Keresés: „költségvetés” (116 találat)

Három százalék alatt marad az államháztartási hiány

· Belföld · Politika

Különleges és egyedülálló lesz a 2012-es költségvetés, hiszen az államháztartási hiány 3% alatt marad – mondta dr. Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyi államtitkára a napokban tartott egri sajtótájékoztatón.

Az államtitkár hangsúlyozta: az Európai Unióhoz való csatlakozásunk óta először fordul elő, hogy 3% alatt várható a költésvetési hiány. Mindez EU-s elvárás, de a FIDESZ politikájának is megfelel – tette hozzá.
Dr. Répássy Róbert kiemelte: emellett egy jelentős tartalékot, 300 milliárdos országvédelmi alap létrehozását tervezi az országgyűlés. Szó esett továbbá arról, hogy a következő évben közösségi célokra is szeretnének többletet fordítani. Az igazságszolgáltatás átalakul, 10%-kal nő a reálértékben számított támogatása. Ez az egyik olyan terület, amely nyertese lehet a jövő évi büdzsének. Az új törvény értelmében mozgó bírói státuszokat hirdetnek majd meg, lehetőség lesz az ügyek és a bírák mozgatására is. Mindez lehetővé teszi majd a hatékonyabb működést, s az elvárások szerint 3 éven belül nem lesz 2 évnél hosszabb ideig húzódó eljárás.

Forrás: Egriszín

Pokorni Zoltán: a jövő évi költségvetés a megoldás

· Politika

A kormányzat által szervezett „Országjárás” keretében pénteken Egerben tartott sajtótájékoztatót Pokorni Zoltán, a FIDESZ alelnöke, országgyűlési képviselő. Többek közt a kormány jövő évi intézkedéseiről, valamint a 2012. évi költségvetésről beszélt. Mint elmondta: nem a kormány által javasolt költségvetés a probléma, az a megoldás.

Az Európai Unió a legsúlyosabb gazdasági válságon megy keresztül, Magyarország is nehéz időket él. Ebben a helyzetben az a legfontosabb cél, hogy hazánkban egy feszes, takarékos költségvetés valósuljon meg, s hogy az államháztartási hiány ne lépje át az unióban elfogadható 3%-os mértéket – mondta az alelnök. Hozzátette: amennyiben átlépnénk ezt a százalékot, Magyarországot több EU-s programból is kizárnák, s ennek következtében közel 1400 milliárd forintot nem tudna felhasználni Magyarország. A sajtótájékoztatón elhangzott továbbá: országunk közel nyolc éve többet költ, mint amennyit lehetne, folyamatosan halmozódik az államadósság, amely jelenleg 24 ezer milliárd körül mozog.

Pokorni Zoltán végül elmondta: az oktatás, a nyugdíjrendszer, valamint az egészségügy átalakítása nyilván konfliktusra ad majd okot. És bár a jövő évi költségvetés szigorú lesz, de reményeik szerint megoldást kínál a jelenlegi problémákra, s a folyamat végére csökken az államadósság.

Forrás: Egriszín

MSZP: Lemondott a kormány az agrár- és vidékfejlesztésről

· Politika

Nagymértékű munkanélküliség figyelhető meg Heves megye kistelepülésein- ezzel kezdte meg pénteki sajtótájékoztatóját Dr. Sós Tamás országgyűlési képviselő. A tavalyi adatokhoz képest több százalékkal nőtt a munkanélküliség a megyében. Ez főként Hevesen és Pétervására környékén mutatkozik meg, a 22%-ot is eléri a munkahellyel nem rendelkezők száma. Az MSZP szerint látszik, hogy a kis egzisztenciával rendelkező emberek fizetik meg a kormány helytelen gazdaságpolitikájának az árát.

A fejlesztések leálltak és újabb pályázatokat sem írtak ki. A még megmaradt agrártámogatások 84%-a európai uniós forrásból van. A párt szerint szerencse, hogy a jövő évi költségvetésben az ideinél egymilliárd euróval több lesz, közel 44 milliárd euró áll majd a kohéziós kiadások rendelkezésére.

A megyében az utak felújítása, az úthálózat fejlesztése is nagymértékben romlott. Sós Tamás szerint a közutak állapota aggodalomra ad okot, továbbá az is, hogy Fónagy János fejlesztési miniszter sem tudott megnyugtató választ adni a parlamenti kérdésekre. A gyöngyösi nyugati elkerülő út befejezését körülbelül 2017-2020 közötti időszakra tervezi a minisztérium.

