Keresés: „foglalás” (40 találat)

Számlagyár: folytatódtak a letartóztatások

· Kék hírek

A Heves  Megyei  Főügyészség  Közérdekvédelmi  Szakága  által  a  2010.  év  elején  folytatott cégtörvényességi vizsgálat során derült fény arra, hogy a szerdai napon sajtónyilvánosságra került, az  egész  országot  behálózó  költségvetési  csalás-sorozat  ügyében  is  érintett  több  gyanúsított Egerben,  egy  közös  székhelyen,  nagy  számban  olyan  fiktív  cégeket  működtet,  melyek  ún. cégtemetőként szolgáltak - tájékoztatott Konkoly Thege László főügyészségi ügyész.

A Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője elmondta: az ügyészi szakágak közötti szoros együttműködés eredményeképpen a Heves  Megyei  Főügyészség  Büntetőjogi  Szakága,  az  akkor  rendelkezésre  álló  adatok  alapján, többrendbeli közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást az ügyben, amely több mint 400 fiktív vállalkozást érint.

- Az ebben a nyomozásban felmerült adatok arra utaltak, hogy egyes elkövetők más módon is – a munkaerő kölcsönzés intézményével visszaélve - éveken át, egy kifejezetten erre a tevékenységre létrehozott bűnszervezet működtetése, illetve az abban való részvételük útján, jelentős összegű jogtalan  haszonra  tettek  szert.  Szolgáltatásaikat  –  a  munkáltatói  terhek  megtakarításának reményében  –  százas  nagyságrendben  vették  igénybe  különböző  cégek.  Ez  a  munkaerő kölcsönzéssel érintett mintegy 10 000 munkavállalót is hátrányos helyzetbe hozta.

- Ezen információk alapján került elrendelésre az a nyomozás, amelyben a keddi napra virradóan összehangolt akcióra: 23 személy őrizetbe vételére, 295 helyszínen bizonyítási eszközként szolgáló iratok, valamint több mint 111 millió forint értékű készpénz, illetve ingóság, továbbá nagy számú, illegálisan tartott lőfegyver és lőszer lefoglalására került sor.

- A nyomozás fokozott ügyészi felügyelet mellett zajlik, ami az adott ügyben - az eljárás eddigi szakaszában - az ügyészség és a nyomozó hatóság hónapok óta tartó, szoros, napi rendszerességű együttműködését  jelentette. Ennek  keretében  az  ügyészség  konkrét  utasításokkal  segítette  a nyomozás eredményességét, valamint részt vett az akció előkészítésében és lebonyolításában is: jelen voltak ügyészek egy ügyvédi irodát érintő budapesti házkutatásnál, valamint Egerben több gyanúsított kihallgatásán is.

- A nyomozó hatóság kezdeményezésére a Heves Megyei Főügyészség 23 őrizetbe vett személy előzetes letartóztatását indítványozta. Szerdán az Egri Járásbíróság 8 gyanúsítottal szemben rendelte  el  a  legsúlyosabb  kényszerintézkedést,  míg  a  mai  napon  további  15  személlyel kapcsolatban születhet döntés.

Forrás:Heol

Döntés: már nincsenek kitiltva a kórházból a listán szereplők

· Belföld

Ítélethirdetés előtt érvénytelenítette a Markhot Ferenc Kórház azt a vezetői utasítást, amely alapján március óta három volt dolgozójuk intézménybe való bejutását próbálták korlátozni.

Még március elején írtuk meg, hogy az egri kórház portásai csak beutalóval engedhetnek be egy vezetői utasításhoz csatolt listán szereplő három dolgozót. Ezzel egyikük, Császár Zoltán önkormányzati képviselő kereste meg akkor lapunkat. Rajta kívül az intézmény korábbi vagyonvédelmi osztályvezetőjét, Veres Zoltánt, s egy volt beteghordót, Keszthelyi Istvánt tiltották ki. Utóbbi személyhez fűződő joga megsértése miatt pert indított az Egri Törvényszéken. A május 30-ra kitűzött tárgyalási napon azonban váratlan fordulat történt. A kórház visszavonta az intézménybe való bejutást korlátozó utasítást, melyet a jogi képviselője jelentett be a tárgyalóteremben. A per így az első tárgyalási napon le is zárult.

