Keresés: „tábla” (35 találat)

8 éves unokáját zaklatta a férfi

· Kék hírek

Saját nevelt unokáját zaklatta egy borsodi férfi. A nyolc éves kislányhoz néhány hónap alatt több mint egy tucatszor közeledett. A kislány a nevelőanyjának szólta el magát, aki azonnal feljelentette a nagypapát. A férfit tavaly 7 év fegyházra ítélték. A Debreceni Ítélőtábla azonban szigorúbb büntetést szabott ki, a férfi 8 és fél évre kerülhet börtönbe.

30 ezres emelés a védőnőknek

· Belföld · Egészség

30-35 ezer forintos béremelést kaphatnak a védőnők, januárig visszamenőleg egy összegben, ezt a Magyar Idők tudta meg. Egy előterjesztés szerint a kormány kötelezné az önkormányzatokat, hogy a védőnők a nekik járó 30-35 ezer forintos pluszpénzt megkapják. De még így is kevesebbet kapnak, mint az ápolónők, mert rájuk nem vonatkozik az egészségügyi szakdolgozói bértábla.

Táblával hívják imára az ózdiakat

· Belföld · Szabadidő

Különleges reklámtáblával akarja becsalogatni az embereket a templomba egy görög katolikus pap Ózdon. Az egyik nagy áruházlánc hirdetésére hasonlító molinót a templom bejárata fölé feszítette ki. Az áll rajta: "Templom. Hétköznap is nyitva." A pap azt mondta: a boltok hétvégi bezárása ihlette arra, hogy reklámtáblával toborozzon híveket.

Tűzhöz ment, a szökőkútban állt meg

· Kék hírek

Beszakadt az egri szökőkút egy tűzoltóautó alatt.

A Szent János utcába riasztották tűzhöz ma reggel a tűzoltókat. Mire  a helyszínre értek, a bejelentő kijavította a címet, a Servita utcába kellett menniük a lánglovagoknak. Gyorsan meg akartak fordulni, de közben a dobó téri szökőkútra hajtottak, amelynek burkolata beszakadt a kocsi alatt. A tűzhöz másik kocsit küldtek, a helyszínen kiderült, a bejelentő egy kémény füstölése miatt riasztott.

A csapdába került kocsihoz darut kellett hívni, ennek segítségével szabadították ki.

Antal Erika megyei katasztrófavédelmi szóvivőtől megtudtuk, ahhoz, hogy ki lehessen emelni először leengedték a tartalmát, hogy könnyebb legyen a gépjárműfecskendő, ami a vízzel együtt 14 tonnát nyom.

Azt is elmondta: életszerű, hogy bejöhetnek a Dobó térre a tűzoltóautók.

- Nincs olyan tiltótábla, ami megtiltaná a behajtást a tűzoltóautók számára, hiszen itt is találhatóak olyan épületek, ahol tűz keletkezhet és ilyen esetben be kell jönnie.

Kerestük az önkormányzat sajtósát is az ügyben, de hívásunkra nem reagált.

15:45 Frissítés:

Az önkormányzat sajtósa sms-ben közölte: "a baleset miatt egyetlen tervezett rendezvény sem marad el."

Szemtanúkat keres az Egri Rendőrkapitányság

· Kék hírek

Jelzőtábla kidöntésével veszélyeztette a biztonságos közlekedést.

Az Egri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya büntető eljárást folytat a 10010/3857/2014. bűnügyi számon közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetése miatt ismeretlen tettes ellen.

2014. december 10-én hajnali 4 óra körüli időben, Egerben a Maklári út 74. szám előtti útszakaszon ismeretlen személy az ott elhelyezett közúti jelzőtáblákat oszlopostól kidöntötte, mely cselekményével veszélyeztette a közúti közlekedés biztonságát.

A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekmény elkövetését látta, vagy annak elkövetőjéről információval tud szolgálni, jelentkezzen személyesen az Egri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy telefonon a 36/522-111-es telefonszámon.

Az üggyel kapcsolatosan bejelentést lehet tenni az ingyenesen hívható 107, és 112 segélyhívó számokon, illetve a szintén ingyenes 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs.: 8-16, p.: 8-13) , ahol lehetőség van a bejelentő kilétének titokban tartására.