A szocialisták szerint a közintézmények működtetése is akadozik, a települések fizetésképtelenné válnak. Tarnazsadány önkormányzata már szeptember óta fizetésképtelen, a közmunkások 70 %-át kell elbocsátaniuk januártól. A sarkalatos törvényekkel felszámolja az önkormányzatok erejét a kormány, ellehetetleníti a működésüket.

Godó Lajos az Agrár-és Vidékfejlesztési Tagozat elnöke szerint az Orbán-kormány koncepció hiányában sodródik az árral az agrár-és vidékfejlesztés területén. Ezt azonban a vidéken élő, kevésbé forgalmas községek lakói fizetik meg. Elmondta: kezdeményezik Heves megye aszály sújtotta övezetté nyilvánítását, különben a termelők óriási problémákkal fognak szembenézni a jövő évben.

Az LMP részvételi költségvetést szeretne Egerben

· Politika

Egy máshol már jól működő rendszer bevezetését kezdeményezte Egerben dr. Csarnó Ákos, mellyel a lakosság közvetlenebbül tudna beleszólni a lakókörnyezetét érintő döntésekbe.

A Lehet Más a Politika egri önkormányzati képviselője szerdán egy levelet adott át Habis László polgármesternek, melyben javasolja, hogy a 2012. évi költségvetési koncepció elkészítése során - és a következő években is - Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata teremtse meg a részvételi költségvetés lehetőségét!

A részvételi költségvetés a települési költségvetés összetételének, arányainak meghatározása, tervezése és ellenőrzése, egy minden lakos számára nyitott és átlátható folyamaton keresztül. A lakosok saját körzetükben, fórumokon megbeszélik, hogy mely problémákra szeretnének megoldást abban az évben.  Például: járdaépítés, buszmegálló felújítás, parkosítás. Ezután a választott civil képviselők továbbítják a kéréseket az önkormányzat felé, majd rendszeresen beszámoltatják az önkormányzati képviselőket az elvégzett munkáról, és javaslatokat tesznek a következő éves költségvetési tételekre.

Így a lakosság nagyobb felelősséget érezhet a költségvetésben meghozott döntések iránt, személyesen is érdekeltek lesznek és magukénak érezhetik a fejlesztéseket, beruházásokat - fogalmazott dr. Csarnó Ákos.

A döntés politikai felelőssége továbbra is a képviselőtestületé marad, de a döntéshozatalban a helyi lakosok által összegyűjtött javaslatokat is figyelembe veszik.

A módszer már jól működik Veszprémben, Berlin egyes kerületeiben és Bulgáriában is.
Az LMP-és képviselő szerint ez a módszer segítené a helyi szintű tervezést, növelné a gazdasági döntések nyilvánosságát, ezáltal csökkentené a korrupció és az elpocsékolások lehetőségét, valamint javítaná a helyi demokrácia minőségét.

A képviselők szeretnének egy „próbaüzemet” tartani a Lajosvárosban vagy a Felnémeti városrészben, hogy kipróbálják, mennyire aktívak a helyiek a térséget érintő kérdésekben.

Forrás: Egriszín

Vágó Gábor: Zöld fordulatot!

· Politika

A Moody’s leminősítési bejelentésének napján, pénteken tartott sajtótájékoztatót Vágó Gábor országgyűlési képviselő, az LMP Országos Választmányának szóvivője Egerben, a Lehet Más a Politika Heves megyei irodájában.

A „Zöld fordulat a költségvetésben” címmel megtartott tájékoztatón elhangzott: az LMP Matolcsy György, a bel- és külföldön egyaránt hiteltelenné vált nemzetgazdasági miniszter menesztését követeli és kezdeményezi egy válságtanácskozás azonnali összehívását, a munkavállalói érdekképviseletek, a munkáltatók és a parlamenti pártok részvételével. Továbbá arra kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hétfőn, az Országgyűlésben, napirend előtti felszólalásban adjon számot Magyarország valós gazdasági állapotáról.

Az LMP szerint egy új típusú gazdaságpolitikára, "zöld fordulatra" van szükség – mondta Vágó Gábor, hozzátéve, hogy egy olyan, az európai zöldpártok által is javasolt gazdaságfejlesztési alapot kellene létrehozni, ami lehetővé tenné a zöld beruházások finanszírozását, amelyek már középtávon jelentős megtakarításokhoz vezetnének és hatásukra fellendülne pl. az építőipar is.

Javaslatként elhangzott továbbá, hogy a munkaerőpiac élénkítése érdekében célzott járulékcsökkentésekre lenne szükség.
Az LMP „Munkát, levegőt” című alternatív költségvetési javaslata, mely pontos számításokkal alátámasztva mutatja be javaslataik költségvetési alapjait, ide kattintva megtekinthető.

