Keresés: „költségvetés” (116 találat)

MSZP: csak a bizonytalanság a biztos

· Belföld · Politika

A FIDESZ hatalmi céljai és nem a lakosság érdekei dominálnak Heves megyében a járások kialakításánál, a közigazgatás átszervezésénél, az önkormányzatok feladatainak leredukálásánál – kezdte dr. Sós Tamás a dr. Nagy Imrével közösen tartott sajtótájékoztatót pénteken Egerben.

- Folyamatos a pénzkivonás, indokolatlan mértékű államosítás, centralizáció történik. A járások a központi politikai akarat végrehajtói lesznek, politikai kinevezett vezetőkkel, a FIDESZ „kádertemetői” lesznek – fogalmazott dr. Sós Tamás.
Mint elhangzott, vannak olyan szervezeti egységek, például a Heves Megyei Múzeumi Szervezet, melynek harmadik fenntartójánál tart két év alatt. A megyei önkormányzat intézményfenntartó feladatainak felszámolása után, jelenleg az állam a „gazda”, és folyamatban van a városi önkormányzathoz való kerülés. A politikus szerint nem véletlen, hogy ilyen körülmények között két éve húzódik a szocialista kormány időszakában megítélt 1,7 milliárdos egri vári fejlesztés. Hozzátette: egységesen indokolatlan valamennyi, jól működő önkormányzati iskola államosítása.

A járásokról szólva dr. Nagy Imre, a Heves Megyei Közgyűlés MSZP Frakciójának vezetője elmondta, hogy a kormány „sikerpropagandájaként” elkönyvel járási rendszerben egy „szolgabírói” szintet kíván megvalósítani az Orbán-kormány, amely az önkormányzatiság átalakításának utolsó eleme.
- Megvalósult a centralizáció, a leépítés. Heves megyét is kiürítették, államosították a vagyont, feladatai nincsenek. Azt hangoztatták, hogy területfejlesztési feladatot kap a megye, ám az utóbbi fél évben semmilyen erre vonatkozó feladatot nem valósítottak meg.

A megyei frakcióvezető kiemelte, alapvető problémák vannak a járási rendszer kialakításával: pénzspórolás címszóval az önkormányzatoktól történik forráskivonás, csak a köztisztviselők foglalkoztatásához 10 milliárdos korrekció kellene a költségvetésben. Ebből következik, hogy legalább 10 ezer közszolgálati dolgozót bocsátanak el jövőre, hiszen 600 milliárdos jövő évi költségvetési hiány mellett, nem valósulhat meg ilyen módosítás.
- A megyénként létrehozott úgynevezett kormányablakok sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, hiszen érdemi ügyeket nem tudnak elintézni az emberek, csupán útbaigazítási funkciót lát el, hogy hova, melyik hivatalhoz mehet a lakosság az aktuális ügyben. A járási hivatalok politikai szervezetek lesznek, pedig közigazgatási funkciót kellene, hogy ellássanak. Élükre politikusokat telepítenek – zárta dr. Nagy Imre.

Heves viták Hevesen - csődben a város

· Belföld · Politika

Vádak össztüzében a hevesi polgármester és a képviselőtestület. Csáki Zsigmond polgármester (független) elmondta, a rendszerváltás óta rossz a költségvetésük kialakítása. A településnek alacsony az állami normatívája, így folyamatos hiányokkal küzdenek évek óta. Most érkeztek el arra a pontra, hogy a kasszából elfogyott az amúgy is kevéske apanázs, ezért  válságköltségvetést fogadtak el a feloszlatásuk helyett. Megoldhatónak látja a feladatokat és nem érti miért gondolja ezt máshogy, az ugyanazon testületben dolgozó képviselő, aki feljelentést tett ellene hűtlen kezelés miatt.