25-ös út: 4 halott, 50 baleset, 6 hónap

· Kék hírek

Óvatosságra inti a rendőrség és a közút kezelője a 25-ös út Eger és Kerecsend közötti szakaszán közlekedőket. Fél év alatt félszáz baleset történt arrafelé.

 – Már az év első másfél hónapjában aggasztó baleseti statisztikák jelezték, fokozottan oda kell figyelni a 25-ös út Eger és Kerecsend közötti szakaszára – kezdte Meggyesfalvi Tamás alezredes, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője sajtótájékoztatóját az említett út mellett hétfő délelőtt.

A legkritikusabb szakaszon, a 8. kilométerszelvényben tartottak tájékoztatót a Magyar Közút Heves Megyei Igazgatóságát vezető Mikesz Csabával közösen arról, hogy februári első egyeztetésük óta milyen intézkedéseket tettek annak érdekében: kevesebb baleset történjen ezen az úton is. Mint arról a heol.hu is beszámolt az év elején többször is halálos kimenetelű balesetek helyszíne volt ez az útszakasz.

Meggyesfalvi kifejtette: harminc irányjelző, illetve hat közúti ellenőrzésre figyelmeztető táblát helyeztek ki az elmúlt időszakban és rendőreik napi szinten jelen vannak az útszakaszon. Ellenőrzéseik során azt tapasztalják, hogy még mindig sok a relatív gyorshajtó errefelé is.

Mikesz Csaba, a közútkezelő megyei vezetője arról számolt be: összesen mintegy 11 millió forintot költöttek a 25-ös út legveszélyesebb szakaszának még biztonságosabbá tételére. Annak érdekében, hogy a lejtős kanyarban az esővíz még gyorsabban folyjon el az útról: bevágásokat készítettek. Ráadásul, bár korábban is megfelelő volt az útburkolat érdessége, egy még érdesebb aszfaltréteget húztak a balesetekkel leggyakrabban érintett szakaszra.

Egy vállalkozó jóvoltából pedig az út mindkét oldalára hatalmas figyelmeztető tábla is került, amely szintén óvatosságra, a balesetek elkerülésére figyelmezteti az erre autózókat. szöveg: HEOL

Télies útviszonyokra számíthatunk

· Belföld

Habár Heves megyében is beköszöntött a tél, tűzoltói beavatkozásra az időjárás miatt nem volt szükség és eddig komolyabb fennakadás sem volt.

Heves megye területén hajnal óta a legtöbb helyen havazik. A megye útjai járhatóak, télies közlekedésre kell számítani, mert az utak állapota havas, latyakos, nedves, így kérjük, hogy körültekintően közlekedjenek. A közút 19 járművel tisztítja az utakat.

Baranya, Somogy, Vas, Veszprém, Zala, Tolna, Fejér, Bács-Kiskun és Jász- Nagykun- Szolnok megye egyes térségeire első fokú, citromsárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek délelőtt. A legtöbb területeken hófúvás van, így télies közlekedésre kell számítani ezekben a megyékben.

Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy ha a fent említett megyékbe utaznak, készüljenek fel a megváltozott időjárási tényezőkre. Mielőtt a téli rendkívüli időjárással érintett megyékbe utaznának, feltétlen tájékozódjanak az adott megyei katasztrófavédelmi igazgatóság honlapján.  Aki okostelefonnal, táblagéppel rendelkezik, javasoljuk, hogy telepítsék a katasztrófavédelem „VÉSZ” alkalmazását (http://vesz.katasztrofavedelem.hu), hiszen itt azonnali és aktuális információt kaphatnak a meteorológiai helyzetről, az útviszonyokról és az aktuális tűzoltói beavatkozásokról is egyaránt. Hasznos lehet, ha figyelemmel kísérik a katasztrófavédelem Facebook oldalán és honlapján közzétett információkat is.

Ha hosszabb útra indulnánk, akkor mindenképp készüljenek fel a legalapvetőbb eszközökkel:

- tele tank üzemanyag,

- meleg ruházat,

- takaró,

- elemlámpa,

- hólánc,

- feltöltött telefon,

- lehetőleg meleg ital,

- élelmiszer.

