd
71 Darvas u. november 18./kedd
72 Dayka Gábor u. november 18./kedd
73 Deák Ferenc u. november 17./hétfő
74 Deméndi u. november 17./hétfő
75 Déva u. november 18./kedd
76 Dézsmaház u. november 18./kedd
77 Diófakút u. november 21./péntek
78 Dobó köz november 28./péntek
79 Dobó tér november 17./hétfő
80 Dobó u. november 17./hétfő
81 Domokos J. u. november 20./csütörtök
82 Dónát u. (vasúttól a Tetemvár út felé) november 26./szerda
83 Dónát u. (vasúttól északra) november 21./péntek
84 Dózsa György tér november 17./hétfő
85 Dr. Hibay Károly u. november 17./hétfő
86 Dr. Kapor Elemér u. november 27./csütörtök
87 Dr. Nagy János u. november 19./szerda
88 Dr. Sándor Imre u. november 17./hétfő
89 Dr.Bakó Ferenc u. november 27./csütörtök
90 Egészségház úti lakótelep november 21./péntek
91 Egri Csillagok u. november 21./péntek
92 Egri út november 28./péntek
93 Endresz u. november 27./csütörtök
94 Eötvös u. november 19./szerda
95 Eperjesi u. november 17./hétfő
96 Epreskert u. november 25./kedd
97 Érsek u. november 17./hétfő
98 Eszperantó sétány november 19./szerda
99 Eszterházy tér november 19./szerda
100 Fadrusz u. november 18./kedd
101 Faggyas u. november 21./péntek
102 Faiskola u. november 18./kedd
103 Farkasvár u. november 17./hétfő
104 Farkasvölgy u. november 17./hétfő
105 Fazola Henrik u. november 17./hétfő
106 Fecske u. november 28./péntek
107 Fejedelem u. november 26./szerda
108 Félhold u. november 21./péntek
109 Fellner Jakab u. november 17./hétfő
110 Felvégi u. november 28./péntek
111 Fenyő u. november 28./péntek
112 Fertőbánya u. november 17./hétfő
113 Fiumei u. november 18./kedd
114 Foglár u. november 17./hétfő
115 Folyás u. november 21./péntek
116 Frank Tivadar u. november 17./hétfő
117 Fügedi u. november 26./szerda
118 Fürdő u. november 17./hétfő
119 Fűzér u. november 21./péntek
120 Galagonyás u. november 17./hétfő
121 Garay u. november 26./szerda
122 Gárdonyi u. november 21./péntek
123 Gerinc u. (25-ös úttól keletre) november 19./szerda
124 Gerinc u. (25-ös úttól nyugatra) november 24./hétfő
125 Gerl Mátyás u. november 17./hétfő
126 Gerle köz november 27./csütörtök
127 Gólya úti lakótelep november 21./péntek
128 Gorové u. november 24./hétfő
129 Görög u. november 18./kedd
130 Grónay u. november 20./csütörtök
131 Gyóni G u. november 25./kedd
132 Gyöngy u. november 27./csütörtök
133 Gyulafehérvári u. november 18./kedd
134 Hadnagy u. november 20./csütörtök
135 Hajdúhegy u. november 26./szerda
136 Harangláb u. november 27./csütörtök
137 Harangöntő u. november 17./hétfő
138 Hársfa u. november 28./péntek
139 Hatvanasezred u. november 24./hétfő
140 Hatvani kapu tér november 20./csütörtök
141 Hell Miksa u. november 20./csütörtök
142 Hétvezér u. november 26./szerda
143 Hevesi S. u. november 25./kedd
144 Hild J. u. november 19./szerda
145 Homok u. november 20./csütörtök
146 Honfoglalás u. november 26./szerda
147 Hontalan u. november 20./csütörtök
148 Hóvirág u. november 28./péntek
149 Hősök u. november 24./hétfő
150
  1. István király u.
november 18./kedd
151 Ifjúság u. november 17./hétfő
152 Iglói u. november 18./kedd
153 Íj u. november 21./péntek
154 Ipolyi A. u. november 19./szerda
155 Iskola u. november 27./csütörtök