A polgármester segítséget kért a Belügyminisztériumtól, hogy az adott helyzetben a 125 milliós támogatásukat engedjék el és egy 40 milliós tétellel segítsék a várost.
A testületi ülésen az alpolgármester sem fedezett fel különleges eseményt, mert az önkormányzati üléseknek a vitákról és érdekek ütköztetéséről kell szólniuk. Képesnek tartja magukat a helyzet megoldására és reméli , hogy ezt mindenki így is gondolja.

A felröppent hírekkel ellentétben nem lopta el a gyermekek étkeztetésére befizetett összegeket, a normatívával  el tud számolni. Az ebédet szállító céggel nem bontottak szerződést, kisebb késésekkel eddig mindig átutalták nekik az összegeket. Az iskolakezdésre mint tankönyvekkel , mint pedig ebéddel el lesznek látva a városban élő diákok.

2012. augusztus 27.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

MÉG AZ EBÉDPÉNZ IS ELTŰNT HEVES VÁROSÁBAN

A FIDESZ FELJELENTÉST TESZ AZ ÜGYBEN

 

Csáki Zsigmond polgármester felelőtlen gazdálkodása azzal fenyeget, hogy leállnak az alapszolgáltatások a jövő héttől a csődben lévő Heves városában. A felelőtlen gazdálkodás „iskolapéldája” a közétkeztetés. A város még a szülőket is megkárosította. A mostani összesítések szerint több mint 200 millió forinttal tartozik Heves városa a közéétkeztető cégeknek, holott az iskolákban, az óvodákban és a bölcsődékben beszedték az ebédpénzt. Ez azonban mégsem jutott el azokhoz, akik az ételt szállítják, csakúgy mint az állami normatíva, pedig azt is minden hónapban elutalja az államkincstár Hevesnek!

Az ügy azonnali beavatkozást kívánna, hiszen kezdődik a tanév, a gyerekeknek pedig enniük kell napközben.Nem tudjuk, mire ment el a pénz, kinek a zsebébe vándorolt törvénytelenül a szülők befizetése és az állami támogatás! Itt bűncselekmény gyanúja is felmerülhet, ezért feljelentést teszünk az ügyben!

A polgármester, aki csődbe vitte a tízezer fős települést, évek óta tisztában van azzal, hogy az általa folytatott gazdálkodás fenntarthatatlan. Csáki most sem tesz semmit a helyzet rendezésére, a válságköltségvetés nem alkalmas a problémák kezelésére, csupán a képviselőtestületre és a kormányra próbálja hárítani a felelősséget a történtekért. Most ismét külső segítségre várna, de félő, hogy az újabb állami pénzeket is csak elherdálná. Csáki Zsigmond felélte a város vagyonát, majd hiteleket vett fel, de ezekkel is felelőtlenül gazdálkodott, s mára Heves, a 3,1 milliárd Ft-os hitelek kamatait sem képes kifizetni! Senki sem hisz már a polgármesternek.

Heves, 2012-08-27

Sveiczer Sándor

a Fidesz Heves városi elnöke

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Heves, 2012. augusztus 30.

 

CSÁKI ZSIGMOND ELISMERTE TÖRVÉNYTELENÜL HASZNÁLTÁK FEL AZ EBÉDBEFIZETÉSEKET

Úgy tűnik, elfelejtettek egyeztetni nyilatkozataik előtt az egymást mosdató hevesi politikusok

Elismerte a hevesi polgármester, hogy másra költötték el a szülők ebédbefizetését és az állami normatívát. Csáki Zsigmond a megyei napilapnak úgy nyilatkozott, hogy ez a pénz „nincsen fölcímkézve” ezért fordult elő, hogy másra is költöttek belőle. A városvezetés nincs tisztában a törvényi kötelmekkel. Az ismeretek hiánya azonban nem mentesít a felelősség alól. Sajnálatos, hogy ügy vesztesei nem az egymást mosdató városi politikusok, hanem azok a hevesi bölcsődés, óvodás és iskolás gyermekek, akik jövő héttől nem jutnak ebédhez a város közintézményeiben.