Lesz Klíma és energiadivízió Egerben

· Gazdaság

A város úttörő szerepet szeretne vállalni a városok klímatudatos gondolkodásában, ezért megszavazta a Klíma- és energetikai divízió létrejöttét.

Az Európai Unióban a klímaváltozás ellenében több stratégiát fogalmaztak már meg- mondta el Rátkai Attila Eger főépítésze a pénteki témaszüreten. Nem csak az EU-nak, de a városoknak is lépniük kell a klímaváltozás ellen. Úgy látjuk, hogy az önkormányzat költséghatékonyan egy erre szakosodott divízióval tud fellépni. A feladata, hogy előkészítse az energiatakarékos és megújuló energiákkal kapcsolatos teendőket.  Új energiatermelési rendszernek, decentralizált energiagazdálkodásnak kellene kialakulni - emelte ki a főépítész. A Városgondozáson Eger Kft-n belül hoztuk létre ezt a divíziót, melynek működésére 1 millió Ft-ot különítettünk el  a 2012-es költségvetésből.
Eger úttörő abból a szempontból, hogy odafigyel a klímaváltozásra, ezzel ösztönzi a csatlakozásra a többi települést és segíti az emberek pozitív gondolkodását- emelte ki Rázsi Botond alpolgármester.
A város már több klímavédelmi szervezethez is csatlakozott, és tervezi már kialakulóban, futóban lévő programokhoz való társulást is. Az elgondolások között szerepel az önkormányzati épületek napenergia ellátása, esetleg az Eger patak vizének energetikai hasznosítása is.

Forrás: Egriszín

Zöld lesz a Fidesz

· Politika

Ma délután a Fidesz egri szervezete sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy támogatják a csütörtöki közgyűlés azon napirendi pontját, hogy alakuljon a Városgondozás Eger Kft-én belül egy klíma- és energiadivízió.

Herman István ügyvezető alelnök elmondta, hogy minden csütörtöki közgyűlés előtt fognak tartani egy sajtótájékoztatót, mert fontosnak tartják, hogy már előző nap kifejtsék álláspontjukat valamely kiemelt témákban.
A megújult egri Fidesz számára fontos a környezetvédelem és az energiatakarékosság, ezért támogatjuk a közgyűlés azon javaslatát, hogy alakuljon meg egy klíma- és energiadivízió a Városgondozáson Eger Kft-n belül , amelynek az lenne a feladata, hogy a megújuló energiákkal kapcsolatos szervezeteket összefogja, közös programokat dolgozzon ki, pályázzon anyagi forrásokra– fejtette ki Martonné Adler Ildikó a Fidesz egri alapszervezetének  elnöke.
Sós István alpolgármester, mint szakértő volt jelen a tájékoztatón, aki kiemelte, hogy elképzelésük szerint csupán 1 fő kerülne át a Városgondozás divíziójába, és a 2012-es költségvetésből elkülönítenének annyi keretet, hogy  gazdaságos legyen a divízió működtetése.

Forrás: Egriszín

Stumpf: Az Alkotmánybíróságtól senki nem veheti el az alkotmány értelmezésének monopóliumát

· Belföld · Politika

Az Alkotmánybíróságtól senki nem veheti el az alkotmány értelmezésének monopóliumát: lehet ugyan szabályozni és korlátozni a testület hatáskörét, de az értelmezését nem lehet kétségbe vonni - mondta Stumpf István a napokban Egerben.

Az új alkotmány életbe lépésével viszont gyökeresen új helyzet áll elő, hiszen az Alkotmánybíróságnak az alaptörvénnyel, a nemzeti hitvallással és a történeti alkotmány vívmányaival összhangban kell meghozni a döntéseit - fejtette ki az alkotmánybíró az Universitas Egyesület "Változó közösségi modellek" címmel megtartott konferenciáján. Mint hozzátette: ez egyben azt is jelenti, hogy az Alkotmánybíróság számára a vérszerződéstől az Aranybullán át a pragmatica sanctio rendelkezéseiig terjedő elég széles történelmi sávban van lehetősége arra, hogy értelmezze az alkotmányt. Ezért az Alkotmánybíróságnak megvan az eszköze arra is, hogy döntéseiben próbálja tágítani a számára kijelölt határokat - jelentette ki Stumpf István.

Arra is felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy két irányzat létezik az alkotmánybíráskodás gyakorlatában. A textualisták vagy originalisták alkotmányértelmezése az alkotmányok leírt szövegéhez ragaszkodik, míg az aktivisták egyre tágítanák az értelmezés nyújtotta lehetőségeket a jogállamiság megerősítése érdekében.