156 Ív u. november 19./szerda
157 Janicsár u. november 21./péntek
158 Jankovics u. november 18./kedd
159 Jókai u. november 17./hétfő
160 Joó János u. november 21./péntek
161 József A. u. november 28./péntek
162 Kacsapart u. november 19./szerda
163 Kalcit u. november 20./csütörtök
164 Kallómalom u. november 24./hétfő
165 Kálnoky u. november 26./szerda
166 Kandra Kabos u. november 24./hétfő
167 Kapás u. november 17./hétfő
168 Karéj u. november 18./kedd
169 Károlyi M. u. november 19./szerda
170 Kárpát úti lakótelep november 18./kedd
171 Kassai u. november 18./kedd
172 Katona István tér november 17./hétfő
173 Kazinczy u. november 18./kedd
174 Keglevich u. november 18./kedd
175 Kelemen I. köz november 21./péntek
176 Kertalja u. november 27./csütörtök
177 Kertész u. november 20./csütörtök
178 Kilián u. november 24./hétfő
179 Király u. (25-ös úttól keletre) november 20./csütörtök
180 Király u. (25-ös úttól nyugatra) november 27./csütörtök
181 Kis Merengő u. november 20./csütörtök
182 Kisasszony u. november 27./csütörtök
183 Kisdelelő u. november 28./péntek
184 Kis-Eged u. november 21./péntek
185 Kisfaludy u. november 26./szerda
186 Kiskanda u. november 18./kedd
187 Kistályai u. november 19./szerda
188 Kisvölgy u. (25-ös úttól keletre) november 19./szerda
189 Kisvölgy u. (25-ös úttól nyugatra) november 24./hétfő
190 Klapka György u. november 17./hétfő
191 Knézich Károly u. november 17./hétfő
192 Kocsis B. u. november 20./csütörtök
193 Kodály Z. u. november 20./csütörtök
194 Koháry u. november 27./csütörtök
195 Kolacskovszky u. november 20./csütörtök
196 Kolozsvári u. november 18./kedd
197 Kossuth Lajos u. november 17./hétfő
198 Koszorú u. november 17./hétfő
199 Kovács Jakab u. november 28./péntek
200 Kovács János u. november 19./szerda
201 Kő u. november 27./csütörtök
202 Kőkút u. november 27./csütörtök
203 Kölcsey tér november 18./kedd
204 Könyök u. november 27./csütörtök
205 Kőporos tér november 20./csütörtök
206 Körmöcbányai u. november 17./hétfő
207 Kővágó tér november 27./csütörtök
208 Köztársaság tér november 18./kedd
209 Külsősor u. november 18./kedd
210 Lágyas u. november 28./péntek
211 Lájer D. u. november 19./szerda
212 Laktanya u. november 25./kedd
213 Leányka u. november 21./péntek
214 Legányi u. november 21./péntek
215 Lejtő u. november 19./szerda
216 Lenkey u. november 19./szerda
217 Liget u. november 21./péntek
218 Liszt Ferenc u. november 18./kedd
219 Literáti u. november 21./péntek
220 Lovász u. november 27./csütörtök
221 Lőcsei u. november 18./kedd
222 Ludányi u. november 26./szerda
223 Maczky Valér u. november 17./hétfő
224 Madách Imre u. november 18./kedd
225 Madárkút u. november 28./péntek
226 Maklári út november 20./csütörtök
227 Malom u. november 24./hétfő
228 Malomárok u. november 25./kedd
229 Mályva u. november 28./péntek
230 Mária u. november 18./kedd
231 Markhot Ferenc u. november 18./kedd
232 Mátyás király u. páratlan oldal november 18./kedd
233 Mátyás király u. páros oldal november 17./hétfő
234 Mecset u. november 18./kedd
235 Meder u. november 19./szerda
236 Mekcsey u. november 21./péntek
237 Mély u. november 20./csütörtök
238 Menház u. november 20./csütörtök