Addig azonban, amíg az ügy eddig jutott, több lépést is tett a három volt dolgozó, mert úgy érezték, jogtalanul korlátozzák mozgásukat. Császár Zoltán levelet írt a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetnek (GYEMSZI), a kórház fenntartójának. Mire panaszos levelére válasz érkezett március 22-én, addigra a kórház műszaki-üzemeltetői osztályvezetője – azaz Pálfalvi Ferenc, az eredeti osztályvezetői utasítás aláírója – módosította a március 6-án kiadott belső utasítást.

Míg az eredeti verdiktben az szerepelt, hogy „az alábbi személyek a kórház területére történő belépését meg kell akadályozni, amennyiben igazolhatóan nem egészségügyi ellátás céljából keresik fel a kórházat..., vita esetén értesíteni kell a kórház igazgatóságát.

Amennyiben ezen utasításnak nem tesznek eleget, komoly számonkérésre számíthatnak”, addig a módosított ukáz már pontosabban fogalmaz. Ez utóbbi, március 11-én kiadott módosításban már azt írják: „az alábbi személyek kórházi üzemi területre történő belépését meg kell akadályozni, kivéve amennyiben igazolhatóan egészségügyi ellátás céljából, vagy látogatóként keresik fel a kórházat.” Ebből a levélből már hiányzik a komoly számonkérés kilátásba helyezése.

Császár a GYEMSZI-nek küldött panaszára csaknem két héttel később, március 22-én kapott választ és ebben már arról írnak: kivizsgálták az ügyet, és megállapították „a március 6-án kiadott utasítást a kórház március 11-én módosította, melynek értelmében ... a betegellátáshoz, valamint a betegek látogatásához való jog nem sérült”. A dr. Török Krisztina GYEMSZI-főigazgató által jegyzett levélben ők is felhívják a figyelmet arra, hogy az üzemi területre történő belépés mindenki számára tilos.

Az egri önkormányzati képviselő írt az Alapvető Jogok Biztosának is. Panaszát kivizsgálásra érdemesnek tartotta a hivatal, erről értesítették is őt, ám a vizsgálat még nem zárult le. Császár a Markhot Ferenc Oktatókórház igazgatóságára is tett bejelentést a vele szembeni eljárást sérelmezve, ám erre a mai napig hivatalos választ az intézménytől nem kapott. Nem ismeri a kórház álláspontját arról, miért kellett egy biztonsági őr kíséretében mennie szakrendelésekre, miért kísérte a mozgó járőr minden lépését március 7-én a rendelőintézetben.

– Egy demokratikus jogállamban kórházi intézményben portással kísértetni valakit, orvosi papírjaiba illetékteleneknek betekintést engedni, listázni a vele szóba álló személyeket, orvosokat, példátlannak és felháborítónak tartom – mondta lapunknak Császár, aki az utasítás visszavonása mellett bocsánatkérést is várt volna az őt ért atrocitásokért.

Az ok: már nem zavarnak a volt dolgozók

Lapunk kérdésére, miszerint miért vonta vissza a kórház a korábbi főigazgatói utasítást, amely korlátozta három volt dolgozó kórházban történő megjelenését, az egri kórház főigazgatója az alábbiakat közölte: A korábbi utasítás indoka alapját azon számos bejelentés képezte, hogy az érintett három volt kórházi dolgozó – akik közül ketten munkajogi jogvitát kezdeményeztek a munkaviszonyukkal összefüggő munkáltatói intézkedések miatt – a kórház területén nem, illetve nem csak beteg hozzátartozójuk látogatása, illetve saját gyógykezelésük céljából tartózkodnak, hanem hátráltatják és zaklatják a dolgozókat munkájuk végzésében.