Csáki Zsigmond polgármester a Heves Megyei Hírlap augusztus 29-i számában megjelent cikkben úgy fogalmazott „…A befolyó [ebéd]pénz egyébként nincsen fölcímkézve. Az intézmények által beszedett pénz sincs, ezért fordul elő, hogy másra is költenek. Az állami normatíva is csak arra elég, hogy az intézmények dolgozóinak kifizessük a bérét”.

A polgármester állítása nem igaz! A 2012 évi költségvetési törvény ugyanis egyértelműen fogalmaz a kérdésben. A jogszabály 31. § (2) bekezdése szerint a 8. számú melléklet rendelkezik a települési önkormányzatok számára nyújtott állami étkezési támogatásokról. Ezeket normatív, de kötött felhasználású támogatásként szabályozza a jogalkotó. A törvény világosan szól, az étkezési támogatások másra nem fordíthatók, azaz a támogatási céltól eltérő felhasználásuk jogellenes.

A szülői ebédbefizetések esetén sem más a helyzet, mert a családok kifejezetten gyermekétkezetés címén fizetik be ezeket az összegeket az önkormányzati intézményekben.  Ezért az ebédpénz nem szolgálhat az érintett közfeladatot ellátó szerv kiadásának a fedezetéül.

A város polgármesterének és alpolgármesterének amennyiben az elherdált ebédpénzek kapcsán csupán annyira telik, hogy a sajtóban mosakodjanak, úgy inkább mondjanak le pozíciójukról!

       Sveiczer Sándor

önkormányzati képviselő

a Fidesz Heves városi elnöke

Besúgókat keres az egri önkormányzat

· Belföld · Gazdaság

A fekete szállásadók feljelentésére biztatja az egrieket az önkormányzat adóirodája - közölte hétfőn a polgármesteri hivatal médiareferense.

Zentai László elmondta, az iroda vezetője, Korsós László arra kéri az állampolgárokat, ha azt tapasztalják, hogy valahol engedély nélküli szálláshely szolgáltatás működik, akkor tegyenek bejelentést az önkormányzatnál. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzati Adóhatósága bízik abban, hogy a fokozott ellenőrzések mellett az állampolgári szerepvállalással mind nagyobb mértékben sikerül jogkövető magatartásra sarkallni a magánszemélyeket, vállalkozásokat - tette hozzá.

Elmondta: Egerben, különösen a nyári főszezonban mindig is fontos szerepet játszott az idegenforgalom. Ugyanakkor az önkormányzati adóhatóság tapasztalatai és állampolgári bejelentések alapján megállapítható, hogy nem csökken az engedély nélküli szálláshely szolgáltatások száma. Ez azért is hátrányos, mert a feketén szállást biztosítók egyrészt megrövidítik az önkormányzati és az állami költségvetést, másrészt tisztességtelen versenytársat jelentenek a szabályosan működő panziók és szállodák számára.

A referens emlékeztetett arra, hogy a városba látogatók úgynevezett idegenforgalmi adót is fizetnek, amely után az állam normatív támogatást biztosít az önkormányzatnak. Ez arra szolgál, hogy szépítsék a várost és bővítsék az idegenforgalmi kínálatot - fűzte hozzá. Annak érdekében, hogy valamennyi magánszemély, illetve vállalkozás eleget tegyen adófizetési kötelezettségének, az adóhatóság fokozott ellenőrzési tevékenységet folytat. A szabálytalankodók szankciókra számíthatnak.

Zentai László közölte, a lakossági bejelentések alapján elvégzett vizsgálatok nyomán a jegyző azonnali hatállyal megtiltja az üzemeltetési engedéllyel nem rendelkező szálláshely működtetését és pénzbírságot, illetve és mulasztási bírságot szabhat ki. Ennek összege elérheti a 200 ezer forintot.