239 Merengő u. november 20./csütörtök
240 Mester u. november 24./hétfő
241 Mikes K. u. november 25./kedd
242 Mikszáth K. u. november 20./csütörtök
243 Mindszenthy G. u. november 26./szerda
244 Mlinkó u. november 18./kedd
245 Mocsáry u. november 19./szerda
246 Móricz Zs. u. november 26./szerda
247 Munkácsy u. november 18./kedd
248 Nagy L. út november 18./kedd
249 Nagy-Eged u. november 21./péntek
250 Nagykőporos u. november 20./csütörtök
251 Nagylaposi u. november 28./péntek
252 Nagyrét u. november 19./szerda
253 Nagyváradi u. november 18./kedd
254 Napsugár köz november 20./csütörtök
255 Napsugár u. november 20./csütörtök
256 Neumayer u. november 20./csütörtök
257 Nyíl u. november 19./szerda
258 Nyitrai u. november 17./hétfő
259 Olasz u. november 25./kedd
260 Orgonás tér november 19./szerda
261 Ostorosi u. november 20./csütörtök
262 Ostrom u. november 21./péntek
263 Pacsirta u. (25-ös úttól keletre) november 20./csütörtök
264 Pacsirta u. (25-ös úttól nyugatra) november 17./hétfő
265 Pallos u. november 18./kedd
266 Pápai u. november 18./kedd
267 Paphegy u. november 27./csütörtök
268 Partos u. november 21./péntek
269 Pást u. november 18./kedd
270 Pásztorvölgy u. november 28./péntek
271 Patakpart u. november 19./szerda
272 Pázmány Péter u. november 25./kedd
273 Pázsit u. november 18./kedd
274 Pető Gáspár u. november 27./csütörtök
275 Petőfi S. u. november 26./szerda
276 Petőfi tér november 17./hétfő
277 Pirittyó u. november 28./péntek
278 Pori sétány november 19./szerda
279 Posta köz november 28./péntek
280 Pozsonyi u. november 17./hétfő
281 Puky Miklós u. november 18./kedd
282 Pyrker tér november 19./szerda
283 Ráchegy u. november 27./csütörtök
284 Ráckapu tér november 27./csütörtök
285 Radnóti M. u. november 26./szerda
286 Rajner K. u. november 27./csütörtök
287 Rákóczi u. november 25./kedd
288 Raktár u. november 19./szerda
289 Régi Cifrakapu u. november 24./hétfő
290 Reményi Ede tér november 20./csütörtök
291 Remenyik Zsigmond úti lakótelep november 21./péntek
292 Rezeda u. november 27./csütörtök
293 Rigó köz november 27./csütörtök
294 Rókus köz november 21./péntek
295 Rókus u. november 21./péntek
296 Rottenstein köz november 19./szerda
297 Rozália köz november 20./csütörtök
298 Rozália u. november 20./csütörtök
299 Rózsa K u. (25-ös úttól nyugatra) november 24./hétfő
300 Rózsa Károly u. (25-ös úttól keletre) november 19./szerda
301 Rózsásdűlő u. november 26./szerda
302 Rozsnyói u. november 17./hétfő
303 Rövid u. november 20./csütörtök
304 Rudivár u. november 27./csütörtök
305 Sánc köz november 28./péntek
306 Sánc u. november 28./péntek
307 Sáncalja u. november 28./péntek
308 Sas u. november 19./szerda
309 Sasvár u. november 19./szerda
310 Sertekapu u. (25-ös úttól keletre) november 19./szerda
311 Sertekapu u. (25-ös úttól nyugatra) november 24./hétfő
312 Servita u. november 18./kedd
313 Síp köz november 19./szerda
314 Sóház u. november 20./csütörtök
315 Sólyom u. november 28./péntek
316 Stadion u. november 17./hétfő
317 Sugár István u. november 27./csütörtök
318 Szabadkai u. november 18./kedd
319 Szabó Sebestyén u. november 21./péntek
320 Szaicz Leó u. november 18./kedd
321 Szala köz november 27./csütörtök