A vezetői utasítás ez irányú tevékenységük korlátozására irányult. Az időközben lezajlott munkaügyi perek során – amelyek a kórház pernyertességével végződtek – az érintett kórházi dolgozók nyilatkozatai egyértelműen arra utaltak, hogy a fent jelzett tevékenységükkel a jövőben felhagynak. Erre tekintettel döntött a kórház főigazgatója a korábban kiadott utasítása visszavonásáról.

Forrás:HEOL

Foró:AS

Reagálás a 2013. június 26.-i Heves Megyei Hírlap Megyei körkép oldalán megjelent: „Visszavonták a kitiltásokat,” - A korlátozó utasítást ítélethirdetés előtt érvénytelenítették.

Veres László közleménye

2013. március 06-n a Markhot Ferenc Kórház Kft. ügyvezetője utasításban tiltatta meg három volt dolgozójának, Császár Zoltánnak, Veres Lászlónak és Keszthelyi Istvánnak a kórházba való belépését amennyiben bizonyíthatóan nem orvosi ellátást vesznek igénybe. Ez ügyben Császár Zoltán és Veres László több hatósághoz is panaszt nyújtott be a törvénytelen kitiltás miatt.

Keszthelyi István az Egri Járási Bíróságon személyhez fűződő jog megsértése miatt eljárást kezdeményezett, és a 2013. május 30-n megtartott tárgyalásra a kórház jogi képviselője már hozta a május 27-n kelt utasítás részbeni visszavonását. Császár Zoltán és Veres László panaszát többek között vizsgálja az állampolgári jogok biztosának hivatala is. Veres Lászlóval a GYEMSZI illetékes operatív osztályvezetője is személyesen felvette a kapcsolatot a panasza miatt.

A Heves Megyei Hírlap 2013. június 26-n megjelent  számában a kórház főigazgatója valótlanságot állított a kitiltással és annak visszavonásával kapcsolatban, ugyanis soha nem hátráltatták  és zaklatták a dolgozókat a személyek , a munkaügyi perekben arra utaló nyilatkozatok melyek ezen tevékenységek felhagyására utalnak  nem történtek.  Elgondolkodtató az, hogy honnan tudják a kórház vezetői, hogy nem orvosi ellátásra vagy látogatásra érkeztek a személyek, ezt csak akkor tudják bizonyosan, ha a kórházban működő számítógépes betegnyilvántartásba törvénytelenül ellenőrizték a személyek adatait.

Császár Zoltán közleménye

Még három hónapot sem élt az úgynevezett „kitiltás”. Előre hangsúlyozni kívánom, hogy nekem személy szerint semmi közöm a gyógyítás zavarásához, mely lehetetlen lett volna. Üzemi területen történő mászkáláshoz sem, hisz oda belépni sem lehet. Én már két éve nem dolgozom a kórháznál ez év márciusáig szabadon mehettem az osztályokra betegként. Célpont akkor lettem, amikor hallgatóként ott voltam Veres László osztályvezető munkaügyi tárgyalásán. A kórház vezetése még panaszos levelemre sem tudott érdemi választ adni a mai napig. Képviselőként, hivatalos személyként, ilyen példátlan intézkedésre a jog még lehetőséget sem enged. Az Kérdésként teszem fel, talán történnek olyan dolgok a kórházban, amit nem szabad látni vagy hallani? A múltra utaló lappangó harag és indulat tud csak ilyen bukásra ítélt jogtalan utasítást szülni. Azon közlés, hogy én kinyilvánítottam valaha is hogy bármilyen zavaró tevékenységgel felhagyok, valótlan, amire a nyilatkozatban hivatkozik a kórház állásfoglalása, ilyet nem mondtam. Szánalmas magyarázkodás és kreált indoklás az egész. Persze kellő emberi nagyság kell beismerni a rossz és hibás döntést. Bocsánatkérésre ezek után már igényt sem tartok.

Egri rektorválasztás: dr. Liptai Kálmánt javasolja a főiskola Szenátusa

· Belföld · Oktatás

Rektorválasztás az EKF-en: Eszterházy Károly Főiskola Szenátusa nagy többséggel dr. Liptai Kálmán pályázatát rangsorolta az első helyre. Az állásfoglalást továbbítják az illetékes minisztérium felé, a Miniszterelnöki Hivatal mondja ki a végső szót.

