Keresés: „kiállítás” (187 találat)

Kiállítás Bárányból

· Kultúra · Szabadidő

Rendhagyó kiállítás nyílt hétfőn a Bicskey Aladár uszodában. A szomszédságában lévő Bárány uszoda rekonstrukciójára kiírt pályázat, beérkezett terveiből készült tárlat.

Még tavaly ősszel kihirdették a Bárány uszoda tervpályázatának nyerteseit, melyre 48 pályamű érkezett, amiből 45 volt értékelhető. Most ezeket hozták nyilvánosságra, és bárki számára megtekinthetővé a Bicskey uszoda második emeletén. A művekből egy katalógus is készült – emelte ki Rátkai Attila főépítész. A kiállítás célja, hogy az egriek és más érdeklődők is megismerhessék a pályázat anyagát.

A megnyitón Habis László kiemelte, hogy olyan tervet kerestek, amely korszerű eszközökkel gondolkodik, de beleillik a város képébe, valamint megőrzi a már megszokott „bárány” atmoszférát. Nem akarták a régi uszodát újjáálmodni, se fenekestül felforgatni, de azt sem, hogy az új elnyomja a Makovecz Imre által tervezett Bicskey Uszodát. A környék számára fontos ügy a fürdővizeink hasznosítása, és a vízilabdasport számára kiemelt háttér az uszoda, mely kedvelt célpont az edzőtáborozóknak is. Nehéz volt dönteni- fogalmazott a polgármester.  A tervek kapcsán várják az észrevételeket, melyeket a további munkában figyelembe fognak venni. A tervekkel a város kiemelt kategóriában pályázatot nyúlt be turisztikai attrakciófejlesztésre- fejtette ki a polgármester.

Összesen hat díjat osztottak ki, egy első díjat, melynél a továbbtervezésre is kiadja a megbízást az önkormányzat. Egy második díjat, két darab harmadik díjat, és két, úgynevezett megvételt, ahol a pályaműben olyan elemek találtak, amiket a továbbtervezésnél hasznosítani szeretne a pályázatíró. A beruházás közel egymilliárd Ft költséget jelentene- mondta el a főépítész.
A kiállítás január 9-től január 22-ig látható.

Forrás: Egriszín

Erotikus illusztráció a könyvtárban

· Kultúra · Szabadidő

A Vágy vánkosai című könyv X. századi arab-perzsa novellákat tartalmaz, melyek erotikus töltetűek. Ennek illusztrációit mutatták be kedden a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban, melyet Rostás Bea Piros készített.

A kiállítást Monoki István művelődéstörténész nyitotta meg, aki kiemelte, az ipari forradalomig ez a fajta művészet a legigényesebb művészetekhez tartozott, hiszen az erotika megkövetelte azt a minőséget, melyben a könyvek megjelentek.
A 70 darabos illusztrációból, 20 visszafogottabb grafikát láthatunk a galériában, melyek alján a hamarosan megjelenő könyvből olvashatunk részleteket.  A könyvet M. Soós Tamás orientalista fordította, és Verók Attila lektorálta, ami várhatóan ebben az évben limitált számban jelenik meg.

A kiállítás január 20-ig látogatható a Bródy Sándor Könyvtár központi galériájában nyitvatartási időben.

Forrás: Egriszín

Nőtt az áfa mértéke

· Belföld · Gazdaság

Az áfa általános mértéke 25%-ról 27%-ra növekszik 2012. január 1-től. Mindazon ügyleteknél, melyek során az áfa fizetési kötelezettség 2012. évben keletkezik, már 27 %-os  adókulcsot kell alkalmazni.

A főszabálytól eltérően azonban, az időszakos elszámolású ügyleteknél átmeneti szabály határozza meg a felszámítandó adó mértékét. Abban az esetben például, ha az elszámolási időszak teljes egésze 2011-re esik,  még a 25%-os áfakulcs alkalmazandó függetlenül attól, hogy az ellenérték megfizetése mikor történik. Előleg fizetésnél, amennyiben 2012-ben teljesülő ügyletre 2011. évben adott előlegről van szó, szintén a 25%-os adómértéket kell felszámítani.