322 Szalapart u. november 27./csütörtök
323 Szálloda úti lakótelep november 21./péntek
324 Szalóki u. november 17./hétfő
325 Szarvas Gábor úti lakótelep november 21./péntek
326 Szarvas tér november 20./csütörtök
327 Szarvaskői út november 28./péntek
328 Széchenyi u. november 19./szerda
329 Szederkényi u. november 27./csütörtök
330 Székelyudvarhelyi u. november 18./kedd
331 Szélpart u. november 28./péntek
332 Széna tér november 17./hétfő
333 Szénáskert u. november 17./hétfő
334 Szent János u. november 17./hétfő
335 Szent Miklós u. november 18./kedd
336 Szépasszonyvölgy u. november 27./csütörtök
337 Szérűskert u. november 28./péntek
338 Szeszfőzde u. november 19./szerda
339 Szolárcsik u. november 18./kedd
340 Szőlő u. november 18./kedd
341 Szövetkezet u. november 18./kedd
342 Szúnyog köz november 17./hétfő
343 Szüret u. november 18./kedd
344 Szvorényi u. (25-ös úttól keletre) november 20./csütörtök
345 Szvorényi u. (25-ös úttól nyugatra) november 17./hétfő
346 Talizmán u. november 21./péntek
347 Tárkányi Béla u. november 17./hétfő
348 Tárkányi u. november 28./péntek
349 Tátra u. november 17./hétfő
350 Tavassy Antal u. november 18./kedd
351 Tavasz u. november 24./hétfő
352 Telekessy u. november 20./csütörtök
353 Telepi u. november 28./péntek
354 Temesvári u. november 18./kedd
355 Tetemvár u. november 27./csütörtök
356 Tévesztő köz november 20./csütörtök
357 Tiba u. november 26./szerda
358 Tibrikdűlő u. november 21./péntek
359 Tihaméri u. november 20./csütörtök
360 Tímár u. november 20./csütörtök
361 Tinódi u. november 19./szerda
362 Tittel P. u. november 20./csütörtök
363 Tizeshonvéd u. november 24./hétfő
364 Tompa u. november 18./kedd
365 Tordai u. november 26./szerda
366 Torok köz november 19./szerda
367 Torony u. november 18./kedd
368 Tölgy u. november 28./péntek
369 Törvényház u. november 19./szerda
370 Töviskes tér november 26./szerda
371 Töviskes u. november 26./szerda
372 Trinitárius u. november 20./csütörtök
373 Tulipánkert u. (belterületi szakasz) november 27./csütörtök
374 Tündérpart u. november 19./szerda
375 Türk F. u. november 26./szerda
376 Tűzoltó tér november 17./hétfő
377 Újsor u. november 20./csütörtök
378 Váci M u. november 25./kedd
379 Vadrózsa u. november 28./péntek
380 Vajda u. november 18./kedd
381 Vak Bottyán u. november 25./kedd
382 Vallon u. november 24./hétfő
383 Vályi u. november 19./szerda
384 Vámház u. november 27./csütörtök
385 Vár bejáró november 19./szerda
386 Városfal u. november 19./szerda
387 Vasöntő u. november 20./csütörtök
388 Vasút u. november 19./szerda
389 Vécsey Sándor u. november 18./kedd
390 Vécseyvölgy u. november 21./péntek
391 Veres P. u. november 18./kedd
392 Verőszala u. november 27./csütörtök
393 Verseghy Ferenc u. november 25./kedd
394 Vincellériskola u. november 17./hétfő
395 Vitkovics u. november 19./szerda
396 Vízimolnár u. november 25./kedd
397 Vörösmarty u. november 25./kedd
398 Zalár u. november 17./hétfő
399 Zellervár u. november 20./csütörtök
400 Zoltay u. november 21./péntek
401 Zólyom u. november 18./kedd
402 Zombori u. november 18./kedd
403 Zöldfa u. november 21./péntek
404 Zúgó u. november 19./szerda
405 Zseb köz november 19./szerda