Fotó:Eszterházy Károly Főiskola/Szántó GyörgyMint már korábban arról beszámoltunk, várhatóan júliusra új rektora lesz az egri Eszterházy Károly Főiskolának. Az intézmény vezetői posztjára hárman pályáztak: dr. Horváth Ágnes, a Politológia Tanszék vezetője; dr. Kiss Attila, az EKF Egerfood Regionális Tudásközpont főigazgatója és dr. Liptai Kálmán, a Természettudományi Kar dékánja. Azóta dr. Horváth Ágnes visszamondta a pályázatát.

Portálunk információi szerint az EKF Szenátusa szerdai ülésén dr. Liptai Kálmán pályázatát találta alkalmasabbnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának küldött javaslatában 16 szavazattal első helyre a Természettudományi Kar dékánja került, másodikra pedig 10 vokssal dr. Kiss Attila. Ez még nem jelenti azt, hogy dr. Liptai a biztos nyertes, ugyanis még a minisztériumnak és a Miniszterelnöki Hivatalnak is rá kell bólintania az egri döntésre. A végső határozat júniusban várható.

Dr. Horváth Ágnes - ahogyan azt korábban már közöltük - visszalépése után tett hivatalos indoklásában egyébként az szerepel, hogy azért lép egyet hátra, mert átgondolta, és nem biztos, hogy lenne erre ideje és energiája. Ezt azt követően mondta, miután portálunk kiderítette, hogy a pécsi rektor évekkel ezelőtti pályázatából vett át sok helyen szó szerinti megegyezésekkel részleteket az EKF rektori székére pályázó tanszékvezető. Pályamunkájában több helyen még a Pécsi Tudományegyetem rövidítését is benne felejtette, így az EKF helyett PTE áll néhány bekezdésben. Az egri tanszékvezető sehol sem használ hivatkozást, ezzel szerinte nincs gond.

Forrás: Egriügyek

Egységes megállító táblák lesznek Egerben

· Belföld

Egységes méretű megállító táblák lesznek a jövő év júliusától Egerben, és az önkormányzat egységesíti az ehhez társuló díjfizetést is 2014 elejétől - közölte a polgármesteri hivatal médiareferense.

Az önkormányzat az egységes városmarketing kialakítása érdekében hagyta jóvá az erről szóló rendeletet - közölte Zentai László. A részletes szabályozás a 2013 január 1-től életbe lépő reklámrendeletben kap helyet - tette hozzá.
Mint elmondta: annak érdekében, hogy az egyre szélesebb körben használatos "új egri arculat", és a hozzátartozó üzenet valóban átütő módon jelenhessen meg, szükséges a hirdető-berendezések, hirdetményi szabályok egységes keretbe foglalása.
Az önkormányzat úgy szabályozza a megállító táblák elhelyezését a történelmi belvárosban, hogy ezek a szűk utcákon ne akadályozzák a forgalmat.
Szigorodtak a molinók kihelyezésének szabályai. A rendelet pontosítja az ingyenesen elhelyezhető hirdetések fajtáit, darabszámát, tisztázza a különböző hirdető-berendezések elhelyezése kapcsán használatos fogalmakat is.
A rendelet a város érdekeit szolgálja azzal is, hogy előtérbe helyezi, hangsúlyosabbá teszi a városképi-városvédelmi szakmai szempontokat, védi az egri zöldfelületeket. Összességében azt várják tőle, hogy még inkább vonzó belváros várja majd az egrieket és a településre látogatókat - mondta Zentai László.

MTI

Nem lehet felszólalni a közgyűlésen

· Belföld · Politika

A testület eltörölte a közgyűlési állampolgári felszólalás intézményét, de aki akar évente kétszer is szólhat a közmeghallgatáson.