Az adókulcs változása miatt a pénztárgépek és taxaméterek átállítását legkésőbb 2012. február 29. napjáig, az arra jogosított szervizzel kell elvégeztetni. Fontos, hogy az átállításig kézi kibocsátású nyugtával, illetve számlával kell teljesíteni a bizonylat kiállítási kötelezettséget.

Az általános forgalmi adózást érintő változásokkal kapcsolatos további szabályokról bővebben tájékozódhat telefonon, a NAV Általános Tájékoztató Contact Centerén (06-40/42-42-42) keresztül.

Az én Szomolyám

· Kultúra · Szabadidő

Kövecses Zsolt és Daragó László fotóival ismerkedhetnek meg a látogatók a Bartakovics Művelődési ház Kísérleti fotógaléria sorozatában. A két szomolyai fotós 2003 óta készíti képeiket, a környezetükből merítettek témát, büszkék arra, hogy egy olyan településen élhetnek, ahol ennyi csodálni való található. A kiállítás január 31-ig tekinthető meg.

40 éves a Wigner Szakközépiskola

· Oktatás

40. év fordulóját ünnepli a a Wigner Szakközépiskola. A jeles alkalomból gyűltek össze az intézmény korábbi és jelenlegi tanárai, tanulói, a politikai, társadalmi élet képviselői. Bemutatták a kezdeteket, az alapító döntéstől napjainkig, kiállításon láthatták a vendégek az elmúlt időszak emlékeit. Busák István igazgató elmondta: az iskolában végzők olyan ismereteket kapnak, mellyel megállják helyüket a mindennapokban.

Távolságok-közelítések a Vármúzeumban

· Kultúra · Szabadidő

Dargay Lajos Távolságok című kiállításához kapcsolódóan indított előadássorozatot a Dobó István Vármúzeum. Február közepéig hat rendezvényt terveznek, melyek közül az első kettőt már megtartották.

Az előző héten Wehner Tibor tartott vetítéssel egybekötött előadást, amelyen a köztéri szobrászatot mutatta be, azon belül is a köztéri szobor térbe helyezésének problémáját dolgozta fel. Szó esett továbbá az ország különböző pontjain található, az előző rendszerekből „örökölt” köztéri szobrokról is. A művészettörténész előadása során a művészeti, társadalmi és politikai összefüggésekre is rámutatott. A rendezvényen érintették a lovas szobor áthelyezésének témáját is. Wehner Tibor a szobor  jelenlegi helyét nem tartja megfelelőnek, mint fogalmazott: túl nagy a Dobó térre. Az eltávolítását indokoltnak tartja, ám felhívta a figyelmet, hogy jól át kell gondolni az új hely kijelölését. Mivel egy dinamikus mozgásokkal komponált alkotásról van szó, nagy teret igényel, semmiképp nem zsúfolható be szűk környezetbe.
December 7-én Dargay Lajos képzőművész tartott előadást A tér és képzőművészeti ábrázolása címmel. H. Szilasi Ágota művészettörténésztől megtudtuk: a képzőművész szót ejtett a kétdimenziós alkotások problematikájáról, arról, hogy vannak olyan illúziókeltő megoldások, amelyek a két dimenzión keltenek három dimenziót.
A következő előadásra januárban kerül sor, ahol az érdeklődők a rendezvény zárásaként a kiállítást is megtekinthetik. Dargay Lajos művészete egyfajta tudatos végiggondolás útján értelmezhető. Nem a belső, szubjektív energiák jelennek meg alkotásain, művészete tudatos, szinte matematikai képletekkel leírható művészet.

Az Eventus nyit a város felé

· Oktatás

Az Eventus Művészeti Szakiskola tervei között szerepel, hogy nyit a lakosság felé, és olyan nyilvános kiállításokat szerveznek a város intézményeiben és az iskola falain belül, ami segíti diákjaik érvényesülését az életben.

Ennek egyik eseménye volt a keddi kiállítás megnyitó, amely az iskola folyosólyán, szinte tanóra szerűen zajlott. Bajnóczki Hajnalka: Fény és árnyék című ceruzarajzos kiállítását élete legfontosabb eseményeként konferálta fel tanára, aki kiemelte a tehetség fontosságát és azt, hogy az iskolában csupán a technikákat tanítják meg a diákokkal, azok alkalmazása már a tehetségüktől függ.
Az iskola fontosnak tartja, hogy lehetőséget adjon a diákok kibontakozásának, hogy kiállításokon mutatkozzanak be, ezáltal boldogulni tudjanak az életben. E célból adventi kézműves vásárt tart az iskolában, és az iskola folyosóját is megnyitja a nagyközönség előtt december 18-án. Eventusos növendékek műveiből kiállítás nyílik hamarosan egy helyi kereskedelmi bankban és a Gárdonyi Géza Színházban is.