MTI

MSZP: súlyos helyzetben az önkormányzatok a jövő évi költségvetés miatt

· Belföld · Politika

A 2013. évi költségvetés önkormányzatokat, kistelepüléseket és azok gazdálkodását befolyásoló forráselvonásról tartott sajtótájékoztatót pénteken Egerben dr. Sós Tamás országgyűlési képviselő és dr. Nagy Imre, a Heves Megyei Közgyűlés MSZP Frakciójának vezetője.

Mint elhangzott, a jövő évi központi költségvetés gyakorlatilag „kivérezteti” az önkormányzatokat főként kistelepülési szinten.

-    A kormánypárti politikusok saját hatalmi céljaikat kívánják érvényesíteni, a választók nem erre szavaztak nekik bizalmat 2010-ben. A települések lehetetlen helyzetbe fognak kerülni a 2013-as költségvetés forráselvonása nyomán. Az ÖNHIKI csak szépségtapasz az önkormányzatoknak – kezdte a tájékoztatót dr. Sós Tamás.

A két szocialista politikus elmondta, hogy az Orbán-kormány szisztematikusan halad az önkormányzatiság, az önkormányzatok felszámolása felé.

-    Megszüntették a régiókat, elsorvasztották a megyei rendszert, csupán a fideszes elit megtartására van fenntartva a megyei önkormányzat. A járási rendszer bevezetésével hadat üzen a kistelepülési összefogásoknak a kormány, azt mutatják, hogy ezekre nincs szükség, teljes az államosítás – folytatta a megyei közgyűlés MSZP-s frakcióvezetője.

Konkrét példaként hangzott el, hogy Eger esetében akár az 1 milliárd forintot (Gyöngyösnél pedig 600 milliót) is elérheti az a forráselvonás, amely arányaiban százmilliós állami támogatást vesz el jövőre az önkormányzatoktól. Gépjármű-adó tekintetében 60 százalékot vesz el a kormány, és az illetékből sem részesedik majd a település, az iparűzési adóról pedig, – ami Egernél 2-3 milliárdot tesz ki – egyelőre nem lehet tudni semmit.

-    Ez az orbáni segítség: ahol elveszik az iskolákat, az önkormányzati vagyont, ahol újra centralizáció van, és csak a saját fideszes klientúra hiányainak betömködésére áldoznak. Az Orbán-kormány rossz úton jár, amikor a tavalyi mintegy 1040 milliárdos önkormányzatoknak folyósított központi támogatást lecsökkenti, alig több, mint 600 milliárdra, és ezzel 38 százalékos forráskivonást eredményez A 2013-as költségvetés új eleme, hogy a kistelepülések után a városoknak is hadat üzen, és az azoknak eddig juttatott központi támogatást csökkenti jelentősen – zárta dr. Nagy Imre.

Kerteket dúltak fel a vaddisznók

· Belföld · Gazdaság · Kék hírek

Andornaktályán több családi ház kertjébe is bementek a vaddisznók. Az állatok megrongálták a kerítést, megették a zöldségeket, károkat okoztak az ott lakóknak. Az önkormányzat tehetetlen, a rendőrség megadta a vadkár-elhárítási engedélyt, így az állatokat kilőhetik.

Évek óta problémát okoz a vaddisznók jelenléte Andornaktályán. Az állatok nagy csoportokba verődve jutnak be a kertekbe, ahol megrongálják a kerítéseket, a kertben található zöldségeket megeszik. Az Eger-patak mellett található telkek lakóinak 2-3 éve visszatérő gondot okoz az állatok ottléte.

Kerekes Andrásné, aki a Dózsa utcában lakik már közel negyven éve, elmondta: a vaddisznók hatos csoportokba verődve mennek be a kertekbe. Szerinte a patak mellett elterülő terület rendezetlensége miatt juthatnak be az állatok a zöldségesekbe, ahol élelemre találnak. Elmondta: az elmúlt időszakban már a második kárigényét intézte az önkormányzat felé.