2012. júniusában első fordulóban tárgyalt a Közgyűlés az egri Alapokmány pontosításáról, kiegészítéséről, amely a korábbi működési rendet szabályozó rendelet tavalyi megújításával, a rendelkezések egységes rendszerbe foglalásával jött létre. A puding próbája mindig az evés, így az Alapokmány gyakorlati alkalmazása során tapasztaltak szerint Eger Megyei Jogú Város jegyzője néhány pontosítást javasolt. A legmarkánsabb észrevételek az állampolgári felszólalások intézményének fenntartását célozták.

A közérdekű témában megtehető állampolgári felszólalások lehetőségével a 2011-es évben összesen 11 lakos élt, a felszólalások tartalma és stílusa több esetben vitatható volt, méltatlan Eger Megyei Jogú Város Közgyűléséhez. Ezzel szemben a Polgármesteri Hivatal évi százezres nagyságrendű ügyfélforgalmat bonyolít, a városi zöld számon, e-mailen, illetve fogadóórákon és lakossági fórumokon pedig észrevételek százait fogadják a képviselők és a hivatal ügyintézői.

A testület a fentiek alapján - egyértelmű többséggel - eltörölte a közgyűlési állampolgári felszólalás intézményét, ugyanakkor döntött arról, hogy az eddigi egy helyett évente két közmeghallgatást tart. Emellett az egri polgárok számos lehetőség közül választhatnak, hogy egyéni, vagy közérdekű ügyeiket intézzék, elmondják véleményüket, javaslatot tegyenek, vagy panasszal éljenek:

•    a Polgármesteri Hivatal ügyintézésben közvetlenül kompetens munkatársai heti három - az Okmányirodában négy - napon várják az ügyféleket, telefonon is elérhetik a közvetlen hatáskörrel rendelkező ügyintézőket
•    0-24 óráig tehetnek bejelentést az ingyenesen hívható 80/200-882-as zöld számon
•    bejelentéssel élhetnek az egpolgh@ph.eger.hu e-mail címen
•    felkereshetik a rendszeres fogadóórákon a képviselőket, akik készséggel állnak rendelkezésükre
•    felszólalhatnak a közmeghallgatáson, 2013-tól évente két alkalommal
•    részt vehetnek és felszólalhatnak az aktualitásoktól függő időpontokban, évente több alkalommal tartott tematikus lakossági fórumokon
•    szóban, vagy írásban is élhetnek panasszal és közérdekű bejelentéssel a tárgykörben eljárásra jogosult szervnél, s a felvetést az illetékes szerv a beérkezéstől számított 30 napon belül köteles elbírálni.

Hétfőig kell igazolni és kifizetni a végtörlesztéshez szükséges összeget

· Gazdaság

Akik jelezték végtörlesztési igényüket, január 30-ig be kell, hogy fizessék a szükséges összeget és igazolniuk kell a fedezetet is.

A devizaalapú jelzáloghitellel rendelkező ügyfelek 2011. december 31-ig jelezhették bankjuknál, hogy élni kívánnak a rögzített árfolyamon történő végtörlesztési lehetőséggel. A rögzített árfolyamon történő végtörlesztés egyik feltétele szerint a hitelfelvevőnek a végtörlesztési igényt befogadó pénzügyi intézmény részére 2012. január 30-ig maradéktalanul át kell utalnia a végtörlesztéshez szükséges teljes forintösszeget.

Ha az adós részben vagy teljesen hitelből végtörleszt, akkor január 30-ig a hitelt nyújtó pénzügyi intézmény által kiállított feltétlen és visszavonhatatlan kötelezettségvállaló nyilatkozattal igazolnia kell, hogy rendelkezésére áll a végtörlesztéshez, illetve annak átutalással nem fedezett hányadára vonatkozó fedezet. Mivel a végtörlesztésnek az igénybejelentés napját követő 60. napig meg kell történnie, azoknak, akiknél a 60 napos határidő január 30. előtt jár le, legkésőbb a 60. napon kell teljesíteniük a végtörlesztést.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) adatai szerint tavaly szeptember 29. és december 31. között 94.337 darab devizaalapú ingatlancélú kölcsönt végtörlesztettek. Jelentősen nőtt a végtörlesztési szándékukat bejelentők aránya is: e szerződések száma mintegy kétszerese az év végéig már végtörlesztettekének. A már teljesített végtörlesztések piaci árfolyama 642,1 milliárd forint volt, azonban az ügyfeleknek fix árfolyamon ebből csak 468 milliárd forintot kellett kifizetniük. A kettő különbözete, azaz mintegy 174 milliárd forint volt december végéig a pénzügyi intézmények vesztesége. A bankoknál és a takarékszövetkezeteknél a teljes hitelállomány valamivel több mint egytizedét fizették vissza, a pénzügyi vállalkozásoknál az állomány 5 százalékát.