A vita kulcsa, hogy a textualisták szerint az alkotmányozás joga kizárólag a népszuverenitást képviselő törvényhozás, miközben egy olyan átmeneti időszakban - a 90-es évek elején -, amikor még Magyarországon nem alakultak ki a jogállami intézmények, az Alkotmánybíróságnak kifejezett feladata lehetett az, hogy az alkotmány értelmezésén keresztül segítse a jogállami eszme megvalósulását. Ennek az irányzatnak kitüntetett képviselője volt Sólyom László, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke - emlékeztetett Stumpf István.

Az alkotmánybíró előadásában úgy vélekedett, hogy a nyolcvanas, kilencvenes évek közfelfogásával szemben, amikor az elterjedt liberális nézet csupán a kormányzás feltételeinek megteremtését szabta volna az állam feladatául, ma egyre inkább az a nézet kerül az előtérbe, hogy szükség van egy aktív, intelligens, erős, de korlátozott államra. Mint kifejtette: a globális piaci válság idején is nemzetállami megoldások születtek a helyzet kezelésére. Felismerték, hogy a szociális vagy demográfiai problémákat nem lehet az állam nélkül kezelni, hiszen a piaci önjáró folyamatok nem oldják meg ezeket a problémákat. Vagyis az emberek szükségleteihez kell igazítani a piaci folyamatokat az egyensúly kialakítása érdekében, mert az állam nem piaci vállalkozás, hanem nemzeti szolidaritásközösség - hangsúlyozta Stumpf István, hozzátéve: mindez azonban nem jelent piacellenességet, sőt, a jó kormányzás feltétele, hogy az állam és a piac egymást kiegészítve tudjon működni.

Az Alkotmánybíróság jogkörének az adók és költségvetési kérdések területén történt korlátozásáról szólva, kérdésre  válaszolva Stumpf István úgy fogalmazott, hogy sokakkal együtt ő maga is úgy gondolja, "ez a fajta korlátozás, ez bizony az alkotmányos jogállam testén ütött egy nyílt sebet". De ha az Országgyűlés úgy gondolja, hogy el kell venni ezt a jogot az Alkotmánybíróságtól, és ezt beleírja az alkotmányba, az Alkotmánybíróságnak már nincs lehetősége ennek felülírására, mert ellenkező esetben alkotmányt sértene - fejtette ki, emlékeztetve arra, hogy azért "a seb befoltozására" is tettek már kísérletet. Például a kétmillió forint feletti végkielégítéseket sújtó 98 százalékos adó tekintetében az emberi méltóság sérülésére hivatkozva döntöttek arról, hogy a szabályozásnak vannak alkotmányellenes vonzatai - mutatott rá.

A tanácskozásra abból az alkalomból került sor, hogy a Svájci Alap támogatásával Egerben megnyílt az Agria Universitas Egyesület oktatási központja, amely egyben svájci kulturális központnak is helyet biztosít. A Svájci Hozzájárulási Programiroda húszmillió forinttal járult hozzá az egyesület, illetve a centrum működtetéséhez.
A megnyitó alkalmából elhangzott, hogy az Európai Unión belüli társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek csökkentése érdekében elindított hozzájárulási program 21 milliárd forintos támogatást nyújt magyarországi környezetvédelmi, egészségügyi, kutatási, kulturális, szociális és civil fejlesztési programok megvalósításához.

(MTI)

Kampányt indít az LMP a megszorítások ellen, a Zöld Fordulatért

· Belföld · Politika

Az LMP az ország tucatnyi városában kezdett aláírásgyűjtő kampányba csütörtökön a megszorítások ellen, a Zöld Fordulatért. Véleményük szerint az igazságtalan, egykulcsos adórendszer nem pörgette fel a gazdaságot és óriási lyukat ütött a költségvetésben. A Fidesz emiatt az elmúlt 20 év legdurvább megszorításaiba kezdett. Ez zsákutca, amiből csak egy gyökeresen új program vezetheti ki az országot - hangzott el a csütörtöki, egri sajtótájékoztatón.