Forrás: Egriszín

Novemberi beszámolóját tartotta az EKF

· Oktatás

Szokásos havi sajtótájékoztatóját tartotta kedd délelőtt az Eszterházy Károly Főiskola. Az eseményen szó esett a közelgő nyílt napról, a RUBIRES projekt lezárásáról, a Tudásalapú Társadalom szolgálatában c. programról illetve a Főiskola Bora 2012-es borverseny részleteiről is hírt adtak a tájékoztatón.

November 29-én, kedden tartja nyílt napját az EKF.  A rendezvény a Leányka úti Sportcsarnokban kerül megrendezésre, ahol a tanszékek bemutatása mellett a jövőre induló 29 alapképzési szak illetve a felsőfokú szakképzések ismertetésére is sor kerül. Lőrinczné dr. Thiel Katalin, oktatásfejlesztési rektorhelyettes elmondta, hogy a nyílt napon lehetőség lesz egy intézményi sétára is,  a sportcsarnokban felállított standokon pedig megismerhetik az intézet felépítését az érdeklődő diákok. Január 24-ére tervezik a második nyílt napot, melyen a 2012-es,megváltozott felvételi eljárásról tájékoztatják a tanulókat illetve a középiskolai tanárokat.

Végéhez közeledik a RUBIRES projekt. A 2009.január 1-jén elkezdett program célja a megújuló energiaforrások felhasználásának növelése , hatékonyságának javítása. A projekt keretein belül lehetőség nyílik a megújuló energiaforrások illetve a biomassza hasznosításának kialakítására és megvalósítására. Ezek az alternatív módok a vidéki területek fenntartható fejlődését segítik elő. Az Eszterházy Károly Főiskola partner szervezetként vesz részt a programban, a magyar társszervezeteken kívül még német, olasz,szlovén és osztrák partnerek is közreműködnek. Kovács Tibor ,a projekt vezetője elmondta, a programban résztvevő partnerek egy kiállítást szerveztek, melyen az eddigi eredményekkel,  az általános célokkal ismerkedhettek meg a látogatók. A RUBIRES 2011.december 31-én ér véget.

Sikeresen zárta munkáját az Eszterházy Károly Főiskola matematika-, földrajz- és informatikatanári mesterképzése a Tudásalapú Társadalom szolgálatában c. projektje- mondta Dr. Csáfor Hajnalka, PR-programigazgató.  A munkafolyamat célja a Tudásalapú Társadalom elvárásainak megfelelően, az egész életre szóló tanulási lehetőség kidolgozása,illetve az elektronikus tananyagok fejlesztése volt. Az EKF Természettudományi Kara a Nyíregyházi Főiskolával illetve a Műszaki Kiadóval közösen dolgozta ki a projektet. Összesen 33 tananyag készült el, angol és magyar nyelven. A tartalmak között tizennyolc kompetencia alapú, szakmódszertani gyakorlat. Két tudományos szakadatbázis kifejlesztésére is sor került, magyar, angol nyelven. A főiskola a tananyagok on-line hozzáférhetőségét biztosítja a hallgatók számára.

Idén is megrendezésre kerül a Főiskola Bora borverseny. Pók Tamás, az Élelmiszertudomány kar oktatója elmondta, hogy a pályázaton az Egri Borvidék bortermelő vállalkozói vehetnek részt. A nevezőknek legalább 4 palackot kell eljuttatniuk a főiskolának, a forgalombahozatali engedéllyel mellékelve. A pályázónak minimum 1000 liternyi borral kell rendelkeznie, mert a főiskola a címet elnyert borok esetében körülbelül 600 palackkal fog vásárolni. 2011. december 13-áig lehet nevezni a borokkal,a bírálatra december 19-én kerül sor. A  főiskola gondoskodik arról, hogy a nyertes borokat legalább 2 helyen vásárolhassák meg a városban, illetve garantálja, hogy az EKF rendezvényein az első helyezett borokat ajánlja fogyasztásra.