A fix árfolyamú végtörlesztésekhez szükséges forrás döntő részét, több mint 80 százalékát az ügyfelek saját megtakarításaikból teremtették elő. A hitelintézetek tavaly december végéig 16.865 darab hitelkiváltó forinthitelt folyósítottak erre a célra, amelyek együttes összege megközelítette a 88,5 milliárd forintot. A bankszövetség korábban ismertette: arra számítanak, hogy a végtörlesztést az érintettek valamivel több mint 20 százaléka fogja igénybe venni.
Az Openhouse Országos Ingatlanközvetítő Hálózat nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy azok, akik ingatlanuk eladásából végtörlesztenének, hátrányt szenvednek, a bankok ugyanis nem fogadhatják el az önerő igazolására a megkötött adásvételi szerződést. Az Openhouse a PSZÁF elnökétől kért állásfoglalást az érintett kör érdekében.

Forrás: MTI

Touch Info pontok a régióban

· Belföld · Szabadidő

Nyolc információs terminált állítottak fel a térség turisztikai központjaiban, amelyen a turisták információt kaphatnak a települések látnivalóiról, programjairól, szállás- és kikapcsolódási lehetőségeiről. 

A Csillagvidék TDM által felállított Touch Info pontok naprakész információkat tartalmaznak a települések aktuális eseményeiről, de szállásfoglalásra is alkalmas. A szervezet 8 kültéri és 2 mobil terminált vásárolt, azokat Egerszalókon két helyszínre, Demjénben, Mezőkövesden, Bogácson, Szilvásváradon és Sirokban helyezte el, és még Egerben tárgyalások folynak a pontos helyszínéről. A szolgáltatók folyamatosan töltik rá és frissítik az adatokat. 2012. november végéig csak próbaüzemben működnek és csak magyar nyelvű menüvel és feltöltött tartalommal funkcionálnak.

Célunk, hogy a térségben található települések turisztikai összekapcsolódását elősegítsük, és az utazási csomagokról áttérjünk az élmény centrikus értékesítésre- emelte ki Pataki Sándor a Csillagvidék TDM elnöke a hétfői átadón.

Bejártuk a Líceumot

· Oktatás

A főiskola mai sajtótájékoztatóján került sor a Líceum rekonstrukciója során elkészült alagsori helységek bejárására. A rektor kiemelte: az épület teljes visszafoglalása elkezdődött.

A végéhez közeledik a Líceum felújítása, már csak az utolsó simítások, a belsőépítészeti munkák vannak hátra és január 3-án elkezdődhet a közel 6 hétig tartó átadás-átvétel. Közel 15 ezer négyzetméteres terület újult meg az épületben, kialakítottak egy új szintet az alagsorban, amely 7 új tantermet és egy szerverszobát jelent. Áthelyezték a teljes közműhálózatot, kikerült a trafóház, elkészült a keleti bejárat, megszépült a homlokzat. Az alaksor építése során több régészeti leletre bukkantak, melyek kapcsán többször módosítani kellett a terveket. Az új szint teljesen tűzbiztos 6 füstzáró szakaszra van bontva, amelyek tűz esetén lezáródnak tűzbiztos ajtókkal és az oxigén kiszippantásával szüntetik meg a tűz terjedését.