-A területről folyamatosan eltávolítjuk a gazos részeket, a költségvetési források azonban nem elegendőek ahhoz, hogy 2-3 hetente újra elvégezzük ezeket. A mi feladatunk itt nem az esztétikai szempontok kialakítása, hanem az árvíz megelőzése miatt kell eltávolítanunk a patak partján található japán keserűfüvet. Ez viszonylag gyorsan, 2-3 hét alatt ugyanúgy visszanő.

Bodolai Márk, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi- és Vízügyi Igazgatóság egri szakaszmérnökségének vezetője a helyszínen elmondta: az állatok a patak túloldalán található mezőgazdasági területről jönnek át a kertekbe, ez ellen nem tudnak mit tenni.

Flaskay Miklós, telektulajdonosnak is rengeteg problémája akadt már a területére bejutó állatokkal. Számos felszólítást kapott már az önkormányzattól, jegyzői kérésre folyamatosan takarítja a földjét. Az önkormányzattal eddig nem sikerült megegyeznie, annak ellenére, hogy a település önkormányzatának vízlevezetőin keresztül jutnak be az állatok az ő területére is. Elmondta: neki is rengeteg kárt okoztak az állatok, feldúlják a földjét.

Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kijelentette: kárt okozó vaddisznók megjelenéséről érkezett hozzájuk bejelentés. Andornaktályán megadták a kilövési engedélyeket, így a település belterületén augusztus végéig a hivatásos vadászok bármikor kilőhetik a kertekbe jutó vadakat.

Vámosi László, Andornaktálya polgármestere nem kívánt válaszolni kérdéseinkre.

Megkezdődhet az egri vár turisztikai attrakcióinak fejlesztése

· Kultúra

Az Új Széchenyi Terv keretében a kormány mintegy 1,5 milliárd forint európai uniós támogatást juttatott „Az egri vár és erődrendszer turisztikai attrakcióinak fejlesztése” elnevezésű pályázathoz. Az önerőt az állam biztosítja a központi költségvetésből. Az 1.746.402.035 Ft összköltségű turisztikai projekt támogatási szerződését a napokban írta alá Benedek István, a Heves Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője, ezzel megkezdődhet a fejlesztés.

A számos új attrakciót tartalmazó fejlesztés megváltoztatja, javítja, erősíti az egri vár arculatát, gazdagítja kínálatát. 2014-re egy interaktív, mozgalmas, sokszínű látványosság jön létre, melynek falai között mindenki találhat a maga igényeinek megfelelő látnivalót, programot - olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

Benedek István, a Heves Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője hangsúlyozta: a támogatói szerződés aláírása mérföldkő, amely most már belátható közelségbe hozta a projekt megvalósulását. Az attrakciós elemek sokszínűvé, élménydússá teszik majd az egri várat.

Az aláírás kapcsán Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke elmondta: a most induló program kiemelkedően fontos, mivel az egri vár több mint 340 ezer évi látogatójával vitathatatlanul Heves megye legfontosabb turisztikai látványossága.

Dr. Rémiás Tibor, a Heves Megyei Múzeumi Szervezet igazgatója szavai szerint a következő két év alatt a Dobó István Vármúzeum szakemberei felkészülnek arra, hogy egyre több vendég érkezik a várba újabb és újabb igényekkel.

(Fotó: Nemes Róbert)

MSZP: Az önkormányzatiság további csökkentése, állami centralizáció

· Belföld · Politika

A politikai alapokra helyezett, központosított vezetés a célja a járási rendszer kialakításának, hangzott el az MSZP Heves Megyei Területi Szövetség mai sajtótájékoztatóján.