77/2014. (V. 13.) számú MVH Közlemény

· Belföld

77/2014. (V. 13.) számú MVH Közlemény

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2013-tól igénybe vehető támogatások kifizetésének igényléséről szóló 25/2014. (II. 10.) számú

MVH közlemény módosításáról és az 58/2014. (IV. 11.) számú MVH közlemény hatályon kívül helyezéséről

A módosítás szükségességét az indokolja, hogy 2014. április 30. napján hatályba lépett az egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 53/2014. (IV. 29.) VM rendelet (a továbbiakban: 53/2014. (IV. 29.) VM rendelet), amelynek a 19. §-a rendelkezik az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2013-tól igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 103/2013. (XI. 8.) VM rendelet (a továbbiakban: támogatási rendelet) módosításáról. Továbbá jelen módosítás keretében a Közleményben – egységes szerkezetbe foglalás útján – átvezetésre kerül az 58/2014. (IV. 11.) számú MVH közlemény jelen módosító közleménnyel nem érintett 4. pontja is. Mindezekre tekintettel indokolt az 58/2014. (IV. 11.) számú MVH közlemény hatályon kívül helyezése.

Forrás: www.evk-egyesulet.hu

Hat év fogházra ítélték a halálos balesetet okozó szlovák nőt

· Belföld · Kék hírek

A Fővárosi Bíróság több, mint egy éves eljárást követően hirdetett pénteken ítéletet.

Hat év fogházbüntetésre ítélte és a vezetéstől öt évre eltiltották első fokon Eva R. szlovák állampolgárt négy ember halálát követelő ittas járművezetés miatt pénteken első fokon, nem jogerősen a Gödöllői Járásbíróság. A közúti veszélyeztetés vádja alól ugyanakkor felmentették a vádlottat.

A nő az ítélet szerint a büntetés kétharmadának letöltése után bocsátható feltételesen szabadlábra, ebből leszámítják azt a 15 hónapot, amelyet eddig előzetes letartóztatásban töltött. A vádlottat bilincsben vezették be a tárgyalóterembe.

A heol.hu már többször beszámolt róla: múlt év augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópályán Rezesová 165 kilométer/órával robogott kocsiján, nekiütközött az előtte haladó Fiat Puntónak, azt teherjárműnek lökte. A Fiat onnan a szalagkorlátnak ütközött, kigyulladt. A benne utazó két karácsondi házaspár tagjai közül hárman bennégtek, negyedik társuk később a kórházban hunyt el.

Az MTI azt írta: a bíróság szóbeli indoklása szerint nem kizárható, hogy a sértettek járműve szabálytalan sávváltást hajtott végre közvetlenül a baleset előtt. Ugyanakkor a bíróság azt is kifejtette, hogy ha a vádlott az autópályán engedélyezett leggyorsabb, óránkénti 130 kilométeres sebességgel halad, akkor vagy fél méterrel a sértetti jármű előtt felveszi annak sebességét és nem ütköznek össze, vagy mintegy 10 kilométeres sebességkülönbséggel ütköznek, és abban az esetben a másik jármű utasai nem szenvednek halálos sérüléseket. Ezzel szemben a vádlott mintegy 165 kilométeres sebességgel haladt a négy halálos áldozatot követelő ütközéskor.

A bíróság a vádlottat öt évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A közúti veszélyeztetés vádpontja alóli felmentéssel kapcsolatban a bíró azt emelte ki, hogy azt nem a vádlott követte el.

Hantos Ádám ügyvéd, a sértettek jogi képviselője a szóbeli indoklás szünetében elmondta, hogy a több ember halálát okozó ittas járművezetés 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, tehát ebben az ügyben az elsőfokú ítéletben kiszabott szabadságvesztés lehetne súlyosabb is.

Az ügyvéd hozzátette: ha a vádlott szabályosan közlekedett volna, akkor nem lettek volna halálos áldozatai a balesetnek. Hantos Ádám hozzátette azt is, az eddig megismert tényállás alapján már biztosra vehető, hogy a polgári jogi, kártérítési felelősség egy másik eljárásban megállapítható.

A bíróság szóbeli indoklása még várhatóan órákig eltarthat.

Korábban az ügyész tíz évnél is súlyosabb szabadságvesztést indítványozott több ember halálát okozó ittas járművezetés és közúti veszélyeztetés miatt, a vádlott és védője ugyanakkor felmentést kért. A vádlott a bírósági eljárás megindításakor nem kérvényezte annak Szlovákiába való áthelyezését. Az ittassággal kapcsolatban arra hivatkozott, hogy csak előző nap ivott, az "eltéréseket" az arcüreggyulladására, köhögésére útközben beszedett gyógyszerek okozhatták, valamint az, hogy a karambol utáni sokkos állapotában meghúzta a mellette lévő, folyadékkal teli üveget, amelyben vodka volt.

Az ügyész korábbi állásfoglalása szerint a nő valójában közepes mértékű alkoholos befolyásoltság alatt vezette kocsiját, így ez a védekezés nem vehető figyelembe.

Szlovák sajtóhírek szerint a vádlott a kassai "Rezes klán" egyik tagja, Eva Varholíková Rezesová. Apja Alexander Rezes a 1990-es években Vladimír Meciar kormányának közlekedési minisztere, a kassai vasmű privatizációjának kulcsszereplője, az ország második leggazdagabb embere volt. A büntetőpert a szlovák média a helyszínen is nagy érdeklődéssel kísérte.

Forrás: MTI/heol.hu