Nem könnyű a pályaválasztás

· Gazdaság · Oktatás

A Heves Megyei Munkaügyi Központ nyolcadikos diákok részére pályaválasztási kiállítást rendezett a dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban, ahol a környék középiskolái standokon mutatkozhattak be.

A már 11. alkalommal megrendezett börze szeretné megkönnyíteni a nyolcadikos diákoknak a pályaválasztást, olyan formán, hogy az iskolák együtt jelennek meg, és bemutathatják erősségüket. A kiállításon pályaválasztási tanácsadók, a munkaügyi központ munkatársai és a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara is a diákok segítségére voltak. A pályaválasztási napra nem csak a végzős diákokat, de a szülőket és a pedagógusokat is várták.

Bízunk benne, hogy hasznos lesz a mai nap- kezdte beszédét a megnyitón Gondos István a Heves Megyei Közgyűlés elnöke. Életünk egyik fontos pillatana, amikor az iskolapadból kikerülve elkezdünk dolgozni, és fontos, hogy olyan pályát válasszunk, amit szeretünk és meg tudunk élni belőle. Azért vagytok itt, hogy tanácsot kérjetek és a választásnál jól döntsetek- emelte ki az elnök.

Fenyves Péter a Heves Megyei Munkaügyi Központ Egri Kirendeltségének igazgatója elmondta, hogy a mai nap célja, hogy összehangolja a keresletet és a kínálatot, hogy a diákok megtudják mik a hiányszakmák és mik a divatosak, hiszen a most meghozott döntésüknek csak több év múlva lesz meg a gyümölcse.

A nap folyamán különféle műsorokat is megtekinthettek a látogatók és szervezett üzemlátogatásokon is részt vehettek a diákok.

Forrás: Egriszín

Már minden a helyén van a Kepes központban

· Kultúra

A közel hatszáz millió Ft-os Európai Uniós beruházás a végéhez közeledik, és hamarosan elkészül a Kepes György Vizuális Központ az egykori Ifjúsági ház helyén.

Kívülről már teljesen elkészült a XVIII. századi épület, csak a főbejárat elkészítése van még hátra. Belülről minden a helyén van, csak a kozmetikázás hiányzik, a festés, burkolás, világítótestek felhelyezése, a közüzemi szolgáltatók bekötése. Az eredeti terveknek megfelelően ez év december végére elkészül az épület, és 2012. március 1-jén megnyithatja kapuit a látogatók előtt.

Mi nem kitaszítjuk innen a fiatalokat, hanem bevonzzuk őket- emelte ki Kaczári István az Alapítvány a Komplex Kultúrakutatásáért kuratóriumi elnöke a mai épületbejáráson. Főleg a helyi lakosságot és ifjúságost szeretnénk ide behozni, de reméljük, hogy nemzetközi szinten is ismertté válik a központ. A patinás épület nem csak kiállításoknak fog helyet adni, hanem kórusművek, koncertek helyszínéül is szolgálhat majd.

A korábbi aula rész egy fogadótérként fog szolgálni, melyből később egy múzeumi kávézó kiépítését is tervezik. A második emeletre két híd került, mely üvegkorláttal lesz védve, és volt színházterem is bővült egy galériás résszel. Az irodák, kisebb helységek megszűntek, az egész épület körbejárható, akadálymentesített és egy lifttel is kibővült. Felújították a vizesblokkokat, kicserélték az ablakokat, új lépcsősort építettek, kőlapot és bükkfa padlót kapott az egész épület, melyet a Műemlékvédelmi Hivatal folyamatosan ellenőrzött.
A Kepes életének kutatásával foglalkozó alapítvány biztosította a pályázathoz szükséges önerőt,mely a teljes összeg 15 százalékát tette ki,  hogy méltó helyre kerülhessenek a saját és a város tulajdonát képező műalkotások. Lesznek állandó és időszaki kiállítások, a tervezett március 1-jei megnyitóra több, mint 1000 művet fognak bemutatni, melyek Kepes György munkásságát és az ő tanítványainak műveit, fotóit, festményeit, és fényművészeti alkotásai fogja tartalmazni. A harmadik szintet a fényművészetnek fogják fenntartani.

Forrás: Egriszín