A Líceumi építkezéssel párhuzamosan a Leányka úti „D” épület átalakítása is a végéhez közeledik, ahol közterületi felújítások és akadálymentesítések történtek. Valamint korábbi zöld területen alakítottak ki egy új 1700 négyzetméteres épületet, ahol élelmiszer tudományi oktatás fog folyni. ennek az átadását is január elejére tervezik.

Nyeste Gábor a Líceum informatikai korszerűsítéséről számolt be. 800 millió Ft-ból új szerverszobát alakítottak ki 600 végponttal, Wi-Fi érhető el az egész épületben, az alaksori 7 tantermen kívül plusz egy készült a toronyban, amely e-learning órák közvetítésére is alkalmas. 200 új számítógépet vásárolt az iskola, amely a Liceum TV számára egy HD stúdióval is kiegészül, valamint a második emeleti előadóban 3D vetítéstechnikai rendszer is lesz. A könyvtár kétszázezer radiofrekvenciás rendszerű katalógussal és egy 3D skennerrel bővült, hogy megkönnyítsék a kölcsönzést.

Forrás: Egriszín

A NAV jövőre is szolgáltat

· Belföld · Gazdaság

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal értékelte éves munkáját és sikerként számolt be szervezeti átalakulásáról, ügyfélbarát rendszeréről.

Az adóhatóság egész évben arra törekedett, hogy ügyfél centrikus, szolgáltató jellegű adóhatóságként tevékenykedjen. Igyekeztek közérthető formában rendszeresen tájékoztatni az adózókat a változásokról, bevallási kötelezettségekről.

Arra törekedtünk, hogy csökkentsük a várakozási időt és növeljük a szolgáltatói időt- emelte ki Szalayné Ostorházi Mária főigazgató. Kérdőívek segítségével kérdeztük meg az ügyfeleket arról, hogy milyen változtatásokra lenne szükség az ügyfélszolgálati térben, amivel megkönnyítenénk az ügyintézést. Célunk, hogy partnernek tekintsük az adózókat a kényszerintézkedések során, nekünk se érdekünk, hogy ellehetetlenítsük a vállalkozások működését- fejtette ki a főigazgató. Bevezettük a telefonos ügyintézést és már évek óta sikeresen működik az internetes bevallás, és tervezzük az internetes időpont foglalás kialakítását is. A Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésére létrehozták a „jó adózó” címet, hogy pozitív példát is fel tudjunk mutatni. TOP 100/50- kiadványt készítünk, melyben bemutatjuk a régió és az adott megye gazdasági folyamatainak alakulását, illetve az élvonalba tartozó vállalkozásokat és azok gazdasági teljesítményeit- hangsúlyozta a szakember.

Az adóhatóság fontosnak tartja, hogy folyamatosan kommunikáljon, és jó kapcsolatot ápoljon a sajtóval és az adózókkal.

Forrás: Egriszín

Hét kilogramm hasist foglaltak le az akció során

· Kék hírek

Közös akció keretében fogtak el két személyt a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság és a BRFK munkatársai hétfő este Budapesten, ahol 7 kilogramm hasist foglaltak le a nyomozók. Az őrizetbe vett férfi egy 40 éves egri lakos.

Előzetes információ gyűjtés során jutottak el a nyomozók K.L., 40 éves férfi, egri lakoshoz, akit 2011. augusztus 15-én a Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnügyi Ellátó Szervek Taktikai Osztályának közreműködésével az esti órákban fogtak el a Budapest XI., Hamzsabégi út és Karolina út kereszteződésében, ahol a rendelkezésre álló adatok alapján bruttó 300 gramm –igazságügyi vegyészszakértő elsődleges véleménye alapján – hasisgyantát adott át W.G. részére.
A 40 éves férfi által vezetett személygépkocsi hátsó ülése alól a helyszíni szemle során lefoglalásra került további 6,7 kilogramm tömegű hasisgyanta gyanús anyag is.
Az ügyben a további eljárást visszaélés kábítószerrel bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt W.G. szabadlábon hagyása, valamint K.L. őrizetbe vétele mellett a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószer Bűnözés Elleni Szolgálata folytatja le.