Egy kisebb lapát, esetleg síkosság – mentesítő anyag (pl. homok, fűrészpor) szintén hasznos lehet.

Útdíj: megnőtt a forgalom a kisebb utakon

· Belföld

Alaposan megnövekedett a 2506-os út forgalma, mióta a főút használatáért fizetni kell. A lakók panaszkodnak. Mónosbélben nemrég baleset is történt.

Az útdíj bevezetése óta jelentősen megnőtt a 25-ös főutat elkerülő, kisebb rendű utak forgalma. Nem csupán Egercsehiben, az Ófaluban élők, továbbá a bekölceiek és a mikófalviak panaszkodnak erre, hanem a Szilvásváradon, Monosbélen és Balatonban lakók is. Pedig még a rendőrök is büntettek, de ez nem igazán tartja vissza a sofőröket.

– Sokkal nagyobbá vált az útdíj bevezetése óta a településünkön keresztülhaladó tehergépjármű-forgalom. Ennek az oka az, hogy Egerből Szilvásváradon keresztül lehet eljutni leghamarabb (vagyis erre a legrövidebb a távolság) Ózdra, valamint a Szlovákia irányába jelentős határátkelő, Bánréve felé, de Putnokra, valamint Kazincbarcikára is – mondta el lapunk érdeklődésére Szaniszló László, Szilvásvárad polgármestere.

– Szarvaskő után, mint az ismeretes, a 25-ös számú főút Egercsehi felé fordul, de arra nem igazán közlekedik senki. Nem véletlenül olyan az út Szilvásvárad felé, mintha erre folytatódna a 25-ös, hiszen aki Egercsehi felől érkezik, neki kell elsőbbséget adnia a Mónosbél és Eger irányából közlekedőknek Tardosnál. A 25-ös főút helyett így inkább a 2506-os úton igyekszik elérni úti célját mindenki Szilvásváradig, majd innen tovább a 2508-ason Ózd irányába. Az út minősége ugyanolyan, nincs útdíj, közelebb van, ráadásul nem is kell olyan hatalmas hegyet megmászniuk a kamionoknak, mint Tarnalelesz után – írta le az átlagos kamionos gondolkodását a szilvásváradi polgármester.

Hozzátette: ugyanez a helyzet Kazincbarcika felé is. A kamion, esetleg más nagyobb tehergépjármű lejön az autópályáról Füzesabonynál, onnan még Szarvaskőig fizet egy kis útdíjat, majd a 2506-oson elmegy egészen Vadnáig a 26-osra, onnan pedig pár kilométer Kazincbarcika, a Borsodchem. Nagyon sok a külföldi jelzésű, főleg szlovákiai kamion, amelyek a falun keresztül húznak el Bánréve irányába.

Szaniszló László szerint érdekes az ügy abból a szempontból is, hogy Dédestapolcsányban (2506-os közút) 20 tonnás korlátozó tábla van hidaknál, de már Csernelyben (2508-as közút) is kihelyeztek súlykorlátozó jelzőtáblát egy félig leszakadt hídhoz, tehát elvileg nagyobb össztömegű járművek nem is közlekedhetnének arra.

Az elmúlt hetekben egyébként Balatonban is eléggé megnövekedett a teherforgalom, borsodi építkezésekhez a mixerautók naponta többször szállítottak Egerből betont. Udzeliné Murányi Enikő polgármester valószínűsíti, hogy az útdíjat csökkentve választották a 2507-es utat a kocsik Borsodnádasd felé. Pedig az út rossz, autóbuszok nem is közlekedhetnek rajta (a szomszédos városba busszal így csak Bekölce felé, kerülővel jutnak el a járatok), mert több helyen leszakadt, még a felújított borsodi szakaszon is. A helyiek igencsak aggódtak gyermekeik testi épsége miatt is. Mivel az iskola a főút mellett található, s a nehéz teherautók a megengedettnél gyorsabban mentek, ezért veszélyes szituációktól tartottak, de szerencsére eddig még baleset nem történt.

Mónosbélen viszont hétfőn igen, akkor ugyanis egy teherautó rakománya az útra borult. Varga Sándorné polgármester arra panaszkodott, hogy akkor fokozottan érezték a megnövekedett teherforgalmat, mert az autókat a falu belterületi útjaira terelték.