Az elmúlt 20-22 esztendő legnagyobb vívmányát, az önkormányzatok saját sorsukról való döntési jogág veszi el a járási rendszer január 1-től, jelentette ki dr. Sós Tamás szocialista országgyűlési képviselő mai tájékoztatóján, melyen erősen bírálta az új közigazgatási forma 2013 elejére tervezett bevezetését. A képviselő szerint látszatintézkedések, látszatfolyamatok lesznek az önkormányzatok kezében, ténylegesen minden lényeges kérdést központilag fognak megmondani. Sós tamás szerint indokolatlan mértékű államosítást, centralizációt és pénzkivonást jelent a járások kialakítása, ami példátlan Európában, visszalépés. A járások létrehozása 30 milliárd forintba kerül, miközben nagyságrendi pénzeket vesznek el az önkormányzatoktól a jövő évi költségvetésben. Nincs tisztázva az alapvető kérdés, hogy mitől lesz jobb a lakosság számára a rendszer, fogalmazott a képviselő.

Az állam karja

Dr. Nagy Imre, az MSZP megyei közgyűlési frakcióvezetője szerint ami történik államosítás, centralizáció, az önkormányzatiság megszüntetése megspékelve egy kis személyi kérdésmegoldással, a holdudvar építésével.
Véleménye szerint az elmúlt két évtized nagy vívmányát, az önkormányzatiságot most leépítik. A megyéket gyakorlatilag felszámolták, ma már csak testület és jól fizetett funkcionáriusok vannak, érdemi tevékenység nem folyik. Nincs érdemi hatáskör, nincs érdemleges területfejlesztés sem, hangsúlyozta a frakcióvezető.
„Míg a kistérség gondolata az önkormányzatiságra, a közigazgatásra és az önkormányzati feladatellátásra épülő társulásokról szól, addig a járás nem más, mint a megyei kormányhivatalok meghosszabbított, alsószintű hivatali karja. Szó nincs arról, hogy az önkormányzatiságot erősítené, kimondottan állami feladatot épít a járási hivatalra.
Itt is egyértelműen megjelenik a centralizáció, ahogy a megyénél, még erősebben megjelenik az államosítás. Az önkormányzatok vagyonát január 1-től államosítják.” – fogalmazott az MSZP megyei frakcióvezetője.
Nagy Imre szerint teljesen átgondolatlan a rendszer, a települési hivatalok megszűnésével a lakosoknak a járási hivatalokhoz kell menni az ügyeket intézni. Így történik az anyakönyvek kezelésével is.
Komoly problémákat jelent a munkamegosztás, a rendszer nem tisztázza a jegyzők munkakörét sem. Hasonlóan bizonytalan a helyzet az intézmények tekintetében . Több önkormányzat társulásos formában látja el feladatát, nem tudni mi lesz ezekkel, ha a társulásokat megszüntetik. A szakmaiság vesztésre áll és úgy néz ki, hogy politikai kinevezettek lesznek a járási hivatalok vezetői, jelentette ki Nagy Imre.

Hét járás Hevesben

A járási rendszer kialakítása egyetlen olyan előnnyel sem jár, amely akár a lakosság, akár a munkavállalók érdekeit szolgálná, kizárólag a kormány részére nyújt központilag irányítható „játékteret”. Ráadásul az összevontság a jelenlegi önkormányzatoknál dolgozók nagyszámú elbocsátásával is járhat, ami beláthatatlan társadalmi, szociális következményeket vonhat maga után. – áll az MSZP Heves Megyei Területi Szövetség közleményében.

Heves megyében 7 (egri, pétervásárai, hatvani, füzesabonyi, bélapátfalvai, gyöngyösi, hevesi) járás kialakítását tervezi a kormány, országosan 168-at. Előfordulhat, hogy egyes települések nem ugyanabba a járási körzetbe tartoznak majd, mint amelyik választókerületbe kerültek az új besorolás szerint.

Az MSZP álláspontja szerint a járási rendszer kialakítása indokolatlanul felerősíti az állam és a politika szerepét, kiüresíti a mostanra „kirablás” alatt álló önkormányzatokat, szétverik a kisebb hibákkal ugyan, de az elmúlt 20 év alatt jól működő önkormányzati rendszert.