Szilágyi László országgyűlési képviselő elmondta: a Zöld Fordulat a becsületes munkából élők helyett a tőkét és a környezetterhelést adóztatja. Az LMP felszólítja a kormányt, hogy a  családok, gyermekek jövője érdekében azonnal cselekedjen.
Az országgyűlési képviselő hozzátette: Mostanra teljesen világos lett, hogy az Orbán-kormány gazdaságpolitikája csúfosan megbukott. A Fidesz képtelen teljesíteni ígéreteit - nem csökkent a munkanélküliség, szinte áll a gazdaság, sokszázezer ember fizetése csökkent. A kormány kapkod és minden lépésével egyre nagyobb bajt okoz.
Elhangzott továbbá: Rövid idő alatt kiderült, hogy az egykulcsos adórendszer zsákutca. A gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lettek, miközben az ország több száz milliárd forinttól esett el. Emiatt a kormány brutális megszorításokba kezdett. Nem jut pénz az iskolákra, az orvosok és tanárok fizetésére, a kórházakra, az utak kátyúzására és árvízvédelemre.
A Fidesz meg akarja változtatni a munkatörvénykönyvét. A képviselő véleménye szerint ez a tervezet azokat bünteti, akik becsületes munkával akarnak egyről a kettőre jutni.
Hozzátette: a Fidesz az oktatáson is spórolni akar. Iskolákat zár be,  felére akarja csökkenteni a középiskolába és az ingyenes felsőoktatásba járó diákok számát. Pedig aki az oktatást rövidíti meg, az a jövőt éli fel. Megfelelő oktatás nélkül nem lesz gazdasági fejlődés, viszont végzetesen szétszakad az ország, képzett gazdagokra és képzetlen szegényekre.
Véleményük szerint a Fidesz a devizahiteleseken sem tud segíteni. Javaslatai nem segítik érdemben a bajba jutottakat. Azokat, akiket végrehajtás és kilakoltatás fenyeget, a végtörlesztés lehetősége nem menti meg.
Az LMP szerint ezért azonnali fordulatra van szükség. A zsákutcából csak egy gyökeresen új program vezetheti ki az országot. Az LMP végiggondolta és kiszámolta, hogy ez miképpen valósítható meg. A Zöld Fordulat a becsületes munkából élők helyett a tőkét és a környezetterhelést adóztatja - vagyis radikális változás megszorítások és az államadósság növelése nélkül is elérhető.

Az LMP Zöld Fordulatának legfontosabb elemei:
- egy igazságos, többkulcsos adórendszer bevezetése

- Nemzeti Ingatlanalap felállítása és kamatplafon bevezetése a bajba jutott devizahitelesek számára

- 4%-os járulékcsökkentés a munkahely-teremtésért
- jövőbiztos, új zöld munkahelyek létrehozása
- béremelés és befektetés az oktatásba, az egészségügybe
- a családi pótlék emelése, az óvodai és bölcsödei férőhelyek számának növelése
- egy biztonságosabb Magyarország érdekében közösségi rendőrség felállítása
- egy egészségesebb Magyarország érdekében a zöldségek és gyümölcsök áfájának csökkentése
Az LMP a következő hetekben ezekhez az intézkedésekhez gyűjt támogató aláírásokat az ország számos városában. Petíciónkat az utcai kitelepüléseken, és a lehetmas.hu weboldalon is aláírhatják azok, akik úgy érzik, hogy a változást már nem lehet tovább halogatni. Egyúttal felszólítják a kormányt, hogy a családok, gyermekek jövője érdekében, az ország érdekében azonnal cselekedjenek!

Mesterházy: a kormány vonja vissza a költségvetést

· Belföld · Gazdaság · Politika

Az MSZP saját költségvetési tervezetet készít - mondta Mesterházy Attila, a párt elnöke csütörtökön Dormándon.

Kis- és középvállalkozások vezetőivel találkozott a dormándi Latinovits kastélyban csütörtökön Mesterházy Attila. Az MSZP elnöke bejelentette: a párt alternatív költségvetési tervezetet készít, amelyet az év végéig benyújtanak az országgyűlésnek. A szocialista pártelnök ismét felszólította a kormányt: vonják vissza az "elszegényedés költségvetését".

Mesterházy elmondta: a szocialisták álláspontja szerint a kabinetnek a gazdaságot kellene élénkíteni, nem pedig az adósságot csökkentenie. Szerinte a kormány büdzsé-terve illogikus adatokkal, a többi között 268 forintos euróval számol, holott ma 300 forint körül áll a valuta.

A fórumon több vállalkozó is a gazdaság problémáira hívta fel a figyelmet. A megszólalók szerint az ország gazdasága leállt, nincsenek beruházások, s nem bővül a piac. Elhangzott az is, hogy a minimálbér emelése a feketegazdaság növekedéséhez, elbocsátásokhoz vezethet. A megszólalók kifejtették azt a sejtésüket is, ami szerint az adóhatóságnak központilag két jelszót adtak ki: "büntetni" és "behajtani".

Forrás: HEOL