– Még azt nem számoltuk meg, hogy valójában mennyi kamion halad keresztül naponta a településünkön, de érzékelhetően alaposan megnőtt a forgalom. Ha hosszú távon így marad, akkor az út melletti házak tulajdonosait bizony nagy kár éri, hiszen sérülni fog az ingatlanjuk. Éppen ezért úgy határoztunk, meg fogjuk keresni az illetékeseket annak érdekében, hogy mielőbb tegyenek lépéseket a problémák megszüntetésére – mondta el lapunknak Mónosbél elsőszámú vezetője.

Több ezer forintot spórolnak az ügyeskedők

Amennyiben egy teherkocsi (például kamion) Egerből Miskolcra megy, akkor mehet a szinte végig fizetős Eger-Kerecsend-M3-M30 útvonalon, ráadásul a 94 kilométerből 65 kilométer autópálya. Ez egy négy tengelyes nyerges vontató üzemeltetőjének – az üzemanyag árán felül – több mint 6500 forintjába kerül. Amennyiben Szilvásvárad felé megy (ha ott nem rakodik; nem is tehetné), akkor az útja is rövidebb – csupán 83 kilométer –, s csak 24 kilométernyi főútvonal használatáért kell fizetnie 1300 forintot. Bár van rizikó, egy oda-vissza úton már tízezer forintot spórol a sofőr, a büntetés pedig 4 tengelyes jármű esetén 110 ezer forint.

Célforgalom esetén használhatók az alsórendű utak

A kamionforgalom csökkentéséért az Állami Autópályakezelő Zrt., illetve a rendőrség tud leginkább tenni célzott ellenőrzésekkel, bírságolással. A díjköteles szakaszok elkerülését a KRESZ az e-útdíj bevezetéssel egyidejűleg hatályba lépett módosítása szorítja keretek közé.

Július 1-jétől a nehéz tehergépkocsik főszabály szerint lakott területen kívül csak autópályán, autóúton és főútvonalon közlekedhetnek. Kivételt elsősorban az áruszállítás, az áru fel- vagy lerakása, az üzemben tartó telephelyének megközelítése képez, de a különleges felépítményű járművek is használhatják a mellékutakat, ha munkavégzés helyszínére tartanak.

Forrás: HEOL

Táblát kapott Felnémet

· Belföld · Kultúra

Felnémet idén ünnepelhetné 752 éves fennállását. Felnémetet először 1261-ben említik a krónikák, 1961 óta Eger város része. Az itt lakók mindig is büszkék voltak településükre. A civil társadalom őrzi az identitását, ami az utóbbi időben számos programban eseményben nyilvánult meg.

Az egykori Felnémet község határában (az Egri, Tárkányi és Szarvaskői utak végén) egy-egy táblát helyezett el a Felnémeti Derűs Alkony Nyugdíjas Egyesület. A táblák felavatásának "központi" ünnepségét tartották ma, a Szarvaskői út végén.

A táblák kihelyezésének támogatói: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Magyar Közút Zrt és Bódi Zsolt vállalkozó.

Tucatnyi autó sérült Hatvannál

· Belföld · Gazdaság · Kék hírek

Vasárnap este autómentők és sérült gépkocsik álltak sorban a 21. sz. főúton, Hatvan környékén. A néhol 20 cm mélységű kátyúk nem kímélték sem a futóművet, sem a gumikat. Ott jártunkkor épp a 6. kocsit szállították el. Az anyagi kár jelentős: egy-egy kocsi esetén 20-30 ezertől akár a  több százezer forintig. Az erre járók szerint minősíthetetlen az út állapota, addig nem csinálják meg, míg valami nagyobb tragédia nem történik.

Néhány helyen ideiglenesen betömködték az lyukakat, de ez nem sokat ér. A közlekedést az is nehezítette, hogy az eső miatt nem lehetett látni a kátyúk valódi mélységét és még tábla sem figyelmeztetett a veszélyre.

A mentés idején a rendőrség biztosította az utat.

A károsultak azt mondják: hallottak ugyan arról hogy kártérítést is kérhetnek, de sok esélyét nem látják.