Heves megyében is a falusi, kistérségi polgármesterek részéről fogalmazódik meg a legtöbb aggodalom a járások kapcsán. Az elmúlt két évben súlyos mértékben növekedtek az üzemanyagárak, drámaian csökkent a közösségi közlekedés színvonala és kapacitása. Már ezek is lényegesen nagyobb terhet raknak az emberek vállára, ha ügyintézés céljából be kell utazniuk a járási székhelyekre olyan ügyben is, amit korábban helyben elintézhettek.

Forrás: Holló Miklós/ Egriügyek

MSZP: Az Orbán-kormány károkozásainak árát a lakosság fizeti meg

· Belföld · Politika

A megszorítások Heves megyében is csak konzerválják és felerősítik a hátrányos helyzetben élő emberek leszakadását – hangzott el Dr. Sós Tamás MSZP-s országgyűlési képviselő és Török Zsolt szóvivő közös sajtótájékoztatóján csütörtökön Egerben.

Az Orbán-kormány az adóemelések és megszorítások kormánya. Európában nincs még egy kabinet, amely annyi adót vetett volna ki, mint a jelenlegi, és nem az elmúlt nyolc év, hanem Orbán Viktor bukott gazdaságpolitikája miatt.
A FIDESZ-KDNP kormány sarcpolitikájában az a legrosszabb, hogy megnyomorítják a lakosságot. A költségvetésbe befolyó pénzek más csapokon – sok esetben értelmetlen, presztízsberuházásokra – fordítódnak. Mi kórházakat, utakat, idősotthonokat, iskolákat építettünk, újítottunk fel, addig a jobboldali városvezetés Agorát és látványberuházásokat tervez, amiből vagy lesz valami vagy sem, de 100 milliókat költöttek el tervekre, pályázatokra, sikerdíjakra.
A kormány a héten döntött a baleseti, telefon- és pénzügyi tranzakciós adóról. Ezek mind a lakosságot terhelik.
A távközlési adóból az idén 30, jövőre 52 milliárd forintos bevételre számít a kormány, míg a sárgacsekk-adót csak jövőre vezetik be, abból 130-228 milliárdos bevételt remélnek. Az adóterv kiforratlanságát jelzi a két szám közötti hatalmas eltérés. A banki műveletek megadóztatása a 8 millió hazai számlatulajdonost, a sárgacsekk-adó a 4 millió magyar háztartás szinte mindegyikét, az új biztosítási adó 3,2 millió ingatlantulajdonost és több százezer autóst sújt.
Az MSZP kormányra kerülésekor eltörli a telekommunikációs és a pénzügyi tranzakciós adót.
Addig is azt tanácsoljuk a fiataloknak, hogy a hagyományos mobiltechnológiákról térjenek át az internetalapú beszélgetésekre, így kerülve meg a percenként és elküldött sms-enként kétforintos telefonadót.
A közelmúltban nyilvánosságra került a második Orbán-csomag, további pénzbeszedésről szól, amely teljes mértékben igazságtalan. A költségvetés egyensúlyát nem a kiskeresetűeket sújtó újabb adók kivetésével, hanem a gazdaság élénkítésével kell megteremteni. A FIDESZ ellenzékben is a gazdaságélénkítés ellen dolgozott. Megakadályozott olyan fejlesztéseket Heves megyében, amely munkahelyeket teremtett volna. Manapság pedig olyan uniós forrásokon alapuló – még az előző szocialista kormány időszaka alatt elnyert – beruházásokat kockáztatnak, mint az egri Markhot Ferenc Kórház tervezett fejlesztése.

             Török Zsolt               Dr. Sós Tamás
Szóvivő                  Országgyűlési képviselő

A 2011-es szabad maradvány pénzek felhasználása

· Belföld · Gazdaság · Politika

Habis László polgármester az április 26-i Közgyűléshez kapcsolódó, pénteki sajtótájékoztatón a szabad pénzmaradvány felhasználásáról számolt be.

Habis László elmondta: a  2012-es városüzemeltetési feladatellátáshoz 30 milliós pluszt tett hozzá az önkormányzat, parkfenntartásra a tavalyi maradványból 20 millió Ft, út-járda karbantartásra plusz 3 millió Ft jut. Játszótér-üzemeltetésre a 2012-es előirányzathoz képest további 4 millió Ft-ot állított be a közgyűlési döntés, ebből például - természetesen a városlakók, kutyatartók felelős magatartása mellett - egyértelműen tovább javulhat a játszóterek színvonala.
A tavalyi megtakarításból mindkét egri polgárőr szervezet kap 500 ezer Ft támogatást.

A pénzmaradványból külön sort kapott a költségvetésben a méhnyakrák elleni oltóanyag biztosítása. Ezt a célt jelen állás szerint 2 millió Ft-tal tudja támogatni az önkormányzat, ugyanakkor civil szervezeteket és cégeket is meg kíván szólítani az ügy érdekében.

A pénzmaradványból emellett Eger önkormányzata kulturális célokhoz biztosít plusz forrást: az Egri Szimfonikus Zenekarnak további 1,5 millió Ft-ot juttat a város, koncertsorozat szervezéséhez 400 ezer Ft többlet érkezik az egri büdzséből. Habis Lászó szerint nyilvánvaló, hogy ez a zenekar költségvetéséhez képest egy gesztusnak tekinthető, azt jelzi, hogy Eger továbbra is fontosnak tartja a zenekarát és a helyi szimfonikus előadásokat.
A tavaly létrejött Obsitos Fúvószenekarnak az önkormányzat az eddigi 400 ezer Ft mellé 300 ezer Ft-ot biztosít.
Eger együttműködik a Rákóczi Szövetséggel, és 200 ezer Ft-ot juttat a partnernek. Ezzel - a Rákóczi Szövetségen keresztül - 20 felvidéki diákot támogat abban, hogy magyar iskolába járjanak.

Mesterházy Egerben: adókat törölne, ha tudna

· Belföld · Politika

Az MSZP kormányra kerülésekor eltörli a telekommunikációs és a pénzügyi tranzakciós adót - jelentette ki Mesterházy Attila szerdán Egerben. A költségvetés egyensúlyát ugyanis nem a kiskeresetűeket sújtó újabb adók kivetésével, hanem a gazdaság élénkítésével kell megteremteni - közölte a szocialisták elnök-frakcióvezetője egy pártja kelet-magyarországi részországgyűlése alkalmából megtartott sajtótájékoztatón.

Hozzátette: miközben az Orbán-kormány azt ígérte, hogy az adócsökkentés kormánya lesz, mára világossá vált, hogy az adóemelés kormányává vált.

A pártvezető közlése szerint az MSZP jövő márciusig elkészíti új keretprogramját, amelynek a középpontjában a munkahelyteremtésnek kell állnia. Ugyanis a munkanélküliség mértéke mára eléri Magyarországon a 11,6 százalékos szintet és a kelet-magyarországi megyékben akár a 20 százalékot is meghaladja; vagyis a jelenlegi kormány gazdaságpolitikája nem a kilábalás, hanem a csőd irányába visz - mondta.

A programot - fejtette ki - nem Budapesten írják, hanem az ország különböző régióiban születő programokat gyúrják eggyé. Arra kérte a párt kelet-magyarországi megyei elnökeit, hogy a társadalom helyi szereplőivel egyeztetve készítsék el a javaslataikat.
Mindezzel azt is demonstrálni kívánják, hogy az MSZP a Fidesszel ellentétben a párbeszéd és az érdekegyeztetés híve - mondta Mesterházy Attila.

Sós Tamás, az ellenzéki párt Heves megyei elnöke arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy miközben a megye Eger, Gyöngyös és Hatvan alkotta urbanizációs tengelyét négy éve még Közép-Európa öt legdinamikusabban fejlődő régiója között tartották számon, mára vegetál a térség.

Forrás: MTI